Miután bemutattuk Magyarország legnagyobb borrégióját, ideje megismernünk a leghíresebbet is. Tokaj neve legalább olyan gyakran gyakorolt kihívás a külföldieknek, mint a gulyás szó, de míg híres levesünknél ők sokszor főzeléket várnak, előbbinél pontosan tudják mit kaphatnak. Világhírű borokat.
Tokajon az egyik legfontosabb bor minden kétséget kizárólag a szamorodni, illetve természetesen az egész világon csak itt gyártható aszú, melynek technológiája már évszázados múltra tekint vissza. A tokaji borok nemespenésszel borított falú fahordókban érlelődnek. Nem csak ez az egyetlen előírás, mely védi a régióban készülő borok minőségét. Miután a Tokaj borvidék zárt térség, más területről származó szőlő, must vagy bor nem hozható be a területre. A legjobb minőségű borok Tokaj, Tállya, Mád, Tarcal és Tolcsva községek területén készülnek.
Tokaj a fehérborok vidéke. Az itt érő furmintból leginkább aszút készítenek, ahogy a hárslevelűből is. Fontos termőhelye a sárga muskotálynak, illetve a zétának, melyből testes, harmonikus, finom savösszetételű borok születnek, illetve fontos a kövérszőlő is, melynek borai tüzesek, enyhén illatosak és finom savúak. A Tokaj borrégió, mely csak és egyedül Tokaj borvidékéből áll a XII. században lett megszabadítva az erdőségektől IV. Béla által, majd az ide települt vallon és olasz telepesek megalapították Bodrogolaszit és Nagyolaszit.
A XIII. század második felében már írásos emlékek vannak a területen érlelt szőlőről, ám a tőkéket a tatárok letarolták. Miután elhagyták az országot, újabb olaszok települtek a Tokaj-hegyaljára, melyet jól jeleznek az olyan városok neve, mint péládul Olaszliszka, melyről 1239-ben már írásos emlék is fent maradt, 1240-ben pedig a tolcsvai pincékről írtak. A híres földalatti pincék mellesleg ebben az évszázadban elkezdtek kiépülni, melyet a XIV. században már több emeletes földalatti pincék követtek.
A XVI. században élte egyik aranykorát a régió. A borvidék a három részre szakadt ország határterületévé vált, Tokaj és Sárospatak végvárak lettek, de a bátfai, kassai és eperjesi polgárokat inkább az itt termő borok érdekelték. Sok szőlőbirtok vált úri birtokká, a szőlőgazdák pedig a társadalom egyre zártabb csoportjává alakultak. Ebben az időszakban már három féle bor közül lehetett válogatni Tokajban – ezek a taposással készült tiszta bor, a sajtolással készült préselt bor és a lőre. Az aranykor egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy külföld is felfigyelt az itt termelt borokra. A lengyel kereskedők mellett az osztrák császári udvar is ebben az időszakban kezdte el a bor vásárlását, mely aztán több évtizeden keresztül maradt jó szokásuk. A bor rajongóknak fontos lehet az 1571-es dátum, amikor is először tesznek említést az aszúról, mely ma már a terület egyik legfontosabb és legikonikusabb termékbe.
A XVII. században az itt termelt borok már harmada gurult le külföldi torkokon, a lengyel mellett az orosz export is fontossá vált, Rákóczi fejdelem is számos pincét és kastélyt építtetett a területen. 1631-ben már Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony örülhetett biztosan az első aszúnak, mely aztán olyan gyors karriert futott be hogy 1655-ben már országgyűlési rendelet született az aszúszüretelésről.
A XVIII. században hangzott el a híres mondás XIV. Lajostól, aki Madame Pompadourt kínálta meg egy II. Rákóczi Ferenctől kapott aszúval: „Ez a borok királya és a királyok bora!” Ebben a században alakul ki a „tokaji bor” összefoglaló fogalom, hogy az igencsak nagy számú külföldi érdeklődök könnyebben találják meg az italt, illetve ebben a században nevezik ki a Tokaj-Hegyalját az egyetlen első osztályú régiónak. 1723-ban törvény szabályozza az itteni termesztést, a 30-as években az orosz cári udvarban csak tokaji folyik egészen a század végéig, illetve ebben az évtizedben a világon szinte elsőként határolják le a területet a minőségvédelem miatt. Bár a kereskedelem már régóta jelentős, ország szinten ekkor fedezik fel, hogy milyen fontos minőségű bor is terem itt. A területre beköltöző sziléziai és galíciai zsidók a kereskedelem irányítói lesznek – ebben az időszakban kezdődik meg a borok hamisítása is és egyre több területet vásárolnak fel. Bár a tokaji bor ekkor kis hanyatlásnak indul, Tolcsva ilyentájt éri aranykorát.
A XIX. században találkozhatunk először a másodaszú elnevezéssel, 1853-ban megalakult Mádon a Hegyaljai Részvénytársaság, így már érdekképviselete is lesz a tokaji boroknak.
A század végére jeleneik meg a filoxféra, mely a Duna borrégió virágzását hozta el, de Tokajon a tőkék 90%-a elpusztult.
1920-ban a trianoni békeszerződés a Hegyaljára is nagy hatással volt, több fontos település szakítottak el teljesében vagy részben. 1926-ban a peronoszpóra pusztította a földeket, 1927-ben pedig a fagyhullám. Az ezután érkező évek már leginkább a bürokráciával függtek össze és a termelők védelmével. 1928-ban megalakult a Tokaj-hegyaljai Hegyközség tanács, 1936-ban törvény pontosítja az aszúborkészítés technológiáját, 1949-ben borvidéki kutatóbázis alakul, majd 1950-ben létrejön a Tokay-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát, a Tokaji Kereskedőház jogelődje, mely felvásárolja a kistermelők szőlőit, szervezi a termelést és a borkereskedelmet.
A rendszerváltás után elkezdődik a privatizáció, 1993-ban 2007-ig élvez a Tokaj név privilégiumot más hasonló borvidékekkel szemben. 2005-ben Tocai végképp elveszti a csatát Tokajjal szemben.
2002-ben Tokaj-Hegyalja világörökség része lesz, 2004-ben az aszúbort kizárólagosan a Tokaji borvidék számára engedélyezik, a borvidék hivatalosan is Tokaji borvidékre változik a Tokaj-hegyalja borvidékről.
