A 2020-as lesz a világ első környezettudatos olimpiája

Az nem újdonság, hogy a japánok elöl járnak a technikában. Az viszont már eléggé meglepő, mire használják a leselejtezett kütyüiket. 

Mitől csillog igazán fényesen az olimpiai arany? Hát a régi okostelefonok alkatrészeitől! Legalábbis ezt akarják bebizonyítani a japánok, akik kiselejtezett okostelefonok, tabletek, notebookok alkatrészeiből fogják kinyerni azokat a nemesfémeket, melyekből a 2020-as olimpia érmeit fogják elkészíteni.


Az olimpia nagyon környezetszennyező mulatság

A japánok elgondolása igenis helyénvaló, ugyanis kevesen tudják, hogy az olimpiák mennyire káros hatással vannak a természetre. A rióinak például sikerült elnyernie a világtörténelem legszennyezőbb sporteseményének díját. A dél-amerikai rendezvény 3,6 millió tonnával dobta meg a Föld széndioxid kibocsátást. Ezzel még a 4 évvel ezelőtti londoni versenyen is túltett, ott ugyanis”csak”  3,2 millió tonna széndioxid került a bolygó légkörébe.


Lesz miből gazdálkodniuk a japánoknak

A japánok alaposan el vannak látva a medálok nyersanyagával, ugyanis 650.000 tonna elektronikai eszköz landol a kukában minden évben. A keleti nép nem most hasznosítaná újra először a szemetét. 2014-ben 143 kg aranyat, 1566 kg ezüstöt és 1112 tonna rezet nyertek ki az eldobott elektromos holmikból. Márpedig ilyen mennyiségű anyagból jó pár évre bespájzolhatnának a medálokkal, a 2012-es londoni olimpián ugyanis csak 6 kg arany, 1210 kg ezüst és 700 kg réz volt szükséges a medálok elkészítéséhez.

forrás: bbc