5 budapesti fürdő és titkaik

Tavasz van, úgyhogy legfőbb ideje, hogy formába hozzuk magunkat. A margitszigeti körök futása helyett most inkább azt javasoljuk, hogy ússz néhány hosszt az egyik budapesti uszodában. Hogy megkönnyítsük a döntésed, hogy hová érdemes menned, összegyűjtöttük az 5 legjobb fővárosi uszodát, melyekről néhány érdekességet is felfedünk. 

Gellért Fürdő

  • A gyógyfürdő területén feltörő „csodahatású” forrásokról már a 15. századból is találunk feljegyzéseket. A későbbiekben a törökök is kedvelték, mivel nagyobb és forróbb vizű volt, mint a korabeli budai fürdők. A 17. században Sárosfürdőnek nevezték a medencék fenekén leülepedett, a forrásvízzel feltörő finom forrásiszap miatt.
  • A fürdő közkedvelt helyszín a kapcsolódó témájú hazai és nemzetközi reklám- és mozifilmek forgatására. Itt készült például a Danone reklámfilmje, vagy a Kém című film egyes jelenetei.

Lukács Fürdő

  • A mai Lukács Fürdő környékén a 12. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek.
  • A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került.
  • 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán.
  • A pesti vezető értelmiség, a politika és a művészvilág kedvelt találkozóhelye. Úgy tartják, hogy itt található Budapest egyik leghatásosabb gyógyvize.
  • A rendszerváltás előtt egy párttitkár, aki szintén a fürdőbe járt, nem tűrte tovább a fürdő falán lévő Szent Lukács szobor látványát, így fogott egy létrát és egy kalapácsot. De mikor az első ütést mérte a szoborra, a létra megcsúszott, s ő csúnyán összetörte magát. A 2006-os restaurálás során a szoborban meghagyták azt az ún. kagylós törést, amit ez a párttitkár okozott.

Rudas Fürdő

  • Több generációra visszavezetve, a törzsvendégek közül nem ismerünk olyat, aki bármilyen rákos megbetegedésben szenvedett volna. A Juventus forrás vizéről állítják, hogy nemi- és étvágyfokozó, így készülj arra, hogy biztosan „éhes leszel”.

 

Széchenyi Fürdő

  • A Széchenyi Fürdő Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője. Létét Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönheti. Kezdeményezésére sikeres mélyfúrásokat végeztek a Városligetben, ahol később, 1881-ben már „Artézi fürdő” működött, azonban az ideiglenes jellegű fürdő egyre kevésbé felelt meg a kor igényeinek. Így épült fel 1913-ban Czigler Győző tervei alapján a Széchenyi Gyógyfürdő.
  • Úgy tartják, a fürdő gyógyvize afrodiziákumként hat. Jó példa ennek alátámasztására, hogy a Fővárosi Állat-és Növénykertben található vízilovak medencéjébe is a Fürdő termálvízét töltik, minek eredményeképp az európai állatkertekben élő vízilovak jelentős része magyarországi felmenőkkel büszkélkedhet, ami arra utal, hogy a budapesti származású állatok különösen szaporának, jó életteljesítményt mutató egyedeknek számítanak.

Király Fürdő

  • A fürdő építését Arszlán budai pasa kezdte meg 1565-ben és utóda, Szokoli Musztafa fejezte be. A Király Gyógyfürdőnek nem volt és ma sincs közvetlen melegvízbázisa. A törökök azért építették messze a forrásoktól a fürdőt, hogy egy esetleges ostrom idejére is biztosítva legyen a fürdés lehetősége, várfalon belül. Vizét akkor is és ma is a jelenlegi Lukács Fürdő környékéről biztosították.
  • Buda visszafoglalását követően, 1796-ban, a fürdő a König család birtokába került, ők építették át mai formájára ötvözve a régit az újjal, megőrizve műemlék-voltát. A fürdő magyarosított nevét is a családról kapta.
  • A II. világháborúban a fürdő megrongálódott. Teljes felújítására 1950-ben került sor.
  • Igazi autentikus hangulatú törökfürdő. Érdekessége, hogy a mai napig az eredeti, vörösfenyőből készült csővezetéken kapja vízét a Lukács fürdőből.