1991-ben 164 ország 3700 civil szervezete csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely a nők jogaiért küzd. A NANE képviselőit kérdeztük.
1991-ben 16 napos kampányt tartottak, amelyben a résztvevő szervezetek világszerte felhívták a figyelmet a nők elleni erőszakra, azokra a jogi buktatókra, amelyekben sokszor képtelenség eligazodni. A kampány után sok országban kedvező fordulat kezdődött az egyenjogúságot, a szexuális erőszakot, a prostitúciót és az alapvető emberi jogokat illető kérdésekben. Wirth Judittal és Horváth Évivel, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen képviselőivel beszélgettünk.
Melyik országból és melyik szervezet(ek)től indult a kezdeményezés, honnan jön a 16 akciónap név?
1991 novemberében rendezték meg először a 16 akciónapot, az USA-beli Center for Women’s Global Leadership (A globális női szerepvállalási központ) támogatásával. Az általuk szervezett szeminárium résztvevői javasolták november 25-ét kezdőnapnak – ez a Nemzetközi Nap a Nők Elleni Erőszak Ellen – és december 10-ét zárónapnak – az Emberi Jogok Nemzetközi Napját –, hogy szimbolikusan összekössék a nők elleni erőszakot és az emberi jogokat, hangsúlyozva, hogy az előbbi az emberi jogok súlyos megsértése.
1991-óta világszerte közel 164 ország több mint 3700 szervezete vett részt a kampányban. Sikerült-e látványos fejlődést elérni ennek köszönhetően azokon a területeken, ahol nyomást próbáltak gyakorolni a társadalomra és a döntéshozókra? Pontosan miben?
A kutatások, az aktivizmus, a 16 akciónap által is formált fokozottabb tudatosság a lakosság és a politikusok körében, és a női és emberi jogi szervezetek lobbitevékenysége több országban elősegítette, hogy jogszabályok szülessenek a nők elleni erőszak különböző formáinak (párkapcsolati erőszak, szexuális zaklatás, szexuális visszaélések és erőszak, prostitúció, stb.) hatékonyabb visszaszorítására. Több országban nemzeti cselekvési tervek határozzák meg a teendőket, és az állami elköteleződést költségvetési összegek biztosításával bizonyítják. A szolgáltatások nyújtásába sok országban bevonják a női jogi civil szervezeteket, elismerve, hogy szakértelmük elengedhetetlen az áldozatok biztonságának hatékonyabb garantálásához. Ezeket az eredményeket mindenhol veszély fenyegeti (pl. a gazdasági krízisre való hivatkozással a források vagy a hatékony fellépés csökkentése), így a 16 akciónap arra is szolgál, hogy minden évben újra és újra felhívjuk a figyelmet az eredmények fontosságára és a továbbfejlődés szükségességére.
Milyen érezhető különbségek vannak a nők elleni erőszak kezelésében és visszaszorításában Európa más országaiban Magyarországhoz képest?
Vannak európai országok, ahol a nők elleni erőszakkal szemben a magyarországinál sokkal hatékonyabb a fellépés. Ilyen például Ausztria, Spanyolország, Nagy-Britannia, Németország számos tartománya, de vannak volt szocialista országok is, ahol a szabályozás jobb, ilyen például Albánia és Bulgária. Ez főleg a nők elleni erőszak jogalkotási elismerésétől, a szabályozás (például a távoltartás) szigorú alkalmazásától és betartatásától, és az áldozatok számára rendelkezésre álló szolgáltatások számától és minőségétől függ. Az áldozatokat csak az emberi jogi megközelítésből működő szolgáltatások tudják megfelelően ellátni, melyeknek középpontjában az áldozat és gyermekei biztonsága állnak. Az erre vonatkozó nemzetközi standardokat több európai ország már igyekszik alkalmazni.
Az idei év tematikája a nőkkel szembeni előítéletes gondolkodás és a nők sztereotipizálása lesz. Mennyiben hatja át a magyar társadalmat és azon belül a munkaerőpiacot ez a fajta gondolkodásmód? Milyen (meglepő) példákkal tudnánk ezt illusztrálni?
A nőkről szóló sztereotípiák – miszerint buta és irracionális takarító-főző-gyerekszülő gépek, szextárgyak vagyunk – természetesen a munkaerőpiacon is virágoznak. Ez megnehezíti az adott munkahelyre való bejutást (vajon hány férfitől kérdezik meg egy állásinterjún, hogy szeretne-e gyereket?); megmételyezi az ott töltött napokat (a kevesebb fizetésen túl általános női tapasztalat, hogy előszeretettel tekintenek minket kávéfőző gépnek vagy szexuális tárgyaknak; hallottunk már dekoltázsba csúsztatott fizetési papírról és házi süteményt követelő férfi kollégákról is); és szinte lehetetlenné teszi a feljebb jutást (igen, az üvegplafon megingathatatlanul tartja magát). A keserű valóság egyik abszurd példája, hogy hiába van több diplomás nő Magyarországon, mint férfi; az akadémia rendes tagjainak mégis csak 4 százaléka nő.
Az angol nyelvű honlap tanúsága szerint várják az aktivisták jelentkezését, letölthető egy„akció-csomag”, amivel akár saját kampány is indítható. Pontosan hogyan működik ez? Miként lehet csatlakozni az eseményhez?
A szervezésbe tulajdonképpen bárki betársulhat, aki elég fontosnak érzi ezt a témát, és szeretné felhívni a lakosság figyelmét a nők elleni erőszakra. Magyarországon különböző levelezőlistákon szerveződik a programsorozat, melyhez bármilyen témába illő rendezvénnyel lehet csatlakozni az egész ország területéről .
Milyen lehetőséget kínál az akció azok számára, akik elszenvedői (voltak) a nők elleni erőszaknak? Kihez fordulhatnak?
A rendezvénysorozat alatt az érintettek találkozhatnak a témával foglalkozó szervezetek szakembereivel, aktivistáival, összegyűjthetik az információs anyagokat, szórólapokat, meghallgathatják a témába vágó előadásokat és beszélgetéseket, továbbá találkozhatnak a téma iránt érdeklődő más civilekkel; jó alkalom lehet például ez arra, hogy a saját baráti, ismerősi körükbe behozzák ezt a spontán módon nem olyan gyakran felmerülő témát. A 16 akciónap tehát nem csak a tájékozódásra kínál a remek alkalmat, hanem egy párbeszédet is elindíthat, mint szakmai, mind személyes szinten.