2008-ban nyitotta meg „újra” kapuját a Múzeum körút 13. szám alatt található a régen, erdélyi étteremként működő Csendes. Az új köntösbe bújtatott enteriőr, az állandóan cserélődő zenei és egyéb programok, a hatalmas italválaszték, a fiatalos lendület alapozza meg a hely szellemét. Kálvin tértől és az Astoriatól egy sarokra található, délelőtt kávézóként, esténként nyüzsgő bárként működő „tér” különböző életkorú és stílusú, foglalkozású emberek találkozóhelye, ahol még a törzsvendég is mindennap talál valami olyat amit addig nem vett észre. Az intenzív színes belső tér, a finomra kevert hideg – meleg prémium italok, a változatos zenei programok ideálisak fiataloknak, idősebbeknek, lányoknak, fiúknak, ismerkedni vágyóknak, egyedül, ketten, hárman, kisebb – nagyobb társaságoknak, baráti összejövetelekhez, rokonnal, anyuval, apuval, tesókkal, kollégával, főnökkel, feleséggel, férjjel, szeretővel, tulajdonképpen mindenkinek.
Tereza
A mexikói konyha hamisítatlan ízeivel várja vendégeit az Oktogontól egy karnyújtásnyira a Tereza.
Mandilla**** Hotel és Étterem
Köveskál néhány évvel ezelőtt egy feltöltődést és gasztronómiai örömöket nyújtó hely otthonává vált.
Port de Budapest
A dunai hajók szomszédságában gyönyörködhetünk a város lenyűgöző panorámájában.
Bonvital Wellness & Gastro****superior Hotel
Megmutatjuk, hogy hol szálljatok meg, ha egy igazán emlékezetes időt töltetnétek a festői vidéken.
Esztergomi Piac
Az Esztergom szívében nyílt piac portékákkal és egy közösségi tér élményével várja a látogatókat.