Idén végre megtört az átok, ami a magyar filmet 1988, az ország utolsó Oscar-jelölése óta sújtotta: a Saul fia jelölésével a hazai filmgyártás újra bekerült a világfilmek véráramába, korábbi fesztiváldíjas győzelmei miatt pedig joggal van okunk reménykedni benne, hogy ezúttal nyerni is fogunk. Lássuk, korábban mely magyar filmeknek sikerült eljutniuk a jelölésig!
Nézd velünk az Oscart a Neked Csak Dezsőben!
Neked Csak Dezső – Február 29. 01:00
A díjátadót élőben közvetítjük a Funzine oldalán!
Pál utcai fiúk
Fábri Zoltán 1969-es magyar-amerikai koprodukcióban készült filmje volt első Oscar-jelölt mozink. A világszerte jól ismert történetet angol gyerekszínészekkel játszatták el, akiket később utószinkronnal magyarítottak – az egyetlen kivétel a Richtert játszó Vizy György volt. Mivel a történések eredeti színhelyét, a híres Pál utcai grundot 1969-re már beépítették, a stábnak egy új helyet kellett találnia – a tökéletes grund-helyszínt a XIII. kerületben találták meg, egy panelház-építkezés szomszédságában (amit a forgatás idejéig szüneteltettek).
Az Oscart a szovjet Háború és Béke orozta el Nemecsekék elől.
Macskajáték
Örkény István tragikomédiájából Makk Károly rendezett filmet 1972-ben, ami nem csak az Osca-ért versenyzett, de később Cannes-ba is kikerült. A film Orbán Erzsi nyugdíjas budapesti zenetanárnő (Dajka Margit) zaklatott útját követi végig a kiöregedett operaénekes Viktor úr iránt érzett titkos szerelemtől a szerelmi féltékenység okozta önpusztító őrületig.
Makk Károly filmjét abban az évben Fellini Amarcordja verte meg.
Magyarok
Fábri Zoltán ezzel a filmjével kezdte meg a második világháború alatt játszódó magyar Oscar-esélyes filmek több mint egy évtizeden át tartó regnálását. A sztori középpontjában egy csapatnyi nincstelen magyar vendégmunkás áll, akik a katonáskodó parasztok helyett mennek a német földekre dolgozni, és a meggazdagodás reményében még a körülöttük zajló borzalmakról sem akarnak tudomást venni: hullákba botlanak, a birtokon fogolytábor üzemel, a főszereplők pedig a film utolsó, vérfagyasztó jelenetében részegen, a Szózatot ordítva indulnak a háborúba.
Az Oscar-t az 51. díjátadó gáláról a francia Bertrand Blier vitte haza Elő a zsebkendőkkel című filmjéért.
Bizalom
Az 1979-es Bizalom fordulópontot jelentett Szabó István rendezői pályáján, ami leglátványosabban a film fényképezésében érhető tetten: ez volt az első mozi, amin Szabó együtt dolgozott Koltai Lajos operatőrrel. A Bizalom egy háborús szerelem történetét meséli el kétszereplős kamaradráma formájában, egyik részről bizalom és nyíltság, másik részről gyanakvás és zárkózottság – a történelmi helyzeteknek az emberek érzelmi világára gyakorolt hatásáról szól a Bizalom.
A legjobb idegennyelvű film díját ekkor Vladimir Menshov Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmje kapta.
Mephisto
Szabó István a Mephistoval 1982-ben végre szoborra válthatta tehetségét: a Mephisto azóta is az egyetlen magyar film, amelyet az „Oscar-díjas alkotás” jelző díszít. A történet a húszas évek Németországában kezdődik és a nácik hatalomra jutásával végződik. Hendrik Höfgen egy tehetségét kiteljesíteni akaró színész, aki a felemelkedés és a nagyobb hírnév reményében bármire képes, még a hatalommal való megalkuvásra is. Túl későn veszi csak észre, hogy a hatalom kihasználta és megalázta, ő maga pedig eladta a lelkét.
Redl ezredes
A Redl ezredes címszerepét a Mephistót is alakító Klaus Maria Brandauer alakította, az előző Szabó István filmmel ellentétben azonban a két művész koprodukciója Oscar-díjra nem, „csak” egy jelölésre volt elég. A film Alfred Redl történetét meséli el, akinek az élete egy szegény galíciai faluban vette kezdetét, majd hatalmas fordulatot vett, mikor felvételt nyert egy magas presztízsű katonai iskolába, ahonnan aztán már meg sem állt az Osztrák-Magyar Monarchia kémelhárítási főnöki posztjáig. A közeledő tragédiát azonban még ő sem látja előre.
1985-ben az Oscart az argentin A hivatalos változat nyerte meg.
Hanussen
A Hanussen nem csak Szabó István utolsó Oscar-díjra jelölt filmje, de a Saul fiáig az utolsó, ezzel a címmel büszkélkedő magyar film is volt. Klaus Maria Brandanauer egy német parafenomént alakít a harmincas évek Berlinjében: a háborúban fejsérülést szenvedett szakaszvezető különleges hipnotizáló és jósi képességekkel rendelkezik. Először csak a varieték világát hódítja meg, de hamar felfigyelnek rá a nácik is, végzetét pedig még látnoki erejével sem kerülheti el.
Az 1988-as idegennyelvi Oscart a dán Hódító Pelle vitte el.
