A minap összeszedtük azt a tíz albumot, ami tavaly a legnagyobb hatással volt ránk: reméljük éppen most is közülük bömböltetitek valamelyiket. Idén is komoly dobásokra lehet majd számítani, hiszen visszatér például a Pop Királynője, de Izland legkelendőbb exportcikke is új lemezzel fog jelentkezni, úgyhogy a dobhártyánk 2015-ben sem fog unatkozni!
Panda Bear – Panda Bear Meets The Grim Reaper
Az amerikai Animal Collective tagjaként is ismert és szeretett Panda Bear (polgári nevén Noah Lennox) immáron ötödik szóló albuma nem is olyan soká, egészen pontosan január 13-án fog napvilágot látni, és az eddig kiszivárgott dalok alapján akár még az év albuma címet is könnyedén elnyerheti a Panda Bear Meets The Grim Reaper névre keresztelt lemez. Reményeink szerint a Panda Bear-re jellemző álomszerű hangzásvilág és a pszichedelikus effektek a napsütötte Lisszabon hangulatával párosulva (Lennox 2004-ben költözött a Portugál fővárosba, feleségét is itt ismerte meg, két gyerekük is van) egy igazán maradandó, táncolásra és relaxálásra egyaránt alkalmas albumot fognak eredményezni.
Modest Mouse – Strangers To Ourselves
Isaac Brock, a lo-fi indie rock rajongók körében kultikusnak számító bandája már jó ideje nem tartozik régi rajongóik kegyeltjeik közé, amihez sokban hozzájárult a zenekar kommercializálódása, ami a Modest Mouse egyik védjegyéül is szolgáló rozsdás és durva hangzásvilágnak egy polírozottabb és rádióbarát stílussal való felváltását is magával hozta. A We Were Dead Before The Ship Even Sank ettől függetlenül egy kellemes pop-rock album volt a megszokottan metsző dalszövegekkel, a közönség is falta, csak hát a rajongókból elő kellett bújnia a kis hipszternek. Remélhetőleg azóta sikerült megbékélniük a megváltozott hangzásvilággal, mi pedig bízunk benne, hogy a Modest Mouse nyolc év utáni első albuma legalább olyan jó lesz mint a WWDBTSES-n, de az első single alapján még arra is van esély, hogy simán lekörözi!
Marina and the Diamonds – Froot
A görög felmenőkkel rendelkező walesi popdíva, Marina Diamandis, 2009-ben úgy tört be az alternatív és a mainstream között lavírozó rádióbarát popzene világába, mint egy elektromos viharban utazó, mézbe és színes cukorkákba mártott öklömnyi méretű gyémánt. A rákövetkező évben megjelent Family Jewels névre hallgató album a mai napig a kortárs csajpop egyik legintelligensebb példája. Sajnos a teljes arculatváltást is magával hozó 2012-es Electra Heart már nem bizonyult akkora dobásnak, bár azt el kell ismerni, hogy Marina szőke ciklonként talán még vadítóbb, mint göndör hajú barna lázadóként. A Szigetes fellépése ettől függetlenül zseniálisra sikerült, a soron következő albumáról októberben jelent meg a címadó dal, ez alapján pedig a lemez még bárhogy elsülhet – visszatérés lehet a Family Jewels zsenialitásához de akár még követheti is a popgödörbe Electra Heart-ot.
Björk – (TBA)
Az izlandi énekesnő még októberben jelentette be, hogy serényen dolgozik legújabb albumán, a 2011-es Biophilia folytatásán. Ez alapján csak valószínűsíthetjük, hogy idén meg is fog jelenni a rejtélyes, eleddig a névtelenség homályába burkolózó lemez. Ha tényleg így lesz, akkor pedig nagyon valószínű az is, hogy egy minimum a szívünket apró szövetcafatokra szaggató albummal lesz dolgunk.
Radiohead – (TBA)
Ugyanilyen rejtélyek övezik Thom Yorke bandájának következő albumát is. Az egyre inkább az elektronika világa felé kacsingató Radiohead legutóbbi munkája óta már jó sok év eltelt, a 2011-es King of Limbs-et pedig sem a kritikusok, sem a rajongók, sem a többi halandó nem igazán favorizálta, a zenekar életművének két csúcsát még mindig az 1997-es OK Computer és a 2000-es Kid A jelentik. Annyit már tudunk, hogy Yorke, Jonny Greenwood és az egész pereputty biztosan dolgoznak már a lemezen, de ugye jó munkához idő kell, mi pedig nagyon reméljük, hogy ezúttal az album tényleg jó lesz (sőt, kiváló!) és nem csak egy öncélú hatásvadász kalandozás az elektronikus zene világában.
Belle and Sebastian – Girls in Peacetime Want To Dance
„Color my life with the chaos of trouble”. Ezt a Nietzsche-i ihletésű Belle and Sebastian dalszöveg darabkát az 500 nap nyár című film miatt számításaink szerint legalább tízszer többen ismerik, mint ahányan a 18 éves múlttal rendelkező skót indie-pop bandáról akár csak hallottak is. Az igaz, hogy még nem dolgoztak együtt David Guettával, de azért a nyolc stúdió albumot a hátuk mögött tudó, a kritikusok kedvenceként is számon tartott barokkos zenekar kikerülhetetlen részét képezi az indie világnak. A január végén érkező Girls in Peacetime Want To Dance az együttes frontemberének elmondása szerint fordulópont lesz a banda életében: sokkal nagyobb szerepet kapnak majd ugyanis a szintipopos, elektrós és a diszkó zenék világából kölcsönzött elemek – talán még össze is jön az a David Guettás meló?
Twin Shadow – Eclipse
George Lewis Jr. első, 2010-es, Forget címre hallgató albumával még inkább a táncparkettet célozta meg, de két évvel későbbi, Confess nevű lemezén már inkább a lihegős, pörgős elektro-pop hangzásvilág dominált. A váltás bejött, nem csak a kritikusok, de az ízlésüket a rádiók által formált egyszeri hallgatóknak is bejött az okos slágerekkel teletömött album. A Warner Brothers szárnyai alá is vette Lewist, művésznevén Twin Shadow-t, hogy harmadik, Eclipse-re keresztelt lemeze már náluk jelenjen meg, és minden eddiginél nagyobbnak ígérkezik.
Death Grips – Jenny Death
A Death Grips egy nehéz banda. Lelkiállapotra van hozzá szükség, méghozzá egy az agresszív düh és a fájdalmas túlérzékenység között lavírozó lelkiállapotra. Sokan esküsznek arra is, hogy a Death Grips-nél nincsen jobb gyúrós zene, mert MC Ride rappelését és a durva, indusztriális zaj-zenei alapokat hallgatva nincs olyan ember, akinek ne jönne meg a kedve, hogy apait-anyait beleadva szétkondizza az izmait. A banda sajnos tavaly nyáron felbomlott, de rajongóiknak még megígérték, hogy dupla albumuk második felét, a Jenny Death-et azért még meg fogják jelentetni. Az ígéret pedig szép szó, ha betartják úgy jó. Azóta is várunk.
Madonna – Rebel Heart
Madonna márciusban jelentkezik 13-ik albumával, habár ő maga nem így tervezte. A popdíva immár egy éve folyamatosan dolgozik új lemezén, melynek demóit egy hét alatt lopták ki a stúdióból és tették fel az internetre, ami az énekesnőt arra kényszerítette, hogy előrébb hozza lemezmegjelenését és meglepetésből ki is adott hat elkészült dalt, köztük az első kislemezt is, a gospellel és Alicia Keysszel operáló Living for Love-ot. A hat dalon felül a kritikusok nem voltak restek meghallgatni a félig kész demókat sem és a bosszús énekesnőnek némi öröm is jutott év végén – a legnagyobb lapok szerint a pop királynője élete egyik legjobb lemezét rakta össze, mely vetekedhet az 1998-as Ray of Lighttal. Madonna különös koncepcióval dolgozott lemezén – néha részegen készített dalt producerével, néha pedig olyannyira szívesen játszott a világvége gondolatával, hogy elmondása szerint minden dalt el tud játszani egy szál gitárral is, legyen szó akár olyan elektornikus őrületről is, mint a Bitch, I’m Madonna vagy olyan balladákról, mint a Ghosttown vagy Devil Pray, ami könnyen hozhat Madge számára újabb Billboard első helyezést, ha ezúttal okosabban játszik a kislemezek kiválasztásával.
Garbage – (TBA)
A kilencvenes és egy picit a milleniumi évek ikonikus bandája régen falta a listák helyezéseit mára viszont megkopott fényük és két évvel ezelőtti visszatérésük, a Not Your Kind of People sem robbant akkorát mint remélték. Ettől független Shirley Manson bandája ugyanolyan menő, laza és lázadó mint húsz éve volt, és mivel a Garbage még nem igazán hibázott, joggal várhatjuk az új albumot. A korongról egyelőre csak annyit tudunk, hogy készül, na meg azt is, hogy a banda jól megutaztatja majd a dalokat, hiszen Facebook-oldalukon sűrűn célozgatnak a közelgő turnéra. Az albumot már 2014-re tervezték megjelentetni, vagyis sejthetjük, hogy a korong idén korán debütálhat.
Lana Del Rey – Honeymoon
A selymes hangú, hatvanas években ragadt énekesnő tavaly mindenkit meglepett az Ultraviolence sötét komolyságával és abszolút nem mainstream zenei világával, amivel a díva tökéletesen bizonyította a kritikusoknak, hogy nem csak konzervált pop zenét tud dúdolni szilikon ajkai közül. Del Rey már néhány hónappal az Ultraviolence megjelenése után bejelentette, hogy elkezdte új anyagok felvételét, amivel már majdnem végzett is, vagyis a Honeymoon nyáron akár már startolhat is. Del Rey elárulta, hogy az új korong inkább régebbi munkáihoz fog hasonlítani, vagyis visszatérünk a Born to Die, Videogames, Blue Jeans és National Anthem világába, amit annyira nem is bánunk, hiszen az erőltetett dance-ritmusokkal megtömött popvilágnak jót fog tenni egy kis kreatív rádióbarát muzsika, olyan dalszövegekkel, amiktől Lana néha inkább poéta, mint énekesnő.
