Lassan véget ér az október, viszont a Halottak napja és a Halloween is vészesen közelednek, úgyhogy most már nem vehetünk vissza a tempóból, padlógázzal nyomjuk végig a horror havát! Az eddigiekben inkább a filmek voltak fókuszban, amit egy kicsit restellünk is, hiszen a horror nem celluloid formában látott először napvilágot, hanem vészjósló fekete betűk formájában, rémséges történetekkel pettyezve az ártatlan-fehér színű lapokat. Ezért engedjétek meg nekünk, hogy ez alkalommal bemutassuk nektek a klasszikus és modern horror néhány igazi nagyágyúját, életművükre is vetve pár pillantást.
FUNZINE & FOX present: The Walking Dead Party
Október 30. 21:00
Fogas Ház
1073 Budapest, Akácfa u. 51.
Facebook-esemény ITT!
A ma horrornak nevezett műfaj gyökerei a 18. századig nyúlnak vissza, pontosabban a gótikus regények századközepi megjelenéséig: Horace Walpole 1764-es Az otrantói várkastély című regényét jelölik meg az irodalmi horror első képviselőjeként, melyet aztán a században rengeteg hasonló alkotás követett – legtöbbjük elhagyatott, ódon várkastélyokban (innen a gótikus név) játszódó kísértet és rémtörténet. A műfaj később levedlette a Romantikából átmentett jegyeit, a horror regényekkel szemben támasztott előítéletek viszont még több mint két évszázaddal később is ugyanolyan elevenen élnek a köztudatban, mint a zsáner kezdeti éveiben. Az alábbiakban öt ismertebb író példájával vesszük fel a harcot az irodalmi elfogultsággal.
Mary Shelley
Walpole, a műfaj katalizátora után Mary Shelley volt a gótikus horror első nagy alakja. A filozófus szülők gyermekeként napvilágot látott Maryt féltestvérével együtt apja nevelte fel, mivel anyjuk a lány 11 napos korában gyermekágyi lázban meghalt.
A tragédia és a halál Maryt a későbbiekben sem kerülték el: férjét, a romantikus költő Percy Bysshe Shelleyt egy másik nőtől csábította el, egy európai utazás során teherbe esett tőle, mire családjaik kiátkozták őket, hitelből éltek, koraszülött lányuk pedig néhány napos korában meghalt. 1816-ban Mary féltestvére és Percy felesége is öngyilkos lett, úgyhogy Mary-ék úgy döntöttek: összeházasodnak. Ezután a pár Olaszországba költözött, ahol második és harmadik gyermekük is magukra hagyták őket párnapos korukban. Percy Shelley még megérte, hogy fia, Percy Florence megszülessen (ő aztán nem csak pár napos kort élt meg, a század végéig kihúzta), azonban 1822-ben, mindössze 29 évesen tengerbe fulladt.
Nem csoda hát, ha a halállal körülvett Shelley leghíresebb regénye a mindössze 19 éves korában megírt, 1818-as kiadású Frankenstein, avagy a modern Prométheusz, melyben Frankenstein doktor egy toldozott-foldozott holttestet kelt új életre galvanizmus útján. A szörnyet a feltaláló magára hagyja, ő pedig nem érti az őt körülvevő világot: mindenki fél tőle, gonosz módon bánik vele, és ártatlan közeledését erőszakosan visszautasítva elkergeti. Lassacskán pedig a szörnyeteg tényleg szörnyeteggé válik.
Edgar Allan Poe
Poe a gótikus horror másik legismertebb figurája, pedig az amerikai író-költő nagyban hozzájárult a science fiction műfajához, valamint a kozmológia és a kriptográfia tudományához is, arról nem is beszélve, hogy a detektívregények feltalálójának is őt mondják (például a Sherlock Holmes történetekért felelős Arthur Conan Doyle is). Poe szülei korai halála után gyermekéveit Skóciában és Angliában töltötte, ekkor szívhatta magába a tájak gótikus levegőjét, később pedig szerencsejátékkal, adósságok felhalmozásával, ivással és a katonai szolgálat alól való kibújással múlatta idejét, mígnem bátyja halála után végleg írásra adta a fejét.
Felesége halála után Poe egyre bizonytalanabbnak érezte helyzetét, és bár az 1845-ben megjelent A holló nagy ismertséget hozott neki, pénzt mindössze csak 9 dollárt kapott érte. Egyre többet ivott, viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált, mígnem 1849 októberében az utcán összeesve találtak rá, kimerült, zavarodott állapotban – négy nappal később meg is halt a Washington College Hospitalban, az okokra máig nem derült fény.
Poe műveiben gyakran felbukkan a „gyönyörű nő halála” és a természetfeletti, de visszatérő téma az alkoholizmus és a bűnös narrátor karaktere is. Legnyugtalanítóbb és egyik legkiemelkedőbb műveAz Usher-ház bukása, amit egy igaz történet inspirált: az Usher-ház egy 17. században felhúzott épület volt, amelyet 1830-ban bontottak el. Ekkor találtak rá a pincéjében két szerelmes egymást szorosan ölelő maradványaira. Az 1839-es novellából készült egy remek Vincent Price-os adaptáció Roger Corman B-horror pápa rendezésében, 1960-ban.
Howard Philips Lovecraft
A név egy romantikus költőt enged sejtetni, de ne engedjük becsapni magunkat: H.P. Lovecraft a kozmikus horror műfajának megteremtője, akinek munkássága csak halála után vált ismertté és elismertté, ma pedig a klasszikus horror műfajának királyaként tiszteli mindenki, Stephen Kingtől kezdve Neil Gaiman-en keresztül a megboldogult Hans Rudi Gigerig bezárólag, de Jorge Luis Borges és Michel Houllebecq (avagy a Kiábrándult Értelmiségi) is elismerően írtak róla.
A huszadik század elején népszerűvé vált olcsó ponyva folyóiratok robbanásszerűen hatottak a fantasztikus műfajok világára – Lovecraft is egy ilyen folyóirat, a Weird Tales oldalain keresztül publikálta műveit. Az írót gyerekkorától fogva érdekelte az irodalom: három évesen verseket szavalt, hat évesen már írt, nagypapája pedig saját gótikus rémmeséivel szórakoztatta a kis H.P.-t. Pedig nem is nagyon volt szüksége mások rémmeséire: gyermekkora nagy részét otthon töltötte, betegeskedve, ijesztőbbnél ijesztőbb lázas rémálmokból ébredve, melyek egész életművére rányomták bélyegüket. A gimnáziumot se végezte el, nagyapja halála után pedig jószerivel ki sem mozdult otthonról, ahol anyjával együtt lakott. Írni azért írt, főleg leveleket más íróknak. Anyja halála után, 31 éves korában kapott először pénzt egy írásáért, de egészen 46 évesen bekövetkezett haláláig nélkülözésben és egy két éves időszakot kivéve (eddig tartott ugyanis házassága) kilátástalan magányban élt.
Lovecraft-ot és az általa teremtett Cthulhu mítoszt a halála után fedezte fel magának az irodalom, mára pedig az egész populáris kultúra – hiszen történetei megannyi írót, filmet, videojátékot, társasjáték és zenekart inspiráltak. Alkotásait átitatja az ember saját jelentéktelenségének felismeréséből fakadó kozmikus rettenet: Lovecraft történeteiben nincs Isten, a főszereplők pedig kénytelen szembesülni vele, hogy a világegyetem nem hogy közömbös az emberiséggel kapcsolatban, hanem egyenesen halálos veszélyt jelent rá. A világegyetem végtelen terében olyan dolgok alusszák álmukat, melyek ha felébrednek, egy pillanat alatt elpusztíthatják az emberiséget – és el is fogják. Közben sincs nyugta azonban a bolygó felvilágosodott emberének: földönkívüliek, tengeralatti isteneket imádó szekták, barlangok mélyén lakozó szörnyek és elmebaj leselkedik ránk minden szegletből.
Stephen King
King kezdeti éveire is jellemzőek a korábban tárgyalt íróknál megfigyelt dolgok: apja korán elhagyta a családját, anyja egyedül nevelte őt és fogadott testvérét, sokat költöztek, sokat küszködtek pénzügyi bajok miatt, és még fiatalon szemtanúja volt annak is, ahogy egy vonat halálra gázolja egy barátját. A felismerés, hogy horror író akar lenni, azután jött neki, mikor családi házuk padlásán kutakodva rátalált apja egyik könyvére, egy H.P. Lovecraft novellás gyűjteményre.
Lovecraft-tel ellentétben azonban King nem csak a középiskolát, de a Main-i Egyetem angol szakát is elvégezte, és már a kezdetektől fogva jól keresett történeteivel: első regényéért, az 1973-ban publikált Carrie-ért például 2500 dolláros előleget kapott – később pedig 400.000 dollár ütötte a markát a puhakötésű könyv jogdíjaiból.
A hetvenes évek végén King, hogy letesztelje, vajon sikere tényleg tehetségének köszönhető, Richard Bachman álnéven kezdett el rövid történeteket írni (A menekülő ember, Sorvadj el!). A siker és a tehetsége pedig azóta sem pártoltak el Kingtől: nyolcvanas évekbeli súlyos drog és alkoholfüggősébe ellenére is olyan klasszikusokat írt, mint a Cujo (aminek a megírására nem is emlékszik), a könyveiből mára több mint 350 millió darab kelt el, megannyi történetét pedig a filmvászonra és a tv-képernyőkre is megálmodták, olyan remekművekkel gazdagítva a populáris kultúrát, mint Stanley Kubrick Ragyogása, vagy a Remény rabjai. Na meg mindenkivel örökre megutáltatta a bohócokat.
Chuck Palahniuk
Chuck Palahniuk egy kakukktojás, mivel novellái nem igazán illeszkednek bele a horror műfajba, sőt igazából akármilyen műfajba. Az 53 éves író, aki olyan híres művek szerzője, mint a Harcosok klubja és a Láthatatlan szörnyek, harmincas évei közepén kezdett el írni. Neve a Harcosok klubja filmváltozatának megjelenése után vált híressé. Műveire a valóság és a fantázia közti határ elmosódása valamint a minimalista stílus jellemző, melyből adódóan kis szókincsű, rövid mondatokat használ, hogy azok így minél inkább egy átlagos ember beszédére emlékeztessenek. Egy interjú során megemlítette, hogy a mellékneveknél jobban szeret igéket használni. Előadásmódjának jellegzetessége, hogy történeteiben bizonyos sorok visszatérően megismétlődnek.
Legsötétebb műve, a Kísértettek, néhol szarkasztikus, máshol visszataszító, az olvasói ingerküszöböt feszegető, rövid történetekből áll. A történetek olyan problémákkal foglalkoznak, mint szexuális elhajlás, halál, valóságshow és egzisztencializmus. 2005-ben Palahniuk azt nyilatkozta, hogy a Kísértettek című mű az utolsó részét képviseli egy „Horror Trilógiának” (A Kísértettek mellett, az Altató és a Diary (Napló) című műveket tartalmazza a trilógia).
Clive Barker
Végül pedig következzék az angol Clive Barker, aki a kortárs horror irodalom King mellett legnagyobb alakja, nem mellesleg King legjobb tanítványa, akiről az író így beszélt: „látom a horror jövőjét… úgy hívják: Clive Barker„. Alkotásai a dark fantasy jelzővel írhatók le legáltalánosabban: történeteiben az ember szeme elől legtöbbször rejtve maradt, fantasztikus világok léteznek együtt a mi világunkkal, a határvonalak a gyönyör és a fájdalom, a menny és a pokol között pedig elmosódnak.
A homoszexualitását a kilencvenes évek elejétől nyíltan felvállaló horroríró a könyvek világában ugyanúgy otthon van, mint a filmek vagy éppen a számítógépes játékok birodalmában. A Pokolkeltő című novelláját például saját maga adaptálta filmre 1987-ben Hellraiser címmel, aminek visszataszító külsejű szörnyeit, a cenobitákat Az igazi szellemirtók rajzfilmsorozatban is viszontláthattuk. A Kampókéz című film szintén Clive Barkerhez köthető, mint ahogy a 2009-es Éjféli etetés. Barker nevét viseli még a 2001-es PC horror klasszikus, az Undying, ami egy elátkozott család történetét meséli el, és a biblikus horror műfajú 2007-es Jericho.