Október van, az elmúlás hónapja. Elég csak kinéznünk az ablakon és megbarnult falevelek földön heverő tömegével fogunk találkozni. Halódik a táj, a hideg kínozza a fákat, a szél pedig rázza a száraz ágakat. Nincs is tehát ennél tökéletesebben illő hónap a horrorfilmekhez! Közeleg Halloween és a halottak napja, ilyenkor pedig elhunyt szeretteink mellett egyre inkább szokásává vált az embereknek kedvenc horrorfilmjeikről is megemlékezni, maratonok tartásával és különböző listák összeállításával. Az ilyen listák összeállítása mindig nehéz feladat elé állítja az embert, hiszen az, hogy ki mit tart félelmetesnek vagy ijesztőnek, teljesen szubjektív, mint ahogy az is, hogy mit tart jó horrornak és mit rossz horrornak. Mégis, egyrészt léteznek szinte univerzálisan tökéletesnek, másrészt egyértelműen borzalmasnak kikiáltott horrorfilmek is. Az elkövetkező hetek során több összeállítással is jelentkezni fogunk, a sort pedig a műfaj legaljával, kedvenc gagyi horrorfilmjeink listájával nyitjuk meg.
The Wicker Man – Rejtélyek szigete (2006)
Bárki bármit mondjon, Nicholas Cage tehetsége vitathatatlan. Szerepeket választani viszont egyszerűen nem tud. Mindent elvállal, amit felkínálnak neki, és igazából ezzel nincs is semmi baj, annál többet ad legalább rajongó közönségének: nem múlik el úgy év, hogy az Oscar-díjas színész ne lepjen meg minket. A Mocskos zsaru – New Orelans utcáinban élete egyik legjobb alakítását nyújtotta, és az áprilisban bemutatott Joe-ban is lehengerlő. Viszont olyan borzalmakban is játszott, mint A varázslótanonc, vagy A boszorkányvadászat. Vagy éppen a 2006-os Rejtélyek szigete. Talán ez a leghírhedtebb szerepe, és nem is oktalanul. Az 1973-as angol kult-horror újrájában Cage egy, az eltűnt lánya megkeresésére indult rendőrt játszik, aki úgy tudja, hogy lánya egy Washington mellett fekvő kis szigeten lehet foglyul ejtve. A szigetet egy főként nőkből álló szekta lakja, akik vezetőjüket, Summerisle nővért istennőként tisztelik, és egyfajta termékenységi mítoszt vallanak, aminek központjában a méz áll.
Cage rendőre számára itt már kezdenek furának tűnni a dolgok, és miután megtudja, hogy Rowan életben van, és hamarosan őt kívánják máglyán feláldozni az istenüknek, kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy lányát megmentse a tűzhaláltól.
A film két ikonikus jelenetet is tartalmaz, amitől a Rejtélyek szigete garantáltan a kedvenc Nicholas Cage filmünkké fog avanzsálódni: az egyikben séróbáró rendőrünk egy medve-jelmezbe bújva rohan végig az őrült feministákkal teli falun, több nőt is hatalmas medvecsapásokkal kiütve. A másik jelenet sajnos a mozikban vetített változatba nem került bele, de a DVD-re mindenki legnagyobb örömére már felpakolták: a Cage fejére erősített búrába méhek százát öntik a falusiak, ami egyébként önmagában egy elég rémisztő jelenetet is eredményezhetett volna, de köszönhetően a 150%-ot nyújtó színésznek, nagyon hamar a filmtörténet egyik legnevetségesebb momentumává válik.
Sleepaway Camp – A halál angyala (1983)
A nyolcvanas években minden a fiatalokról szólt. Nekik indult el az MTV, nekik zenélt Michael Jackson és Madonna, az évtized elején jelent meg a Pac-Man, hamar betörve a mainstream pop-kultúrába, és olyan, a gimnazista életélményt feldolgozó kultfilmek jelentek meg, mint a Nulladik óra vagy a Meglógtam a Ferrarival. Nem csoda hát, hogyha a horrorfilmek fókuszába is a tinédzser korosztály került – pontosabban az ő lemészárlásuk. A 80-as években tett szert ugyanis hatalmas népszerűségre a slasher-műfaj, aminek fő jellemzője, hogy egy a valóságtól vagy elmeállapotát, vagy erejét, vagy külsejét tekintve teljesen eltávolodott alak, különböző kreatív módszerekkel egymás után végez tizenéves áldozataival. A műfaj leghíresebb képviselői például a Rémálom az Elm utcában sorozat, a Halloween-filmek és a Péntek 13 széria.
A halál angyala címre hallgató 1983-as film az utóbbihoz áll legközelebb, hiszen itt is egy nyári tábor a gyilkosságok helyszíne, ahol egy szégyenlős és súlyos traumákon átesett lány megérkezése után elszabadul a pokol, az egyébként nem túl erényes fiatalok pedig egyenként szaladnak bele véres végzetükbe.
A film nem kevés valójában rémisztő, és félelmetesen jól megkomponált jelenetet tartalmaz, és a színészi játékkal sincsenek gondok, ez viszont még mindig csak egy az átlagosnál jobb Péntek 13-klónra lenne elegendő. Ami igazán emlékezetessé, ám végső soron sajnos mégis nevetségesen abszurddá teszi A halál angyalát, az a film végi csavar, amit azóta is megannyi feminista filmteoretikus használ példaként a horrorfilmek gender-elméleti vizsgálatánál. Az alábbi videót csak azoknak ajánljuk megnézésre, akiknek erős az idegzetük, és nem bánják, ha előre lelövik maguknak a film poénját.
Troll 2 (1990)
A Troll 2 esete nagyon vicces. Az egy dolog, hogy az első Troll filmhez semmi köze: az egyébként olasz mozi amerikai terjesztői nem bíztak abban, hogy a film egyedül elég pénzt tudna besöpörni a pénztáraknál, úgyhogy az eredeti Goblins címet eldobták, és Troll 2-re nevezték át, hogy ezzel kössék össze a nézők fejében az 1986-os Trol-lal, ami addigra már kult státuszra tett szert a horror rajongók körében. Az már egy másik dolog, hogy még trollok sem szerepelnek a filmben. Az egy harmadik dolog, hogy a színészeket leszámítva senki nem beszélt angolul a stábból, még a rendező-forgatókönyvíró Claudio Fragasso sem. Képzelhetjük, hogy milyen filmet eredményezhetett egy olyan forgatás, ahol a darabos angolt beszélő rendező ragaszkodott hozzá, hogy a tapasztalatlan színészek a darabosan megírt forgatókönyvet szó szerint adják elő, és ahol a stábtagoknak fogalmuk sem volt róla, hogy a csapat másik fele mit beszél. Ehhez még adjuk hozzá a Troll 2 sztoriját, és máris minden idők egyik legrosszabb, egyúttal legszórakoztatóbb filmjénél vagyunk.
A Troll 2 ugyanis már a történetében sem tartalmazza a horror legszánalmasabb csíráját sem: egy négytagú család egy kellemes vakációra Nilbog városába utazik, ám kénytelen hamar szembesülni a ténnyel, hogy a városkát magukat embernek álcázó vegetáriánus koboldok lakják, akik a Waits famíliát először zöldséggé változtatva meg akarják enni.
House of the Dead – Holtak szigete/Holtak háza (2003)
A zombik George A. Romero 1968-as Az élőhalottak éjszakája című filmje óta kitörölhetetlen monstrumai a modern nyugati társadalmak populáris mitológiájának. Számtalan film, könyv és videojáték foglalkozott már a halottaikból feltámadott, emberhúsra éhes szörnyetegekkel. A House of the Dead címmel valószínűleg mindenki találkozott már, aki az elmúlt húsz évben betette a lábát akár egy játékterembe is. A lövöldözős műfaj agyhalott királya több felvonást is megélt már, gyerekek százezrei áldozták fel szabadidejüket és szüleiktől kikunyerált pénzérméiket, csak azért, hogy egy kis ideig zombikat gyilkolhassanak. A kétezres évek elején a filmgyártásban a zombik mellett divatba jött a videojáték-adaptációk készítése is, a Holtak háza pedig adta magát. A német film modern géniusza, Uwe Boll, 2003-ban arra vállalkozott, hogy a kötött-pályás játéktermi lövöldét sikeresen filmre ültesse – és hát ennél kevesebb sikerrel nem is járhatott volna.
Az alapsztori: egy csapat fiatal egy hatalmas rave parti reményében egy kedves kis szigetre utazik, ahol idegtépő zene helyett (szó szerint) idegtépő zombik várják őket, na meg természetesen egy őrült tudós, csak hogy ne hiányozzon egy klisé sem. A zombik cirkuszi artistákat megszégyenítő mutatványok keretein belül támadnak hőseinkre, akik pedig egyszerű tizenévesekhez képest szokatlanul jól bánnak a fegyverekkel, és néha még a Mátrix Neo-ját is megszégyenítő pózokból lövik szét az élőhalottak fejét. A film legnagyobb értéke azonban mégis az, hogy a rendező nem szégyellt konkrét jeleneteket kivágni a House of the Dead videojátékokból és azokat a film szövetébe pofátlanul csapnivaló minőségben beoperálni. Csak gratulálni tudunk Bollnak, akit nem hiába emlegetnek úgy, mint az új évezred Ed Wood-ja. Ha már itt tartunk…
Plan 9 From Outer Space – A kilences terv az űrből (1959)
Ed Wood híresen rossz alkotása évtizedek óta élvezi a kultusz státusszal járó tiszteletet, de igazából Tim Burton 1994-es Ed Wood című filmje hozta meg számára a mainstream hírnévvel járó ironikus rajongást. Lugosi Béla utolsó filmszerepe, pedig a jelenetét nem is ehhez a mozihoz vették fel – később a karakterét Ed Wood egy pedikűrösként dolgozó férfival játszatta el, mivel Lugosi már nem érte meg a valódi forgatás kezdetét, hiszen 1956-ban, a forgatás előtt pár hónappal halt meg. A baptista egyház támogatásával, 60,000 dollárból leforgatott mű bír a sufnimozik minden bájával: huzalokkal rángatott ufók, két hét alatt megírt forgatókönyv, borzalmas dialógusok, és egy banális történet, amelyben a földönkívüliek úgy akarják megakadályozni a világegyetem egészére veszélyes napbomba kifejlesztését, hogy feltámasztanak minden halottat, ezzel elterelve az emberiség figyelmét a bombáról.
A film egyébként fent van a YouTube-on, mindenkinek meleg szívvel ajánljuk, már csak azért is, mert azért mégis csak ez hazánk leghíresebb filmszínészének utolsó alakítása.