A varázshegyen innen és a varázshegyen túl

Január 27-én lezárult egy korszak az Új Színházban: a Thomas Mann regénye alapján készült előadás, A varázshegy bemutatója egyben a jelenlegi vezetés utolsó premierje volt, mielőtt február 1-jén átadta a színházat az újonnan kinevezett igazgatónak, Dörner Györgynek.

A több szempontból is különlegességnek számító bemutató estéjén – utolsó premier a jelenlegi felállással és ősbemutató Magyarországon – gyakorlatilag a csilláron is lógtak, ahogy a jelenlévők közül többen is megjegyezték: ilyen sok embert még nem láttak az Új Színház egy korábbi premierjén sem.

Az már kezdettől világos volt, hogy a német nagyregény mintapéldájaként is emlegetett, monumentális művet nem lesz egyszerű színpadra állítani: az eszmefuttatásokra, elmélkedésekre és nem utolsósorban eseménytelenségre épülő regényről nem mondható el, hogy színrevitelért kiáltana. Ennek ellenére úgy tűnt, az Új Színház társulata és Szikora János rendező megpróbálta a maximumot kihozni belőle, többek közt közönséget vonzó szereposztással és látványos, ötletes díszlettel. A négyzetekre osztott, méretes vásznon időről időre vetített formában jelentek meg a színpadképbe életet lehelő hangulatfoszlányok, fotók, filmrészletek, amelyek sokszor találóan ellenpontozták vagy támasztották alá az éppen zajló történéseket.

A svájci tüdőszanatóriumban unokabátyját (Száraz Dénes) meglátogató fiatal mérnök, Hans Castorp szerepében vendégművészként Schruff Milánt láthattuk, aki nem is olyan régen még az egri Gárdonyi Géza Színház egyik vezető színésze volt. Ott, akárcsak most az Új Színház esetében, az utóbbi 10 évben kiemelkedő sikereket elért társulat több színésze felállt a vezetőváltás miatt.

Az esetenként szemet gyönyörködtető vetítés és az előttünk kibontakozó reménytelen szerelem jelenetei ellenére az előadás sötét marad, úgy érezzük, mintha minket is beszippantott volna a szanatórium általános levertsége és tompasága. Pláne, hogy a színpadon menetrendszerűen felhangzó köhögések prezentálásába időnként a közönség is beszáll. Madam Chauchat (Nemes Wanda) és Hans Castorp szerelmére érthető módon rányomja bélyegét az intézet nyomasztó légköre, amin az sem segít sokat, hogy a hosszú távollétből visszatérő nő oldalán megjelenik a holland pénzmágnás Peeperkorn (Gáspár Sándor). Gáspár egyébként remekül alakítja az értelmetlen, sokszor befejezetlen mondatokban megnyilvánuló öregembert, aki zilált külseje és zavaros gondolatai ellenére az ellenállhatatlan őserőt és magabiztosságot jelenti Hans Castorp számára.

A fiatal mérnök csak sodródik az eseményekkel, a látogatás eredetileg tervezett heteiből hónapok, majd évek lesznek, és a végén már maga sem tudja, hogy mikor érkezett vagy hogy mi várja odalent. A történelem azonban beleszól a tehetetlenségbe süppedt szanatórium és így Castorp életébe: a világháború mindenkit arra kényszerít, hogy szembenézzen a valósággal.

„A varázshegynek vége” – hangzik el az előadásban a mondat, amelyet a bemutatót követő búcsúztatáson Szikora János is kiemelt. Az Új Színház eddigi produkciói közül a hírek szerint egyet sem visz tovább az új vezetés, A varázshegyet viszont még február 4-én és 20-án láthatja a közönség.

Az előadásról készült galériánkat itt nézhetitek meg.