Kiosztották a Szent István Rend kitüntetést

Márton Éva, operaénekes és Makkai Ádám költő kapta idén a Magyar Szent István Rend kitüntetést. 

A legmagasabb állami kitüntetést augusztus 20-án Áder János, köztársasági elnök adta át a Sándor-palotában
A Szent István-rend az ország legmagasabb kitüntetése, amelyet csak azok érdemelhetnek ki, akik


„…sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak” – fogalmazott a köztársasági elnök.

A köztársasági elnök a díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, mindig érezték, hogy Magyarországhoz, a magyar hazához tartoznak. Munkájukkal, művészetükkel örömet szereznek, vigasztalnak és reményt nyújtanak, így lett tehetségük nemcsak magányos erény, hanem közösségi érték.

Az államfő Marton Évát, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekesről azt mondta:


„Énekhangja hamar messzire hallatszott Budapestről, és a zeneirodalom legvágyottabb szerepei úgy illettek rá, mintha a zenetörténet nagyjai neki írták volna azokat.”

A köztársasági elnök Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költőt, nyelvészt, műfordítót méltatva kiemelte: úgy lett világpolgár, hogy közben „féltőn óvta hűségét az anyanyelvhez”.
Bár a nyelv határait kutatóként angolul feszegette és angolul tanított, örök szerelme maradt a verselés magyarul – mutatott rá. Úgy fogalmazott, Makkai Ádám „a feje tetejére állította a műfordítás öröknek hitt törvényszerűségét”, hogy magyarról nem lehet jól fordítani idegen nyelvre.


„A csodaszarvas nyomában című, angolul és magyarul napvilágot látott antológia egyszerre kimagasló szellemi teljesítmény és hűségeskü a hazához” – emelték ki Makkai munkásságából a művet.

A felolvasott kitüntetési határozat szerint Marton Éva

„A magyar klasszikus zeneművészet rangját erősítő páratlan nemzetközi pályafutása során nyújtott elsöprő sikerű címszerepei, a világ legrangosabb színpadain ünnepelt világsztárok kiváló partnereként évtizedeken át színre vitt emlékezetes alakításai, művészetének lenyomatát őrző nagyhatású felvételei, valamint az újabb énekművész-nemzedékek felkészítését odaadóan szolgáló művésztanári munkája, illetve a magyar művészeti közéletet gazdagító tevékenysége elismeréseként” kapta meg a kitüntetést.

Makkai Ádám pedig

„A magyar kultúra nemzetközi megismertetését és jó hírnevének erősítését szolgáló elkötelezett tevékenysége, főként saját fordításában A csodaszarvas nyomában címmel angol nyelven megjelent monumentális magyar versgyűjtemény kiadása érdekében végzett munkája, valamint a világ számos jeles egyetemén folytatott és nagyra becsült oktatói, illetve páratlan költői, műfordítói és világszerte elismert nyelvészeti tudományos pályája elismeréseként” – vehette át a kitüntetést.

Miért is jár a kitüntetés?

A legmagasabb magyar állami kitüntetés a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A kitüntetést 2013 óta augusztus 20-án adományozza a köztársasági elnök.

forrás: MTI