Ma már bizony nem létezik olyan akadály, amit egy ügyes, tehetséges és elhivatott nő ne tudna leküzdeni. Ráadásul, ha hárman vágnak neki az útnak, s mindezt igazi, utánozhatatlan stílussal és humorral fűszerezik, a várt eredmény biztosan nem marad el! Backstage rovatunk legfrissebb számában a hölgyeké a főszerep: figyelem, ők tényleg értik a viccet!
„Magyarország Első Női Stand-Up Társulata” – olvasom az oldalatokon. Mesélnétek kicsit a kezdetekről? Mikor, s leginkább miért született meg a csapat megalapításának ötlete?
Écska: A csapatot én alapítottam. Alapvetően azért, mert nem igazán tetszik az, ami jelenleg a hazai fórumokon humor címszó alatt megy. Sokszor igénytelennek, erőltetettnek érzem azt, amit látok – tisztelet a kivételnek. Ha Magyarországon valaki el akar indulni mint stand-up előadó, akkor szerintem nem az amerikai limonádé humorból kellene merítenie. Itt a lehetőség, hogy élőben meghallgathass olyan fantasztikus előadókat, mint például Sándor György. De a magam részéről Hofi Géza felvételeit is kötelezővé tenném mindenki számára, aki a humorral előadói oldalról szeretne foglalkozni. Nem árt néha az új látásmód, egy kis vérfrissítés. Férfi stand-up csapatok már szép számmal akadnak. Úgy érzem, hogy az ő esetükben kialakult az elmúlt években egy kép arról, hogy milyen is az ideális stand-up est, és ez mára már elvárássá érett mind a nézők, mind az előadók számára. Ezért többnyire egy-egy ilyen eseményen elég hasonló dolgok történnek. Ezzel nincs feltétlenül baj, csak egy idő után unalmassá válik. Mivel a női előadók ebben a műfajban eddig csak elenyésző számban jelentek meg – akkor is inkább csak a férfi csapatokhoz csapódva – így az ő fejükben még nem épültek ki ezek a korlátok. Szabadon és nyitottan gondolkodnak a témakörben. Épp emiatt fejlődőképes, formálható, szabadon alakítható számukra ez a műfaj.
Anna: Én egy felhívásra jelentkeztem, ott ismertem meg Pleszkán Écskát, hiszen ő válogatta össze a csapatot és azóta is vele dolgozunk. Noha a csapat összetétele változott, mostanra már lettek vendégelőadóink is, de Écska, Helga és én a kezdetektől tagok vagyunk.
Néhány szóban rólatok: hogyan találkoztatok ezzel a mesterséggel?
Anna: Én egészen kicsi korom óta foglalkozom előadó-művészettel. A győri színház stúdiójában kezdtem, hamar megszerettem az improvizációs színházat is, innen már csak egy lépés volt a stand-up comedy. Már ismertem és szerettem ezt a műfajt, így csak a megfelelő alkalomnak kellett eljönnie, hogy én is bekerüljek ebbe a világba, és ez meg is történt a NŐStények, vagyis Magyarország Első Női Stand-Up társulatának a megalakulásakor.
Helga: Nézőként találkoztam természetesen először a műfajjal. Sőt, már gyerekkoromban az élet szerves része volt, hogy kabarét hallgattunk otthon, szóval mondhatnám, hogy a humort szinte az anyatejjel szívtam magamba. Aztán megjelentek a mai stand-up előadók, és egyszer-egyszer felmerült a gondolat, hogy milyen jó lenne ebből élni. Vicceseket mondani úgy, hogy még pénzt is kaphatok érte! Ezt egyébként először barátok, ismerősök vetették fel, csak egy idő után gondoltam úgy, hogy valóban jó lenne ez nekem. De semmilyen lépést nem tettem igazából ebbe az irányba. Nem volt régi álmom, hogy stand-up komédiás legyek, bár a szereplés mindig része volt az életemnek. Aztán egy barátnőm átküldött egy felhívást, amire jelentkeztem. Elhívtak egy válogatásra, ahol Écska meghallgatott, s úgy döntött, érdemes vagyok arra, hogy részt vegyek a NŐStények születésében és életében.
Rengetegszer elgondolkodtam már azon, hogy az előadások során felvezetett történeteknek mennyi a valóságalapja. Miből merítetek inspirációt?
Écska: Itt nem kell hazudni, csak érteni kell a tálaláshoz! (Nevet)
Anna: Nálam van valóságalapja a történeteknek, sőt az is előfordul, hogy pontosan megtörtént, amit elmesélek! Persze a fantáziám határtalan, így a nézők valójában nem sejthetik, hogy mi az, amit én találtam ki. Szóval keveredik a valóság és a fikció a műsoraimban.
Helga: Ez lehet, hogy egyénenként változó. Nálam a történetek általában valósak és velem estek meg. Azt gondolom, hogy igazán hitelesen a saját sztorijaimat tudom átadni. Ráadásul úgy vélem, hogy a humorista is ugyanolyan ember, mint bárki más, hasonló mennyiségű fura helyzetet él meg, csak talán van egy másfajta látásmódja, amivel egy akár nem túl izgalmas sztori is különlegesen csapódik le, így könnyen tudja azt mások számára is viccesen előadni. Persze aztán vannak olyan sztorik, amik úgy jönnek létre, hogy egy-egy valós helyzet beindítja a fantáziát, mely aztán a humor szárnyán szökken igazán szárba.
Hogyan készültök a fellépésekre? Mennyire tervezitek meg pontosan a részleteket, s mennyire improvizáltok?
Écska: Nem vagyok híve annak, hogy a produkció minden eleme betanult legyen. Ez nem színház, nem erről szól. De ha van egy frappáns mondatod, ami szuperül reflektál arra, ha valaki például bambul maga elé a nézőtéren, tüsszent, megcsörren a telefonja előadás alatt – ilyen azért jó eséllyel előfordul – akkor ezeket érdemes előkapni. A lényeg, hogy ne erre építs, hiszen nem eshetsz kétségbe, ha aznap véletlenül mégsem tüsszent senki.
Anna: A stand-up comedy mellett én bűvészettel is foglalkozom, így a műsoraimban ötvözöm a két műfajt, mindezt persze improvizációval és interakcióval keverve. Van, amire nem lehet felkészülni, hiszen a kihívott néző pontos reakcióit nem sejthetem, de a trükköket és a vezérfonalat nagyon pontosan megtervezem minden műsornál.
Helga: Tapasztalataim szerint ez is egyénfüggő. Én amellett, hogy előre eltervezett témákkal, sztorikkal készülök egy műsorra, sokat improvizálok, akár a műsor alatt, akár próba közben. Így minden műsorom folyamatosan változik, alakul. Erre azért is van szükségem, hogy én se unjam el magam, ne ugyanaz hangozzon el újra és újra. Ráadásul reaktív típusnak tartom magam, vagyis jobban inspirál, ha valami inger ér, ha van mire kontrázni. Ez lehet egy másik előadó, a közönség, vagy akár a saját, korábban megírt szövegem, amit újra átveszek és „hozzáköltök”.
Van-e lámpaláz? Esetleg valami színpadra lépés előtti babona?
Anna: A klasszikus stand-up műfajától eltérően a NŐStényekkel különböző tematikájú, állandó előadásaink vannak. Nekem minden új műsor bemutatása olyan érzés, mint a színházi premiereknél, szóval félelmetes, hiszen élesben derül ki, hogyan fogadja a közönség. Én a premierektől tartok a legjobban, mégis érdekes, hogy azok szoktak a legsikeresebbek lenni. Életem legelső stand-up előadása fantasztikus élmény volt, rengeteg olyan barátom és ismerősöm eljött, akire nem is számítottam, ott voltak az unokatestvéreim, a húgom, és mindez nagyon sokat jelentett nekem. Imádok ismerős arcokat látni a közönségben! De különösebb előadás előtti babonám nincsen, persze arra szoktam figyelni, hogy a kedvenc bugyimat és zoknimat vegyem fel aznap. (Nevet)
Helga: Én nagyon lámpalázas tudok lenni. Számomra az a legborzasztóbb, ha nekem kell kezdeni. Az a típus vagyok, aki akkor kezd el lenyugodni, amikor a közönség beült és elkezdődik a műsor. Így ha nem én vagyok az első fellépő, akkor van időm megnyugodni. Nagyon szeretem, ha vannak ismerősök a közönség soraiban, egyrészt megnyugtat a jelenlétük, másrészt persze pont még jobban stresszel, mert állandó rémképem, hogy valaki számomra fontos előtt fogok egyszer úgy lefagyni, hogy soha többet semmi nem jut az eszembe. Amúgy is nagy mumusaim azok a pillanatok, amikor műsor közben fejben egy gondolattal már előrébb járok, de ott előrébb épp semmit sem látok. Egyszerűen kiesik, hogy mi következik. Ez olyan, mintha egy üres kamrában elkeseredetten keresnék egy falat kenyeret: egyre kétségbeesettebben kutatok ahogy közeledik a mondat vége, de semmi, csak a nagy sötétség. Eddig szerencsére azért mindig előkerült az a falat kenyér!
Az előadóművészek számára talán a közönséggel való interakció kialakítása jelenti a legnagyobb kihívást. Nálatok ez még hangsúlyosabb: mennyire nehéz kapcsolatot teremteni a közönséggel? Létezik-e „jó” vagy „rossz közönség”?
Écska: Rossz közönség nem létezik, de szétszórt igen. Ebben az esetben pedig nincs egyszerű dolga annak, aki a színpadon áll, hiszen az ő feladata, hogy összeszedje őket!
Anna: Nálam a bűvésztrükkök és gyakran a stand-up történetek is a közönségre építenek. Ha kezdetben szigorú pillantásokat kapok a nézőtérről, akkor is mindent megteszek, hogy összehangolódjunk. Ezért a műsorokat mindig valamilyen interaktív, improvizációs játékkal vagy stand-up trükkel kezdem, így könnyedebben fogadja a közönség a folytatást. A titok, hogy szeretni kell a nézőket.
Helga: Szerencsés típus vagyok olyan szempontból, hogy általában könnyen teremtek kapcsolatot. Viszonylag jó érzékkel tudom egyéb társas helyzetekben is, hogy mikor kell inkább megnyilvánulni, vagy épp háttérbe húzódni. Nem szeretem direkt zavarba hozni a közönséget, de ha adódik kedvező helyzet, akkor szívesen szólok ki. Nagyon jól esik látni a helyeslő pillantásokat, de jó felvetés lehet akár egy egyet nem értő kifejezés is. Összességében szeretek reagálni, és ha ez nem tolakodó, akkor azt hiszem, hogy a közönség is szereti ezeket a megnyilvánulásokat. Sokkal személyesebb lesz tőle a találkozás, emlékezetesebb az alkalom. Persze közönség és közönség között is vannak különbségek. Pár hónapja volt egy olyan előadásunk, ahol már-már kínban voltunk, mert nagyon magas volt a nézők ingerküszöbe. Szinte csak a káromkodásokon nevettek. Az előadás végére kicsit kétségbe is estünk, pedig azt a műsort korábban mások már nagyon jól fogadták. De aztán távozáskor megnyugodtunk, mivel szinte mindenki lelkesen gratulált és ismételgette, hogy mennyire jó volt és milyen jól érezte magát. Szóval a nevetés sem minden… még ebben a műfajban sem.
Hogyan tudtok feltöltődni?
Écska: Nálam erre talán a legjobb megoldás a sport, esetleg egy kiadós, lehetőleg egész napos séta a természetben.
Anna: Én Ravazdról kerültem Budapestre, így a legjobb kikapcsolódás, amikor otthon lehetek vidéken a családdal. Van három kutyánk és imádok kirándulni, szeretek játszani, szinte bármit. Például nagy szenvedélyem a póker!
Helga: Azt szoktam mondani, én egy rendkívül nyitott és zárkózott ember vagyok. Annál jobban, mint emberek között lenni, csak az egyedüllétet kedvelem. Nagyon szeretem az előadások körüli nyüzsgést, de utána szükségem van arra, hogy elvonuljak az otthonom magányába és kikapcsoljak. Nagyon szeretek tudományos, ismeretterjesztő filmeket nézni, a kvantumfizika nagy kérdésein gondolkodni. Illetve természetes kozmetikumokat is készítek, ami – a főzéshez hasonlóan – számomra felér egy meditációval. És vágyom a sportra… de egyelőre csak vágyom.
Mik a jövőbeli tervek, min dolgoztok mostanság?
Anna: Én szeretnék sokféle műsorban részt venni, különböző előadásokat készíteni. A NŐStényekkel nagy vágyunk, hogy kiépítsünk egy közösséget, humoros, intelligens hölgyekkel együtt. Szóval, aki stand-up komédiával szeretne foglalkozni, nálunk jó helyen jár, persze csak, ha nő! (Nevet) Személyes vágyam pedig, hogy olyan sikeres előadásokat tudjak bemutatni, amik a stand-up comedy, a bűvészet és az improvizációs színház elemeivel együttesen szórakoztatnak.
Helga: Arra jutottunk, hogy szeretnénk a magyar női humor zászlós hajója lenni és ennek érdekében már meg is kezdtük a kutatómunkát, hogy minél több tehetséges nőt megtaláljunk. Vannak, akikkel vendégfellépőként már meg is kezdtük a közös munkát, s vannak, akik még színpadi és előadói tapasztalat híján más fajta közös munkába csatlakoznak be. Velük egy műhelyt kezdünk el novemberben, ahol igyekszünk minél többet átadni a tudásunkból, a következő előadások legtöbbjénél pedig a program részét képezik majd open mic alkalmak, ahol egyrészt a műhelyben tanultakat lehet kipróbálni, másrészt reményeink szerint újabb és újabb tehetséges lányokat, hölgyeket, asszonyokat és néniket fedezhetünk fel, akik bekapcsolódnak majd az életünkbe. Ezen kívül természetesen folyamatosan dolgozunk azon, hogy mi magunk is egyre jobbak legyünk, az eddigi műsoraink még tökéletesebbek és esszenciálisabbak legyenek. Valamint készülnek újabb műsorok is, amiket majd az igényes humor kedvelői elé tárhatunk.
