The concept of linguistic determinism explores how the language we speak determines our knowledge, the way we think and our attitude towards certain things. “The limits of my language mean the limits of my world” – said philosopher Ludwig Wittgenstein.
When it comes to those ordinary things that surround us day by day, we tend to forget the wonders and beauties of our loved ones, hometown or the language we speak. International Mother Language Day is held on 21 February to remark the significance of languages as well as cultural diversity and multilingualism.
To highlight the annual observance, we’d like to share one of the most brilliant Hungarian poems by Miklós Radnóti – along with its English translation!
|
I don’t know what this region means to others It is my birthplace there now linked with flames a little land, my long lost childhood’s world I grew up from this tree trunk a frail twig My corpse I hope will rest beneath this soil Here I’m at home a bowed shrub at my feet I recognize the flower and know its name I know the road and those who come and go
I know too what the summer sunset means with reddening pain poured out from sweatingwalls This region for the airman is just a map He does not know here Vörösmarty lived For him it’s factories,barracks But for me it’s crickets, oxen, church tower, gentle farmsteads He through his sights sees chimneys, ploughed upfields I see the workmen trembling for their toil Woods, birds in orchards, vineyards and graves by one of which a grand dame noiseless weeps from what up there the target rail or works down here is the dwelling of the signalman we see him standing here in front of it the red flag in his hand around him children a sheepdog in the works yard frolicking nearby the park with footprints of past loves and kisses honey sweet or bilberry sour the years I went to school I often stepped for luck on one stone in the sidewalk’s edge when fearing classroom tests here is the stone from far above it can’t well be seen no instrument is able to detect it
Like other nations we have greatly sinned We know our sins, know when and how we sinned but innocent are poets, labourers and babies whose intelligence must shine hidden away protected in dark cellars until peace once more with sign writes on our land then they with fresh and open speech will answer our stifled words But shield us until then with your huge wings oh, watching cloud at night.
|
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház, s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím. itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. |