Mi is a fast fashion, és miért rossz ez nekünk?

A fast fashion üzletek igaz, egyfelől elhozták a „divatdemokráciát”, másfelől sok negatív hatásuk is van. Ezek a márkák a kifutókon látott kreációkat ültetik át olcsó, tömeggyártott formába – így az aktuális trendek elérhetővé válnak bárki számára. Az olcsóságnak azonban ára van: a borzasztó nagy széria miatt fillérekbe kerül a kivitelezés, az alapanyagok sok esetben gyenge minőségűek és szintetikusak, így nagyon nyomott árakon kerülhetnek a boltok polcaira a termékek. Emiatt háttérbe szorulnak (vagy teljesen kiszorulnak) a helyi kis gyártók, tervezők és kézművesek, a fast fashion termékeket pedig sokan összeköt(het)ik a sweatshopokkal – amikor is borzasztó, nem ellenőrzött munkakörülmények között, alacsony bérért készülnek ezek a darabok. A hetente (akár többször is) frissülő árukészlet pedig arra ösztönöz, hogy vásárolj, nehogy lemaradj az újdonságokról! Miközben a divatipar a világ második legszennyezőbb iparága amellett, hogy rengeteg hulladékot is termel.

Mi a megoldás?

A fast fashionnel szemben létrejött slow fashion a minőséget tartja fontosnak mindenek felett. Egyfelől szembemegy a mozgalom a divat rendszerének fokozott tempójú ütemével: hogy sűrűn új kollekciót dobnak a piacra, aminek a következménye, hogy a korábbi már nem divatos, és te sem vagy trendi, ha nem a legújabb darabokban pompázol. Így a slow-darabok inkább az időtlenséget helyezik előtérbe. Számtalan formája lehet: elutasíthatja a tömegtermelést, előtérbe helyezve a kézimunkát. Az újrahasznosított vagy természetes alapanyagok is komponensei lehetnek, mint ahogy a különböző fenntartható vagy ökomárkák termékei. A helyben készült, lokális divattervezők által készített termékek mellett is leteheted a voksod. Persze léteznek szélsőséges „hívői” is a slow fashionnek: ők kizárólag saját maguk által készített holmikat hordanak. Az öltözködésnek egy etikus formája a vintázs és a turkáló is: az ilyen boltokban rengeteg értékes kincsre bukkanhatsz – és sok ezek között az új, nem hordott holmi is. Meglepően sokan indulnak ilyen jellegű kincsvadászatra: az egész világon egy izgalmas és tudatos öltözködési alternatíva beújítani ilyen darabokat – a pénztárcád lehetőségeitől függetlenül. És persze a tudatosság, az átgondolt vásárlás, ami sosem könnyű: azt vedd meg, amire tényleg szükséged van, amiről tudod, hogy sok mindennel együtt tudod hordani.

Van néhány alapszabály: ha állatjelmezben (vagy egyáltalán jelmezben) van az egyik fél – az már kifinomultan, szívmelengetően romantikus nem lehet. Ha valamilyen rokoni kapcsolat fűzi össze a két felet – az a bizarr kategóriához tartozik.  Természetesen rengeteg amerikai vígjáték szolgáltat alapot a kínos vagy már gusztustalan csókjelenetekhez, és ahogy korábbi, úgy a viszonylag új filmek is „élnek ezzel az eszközzel”. Nézzünk 5 elborzasztó példát! Csak erős idegzetűeknek!

Casino

(Nicky és Ginger)

Martin Scorsese 1995-ös drámája a szórakoztatóipar könyörtelen oldalát mutatja be. Gingert (Sharon Stone), a nagymenő Sam (Robert de Niro), gyönyörű, de nélkülözött feleségét Nicky (Joe Pesci) vigasztalja. Hosszú percek meg nem értettségének kitörése, visszafojtott szenvedély, simogatások, küzdelem majd vigasztalás előzi meg azt, hogy a két szereplő csókban forrjon össze, melyet érzelmekkel teli könnyek tesznek sóssá: majd a jelenet átcsap egy abszurd, „nyalogassuk egymás fejét és kapjuk be a másik száját” jellegű történetbe és egy odakívánkozó 18-as karikába.

Vissza a jövőbe

(Marty és Lorraine)

Az 1985-ös, Robert Zemeckis-rendezte sci-fi komédia nagy siker volt: a történet szerint Marty McFly (Michael J. Fox) szerencsétlen körülmények közepette visszakerül 1955-be, ahol az a feladata, hogy összehozza – leendő szüleit. Édesanyja, Lorraine (Lea Thompson) azonban inkább iránta kezd el romantikus érzéseket táplálni, a kocsiban meg is csókolja, majd rájön, hogy olyan érzés ez, mintha a testvérével csókolózna… Kár a szóért, inkább nézzétek meg!

Szex és New York

(Charlotte és Brad)

Menthetetlenül romantikus szíved repes egy jól sikerült randi után, a srác ígéretes, figyelmes, kedves. Egy igazi lovag – a kapuig kísér, ahol egymás szemébe néztek, lelassul az idő, hirtelen nem észleled a külvilágot, kizársz mindent, csak őt látod. Ajkaitok lassan, óvatosan közelítenek egymás felé, hogy összeforrjanak egy érzéki csókban, majd a srác, mint egy kutya, összenyalja az arcod. Úszógumira lenne szükséged, hogy ne süllyedj el a nyáltengerben. Nincs több hozzáfűznivalónk.

Családi üzelmek

(Sarah és Kenny és Casey)

A 2013-ban bemutatott amerikai vígjáték alapsztorija akár még vicces is lehetne: a piti kábítószerdíler, David Clark (Jason Sudeikis) miután kirabolják, kénytelen Mexikóba utazni, és elhozni egy nagy marihuánarakományt. Hogy ne keltsen gyanút, lakókocsit és „családot” bérel magának. Tipikus amerikai vígjátékos jelenetek tömkelege, majd jön az ominózus csókjelenet, amelyben a lány (Emma Roberts, aki a filmben egy lefizetett csavargó kamasz) elkezdi csókolózni tanítani az „bátyját” (Will Poulter). Majd amikor a „szülők” rájuk nyitnak, az anya (Jennifer Aniston), a korábbi sztriptíztáncos beszáll az okításba, ami után kvázi „körbeadják” egymás között a fiút. No komment.

Dumb és Dumber

(Lloyd és Mary)

Lloyd, született lúzer, de élete missziójának tekinti, hogy becserkéssze a csinos Maryt. Ennél többet nem is tudunk ehhez a videóhoz hozzáfűzni, annyira szürreális.

(tovább…)

Ha a Duna jégpáncélján való piruettezés a mi életünkből már ki is marad, a fényképészet csodájának hála mi is kaphatunk egy kis ízelítőt a fővárost kettéosztó folyó zimankós régmúlt időszakaiból. A képek forrása: Fortepan.hu

Mikor a Duna Budapestnél utoljára befagyott

1963

Jégzajlás a Dunán a lerombolt Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Gellért-hegy felé nézve

1959

A zajló Duna. Túlparton a Döbrentei tér és a Várkert (Groza Péter) rakpart épületei és a romos Királyi Palota

1959

A romos Budai Vár

1957

Budai Alsó rakpart, a lerombolt Lánchíd, háttérben a Kossuth híd és Parlament

1946

A Szabadság (Ferenc József) híd és a Gellért Szálló a Belgrád (Ferenc József) rakpart felől nézve

1943

A pesti Alsó rakpart a Zoltán utca torkolatánál, háttérben a Lánchíd és a Budai Vár

1942

A zajló Duna és a Parlament a budai Alsó rakpartról nézve

1941

Erzsébet híd, szemben a pesti hídfőnél a Belvárosi templom

1941

Duna-part a Komjádi Béla (Monitor) utca környékén, távolban a Szépvölgyi útnál a Lujza gőzmalom látszik

1936

Belgrád (Ferenc József) rakpart, jégzajlás a Dunán

1914

 A zajló Dunán feltorlódott jég. Újlaki rakpart a Margitsziget felől nézve, jobbra az Újlaki templom

1905

Látkép  a Királyi Palotával, a Lánchíddal, a zajló Dunával a Belgrád (Ferenc József) rakpartról

1903

Az épülő Erzsébet híd pesti hídfője a zajló Dunával

1903

Az időjárás viszontagságai, az egészségtelen körülmények, a kaotikus árviszonyok és a rossz minőségű, ellenőrizetlen áruk elleni harc szuperfegyvere, a fedett, kőből épült, szabályozott keretek szerint működő vásárcsarnok a 19. század második felében jelent meg, Angliában, Spanyolországban és Franciaországban áruféleségekre szakosodva, míg a németeknél egy központi és több kerületi vásárcsarnok képében. A magyar főváros természetesen a hozzánk kulturálisan és földrajzilag is közelebb álló német gyakorlatot vette át, így hát Lechner Lajos, a főváros középítési igazgatójának vezényszavára az 1890-es évek elején meg is indulhatott a budapesti vásárcsarnok-építési program. Az évtizedeken átívelő projekt eredményeképpen Budapest ma egy központi nagybani piacnak, és hat darab kerületi vásárcsarnoknak ad helyet.

Központi Vásárcsarnok

Az 1892-es tervpályázatra összesen kilenc pályamű érkezett be, többek között német és francia földről, a megbízást azonban végül a magyar Pecz Samu, műegyetemi tanár nyerte el. A Zsolnay-kerámiával gazdagon díszített épületmonstrum két évnyi szakadatlan munka után majdnem elkészült 1896 nyarára, amikor is tűz ütött ki, megrongálva a tetőzetet és károkat okozva a vasszerkezetben, ám a következő év februárjában így is sor került az átadásra: az 1897 február 15-i hivatalos megnyitón több ezren figyelték, ahogy az első tehervonat begördül a háromhajós, 60 méter széles, 220 méter hosszú épületbe. A Dunán szállított, többnyire külföldről érkező árukat egy 120 méter hosszú alagúton keresztül vezették be a csarnokba, míg a ma korzózó turisták lábai által taposott hosszanti folyosó eredetileg kocsiútként szolgált. A bérlők ingyenes használhatták a felvonókat, a nézelődők pedig ingyen telefonálhattak, bár a céltalan csevegést tiltották. Tízezer négyzetméteren élőhalat, élő és tisztított baromfit, tejtermékeket, bort és pálinkát, valamint iparcikkeket is árultak a bérlők, a Központi Vásárcsarnok pedig hamarosan a nemzetközi kereskedelem egyik fontos szereplőjévé vált, hiszen innen indították külföldre a magyar élelmiszer szállítmányokat. Az épület a második világháború során súlyos találatokat kapott (még a vízi alagút is beomlott), a következő évtizedek alatt pedig a vásárcsarnok eredeti hangulata szinte teljesen elveszett. A kilencvenes évek közepén végre sor került a teljes műemléki rekonstrukcióra: mind a belső, mind a külső tér visszanyerte századfordulós arculatát. A századik évfordulóra még az alagutat is felújították, áruk helyett most a hulladékot szállítják rajta keresztül.

Batthyányi téri vásárcsarnok

A vásárcsarnok helyén korábban egy gyönyörű barokk házsor állt, melynek északi fele máig kedves kis zárványként hirdeti egy emelkedettebb korszak emlékét Buda szívében. Bár listánkon a második helyet foglalja el, időrendben ez a Lechner-vezette vásárcsarnok-program utolsó terméke. A hatos számú fővárosi vásárcsarnok 1902-re épült fel, acélszerkezetét a pesti Schlick-gyárban készítették (nekik köszönhetjük többek között a világ első alacsony padlós villamosát, a kisföldalattit is). Eredetileg egyterű, egy nagybani virágpiacnak helyet adó galériával kiegészített épület volt, aztán a hetvenes években a nyugati bevásárlóközpont-láz csak elérte a Batthyányi teret is, az épület pedig kétszintes kialakítást kapott. 2003-ban esett át egy nagyobb felújításon: a földszintén most egy Spart találunk, az emeleten ügyfélszolgálatokat, a piaci nyüzsgést és illatárt viszont hiába keressük, már rég elvesztek.

Hunyadi téri vásárcsarnok

Oly sok gyönyörű rehabilitáció után a helyi védettséget élvező Hunyadi téri vásárcsarnok felújítása sajnos a második világháború óta várat magára, ám a romos külső is csak hozzáad a fővárosi piacok körében parányinak számító épület varázsához, aminek sárgatéglás homlokzatán gipszből készült ökör- és sertésfejdíszek hirdetik a zárt térben kínálkozó portékát. A Nagykörút szomszédságában található vásárcsarnok Czigler Győző tervei szerint épült fel 1897-ben, a bódélabirintusos belső azonban a századforduló helyett inkább a 70-es, 80-as évek szocializmusának világát idézi meg. Akire nyomasztólag hat a retrohangulat, azt a vásárcsarnokkal szemközti őstermelői piac várja friss zöldségekkel, hústermékekkel és különféle csemegékkel.

Rákóczi téri vásárcsarnok

A budapesti vásárcsarnokok sorában rögtön a Fővám téri épület után másodikként épült fel a Rákóczi téri vásárcsarnok, Rozinay István és Klunzinger Pál tervei alapján. A ma a metrólejáróra néző főbejáraton keresztül hajtottak be az épületbe a rakománnyal megpakolt lovaskocsik, így könnyítve meg a lerakodást. A több mint négyezer négyzetméteres alapterületű csarnok a kezdeti években 375 állandó és 55 ideiglenes árusítóhelynek adott helyet, de még vendéglőknek és bérlakásoknak is jutott hely az épületben. A forgalom a harmincas években olyan alacsonnyá vált, hogy tervbe vették a csarnok bezárását, majd uszodává alakítását is, végül azonban az ügy lekerült a napirendről. 1988-ban aztán utolérte az épületet a végzete: a csarnokban tűz ütött ki, aminek az eredményeképpen az egész épület leégett, kivéve a főfalakat. Szerencsére a bontás az éledező műemlékvédelem korában már szóba se jöhetett, a vásárcsarnokot felújították, 1991 július 25-én pedig újra átadták a vásárlóközönségnek.

Belvárosi piac

Az ötös számú vásárcsarnok Hold utcai épülete szintén Czigler Győző nevéhez fűződik. Bár ma a Belvárosi piac nevet viseli, annak idején a mai belváros még nem képezte az ötödik kerület részét, a Hold és a Vadász utca közé épített háromemeletes zárt terű piac az ország pénzügyi központjának számító Lipótváros szélén kapott helyet, aminek kezdeti jelentőségét a Szabadság tér helyén egykoron terpeszkedő Újépület adta meg, majd a környékre települő Postatakarékpénztár, Tőzsdepalota és a Magyar Nemzeti Bank épületei, legvégül pedig a Parlament emelte további magaslatokba. A tervezési és engedélyeztetési folyamatok nyögvenyelősége miatt Czigleréknek pont kapóra jött a Központi Vásárcsarnokban pusztító tűz, a kitolt határidőt már sikeresen tudták tartani, február 15-én pedig a másik négy vásárcsarnokkal egy időben a Hold utcai piac is megnyitott. Pár évvel ezelőtti felújításáig tetszhalott állapotban leledzett, aztán egy kicsit a helyrepofozás után is, ám lassanként levedlette piacos ismertetőjegyeit, és ma már a budapesti gasztroforradalom szíve-lelkeként várja a finom falatokra éhes szájakat.

Klauzál téri vásárcsarnok

A vásárcsarnok-építési projekten keresztülfutó tűzvész motívum a Rákóczi térivel szemben a Klauzál téri piacnak nem a pusztulását, hanem a születését hozta el: az Akácfa utca és a Klauzál tér közé ékelődött épület ugyanis egy 1874-ben leégett színház helyén kapott helyet, két szinten összesen háromszáz árusítóhellyel, egy bérház társaságában. A pályaudvarra emlékeztető csarnokot Kommer József és Klunzinger Pál, a fővárosi mérnöki hivatal építészei tervezték, eredeti formájában egészen 1987-ig működött, mikor is egy felújítás folyamán hipermarketté alakították át, megfosztva a csarnokot régi varázsától. 2015 októberében aztán Erzsébetváros lakói visszakapták vásárcsarnokukat: a példaszerűen felújított, a hét minden napján nyitva álló épület visszanyerte valamennyi eredeti funkcióját, mindemellett egy őstermelők számára fenntartott tér is kialakításra került, valamint a Sparnak is szorítottak helyet.

Tátra téri vásárcsarnok

A Tátra téri vásárcsarnok a válogatásunk kakukktojása, hiszen nem a nagy vásárcsarnok-építési láz terméke, ám abból a szempontból mégis befér a történelmi kategóriába, hogy a Lehel téri piaccal ellentétben nem egy modernista borzadályról van szó, hanem egy 20-as évek alatt megépült, műemlék jellegű csarnokról. A mai Pesterzsébet az 1860-as években kezdett el benépesülni, a fiatal település lakossága 1920-ra meghaladta a negyvenezret, a Szent Erzsébet téren működő piactér pedig igen hamar szűkösnek bizonyult, emellett pedig a bódékkal és lármás kofákkal teli tér az időközben megépült Árpád-házi Szent Erzsébet főplébánia templomhoz sem volt méltó. Egy hatalmas homokdomb helyén aztán 1925-ben végül megnyitott Vermes József műépítész, a modern kor minden követelményének eleget tevő háromhajós vásárcsarnoka. A kilencvenes évek második felében egy nyitott piactérrel toldották meg a németalföldi építészetből merítő épületet, ami vasárnapot kivéve minden nap friss őstermelői csemegékkel és jó hangulattal várja az autentikus piaci miliő után áhítozókat.