40+ ellenállhatatlan program június első hétvégéjén Budapesten és környékén

Júniusban is számtalan izgalmas hétvégi program vár benneteket Budapesten és környékén: fesztiválok, koncertek, kiállítások, séták, túrák, piaci élmények, családi programok – összeállításunkban mindből találhattok.

Többnapos hétvégi programok Budapesten és környékén

Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál (csütörtöktől)

Új helyszínen, Friss Csillagokkal és a legjobb rövidfilmekkel várnak titeket a 11. Friss Húson. A friss magyar és nemzetközi versenyfilmes blokkok mellett tematikus vetítésekkel, és izgalmas szakmai programokkal tér vissza a fesztivál. Az idei fesztivál Friss Csillagai Tóth Zsófia és Babinchak Atanáz, akik pályakezdő színészként bontogatják szárnyaikat filmes és színházi szerepekben.

Facebook-esemény >> 

Építészfesztivál (péntek-szombat)

A jelenlegi politikai-, környezeti- és gazdasági válságban alapjaiban kell újragondolnunk, hogyan használjuk fel bolygónk erőforrásait és hogyan szervezzük meg közösségeinket ahhoz, hogy visszaszerezzük a város elképzeléséhez való jogunkat. A túlélés tematika keretében az építész szakmát és a város politikáját érintő kihívásokra keresik lehetséges válaszokat meghívott vendégekkel és a közönséggel közösen.

Facebook-esemény >> 

Eleven Tavasz – Színház és képzőművészet a Bartókon (péntek-szombat)

Június 2. és 3. között visz színt a Bartók Béla Boulevard életébe az Eleven Tavasz. A változatos köztéri programokat a Gellért téren, a Gárdonyi téren és a Feneketlen-tó környékén rendezik meg, míg a közkedvelt gasztrohelyek, üzletek workshopoknak, illetve zenés és gasztroprogramoknak adnak otthont. Ismét elvarázsol a Figaro Bűvészbolt, örömtáncba kezdenek a seniortáncosok és lesz Óriásbuborékshow is. A Pokorny Piknik humoros beszélgetést ígér párkapcsolati érdekességekről, megelevenedik Maria Callas és Aristo Onassis szerelmi története levélszínház formájában, Vághy Tamás experimentális szóló zongoraprojektje, egyedülálló módon köztéren szólaltat meg zongorát.

További infók >>

Fotó: Eleven Tavasz (Facebook)

Belvárosi Fesztivál (péntek-vasárnap)

15. alkalommal kerül megrendezésre a Belvárosi Fesztivál. Június 2-4. között 6 helyszínen – Szabadság tér, Erzsébet tér, Zrínyi utca, Bástya park, Károlyi-kert, V.30 Belvárosi Sportközpont – ingyenes koncertekkel, családi- és sportprogramokkal, kézműves vásárral várják az érdeklődőket.

Facebook-esemény >>

Jazz Estek Szentendre (péntek-vasárnap)

Június első hétvégéjén nyolc koncerttel várnak benneteket a Jazz Estek Szentendre rendezvénysorozaton.

Részletes program >> 

Gourmet Fesztivál // Millenáris (péntek-vasárnap)

Június 2. és 4. között nem kell elhagynotok Budapestet, de még a Millenárist sem, ha végigkóstolnátok az ország gasztronómiai kínálatának színét-javát. Idén is megrendezésre kerül ugyanis a nagy népszerűségnek örvendő MBH Bank Gourmet Fesztivál, ahol az ország legkiválóbb séfjei, Michelin-ajánlással és Bib Gourmand-minősítéssel rendelkező éttermei mutatják meg magukat. Az idei fesztivál témája nem más, mint az új generáció, amely új ízeivel, gondolataival formálja majd az eljövendő évek gasztronómiáját. A szabadtéri kóstolókon túl számtalan program és 100 kiállító is vár majd benneteket.

További infók >> 

Fotó: gourmetfesztival.hu

Wekerlei Napok (szombat-vasárnap)

Idén 32. alkalommal kerül megrendezésre a Wekerlei napok, melyen június 3-án és 4-én izgalmas családi és kulturális programokkal várják az érdeklődőket, lesz kirakodó- és kézműves vásár, bolhapiac, helytörténeti lovaskocsikázás, táncbemutatók, cirkusz- és artistaprogramok, ügyességi sportversenyek, koncertek és táncház is.

Facebook-esemény >>

Rózsafesztivál // Budatétényi Rózsakert (szombat-vasárnap)

A főváros legnagyobb rózsakertje, a Budatétényi Rózsakert érdekes szakmai előadásoknak, kertészeti termékbemutatónak, vásároknak és gyermekprogramoknak ad otthont két napon át, a június 3-án és 4-én megrendezésre kerülő Rózsafesztiválon. A 150 éves Budapest előtt tisztelgő eseményre díjtalan a belépés.

Facebook-esemény >> 

Hegyvidéki Nyár (szombat-vasárnap)

Családok, baráti társaságok, egyedül érkezők és klubközösségek játszhatnak, beszélgethetnek, élvezhetik a koncerteket a MOMkult kertjében, szabadtéri színpadán és a Sirály sétányon étel és ital társaságában.

Facebook-esemény >>

Budapesti programok csütörtökön (2023. június 1.)

A II. világháború vesztett világa // Scruton Belváros

Május 8-án, 78 évvel ezelőtt ért véget a második világháború Európában. Az est folyamán Dr. Máthé Áron történész arról beszél, hogy a háború hogyan határozta meg a 20. század világrendjét, miként hatott a győztes és a vesztes államokra.

Facebook-esemény >>  

Akinek nem inge / finisszázs // PostART, Budaörs

Finisszázs az Akinek nem inge c. kiállítás utolsó napján a PostART-on. Ezen az estén egy tárlatvezetéssel egybekötött kötetlen beszélgetést tart a MOZAIK alkotocsoport az érdeklődőknek, ahol megtudhatjátok miként alkottak különböző ruhadarabokból költői, drámai, humoros vagy épp szürreális műveket a csoport tagjai.

Facebook-esemény >> 

Egy új hely felderítése mindig szuper hétvégi program:

Simon Márton és iamyank zenés irodalmi estje // Virág Benedek Ház

Simon Márton és iamyank ötödik éve lépnek fel együtt, mindig megújuló, mégis mindig ismerős közös estjükkel, szövegek, zörejek, zenék és jelenlét különleges fúziójával.

Facebook-esemény >> 

Góbé I Vendég: Zajnal // Kobuci

A népzene és korunk zenéi nemcsak megférnek egymás mellett, de ugyanazon kultúrát alkotják, kölcsönhatásban állnak – ezeket a metszéspontokat keresi a Góbé zenekar. A srácok nyári nagykoncertje június 1-jén több vendéget is a Kobuci színpadára csábítanak, köztük Oscar Beerten, belga hegedűs-dalszerző, akivel az új daluk, a folkkocsma hip-hopként jellemzett Rebeka is született.

Facebook-esemény >> 

Budapesti programok pénteken (2023. június 2.)

VIII P – Déri Miklós kiállításának megnyitója a Rákóczi téren

Déri Miklós fotóművész, a Rákóczi tér megörökítője, számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt, munkásságát 2016-ban André Kertész Nagydíjjal jutalmazták. Kiállítását június 2-án pénteken 17 órakor Németh Gábor író, forgatókönyvíró, szerkesztő nyitja meg a Rákóczi téren.

Facebook-esemény >>  

Utazás a koponyám körül // Zsámbéki Nyári Színház

A Nézőművészeti Kft előadása Scherer Péter rendezésében és főszereplésével.

Facebook-esemény >>  

Analog Balaton / vendég: iamyank – Dürer Nagyterem Nyitóhétvége

6 éves fennállásuk alatt már a legnagyobb fesztiválokat is bejárták, sorra zsebelik a díjakat és a közönség rajongását. Most a Dürer Nagytermét nyitják meg produkciójukkal.

Facebook-esemény >>  

Ricsimicsinájjunk Pincezáró Mindeneddiginélepikusabb Gálaest

Az Apertúra társulat színészeiből és vendégeiből álló banda búcsúztatja a szezont, amelyben oly sokszor hangzott már el Korda Gyuri, Goran Bregovic vagy éppen a Muse egy-egy slágere.

Facebook-esemény >> 

Ügynökségek Éjszakája

12 reklámügynökség nyitja meg kapuit június 2-án, akiknél összesen közel 50 program várja az érdeklődőket 17 órától. Az ingyenes rendezvény nem csak a szakmabelieknek szól, mindenkinek, aki bárhogy kapcsolódik a kreativitáshoz, vagy csak benézne a reklámkészítés kulisszái mögé. Az idei év slágertémája az AI, a mesterséges intelligenciát több oldalról vizsgálják meg az ügynökségek; számtalan filmes és produkciós téma is várható; emellett celebek, creatorok és zenészek is vendégségbe érkeznek az esti programokra és természetes a reklám világához kapcsolódó témákból sem lesz hiány, több helyszín is körüljárja a kreatív személyiségekre jellemző kiégés kérdéskörét.

Facebook-oldal >> 

Fotó: Gunduz Attila

Szombati programok Budapesten és környékén (2023. június 3.)

Séta a Bükkös-patak mentén – vadnövényismereti túra

Vezetett vadnövény-kóstolgatással egybekötött kirándulás a Bükkös-patak mentén.

Facebook-esemény >> 

Családi Túra – Az erdei manók 10 próbája

Kalandok, friss levegő és mozgás a szabadban. A kistesó jót alszik a hordozóban vagy jöhet futóbiciklivel, a nagyobbak pedig levezetik az energiát és együtt keresheti a család a kincset a Tekergők Térképe segítségével.

Facebook-esemény >>  

Mit szólnátok egy nyomozós játékhoz?

VII. Nagy Bolhapiac // Virág Benedek Ház

Értékmentés és újrahasznosítás. Hiszen ami másnak kacat, nekünk lehet érték. Keressetek, kutassatok izgalmas, egyedi dísztárgyak után, nézelődjetek, cserélgessetek, vásároljatok, ki tudja, mi akad a kezetekbe!

Facebook-esemény >>  

Június-köszöntő piacozás indiai ebéddel a Rómain

A nyár küszöbén a Római parti Piac ismét kitárja kapuit és remek hangulattal, mosolygó portékákkal várja a vásárlókat, kilátogatókat. Ebédre ez alkalommal indiai konyha lesz.

Facebook-esemény >>  

Családi nap és étteremavató // Danu Étterem, Nagymaros

Étteremavatóval egybekötött családi nap a nagy átalakuláson átment a Danu Étteremben. A gyerekek birtokba vehetik az új játszóházat és 12:00-18:00 között különböző kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, valamint népi játékokkal is készülnek.

Facebook-esemény >> 

Fotó: Danu Bár Nagymaros (Facebook)

Kismarosi Gyereknap

Sok szeretettel várják a kicsiket és nagyokat is a kismarosi gyereknapra. Lesz ugrálóvár, arcfestés, rodeóbika, sport programok, kézműves foglalkozás, logikai és társas játékok, tini disco DJ Supival, valamint még számtalan színes szórakozási lehetőség.

Facebook-esemény >> 

InvesztiTúra teljesítménytúra a Dunakanyarban

Teljesítménytúra a Dunakanyarban 50, 30, 20, 15, 4 kilométeres távokon.

Facebook-esemény >> 

Fotó: Kósza Kabóca Természetjáró Egyesület

Red Fan Studio // Kertünk bár és kilátó, Vác

A Kertünk bár és kilátó Bulizz Nappal! bulisorozatának következő epizódjában egy mesésen dallamos drum&bass bulival köszöntik az idei nyarat.

Facebook-esemény >> 

Rézfán fütyülők – Családi nap a Danubia Zenekarnál

Június első szombatján a Danubia Zenekar próbatermében szórakoztató és üdítő dallamok, érdekes és vicces zenei történések várják a kicsiket és szüleiket. A zenekar gyermekek ezreinek bizonyította már be, hogy a klasszikus zene egyáltalán nem komoly, sőt menő, és a Danubia koncertjein szórakoztatva kerül közel a klasszikus zene a gyerekek szívéhez. Ezeken az előadásokon a tánc, az éneklés, a beszélgetés mind megengedett. Június 3-án hatalmas buli vár azokra, akik kíváncsiak, kik fütyülnek azon a bizonyos rézfán a zenekarban, a rézfúvós hangszerekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek.

További infók >> 

Fotó: Fábián Gábor

Ana & Willamos akusztikus koncert // Neti söröző, Szob

Akusztikus koncertre invitál titeket Ana és Willamos. Saját dalokkal, ismert feldolgozásokkal készülnek, amik között megtalálhatók lesznek klasszikus rockslágerek és modern dalok is.

Facebook-esemény >> 

Magácska x Brassers // Kacsakő Bisztró, Szentendre

Mejetek le Szentendrén a kavicsosra, egy limonádéra és két remek koncertre! Az este folyamán két formációtól zeng majd a korzó: a Brassers és a Magácska zenekar zenél.

Facebook-esemény >> 

Fotó: Kacsakő Bisztró (Facebook)

Kórusok Éjszakája – Hangot a térnek! // Palotanegyed

A fesztiválon résztvevő kórusok az ország minden pontjáról és külföldről érkeznek, hogy aztán a Palotanegyed izgalmas belső és külső tereiben adhassanak különböző műfajú koncerteket párhuzamosan 8 helyszínen – s néhol egy-egy utcán felbukkanva is.

Facebook-esemény >> 

Kártyajáték – Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós közös, zenés-verses estje // Ludwig Lounge Special

Beck Zoli és Vecsei H. Miklós zenés-irodalmi estje ezúttal az Ludwig Múzeumba invitálja a közönséget egy jó hangulatú programra. A játék során a nézők húznak a kártyapakliból, amelynek lapjaira különböző szavak vannak felírva, a művészek pedig zenével, verssel és anekdotákkal reflektálnak rájuk.

Facebook-esemény >>  

Barkóczi Noémi x Sallai Laci akusztik // PostART

Az egyedi hangvételű dalairól ismert Barkóczi Noémi az utóbbi években látványosan a háttérbe vonult, a tavalyi év második felében azonban Dolgom volt címmel új nagylemezt rögzített Szőke Barnával és Gulyás Kristóffal. Az új album dalaiból azonnal felismerhető Noémi jellegzetes univerzuma, ami még színesebb és bátrabb hangszereléssel szólal meg a korábbiaknál. Ezen az estén Sallai Laci egyszálgitáros műsorát is meghallgathatjátok, melyben az elmúlt 10 évének dalaiból válogat.

Facebook-esemény >>  

F.O. System / vendég: Amber Smith, Choke City – Dürer Kert • Nagyterem Nyitóhétvége

Titokzatosság, rendszerváltást megelőző korhangulat, és magyar dark-wave úttörés. 1991-es feloszlásukat követően a közönség kívánságára 2006 óta a csapatot évente csupán egy darab nagyszabású koncerten kaphatja el a rajongótábor, ám most kivételesen dupláznak, és a januári teltházas Akvárium Klub Nagyhallos koncertjük után a Dürer Nagytermét adják át.

Facebook-esemény >>  

Grabovski lemezbeavató x Szintaxis lemezbemutató // Gödör

Június harmadikán a Gödörben a Grabovski beavat titeket az ősszel megjelenő nagylemezük világába: mutatnak nektek négy új dalt, amit nemrég rögzítettek. Idén ez lesz az első, és a tervezett őszi lemezbemutatóig az egyetlen önálló budapesti koncertjük. Velünk tartanak marosvásárhelyi barátaik, a Szintaxis, akik ez alkalommal mutatják be Magyarországon a Fel az égre! című első nagylemezüket.

Facebook-esemény >>  

Vasárnapi programok Budapesten és környékén (2023. június 3.)

Dunakanyar Vízi Tantúra // Szob

A Dunai Sárkányok Sárkányhajós, és Természetjáró egyesület kifejezetten a pedagógusok számára szervez ingyenes vízitúrát.

Facebook-esemény >> 

Budapest – Zebegény két keréken

Kellemes kerékpártúrára a nemzeti összetartozás napján a fekvő festői szépségű Zebegénybe.

Facebook-esemény >> 

Egy vízparti séta mindig jó ötlet:

Kutyás Piknik – Vidám Kutyás Találkozó és Vásár

Idén is várnak minden négylábút és kétlábú gazdáját egy egész napos felejthetetlen bulira a Happy Dog Kutyaiskola hangulatos csodás gyepére.

Facebook-esemény >>

Gombatúra és gombaebéd a Rengetegben // Szentendre

Újra gombatúra indul a Rengetegből, Nagy Bendegúz gombaszakellenőr vezetésével. A túra kb 2 órás utána pedig visszaérve a Rengeteg büfébe szarvaspörköltöt ehettek vargányával és egyéb gombákkal.

Facebook-esemény >> 

Fotó: Dömörkapu Rengeteg (Facebook)

WAMP Design vásár // Várkert Bazár Neoreneszánsz kert

A WAMP Design vásáron magyar tervezők mutatkoznak be saját tervezésű, kis szériás termékeikkel, legyen az ruha, ékszer, kiegészítő, lakberendezési tárgy, fotó vagy akár gasztronómiai finomság.

Facebook-esemény >> 

Kardos-Horváth János szólókoncert // Szuterén Gasztrotér

Kardos-Horváth János a Kaukázus zenekar frontemberének akusztikus gitáros, lírai, egyben vicces önálló-szerzői estjére várunk benneteket május 14-én 18 órakor az I. Pestújhelyi Mini Borfesztivál keretében.

Facebook-esemény >> 

Lovas Juci koncert – Hosszú Hétvége // Auróra

A mostani Hosszú Hétvégén egy ígéretes pályakezdő énekesnővel ismerkedhettek meg. Lovas Juci 20 éves énekes, dalszerző. 2021 óta ír saját dalokat, azóta egyszálgitáros koncerteket ad.

Facebook-esemény >> 

Lajkó Félix / ContraBayando // A38 Hajó

Lajkó Félix zenéjét nehéz műfaji vagy stiláris kategóriába sorolni, ugyanis éppúgy megtalálhatók benne a klasszikus zene, a magyar és más kelet-európai népzenék motívumai, a dzsessz és a blues, ami pedig ezeket a látszólag egymástól távoli elemeket képes összekötni, az Lajkó Félix virtuozitása és játékának sodró ereje, a közönségre ható szuggesztivitása.

Facebook-esemény >>  

Teljesen odavagyok – Sergő Sára lemezbemutató koncert // Három Holló

Sergő Sára énekes-dalszerző életének fontos állomása a most megjelenő, „Teljesen odavagyok” című első szólóalbuma. Az új és újrahangszerelt dalok különböző életutakról mesélnek: néha bohókás, balatoni retro hangulatban, szívmegszakadósan, vagy illegálisan csábítóan.

Facebook-esemény >>