Új évi fogadalmak helyett: 30 napos kihívások az év minden hónapjára

2019-ben láttam egy nagyon inspiráló TED-videót arról, miért érdemes kipróbálni valami újat 30 nap erejéig, hiszen egy 1 hónapos elköteleződés nem azt jelenti, mint mikor új évi fogadalomként kijelentjük, végleg felhagyunk egy káros szenvedélyünkkel. A 30 napra való elköteleződés belátható időtartam, és ha mégsem válik be, akkor is elmondhatjuk, legalább megpróbáltuk, ha azonban mégis elnyeri tetszésünket, vihetjük tovább és beépíthetjük az életvitelünkbe. Nem kell más hozzá csupán 30 nap, elvégre a változás kicsiben kezdődik.

Rögtön mutatom is azt a videót, amelynek kapcsán minden hónap elején belekezdtem az ötletelésbe, mit is próbáljak ki 30 nap erejéig. Egy idő után aztán a közösségi média felületeken sorra jöttek velem szembe hasonló 30 napos kihívások, így a teljesség igénye nélkül készítettünk egy egész évre való tematikus hónapkihívást.

Január

Januárra rögtön három kihívás is akad. 2019-ben indult útjára először a JanuHairy, vagyis a Szőrös Január névre keresztelt kihívás, ami főként arra irányul, hogy a nők elfogadják és megszeressék a természetes testszőrzetüket. A kihívás adott, egy hónapnyi mentesülés a szőrtelenítés alól, amely egyben az egészséges testképet is hivatott támogatni.

A második kihívás kissé líraibb, az év első hónapjában az év szavát is megkereshetjük. Mi az az egyetlen szó, aminek alapján ezt az évet élni szeretnéd, mint egyfajta fókusz, amiben szeretnél jobb, tudatosabb lenni. Elsőre könnyűnek tűnik ugyan, de olyan szót találni, ami kellőképp hiteles és nem fogod márciusra elfelejteni, nos az bizony kihívás!

Harmadikként pedig a Veganuár került fel a listánkra, nem új keletű, idén már hetedik éve, hogy a vegán életmódot népszerűsítő kezdeményezés útjára indul, így ha elgondolkodtál már azon, hogy szívesen kipróbálnád, lehetőséged adódik egy teljes hónap erejéig, ráadásul soha jobbkor, mint az ünnepi habzsi-dőzsi utáni böjtölés gyanánt.

Február

Mindannyian tudjuk, hogy a pénz nem boldogít, ugyanakkor nem tagadhatjuk annak tényét sem, hogy üres zsebbel, biztonsági megtakarítások nélkül nem egyszerűek a mindennapok. A februári kihívás is ezt célozza, Frugal February, vagyis Takarékos Február elnevezéssel. Egyetlen hónapról, méghozzá a legrövidebbről van szó, mikor jobban odafigyelünk a bevételeinkre és a kiadásainkra, valamint ezek optimalizálására. Egy táblázat vagy összesítés segíthet abban, hogy melyek azok a területek, amelyeket csökkentve is bőven megfelelő életszínvonalat tudunk magunknak biztosítani, mégis költségeket spórolni. Ebben segít nekünk például, ha egy hónapra előre megtervezzük a menüt, és ételrendelés helyett inkább főzünk, ha áttekintjük a havi számlákat és kedvezőbb ajánlatok után nézünk, vagy átgondoljuk a rendszeres, de nem szükségszerű kiadásainkat.

Március

A jó idő közeledtével a szabadtéri programok, a túrák is egyre népszerűbbek, ha pedig konkrét célt szeretnénk kitűzni magunk elé, akkor a Márciusi Maraton keretében 25 km-es túrázásra buzdítunk. Megmozgatja a testet és a szellemet is a friss levegőn és természetben töltött idő, 25 km pedig belátható célnak bizonyul, ha úgy döntünk, belevágunk. A 2020-ban a CsupaSport által indított kihívás idén talán még aktuálisabb lesz, Utazás rovatunkba pedig számos útvonalat ajánlunk Budapest környékén és Budapesten túl is.

Április

Az áprilissal a kult vonalra kanyarodunk és olvasást népszerűsítő kezdeményezést ajánlunk, méghozzá Szabados Ági beszédes, Nincs időm olvasni kihívását, melyhez bármikor lehet csatlakozni. Ha a nagy könyvrengetegben nem tudjuk hol, merre kezdjük, a havi témaajánló segít, de ha van már előre kiszemelt olvasmányunk, akkor ez a hónap tökéletes arra, hogy napi maximum 10 percet ráfordítva ne csupán kiszemelt, hanem olvasott példánnyá váljon.

Május

Ha május, akkor Csomagolásmentes Május! Ez még nem a műanyagmentes, az majd később jön, itt konkrétan a tudatos vásárlás és háztartásvezetés van fókuszban és az elszakadás az agyoncsomagolt termékektől, legyen az épp műanyag, papír, üveg vagy épp háló. A kezdeményezést a JÖN Alapítvány és a Háztartásom Hulladék Nélkül háziasszonya indította, az akcióhoz pedig a közösségi médiában is lehet csatlakozni a #hulladéknélkül hashtag használatával.

Június

A júniusi az a hónap, amikor a fantasztikus időnek hála a napon, a természetben, a szabad levegőn töltött órák száma megsokszorozódik a korábbi hónapokhoz képest. Tegyük le az okostelefont, a tabletet, a számítógépet és szóljon ez a hónap a Digitális Detoxról. Egy hónapnyi tudatos odafigyeléssel megalapozhatjuk azt is, hogy az év hátralévő részében markánsan csökkenjen a képernyőidőnk és hogy a közösségi médián túl is megélhessük a pillanatokat.

Július

A régi-régi, jól bejáratott Műanyagmentes Július sokaknak ismerősen hangozhat. A fenntarthatósági megmozdulás már majdhogynem világszintű, Plastic Free July néven vált először ismertté és nevéből fakadóan az egyszerhasználatos műanyagokra hívja fel a figyelmet: csatlakozzunk és próbáljuk ki, milyen 30 napon át műanyagmentesen élni a mindennapokat.

Augusztus

Az augusztusi hónapra két kihívás is jut, egyik a környezetünk védelméért, másik pedig egy kicsit a magunk felé fordulást és a tudatos szóhasználatot célozza meg. Az Autómentes Augusztus a kerékpárosoknak kedvez, ha van otthon kétkerekűnk, augusztusban ne hagyjuk a garázsban, akár rövidebb, akár hosszabb távokra, munkába menet vagy akár a bevásárlás alkalmával részesítsük előnyben.

A látszat ellenére a Káromkodásmentes Augusztus nemcsak azoknak szól, akiknek mondandóját meghatározzák a trágár szavak, hanem azoknak is kihívásul szolgál, akik el-elvétve használnak szitkozódó szavakat. A szándékos odafigyelés a tudatos szóhasználatra pedig ugyanolyan meglepő eredménnyel bír, akárcsak a rossz szokások, beidegződések felszámolása.

Szeptember

Egyik kedvenc kihívásom, a Second Hand September keretében ebben a hónapban igyekezzünk másodkézből beszerezni azt, amire szükségünk van: ruhát, kiegészítőt, könyvet, használati tárgyakat. Ha eddig még nem tettük, ez a hónap tökéletes lesz arra, hogy felfedezzük a vintage boltokat, piacokat, ahol nemegyszer olyan kincsekre lel az ember, amire újonnan nem nyílna lehetősége. Az ember 30 nap után újraértékeli az új és használt kincsek értékét, ez garantált.

Október

Az október a művészeké, pontosabban az amatőr és hivatásos grafikusoké és illusztrátoroké, akik mindennap készítenek egy rajzot az Inktober keretében. Sem technikai, sem stílusbeli megkötés nincs, csupán egy hívószó, ami inspirálja az alkotót. Hivatásos grafikusoknak ez a kihívás a saját kedvükre rajzolás élményét hozhatja vissza, míg a hobbi vagy amatőr rajzosoknak nagy lendületet adhat a fejlődésben, amivel könnyen lemérhető a változás október első és utolsó napja közt.

November

Novemberben duplázunk kihívások terén, a bátrabbak akár ötvözni is tudják, de csupán az egyiket bevállalva is nagy előrelépést teszünk egészségünk érdekében. A Száraz November sokaknak ismerős lehet, a mértékletes alkoholfogyasztást célzó kezdeményezés évek óta rengeteg embert mozgat meg. A november 14-i diabétesz világnap pedig a cukorfogyasztásra hivatott figyelmet szentelni, a No Sugar November kihívásban 30 napra kell száműznünk a cukrot az étrendünkből.

December

Az év utolsó hónapjára egy évértékelő dukál, az adventi elcsendesedésben az ünnepi készülődésben ne felejtsünk el megemlékezni azokról az év közbeni apró pillanatokról, amiért igazán hálásak lehetünk, így decemberre egy Hálanapló keretében összesíthetjük, mi az, amiért az évben hálásak voltunk.