Ingyenes, tematikus tárlatvezetések // Róth Miksa Emlékház

Költészet és iparművészet kéz a kézben jár április 11-én a Róth Miksa Emlékházban, ahol három időpontban is szemtanúi lehettek művészeti alkotások randevújának. A rendhagyó programokon ismert, valamint kevésbé ismert versek csendülnek fel, műtárgyak ölelésében – a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes, de regisztrációt igényel.

Bővebb információ >>

Fiatal költők a versvillamoson // Deák Ferenc tér

József Attila születésnapján ifjú költők pattannak a Deák Ferenc téri nosztalgiavillamos fedélzetére, hogy a lírai sorok igazán rendhagyó helyszínen kelhessenek életre. A jövő hangjait a versvillamoson 10 és 18 óra között, a FISZ Fiatal Írók Szövetsége közreműködésével hallhatjátok, ráadásul még ajándékokra és könyvvásárra is számíthattok.

Bővebb információ >>

Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise // Bem Mozi

Mi mást vetítenének április 11-én a Bem Moziban, mint a Reménytelenül – József Attila pszichoanalízise című filmet: a Rózsa Gábor rendezte alkotás a költő és fiatal pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit kapcsolódásának történetébe enged betekintést, Michl Julival és Sütő Andrással a főszerepben.

Bővebb információ >>

Szelíd dörgés – Költészet napi kitelepülés a Gát utcában // József Attila Emlékhely

A Gát utcát is kultúra tölti meg az áprilisi versünnepen, hiszen a József Attila Emlékhely aznap még a szabad ég alatt is ott lesz. A ferencvárosi ház, ahol a költő született, és ma már emlékhelyként funkcionál, délelőttől kora estig várja az érdeklődőket a Gát utca Emlékhely előtti szakaszán. A rendhagyó sétálóutca programjai mellett persze tárlatvezetésekből és dedikálásokból sem lesz hiány!

Bővebb információ >>

Műhelylátogatás – Mácsai Pál estje // Örkény István Színház

Mácsai Pál legújabb önálló estjének keretein belül aznap az Örkény Színházban csendülnek fel Arany, Petőfi, Ady és megannyi költőóriás versei. A Kossuth-díjas színművész kinyitja a műhely ajtaját, és elárulja, mitől is él a szöveg igazán – a rendhagyó irodalmi utazást néhol még zene is kíséri.

Bővebb információ >>

Ünnepi műsor // Vígszínház

Immár hagyomány, hogy a Vígszínház ünnepi műsorral emlékezik meg József Attila születésnapjáról – a versek szerelmeseit 11 órától várja a teátrum idén. A társulat tagjainak tolmácsolásában egyebek közt József Attila, Berzsenyi Dániel és Orbán Ottó versei hangzanak el, a költemények mellett pedig Csoóri Sándori és Szilágyi Domokos emlékét is megidézik az ünnepen. A műsort még aznap elérhetővé teszik a Vígszínház Facebook és Youtube oldalán.

Bővebb információ >>

Vezetett séta és alkotás Kemény Zsófival // Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó falai évszázados titkok őrei, Kemény Zsófi a költészet napján pedig arra vállalkozik, hogy bemutassa az épület megannyi szépségét. Az impozáns épület reprezentatív és rejtettebb terein egyaránt végigvezet benneteket, az író-költő közben pedig saját műveiből olvas fel részleteket nektek – a séta után egy rövid kreatív írás gyakorlaton is részt vehettek.

Bővebb információ >>

PKÜ x POKET 8. születésnap // MOMKult

Egész délutánt átölelő programsorozattal vár benneteket a Petőfi Kulturális Ügynökség, mellyel nemcsak a költészet napját, de a POKET zsebkönyvek 8. születésnapját is megünnepelhetitek. Irodalom és zene összefonódik aznap a MOMKultban: koncertszínházi előadások, irodalmi beszélgetések, versmegzenésítések okoznak felejthetetlen pillanatokat, a nap zárásaként pedig még a QJÚB legújabb előadását is megtekinthetitek.

Bővebb információ >>

Szeressetek szilajon // Marczibányi Téri Művelődési Központ

Április 11-én a Kaláka és a Sebő együttes Jordán Tamással közösen idézi meg József Attila költészetét egy különleges esten a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Az előadás ikonikus versekből és régi, kedvenc dalokból áll össze, így egyszerre kínál meghitt emlékezést és örömteli zenei élményt – ápolva a magyar énekelt vers hagyományát.

Bővebb információ >>

Mesekoncert és verspiknik // Újpalotai Közösségi és Civil Ház

Színes, családbarát programkavalkádra számíthattok a Palota Parkban, mely garantáltan elnyeri majd az apróságok tetszését. Mesekoncert, versírás, éneklés, rajzolás, kalandpálya és sok-sok nevetés vár április 11-én Újpalotán – a versmondásért még fagyi is jár!

Bővebb információ >>

Lovász Irén ünnepi műsora // Márai Sándor Művelődési Ház

A magyar költészet gyöngyszemeiből szed össze egy csokorra valót Lovász Irén, hogy József Attila és Márai Sándor születésnapjáról egyaránt megemlékezzen április 11-én. Az énekművész – aki nem mellesleg saját születésnapját is aznap ünnepli – a magyar ősköltészet, a reneszánsz, a 20. század, de még napjaink költészetéből is merít, hogy igazán emlékezetes lehessen az este a Márai Sándor Művelődési Házban.

Bővebb információ >> 

Remek tárlatok áprilisra:

7 kihagyhatatlan kiállítás Budapesten, amik kulturális élményekkel fűszerezik meg az áprilist

A melegebb napok beköszöntével bármennyire is csábító egy szabadtéri program, nem érdemes a kiállítóhelyeknek sem hátat fordítani, hiszen áprilisban is rengeteg izgalmas tárlat vár benneteket!

Funzine

#1

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.

(Márai Sándor)

#2

Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony!

(Szilágyi Domokos)

#3

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

(Kosztolányi Dezső: Karácsony részlet)

#4

Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
Ragyogó lesz a ruhája,
ha az ünnep eljön.

Csillag röppen a hegyére,
gyertya lángja lobban,
dallal várják és örömmel
boldog otthonokban.

Legszebb álma mégis az, hogy
mindenki szívébe
költözzék be szent karácsony
ünnepén a béke.

(Fésűs Éva: Álmodik a fenyőfácska)

#5

Nincs szebb ünnep
Karácsony napjánál.
Karácsonynak
Szép est hajnalánál.
Tele fénylő,
Csodás költészettel,
Mennyei nagy
Édes szeretettel.

(Szabolcska Mihály: Karácsony este részlet)

#6

Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak.

(Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés részlet)

#7

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az újesztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.

(Weöres Sándor: Szép a fenyő részlet)

#8

Alszik a csillag a csöndben:
alszik a lent is a föntben.
Hold vacog, alszik a tóban.
Őz nyoma távolodóban
halkan elalszik a hóban.

(Kovács András Ferenc: Téli éjszakák)

#9

Szelek szárnyán,
fenyőágon megérkezett a karácsony.
Fogadjuk meleg szobával,
friss sültekből vacsorával,
ünnepeljük, marasztaljuk,
énekszóval magasztaljuk.

(Bornemissza Endre: Karácsony részlet)

#10

Itt marad most a fenyő.
Itt marad minálunk.
S amíg itt lesz, mindnyájan
ünneplőben járunk.

(Gazdag Erzsi: Karácsony részlet)

#11

Karácsony-táji álmaink
– cifrábbakat nem lát a lélek.
Fenyőfák díszes ágain
angyalhaj, csengő, gyertyafények.

(Csorba Győző: December részlet)

#12

Megmaradjon bennünk
karácsonynak fénye,
szent örömben éljen
világ minden népe!

(Devecsery László)

Ha még több verssel és idézettel hangolódnátok:

10 szívmelengető idézet és versrészlet, ami tökéletesen megragadja a karácsony hangulatát

A csodás sorok nemcsak a szentestét dobhatják fel, de a karácsonyi képeslapokat is megszínesíthetitek velük.

Funzine

Július 15. és 21. között ismét a költészeté lesz a főszerep az 1-es metró, vagyis a kisföldalatti vonalán. Ezalatt az egy hét alatt klasszikus és kortárs versek csendülnek fel a hangos utastájékoztatókból, méghozzá neves előadók tolmácsolásában.

Az idei nyár immár a második, hogy az BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésének köszönhetően az állomásokon várakozó utasok irodalmi gyöngyszemek által frissülhetnek fel, zökkenhetnek ki a mindennapos rutinból.

A héten az alábbi versekkel találkozhattok a kisföldalatti vonalán:

• 2024. július 15. | Zalán Tibor: Ablakok – előadó: Baj László
• 2024. július 16. | Szőcs Petra: A többi Gréta legyen boldogabb – előadó: Holecskó Orsolya
• 2024. július 17. | Petőfi Sándor: Pató Pál úr – előadó: Csuja Imre
• 2024. július 18. | Géczi János: Ismét a rózsákról – előadó: Őze Áron
• 2024. július 19. | Varró Dani: Randi – előadó: Mihály Péter
• 2024. július 20. | Weöres Sándor: Öröklét – előadó: Mácsai Pál
• 2024. július 21. | Áfra János: Föld, víz, levegő – előadó: Für Anikó

Versektől lesznek hangosak a vonat- és buszmegállók is szerte az országban:

Idén nyáron is magyar versek csendülnek fel a megállókban országszerte

Idén nyáron is visszatér a Vers a peronon kezdeményezés, ahol idén már HÉV és Volánbusz megállókban is hallgathatjátok a magyar irodalom legszebb verseit.

Funzine

A Széll Kálmán téren járva, áthaladva vagy buszra, villamosra, metróra várva mostantól magunkhoz ragadhatjuk a kultúra egy aprócska szeletét.

A II. kerülethez köthető költők néhány sorát nyomtatja ugyanis egyetlen gombnyomásra a Széll Kálmán tér vadonatúj versautomatája.

A buszra várakozó kultúrakedvelők így, a magyar kultúra napja alkalmából megvalósított budai versmegállóban kinyomtatott verseket akár zsebre vágva, néhány sorral gazdagodva folytathatják megkezdett útjukat.

Ezzel az apró gesztussal nem is kicsit érezhetjük magunkénak a kultúrát, de akár tovább is adhatjuk többek között olyan költők sorait, mint Csoóri Sándor, Szabó Lőrinc vagy épp Károlyi Amy.

Ha a néhány soros versek után nyakig merülnétek az irodalomban:

8 izgalmas irodalmi est Budapesten tartalmas kikapcsolódáshoz

Bár Budapesten számtalan formáját választhatjuk a tartalmas kikapcsolódásnak, ajánlunk 8 irodalmi estet, melyekért érdemes felkerekednetek.

Funzine

Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,

Élünk dión, friss kalácson:

mennyi fínom csemege!

Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága

csillog-villog: csupa drága,

szép mennyei üzenet:

Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,

kályha mellett körben ülnek,

aranymese, áhitat

minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek

és kántálva ráköszönnek

a családra. Fura nép,

de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég

a szemeken, a harangjáték

szól, éjféli üzenet:

Kis Jézuska született!

Ady Endre: Karácsony – Harang csendül…

I.

Harang csendül,

Ének zendül,

Messze zsong a hálaének

Az én kedves kis falumban

Karácsonykor

Magába száll minden lélek.

Minden ember

Szeretettel

Borul földre imádkozni,

Az én kedves kis falumban

A Messiás

Boldogságot szokott hozni.

A templomba

Hosszú sorba’

Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban

Hálát adnak

A magasság Istenének.

Mintha itt lenn

A nagy Isten

Szent kegyelme súgna, szállna,

Az én kedves kis falumban

Minden szívben

Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város

Durva zaja,

De jó volna ünnepelni

Odahaza.

De jó volna tiszta szívből

– Úgy mint régen –

Fohászkodni,

De jó volna megnyugodni.

De jó volna, mindent,

Elfeledni,

De jó volna játszadozó

Gyermek lenni.

Igaz hittel, gyermek szívvel

A világgal

Kibékülni,

Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege

Igaz hitté válna,

Óh, de nagy boldogság

Szállna a világra.

Ez a gyarló ember

Ember lenne újra,

Talizmánja lenne

A szomorú útra.

Golgota nem volna

Ez a földi élet,

Egy erő hatná át

A nagy mindenséget.

Nem volna más vallás,

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni…

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sűrű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…

Csak a havas pusztán a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Pilinszky János: A fényességes angyal is

Emlékezés egy világháborús karácsonyra

Az égbolt elsötétedett.

S akár a végitélet

zord fellege tört volna ránk,

a föld is oly sötét lett.

Gyermekszívünk is oly nehéz!

A házak és a kertek,

az egész törékeny világ,

éreztük, velünk reszket.

Aztán a roppant csöndön át

puhán és észrevétlen,

a hangtalan meginduló

és puha hóesésben,

akár a fényes pelyhek is

vigyázva földet értek,

a fényességes angyal is,

ő is a földre lépett.

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –

kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,

csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?

Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –

kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,

karácsonyi koldus-kezem.

Babits Mihály: Karácsonyi ének

Mért fekszel jászolban, ég királya?

Visszasírsz az éhes barikára.

Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:

mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma

jobb tán mint csillag-ür szele volna?

Jobb talán a puha széna-alom,

mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,

mint gazdag nárdusok és kenetek?

Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:

kezed csak bús anyád melléért nyult…

Becsesnek láttad te e földi test

koldusruháját, hogy fölvetted ezt?

s nem vélted rossznak a zord életet?

te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ!

Szeress hát minket is, koldusokat!

Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.

Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk

törékeny játékunkat, a reményt.

Petőfi Sándor: Karácsonykor

Énhozzám is benézett a karácson,

Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson

És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,

Hiszen családok ünnepnapja vagy te,

S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.

Miként a jégcsap függ a házereszrül,

Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem igy volt, nem igy néhanapján!

Ez ünnep sokszor be vigan virradt rám

Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,

Nem mindennapi boldogságot látott!

Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és istent imádtunk;

Akármikor jött a szegény, minálunk

Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét multával

Hosszú nagy inség… tenger, melyen által

Majd a halálnak révéhez jutunk.

De a szegénység énnekem nem fájna,

Ha jó családom régi lombos fája

Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;

Egy ág keletre, a másik nyugatra,

S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

Lelkem szülőim, édes jó testvérem,

Ha én azt a kort újolag megérem,

Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl?…

Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,

Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,

Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

Isten veled, te szép családi élet!

Ki van rám mondva a kemény itélet,

Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és hold körében;

Mint vészt jelentő üstökös az égen,

Magányos pályán búsan bujdosom.

Tóth Árpád: Karácsonyi emlék

Itt volt, elment a szép karácsony,

S amíg itt volt, jó koszton éltünk,

Cukron, fügén, mákos kalácson.

Hozott diót, mogyorót, smukkot,

Új százkoronás is volt nála,

De erről alig szólt egy kukkot.

Hogy a pénzügy is derűt öltsön,

Adott az osztrák – magyar banknak

Húsz koronát – aranyban! – kölcsön.

És hozott új választó-listát.

Mely szerint csak Lukács szavazhat,

S megválaszthatja Tisza Pistát.

A Béke is, e bús egyénke,

Jött volna vele, ám egy hídon

A strázsa belelőtt szegénybe.

Örült Prohászka is Prizrendbe,

Az udvarias szerb kormánytól

Egy sérvkötőt kapott prezentbe.

Szóval a karácsony sok kincsét

Megkaptuk és ami a legfőbb,

Megszűnt a fűtőanyag-inség.

Ez üdvöt zengem el ma számmal:

Egész télen fűthetünk majd

Egy-egy dús – karácsonyi számmal!

Weöres Sándor: Szép a fenyő

Szép a fenyő télen-nyáron,

sose lepi dermedt álom:

míg az ágán jég szikrázik,

üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,

érkezik az újesztendő.

Míg a mező dermed, fázik,

a zöld fenyves csak pompázik.

A legmeghatóbb karácsonyi versek után, válogass szívhez szóló karácsonyi filmek közül:

10 kihagyhatatlan film, amit kivétel nélkül minden karácsonykor érdemes megnézni

Vannak jócskán olyan filmklasszikusok, amik nélkül tényleg nincs karácsony, amik évről-évre minden otthonba hoznak némi nosztalgikus hangulatot.

Funzine

A 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja minden életszakaszában, hol pár sorban, hol hosszabban kifejtve verseiben fogalmazta meg az általa átélt élményeket és gondolatokat, így a művek által pontos képet kaphatunk arról, hogy melyik élethelyzetet hogyan élte meg a poéta.

Összegyűjtöttünk nektek 8 verset, amelyekben a legtöbb ember számára is ismerős helyzeteket idéz meg: az igaz szerelem megtalálását, a szülővé válást, a belső bizonytalanság kezelését és a közeledő aggkor elfogadását.

Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszú-hosszú őszt,

lehet-e némán téát inni véled

rubin-téát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

ez utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Már néha gondolok a szerelemre

Már néha gondolok a szerelemre.

Milyen lehet – én Istenem – milyen?

Találkoztam tán véle messze-messze,

valahol Andersen meséiben?

Komoly és barna kislány lesz. Merengő.

A lelke párna, puha selyemkendő.

És míg a többiek bután nevetnek,

virágokat hoz majd a kis betegnek.

Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.

Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.

Fájó fejemre hűs borogatást rak.

És kacagása hegedű-zene.

Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.

Különös, titkos és ritkán mosolygó

Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.

Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.

Szerelmesek

A fejüket a tenyerükbe véve

úgy nézik egymást,

mint akik nem látták már ezer éve,

dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,

szép mozdulattal

testük csodásan-égő drágagyöngyét,

majd szájukat a csókhoz igazítják,

keresve átkozott-zárt életüknek

a nyitját,

de tétováznak még, várnak sokáig,

eltávolodnak, úgy tekintenek föl

a messze mámor ködbe fúlt fokáig

boldogtalan szemük széjjelmeresztett,

nagy csillagával, hogy magukra öltsék

a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet

és szájuk és szemük és benn a lelkük

reszket.

Kedves

Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,

álarcodat magadra szoritod,

s nem tudja senki, hogy voltál titok,

hogy voltál nékem ismeretlen oltár.

Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva,

élő titok egy még nagyobb titokba.

Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz,

napos, ártatlan, fáradt, graciőz,

kis fákkal és kis bárányfellegekkel

és végtelen és bús, akár a tenger,

és megkuszálja hullámos hajad,

szemed alá rak szarkalábakat.

S egy délután, ha ülsz az ablakodnál,

ijedve kérded: micsoda zenél?

És este búgni, bőgni fog a kályha

és künn az utcán fújni fog a szél.

Te sírva szólitod a Véghetetlent,

s felelni fog a föld és a göröngy.

Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng,

és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy.

Szeretet

Mennyi ember van,

akit szeretek.

Mennyi nő és férfi,

akit szeretek.

Rokonszenves boltileányok,

kereskedősegédek, régi és hű

cselédek, lapkihordók, csöndes,

munkás írók, kedves tanárok,

kik vesződnek a kisfiammal.

Találkozunk mi olykor-olykor,

meg-megállunk, szemünk összevillan

s én még maradnék tétovázva,

talán, hogy elmondjam ezt nekik.

Mégsem beszélek, mert csak a részeg

aggastyánok, s pulyák fecsegnek.

Ilyesmiről szólni nem ízléses.

Meg aztán nincs is időnk.

De hogyha majd meghalok egyszer

s egy csillagon meglátom őket,

átintek nekik kiabálva,

hajrázva, mint egy gimnazista:

“Lásd, téged is szerettelek.”

Apa

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben

tőlem, fiam.

Már idegesen kelsz föl az ebédtől,

eltünsz, szaladsz.

Ujságot olvassz, amikor beszélek,

kurtán felelsz.

Barátaiddal vagy. Üres a szobád.

Üres a lelkem.

Nem látod arcomon botor szerelmem.

Nem veszel észre.

Csikorgó hangom iszonyú tenéked.

Nehéz a kezem.

Anyád lett megint egyetlen barátnőm.

Vele beszélek.

Halkan említem hancúzó korunkat.

Hogy meg ne halljad.

Így hagytam el egykor én is apámat.

Ő is így ment el.

Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan.

Vissza se nézve.

Ó, e magány a régihez hasonló,

mikor még nem éltél.

A reggelek hamut szórnak fejemre,

szürkék a delek.

Este a kertben nézem az eget,

a fákat, a lombot

S kérdem magamtól, miért nem érti

gyümölcs a törzset?

Sorsunk

Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás

s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.

Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja,

bánat és csalódás nem fér a szivéhez.

Nézd a természetet, mint vál elmulásra,

minden egyes ősszel lassan hervadozva

csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa,

küzdelem és bukás a porember sorsa.

S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan

hajtom le fejemet síri nyoszolyámra

s édes a lemondás: az élet torz-arcát

redőosztó kézzel mosolygósra váltja,

vérezve vesződünk viharzajos tusán,

míg végre a halál karján elalélunk

s fáradt szemeinknek a zűrzavar után,

a ciprusok árnyán dereng fel a célunk.

Hajoljatok meg a tomboló sors előtt,

mert az ő hatalma zabolátlan, örök.

Ha nem hajolsz, ledönt, mint vihar a tölgyet

s ravatalod ormán kárörvendve röhög.

Leteper a földre dühös küzdelemmel,

vasmarokkal legyűr a fekete sírba.

A temető minden kövére az ember

kudarca s a sorsnak győzelme van írva!

Párbeszéd magammal

És sokszor megfogom a kezedet,

akárcsak egy idegenét,

és sokszor a szemedbe meredek,

és a szemed egy kút, hideg, setét.

És mély.

És sokszor látlak ágyadon,

ha átkarol a fájdalom,

s mégis márványhideg az arcom,

s mikor te alszol, én nem alszom.

És sokszor átölellek csöndesen,

szívdobbanásaid búsan lesem,

és míg a tündérek körüldalolnak,

én megsiratlak, mint egy rég-halottat.

Kezembe veszem kis gyerekcipődet,

játékaid, poros emlékeid,

és kérdelek, nem integetsz nekik?

Nem félsz a percektől, mik zúgva jőnek

és elrabolják sűrű hajadat,

és gőgösen előrehajtanak?

Sokszor meg mintha koporsó szoritna,

hűvös szemfedő takar el

és jól tudom, ez az a fej,

amelyre rájő a halotti sipka.

És mégis itt vagy. Most szólok veled,

fogom kezedet és olyan meleg.

Mondd, hogy lehet, hogy lázadozva végre

lerogysz a ravatal vak szőnyegére,

és csak heversz, szomorú-halovány,

az éjszaka fekete vánkosán?

Ó hogy lehet, ó hogy lehet,

hogy egyszer lehunyod a szemedet

s örökre úgy maradsz?

Nem értelek.

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,

Innen nézek szerteszét,

S hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre

A szelíd nap sugara,

Mint elalvó gyermekére

Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld

Csak elalszik, nem hal meg;

Szeméből is látszik, hogy csak

Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,

Csendesen levetkezett;

Majd felöltözik, ha virrad

Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,

Csak aludjál reggelig,

S álmodj olyakat, amikben

Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan

Lantomat megpenditem,

Altató dalod gyanánt zeng

Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,

Űlj itt addig szótlanúl,

Míg dalom, mint tó fölött a

Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra

Ajkadat szép lassan tedd,

Föl ne keltsük álmából a

Szendergő természetet.

Szabó Lőrinc: Ősz az Adrián

Félig vízben, félig a parton

fekszem az őszi ég alatt;

egyszerre ringat és melenget

a tenger és a déli nap:

szikrázó ujjai becéznek,

gyúrnak, gyötörnek édesen,

húnyt szemmel és borzongva tűröm,

hogy paráználkodnak velem.

Húnyt szemmel és borzongva tűröm

a nap s a tenger csókjait

s testem gyönyörűsége némán

könyörög és imádkozik:

Ragyogj át, napfény, moss ki, tenger,

ragyogj át, mint az üveget,

bent moss ki, mélyen, ahol annyi

fáradt sötétség didereg;

ragyogj át, fény, öblíts ki, hullám,

hogy meggyógyuljak odabenn,

világítsatok át egészen,

hogy lelkem új és friss legyen;

ősz van, – fűtsetek át sietve,

jóságos, erős sugarak,

hadd vigyem magammal a télbe

e tiszta, kései nyarat!

Ady Endre: Párisban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

Kányádi Sándor: Valami készül

Elszállt a fecske,

üres a fészke,

de mintha most is

itt ficserészne,

úgy kél a nap, és

úgy jön az este,

mintha még nálunk

volna a fecske.

Még egyelõre

minden a régi,

bár a szúnyog már

bõrét nem félti,

és a szellõ is

be-beáll szélnek,

fákon a lombok

remegnek, félnek.

Valami titkon,

valami készül:

itt-ott a dombon

már egy-egy csõsz ül:

Nézd csak a tájat,

de szépen õszül.

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket

üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd

szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,

megannyi dús, tündöklő ékszerét.

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,

és elgurul, akár a brilliáns.

A pompa ez, részvéttelen, derült,

magába-forduló tökéletesség.

Jobb volna élni. Ámde túl a fák már

aranykezükkel intenek nekem.

Dzsida Jenő: Ősz a sétatéren

Szemem falán kívül is, belül is

ez a kietlen őszi tájkép:

sétatér.

Azok az emberek, akik most hangosan beszélve

haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,

az a nő, aki mellettem ül a padon,

mindjárt meghal, feje félrebillen,

szeme kiszárad, húsa lehull.

Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,

a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.

Csak én fogok itt ülni magányosan,

céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.

Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak

s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,

s mire nyomdagépek méhéből életre edzve

ez a vajúdó vers világra jön,

csak üveges szemek bámulják mindenünnen:

Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!

A levegő mintha végtelen víz volna,

türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,

hová sosem szürönközik sugár.

A fák:

sűlyedt hajók árbocai.

A bokrok:

nagy vízi pókok, óriás meduzák.

Az út:

kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.

S a tó:

sötét álom a szívem fenekén.

Szabó Lőrinc: Őszi éjszaka

Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők!

Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!

Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek –

Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!

Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt

a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? –

Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,

szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.

Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,

mint a piros ősz ázott lobogói… Ma reggel, óh, ma reggel

még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! – De nemsokára

megjött az eső, puha csepegés… Óh, lágy zene! néma giliszták!

Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:

perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!…

– Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:

merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba!

Heltai Jenő: Ősz

Ősz, ősz ne siess!

Ne kergesd el a nyarat,

a meleg fényt, sugarat.

Süss ki még, nyári nap,

simogasd az arcomat,

melengesd a szívemet,

míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,

míg enyém a vad világ.

Tudom én, érzem én,

nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,

be jó volna élni még!

Nem lehet, nem lehet,

sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz

bűvöl és babonáz.

Kérdezem, nem felel,

integet csak, menni kell.

Fogy a fény, fogy a nyár,

hideg szél fujdogál,

hideg szél, őszies…

Ősz, ősz ne siess!

]]> https://funzine.hu/2021/07/04/kult/10-hangulatos-nyari-vers-ami-a-vizpartra-repit/ Sun, 04 Jul 2021 04:50:31 +0000 https://funzine.hu/?p=382584 A Duna, a Tisza, a Balaton, vagy a tenger mellett töltött nyári napok egytől-egyig megihlették a magyar irodalom legfőbb alakjait, élményeiket pedig papírra vetették. A kánikula közepén összegyűjtöttük nektek azokat a verseket, amik, ha csak pár perc erejéig is, de házhoz hozzák a hűsítő és szellős vízpartot.

Márai Sándor: Mosoly játsszon az arcodon

Álldogáltam a tenger partján,

A víz színén a hold pihent.

Mélységes nyugalom áradt

Odafent és idelent.

A pillanat elvarázsolt.

Szívemet béke járta át.

Ott kint a végtelen, nagy tenger,

Lelkemben bent a nagyvilág.

Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Álmodjunk együtt szebb jövőt!

Tenger nyugalma ránk ragadjon,

S hagyjuk elmenni a múlt időt!

Éljünk a mának! Ma is, és holnap.

Élvezzünk órát, s perceket!

Mosoly játsszon arcunkon mindig,

És szeressünk, hogy szeressenek!

Gárdonyi Géza: A Balaton

Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,

égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!

Arcát a hold benned elmélázva nézi,

s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.

Leülök egy kőre s elmerengek hosszan

az éjjeli csendben az alvó fa alatt.

Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:

Balatont álmodom s melléje magamat.

Vörösmarty Mihály: A tihanyi viszhang

„Szüntesd csókjaidat, szüntesd meg az alkudozó szót,

Édes az ah, de tanút nem szivel a szerelem.”

A viszhangu tetőn így súgott Irma Dezsőhöz,

Hogy Tihany agg hátán ültenek a szeretők.

A viszhang ezeket, mint hallá, súgva beszélé

Régi barátjának, a Balatonnak, alant,

A Balaton pedig elmondá partjainak, azoktól

Tudta Somogy, Veszprém, és Szala, tudta Füred;

És ezek elmondák a szomszéd többi megyéknek,

S már az egész ország tudta, hogy Irma szeret.

Akkor az árúlót így szidta meg a haragos lány:

„Némulj meg, viszhang; vén Balaton, te apadj

S láss fenekedre: gazos legyen az sokféle gazokkal,

S benne a száraz avart irtsa ki éjjeli láng.

S még feketébb legyen a füsttől Tihany oldala, mint most;

És vendégtelenűl álljon alatta Füred.

Ezt bár nagy szomorúan a három vármegye lássa,

Lássa egész ország, s bús legyen érte soká.”

Ezt is az őr viszhang hallá, s kibeszélte világnak:

Mit tehetett a lány? hallgata, és szeretett.

Fodor Ákos: Példa

ahogy a tenger ír a fövenyre:

írja-törli, írja-törli

mindig ugyanazt

– sosem ugyanúgy

Pilinszky János: A tengerpartra

A tengerpartra kifekszik a tenger,

a világ végén pihen a szerelmem,

mint távoli nap vakít a szivem,

árnyéka vagyunk valamennyien.

Szép Ernő: Tiszapart

Ült egy szegény halász ember Kettesben a néma csenddel, Ott ül füst nélkül pipázva, A tolvaj hálót vigyázza.

Kezdi a hálót emelni, Halat nem tud benne lelni, Póklábak megint leszállnak, Kút kazal fa alva állnak.

Áll a nap fenn, áll a felhő, Nem jön fecske, nincs egy szellő, A víz nem látszik hogy folyna, Isten mintha bóbiskolna.

Talán el is felejtette, Hogy a Földet teremtette A Tiszát is beletette, A halászt is leültette.

Szabó Lőrinc: Beszélgetés a tengerrel

Reggel óta ülök a parton

és nézem a hullámokat.

Mint csendes őrült, szakadatlan

fecseg a víz, nő és kicsap,

aztán függönyként lezuhog

a szirtről, ahol heverek,

és rögtön új rohamra indul

s játékát sohsem únja meg.

Minden percben vagy tizenötször

idehabzik a végtelen,

sebezhetetlen ölelése

ugrálva fut a köveken;

mint az idő, oly óriás

és oly puha az ereje,

nézem és oly kicsi vagyok, hogy

csak játszani tudok vele.

Hát játsszunk tovább, moss körül,

tenger, te hánykódó idő,

lüktesd föl rám perceidet,

örök-eleven temető;

az óra reggelt és delet

mér ki, tegnapot s holnapot:

saját magadban ringva te

az öröklétet mutatod.

Játsszuk, öröklét, a halált!

Szoktass a rosszhoz, játssz velem!

Partodon már évezredek

múltak el ép ily csendesen;

múljék el ez az egy nap is,

ez az egy ember, aki csak

vendégnek jött most messziről

és nézi hullámaidat.

Játsszunk, élet, te óriás,

örökkévaló őrület!

Tolmács nélkül is értem én

érthetetlen beszédedet:

magamnak vendég, neked annyi, –

neked még annyi sem vagyok…

Egy őrült fecseg és a másik

várja a lemenő napot.

Juhász Gyula: A kis Tisza hídján

A kis Tiszán át karcsú híd vezet,

Borongva állok a zöld víz felett,

Mely szilaj ifjúsággal boldogan,

A mármarosi bércről most rohan.

Előtte az út hosszú és szabad,

Új tájon várja az új pillanat,

Kitárul előtte a végtelen,

Öleli büszkén és szerelmesen.

A hídon bús, kaftános raj mozog,

Ünnepi estén itt imádkozók,

Monoton dallam zsong a víz felett,

Kopottan, fázón ünnepel Kelet!

Ifjú Tisza, vad vággyal törtető,

Te fiatalság, szépség és erő,

Elnézem elmélázva a habot

Mely tiszta zöld, acélos és ragyog.

S a másik Tisza jut eszembe már,

Mely Szeged táján oly merengve jár,

Iszapos, álmos, csöndes ott szegény,

És rozsdás emlékek a fenekén.

És ahogy állok e zöld víz felett,

Valami nagy nyugalmat érzek: Tisza!

Vár ránk a tenger, a halál,

De ifjúságunk itten újra vár!

Reményik Sándor: Két fény között

Szemközt a fiúmei kikötő,

Elől a nagy világítótorony.

Lobban, forog, forgó fénykévéit

Futtatja végig a hullámokon.

Hátam mögött a sziklarepedésben

Parányi fényű szentjánosbogár.

Kis hangya, kóbor pille, valaki

Az ő fényénél is hazatalál.

Hát én, hát én világítok vajjon? –

Csobban a tenger csorba sziklaélen.

Se fárosz nem lettem, se fénybogár.

A parton állok két fény közt, sötéten.

Jékely Zoltán: A Balaton villámai

Ne rémüldözz, ne reszkess,

csak ámuló szemet meresztgess:

e parazsat fúvó lovak,

fűrészes krokodil-fogak,

e tarajos-sárkány-gerincek,

torkuk tüze, mely meglegyintget,

a láng-létrák, melyek fölötted

víztükröt éggel összekötnek,

a sistergések, csattanások,

dördülések és mordulások,

melyek rángatják a világot,

s a szived morzsolják e kései

vad alkonyatban –

egy őrjöngő titán megfoghatatlan,

félpercnyi rögtönzései.

]]> https://funzine.hu/2021/04/04/kult/juhasz-gyula-7-legszebb-szerelmes-verse/ Sun, 04 Apr 2021 04:38:24 +0000 https://funzine.hu/?p=375154 Juhász Gyula (1883-1937) életében és költészetében a Sárvári Anna színésznő iránt táplált, plátói szerelem volt a legmeghatározóbb, akivel ugyan személyesen nem ismerték egymást, az Anna-verseket mégis a magyar szerelmi líra egyik legkiemelkedőbb alkotásaiként emlegetik. Összegyűjtöttük nektek a költő 7 leggyönyörűbb szerelmes versét, melyeket az áhított nőhöz írt.

Egy régi nőnek

A múltak májusába

Eljössz-e még velem?

A múltak májusába,

Mely csupa szerelem.

Az én holt ifjúságom

A legszebbik halott,

Az én holt ifjúságom

Vígan föltámad ott.

Az én tűnt édenkertem

Csupán neked terem.

Az én tűnt édenkertem

Az első szerelem!

Szerelem

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

mint napsugár, ha villan a tetőn,

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat,

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen

Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!

Milyen volt…

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,

De azt tudom, hogy szőkék a mezők,

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár

S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,

De ha kinyílnak ősszel az egek,

A szeptemberi bágyadt búcsuzónál

Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,

De tavaszodván, ha sóhajt a rét,

Úgy érzem, Anna meleg szava szól át

Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Anna Örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakultál

Arcképed a szivemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,

Ne hidd szivem, hogy ez hiába volt,

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben,

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Első szerelem

Egész szerelmem annyi volt csak:

Hogy láttalak, szemedbe néztem,

Egy mosolygásod volt csak minden,

De nekem elég volt egészen.

És én úgy örzöm e mosolygást,

Miként a napsugárt a tenger,

Elrejtve mélyen, szomorúan

És – végtelen nagy szerelemmel.

Szerelem volt

Oly messze, messze, messze már,

Hol az öröm s madár se jár,

Hová a vágy is elhervadva ér el,

Oly messze, messze, messze vár.

Szerelem volt a neve régen,

Tavaszban, éjben vagy mesében,

Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,

Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

Amor

Anna, szépséged hív oltározója,

Anna, szived reménytelen hívője,

Ma újra áldozom, ó édes ostya,

Kiben keservek mérge él beszőve.

Oltáraid előtt áll ifjúságom

És végzetem: tekints ez áldozatra,

Ó Anna, vértanúk végére vágyom

És üdvözít a vergődés malasztja.

Minden versemnek ünneplő palástját

Magamra öltvén, aranyos selyemben

Tört szemeim az üdvöt nyílni látják

S könnyek áldott borát áhítja lelkem,

Szép istennőm, ki híved nem szeretted.

S én bús papod, ki nem hisz már tebenned.

Valakinek

Szép, büszke, fárasztó, kevély

Jéghegyein a gondolatnak

Jártunk kettesben, egyedül

S a kacagó völgyben maradtak

Az öröm, mámor, üdvösség, remény,

Csak lelkedet csókoltam én borúsan,

Mert lelked az enyém!

Szép, büszke, fárasztó, kevély

Jéghegyek alatt él az élet,

Ott táncol, nótáz az öröm,

Miért vagyunk mi oly kevélyek,

Mért nem borulsz a szívemre már?

Szemed a nagy, a szép, az égbenéző

Mire vár?

]]> https://funzine.hu/2021/02/21/kult/az-egyszeruseg-nagyszerusege-kedvenc-fodor-akos-idezeteink/ Sun, 21 Feb 2021 06:03:18 +0000 https://funzine.hu/?p=371443 Fodor Ákos költő, a magyar haiku egyik leghíresebb mestere, akinek alkotásaiba lépten-nyomon, majdhogynem napi szinten belebotlik az ember a közösségi oldalakon. Tökéletesen megalkotott, sokat csiszolgatott, néhány szavas versei hol megnevettetik az embert, hol elemi erővel hatnak rá, nem véletlen hát az őt és munkáját övező kultusz. Távozásának hatodik évfordulóján 17 haikuval emlékezünk felejthetetlen és nem múló zsenialitására.

ÉBREDÉS

fölépíteni
és belakni magamat
napmintnapmintnap

EGY HIPOTÉZIS

Páncélunk arra
is jó, hogy a világot
megvédje. Tőlünk.

KORREKT FUTUROLÓGIAI JELENTÉS

Egészen biztos,
hogy előbb-utóbb ez, vagy
az lesz; így vagy úgy.

MISZTÉRIUM

Asszony és férfi
becsülje egymásban a
Gyufát, a Mécsest.

J. W. G. – HOMMAGE

Mihelyt vonal – már banális.
Ünnep csak a Pont lehet.
Ha gyönyörre vágysz –s ha fáj is–:
tedd pontossá életed.

EGY BASHO-KÉP

agg ágtól búcsú-
levelet kap a patak
s elsiet vele

MŰ-VÉSZ

Ördögöket fest a falra,
majd riadtan levakarja.

APRÓHIRDETÉS

Életjelet
adok-veszek!

AZ UTOLSÓ SZÓ

Még

TÜNDÉR

sziklafalon át-
suhan és megbotlik egy
képzelt fűszálban

FIGYELMEZTETÉS

Úgy beszélj, hogy tudd:
szavaid mély nyomokat
hagyhatnak benned!

SZABADSÁG

mi ha történik:
te döntöd el, hogy inkább
csiszol, vagy koptat

METEOROLÓGIAI ELŐREJELZÉS

Az időjárás
valószínűleg folytatódik.

AXIÓMA
hommage à P. H.

Szerelem az, ha
ébredned is jó azzal,
akivel alszol.

DRÁMA

– Vallj színt! rivallják.
– Szivárvány… suttogom.

A MÁS ÉLETE

Hozzá-szólhatok;
bele-: nem.

WU WEI 2

Halaszthatatlan
semmittennivalóm van.
Kérlek, ne zavarj.