A főhős egy Britt-Marie nevű, 63 éves nő akinek konkrét elképzelései vannak az életről és arról, mi helyes és mi helytelen. Az evőeszközöket szerinte meghatározott sorrendben illik a fiókban tárolni, az ágyat szódabikarbónával kell fertőtleníteni, és hat óra után nem szabad enni. Hacsak nem barbár az ember, ugyebár.

Kentnek, a férjének mindig igaza van, ám van valami, amit nem tud elnézni neki: a megcsalást. Britt-Marie mindent megtett azért, hogy tökéletes, makulátlan tisztaságú otthont teremtsen a férfi számára. Csakhogy létezik egy hely, ahol még ő sem tudott rendet rakni, ez pedig a férje feje.

40 év házasság után ezért Britt-Marie úgy dönt, otthagyja Kentet és munkát keres, ami, figyelembe véve igencsak karcsú munkatapasztalatát, nem éppen könnyű feladat. Mivel nem válogathat a munkák között, egy isten háta mögötti, Borg nevű településen köt ki, ahol lényegében semmi sincs, csak egy szedett-vedett focicsapat. A sors különös fintora miatt Britt-Marie akaratlanul is a fiatal csapat edzőjének szerepében találja magát. Pont ő, aki gyereke nem lévén nem ért a fiatalok nyelvén, ráadásul Kent szerint erősen antiszociális beállítottságú.

Vélemény

Rutinos Fredrick Backman olvasóként annyira már nem lepett meg az Itt járt Britt-Marie című könyv, hiszen van néhány jól bevált fordulat, amitől Backman Backman, és ami miatt annyira elragadóak a könyvei. Ahogy az Egymás ellen vagy Mi vagyunk a medvék című könyveiben, itt is egy problémáktól és pénzhiánytól túlfűtött kisváros mindennapjaiba csöppenünk bele. Ezúttal viszont nem a hoki, hanem a foci körül forog minden.

A szereplők nagyon élő, lélegző emberek, akiket minden esetlenségükkel és gyengeségükkel együtt a szívünkbe zárunk – hiszen esetlenségükkel és gyengeségükkel nagyon hasonlítanak ránk.

Backman egy zseni, hiszen ami más írónak „A nagy ötlet”, az ő mércéjével mérve csupán „A nagy ötlet” egyik hozzávalója. Az író egyszerre több komoly téma között lavírozik; mély és sokunkat érintő, nehezen megválaszolható kérdéseket rajzol a sorok közé. Teszi mindezt úgy, hogy közben nemcsak könnyeket, hanem mosolyt csal az arcunkra. Backman könyveiben bevándorlók, alkoholisták, homoszexuálisok és megrögzött vesztesek egyaránt szerepelnek, ám nem egysíkú lényként, hanem komplex személyekként, akiknek jogukban áll azoknak lenni, akik.

Britt-Marie kimért és kritikus viselkedése mögött egy nagyon is érzékeny és sebzett szívű nő lakik, aki már régóta tudja, hogy élete rossz irányba, zsákutca felé halad, de még így is nagyon nehezen és fájdalmasan ébred rá, hogy változtatnia kell. Ezért döbben meg annyira, amikor sikerül neki.

Ahogy a filmadaptációknál általában, úgy az Itt járt Britt-Marie esetében is elmondható, hogy a film a karakter- és problémaábrázolásban sokkal sekélyesebb. A filmet nézni olyan, mintha a Mona Lisa helyett inkább a festmény vázlatában gyönyörködnénk. Persze, egy vázlat is lehet igazi műremek, ahogy az Itt járt Britt-Marie filmnek is meghatóra, s egyben viccesre sikeredett. Még ha a film súlypontjai (jócskán) át is rendeződtek a könyvhöz képest, nem mentes a tanulságoktól és szívfacsaró felismerésektől.

Backman azt írt a könyvében, hogy „A foci figyelemre méltó játék, mert nem kéri, hogy szeressék.
Követeli.”

Szerintem ez nemcsak a focira, hanem erre a történetre (legyen szó a könyvről vagy filmről) is igaz.

 A Björn Ulvaeus (ABBA) és a világsztárokkal dolgozó dalszerző-producer, Niclas Molinder kezdeményezésére született Songwriting Camps 2015 óta rendez dalszerző táborokat. Az Artisjus februárban a magyar fővárosba is elhozta a rendezvényt, melynek addig csak Stockholm, London és Párizs adott otthont. Az első Budapest Songwriting Camp sikere után 2019-ben ismét megszervezik a dalszerző tábort a magyar fővárosban, így újra a világ számos pontjáról érkeznek ide zeneszerzők és szövegírók – így például az Egyesült Államokból és Szingapúrból is. A nyolc hazai résztvevőnek olyan sztárszerzőkkel is lesz lehetősége a közös munkára, mint például a Mind The Gap című számot jegyző Will Simms vagy az ázsiai régió egyik sokat foglalkoztatott szerzője, Ken Chong.

„A dalszerzés világszerte egyre inkább az együttműködésről, a kollaborációkról szól. Nekünk annyi a dolgunk, hogy összehozzuk a közép-európai dalszerzőket egymással és a külföldi alkotókkal. A többiről gondoskodik az ő szabad, nyitott, kreatív közösségük” – mondta az esemény fő támogatója, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója, dr. Tóth Péter Benjamin. „Számos kezdeményezés indult már azzal a céllal, hogy Budapestet a könnyűzene regionális központjává tegye. Büszkék vagyunk arra, hogy idehoztuk és támogatjuk a nemzetközi tábort – és ezzel mi is hozzájárulhatunk ehhez a fontos ügyhöz”.

A hazai pálya előnye, hogy más nemzetekhez képest több magyar dalszerző csatlakozhat a táborhoz. Nem titkolt cél, hogy az inspiráló nemzetközi közegben világszínvonalú magyar zenék születhessenek, és olyan kapcsolatok épüljenek, amelyek által a magyar szerzők könnyebben érvényesülhetnek a globális zenepiacon. Ebben pedig a svéd szervezésű tábor azért jelenthet valódi ugródeszkát, mert a skandináv országot a világ legnagyobb zeneexportőrei között tartják számon. Világsztár előadók mögött is svéd szerzők, producerek álltak egy-egy sláger erejéig: például Britney Spears, Lady Gaga, Madonna, a U2 vagy a Backstreet Boys is számos sikert köszönhet az észak-európai nemzet zeneipari tehetségeinek.

Magyarországról nyolc dalszerzőt választott a svéd szervezőcsapat, ők vehetnek részt a február 20-23. között megrendezett eseményen: a Junior Artisjus-díjas és Fonogram-díjas Jónás Verát; a számos magyar és külföldi hírességgel együtt dolgozó Závodi Marcelt; a Mary Popkids egyik dalszerző-énekes frontemberét, Kamau Makumit; a Metropolita című albumával befutott Petruska Andrást; a filmzenéket és reklámzenéket is jegyző szerző-producer-énekest, Kozma Katát; a Carbonfools frontemberét, Fóris-Ferenczi Gábort; a Junior Artisjus-díjas, experimentális zeneszerzőt, Várallyay Petrát és a fesztiválkedvenc hip-hop formáció, az NB énekesnőjét, Péterffy Lilit.

Az alapító Alfred Nobel végrendelete szerint a díjat évről évre annak a szerzőnek adják át, „aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá.” Az elismerés nem egy konkrét művet díjaz, a bírák egy szerző életművét ismerik el, még ha a díjak indoklásakor meg is említenek egy-egy kiemelkedő alkotást. A díj – amelyet Nobel akarata szerint a Svéd Akadémia ítél oda – természetesen rengeteg kritikát kapott több mint százéves története során.

Amikor Selma Lagerlöf – Nils Holgersson megteremtője – 1909-ben első nőként megkapta az elismerést, az Akadémia döntése legalább akkora felháborodást keltett, mint 2016-ban, amikor Bob Dylannek ítélték oda a díjat.

Rengetegen marasztalták el az Akadémiát azért is, mert aránytalanul sok svéd írót tüntettek ki, míg számos olyan szerzőt nem, aki a kritikusok és a közönség szinte egyetemes elismerésének örvend: hogy csak pár nevet említsünk, Vladimir Nabokov, Lev Tolsztoj, John Updike, Primo Levi vagy Jorge Luis Borges soha nem vehette át az elismerést.

Az idei év botránya, hogy a 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását elhalasztották, mivel a Svéd Akadémia egyik tagja, a költő Katarina Frostenson férje ellen vádat emeltek szexuális erőszak miatt. Sőt, az is kiderült, hogy megvádolt Jean-Claude Arnault éveken át még a nagy bejelentés előtt kiszivárogtatta a nyertesek nevét. A botrány miatt a Svéd Akadémia számos tagja – köztük az elnök is – lemondott, és a díj presztízsének megőrzése érdekében úgy döntöttek, hogy idén nem adják át.

Összegyűjtöttünk 5 Nobel-díjas könyvet, melyek a te könyvespolcodról sem hiányozhat:

Selma Lagerlöf: Jeruzsálem

Selma Lagerlöf Magyarországon leginkább a népszerű Nils Holgersson mesesorozat szerzőjeként ismert, kevesen tudják azonban, hogy mesekönyve mellett termékeny szépíró, korának svéd társadalmát éles szemmel vizslató analitikus is volt, amelynek köszönhetően 1909-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Így ő lett az első nő, aki átvehette az ekkor még csak nyolc esztendős múltra visszatekintő, de már akkor is rangosnak számító kitüntetést. A Jeruzsálem a harmadik regénye. A történet egy idilli svéd falu lakóinak ráérősen bemutatott mindennapjaival kezdődik, majd lassan bekúszik a cselekménybe annak valódi szakítópróbája, méghozzá egy különös vallási szekta képében, akik néhány falusit rávesznek, hogy javaikat hátrahagyva induljanak el a Szent Városba. A regény megtörtént események érzékeny vegyítése a 19. század egyik fontos skandináv irodalmi hagyományával, a faludrámával.

Kertész Imre: Sorstalanság

Kertész Imre Magyarország első, és a mai napig egyetlen irodalmi Nobel-díjasa, aki 1975-ös regényével új kaput nyitott a holokauszt-irodalom sokszor áthatolhatatlannak tűnő falán. A szerző üllőkemény ütközőpontokat helyez a 15 éves főhős ártatlanságot árasztó, bizonytalan gyermeki nyelve és a haláltáborok kimondhatatlan kíméletlensége közé, ezzel szinte minden elődjénél sikeresebben érzékelteti az emberi szenvedéssel táplálkozó náci gépezet húsba- és lélekbevágó borzalmait. A mű önéletrajzi ihletésű, hiszen – akárcsak elbeszélője – Kertész maga is megjárta az auschwitzi és a buchenwaldi táborokat. Kertész Imrének saját bevallása szerint a kommunizmust is meg kellett tapasztalnia ahhoz, hogy meg tudja írni a könyvet, amely több mint tíz éven át készült, egy-egy fejezet megírása között néha évek teltek el.

Kazuo Ishiguro: Napok romjai

Magyarországon először A főkomornyik szabadsága címmel jelent meg, szerencsére az újabb kiadások javították a regény líraiságához és mélységéhez sehogyan sem illő, kissé suta címet. A könyv egy utazás története, ami elbeszélőjét térben és időben is kimozdítja komfortzónájából. A pedáns és végtelenül precíz Mr. Stevens évtizedek óta egy vidéki angol kúria főkomornyikja, amelynek új tulajdonosa engedélyez számára egy hosszabb kimenőt. Miközben Stevens keresztülautózik a II. világháború utáni Anglia melankolikus vidékein, kénytelen szembesülni a múlttal. Egy olyan múlttal, amelynek árnyai még őt, a decens, mértéktartó viselkedés és a kérdés nélküli szolgálat eleven megtestesítőjét sem hagyták sebhelyek nélkül. A tavaly Nobel-díjjal is kitüntetett japán-brit író könyve 1989-ben elnyerte Nagy-Britannia legrangosabb irodalmi díját, a Bookert is.

Nail Gaiman: Amerikai istenek

Neil Gaiman olyan sikerkönyvek szerzője, mint a Csillagpor, a Sosehol és a Coraline. Mégis, talán az Amerikai istenek az a műve, amelyben a legkönnyebben érhető tetten meseszövő tehetsége, valamint a mundán és a természetfeletti között húzódó határvonal eltörlésének vágya. Egy vérbeli modern fantasyvel van dolgunk, ami magán hordozza az 1992 óta az Egyesült Államokban élő brit szerző olthatatlan szeretetét új hazája ezernyi különböző kultúrkörből táplálkozó hagyományai iránt. A könyvben a régi istenek (a skandináv, germán, angolszász, egyiptomi, afrikai, kelta és hindu hitvilág halhatatlanjai) háborúra készülnek a modern világ új isteneivel (az internet, a globalizáció és az összeesküvés-elméletek megtestesüléseivel). Shadow, a frissen szabadult elítélt pedig a két szembenálló világ közé szorulva próbál kiutat találni az istenek útvesztőiből. A Hugo- és Nebula-díjjal is kitüntetett regényt a szerző közreműködésével adaptálták nagy sikerű TV-sorozattá, amelynek második évada 2019-ben jelenik meg.

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

A kortárs japán irodalom legismertebb és legnépszerűbb alakja, bár otthoni kritikusai sokszor vádolják azzal, hogy a japán prózai hagyomány ápolása és továbbvitele helyett nyugati mestereket választott magának: általában Kafkát, Vonnegutot és Raymond Chandlert szokás legnagyobb elődeinek tekinteni. A megállapítás jogos, az pedig mindenki saját megítélésére van bízva, hogy ez mennyire probléma. A színtelen Tazaki Cukuru a társadalmi elidegenedés, a két világ között rekedtség és a múlttal való elkerülhetetlen és fájdalmas szembenézés témáinak állít gyönyörű oltárt. Tazaki Cukuru felnőttkorában, barátnője unszolására határozza el, hogy szakít az egész életét végigkísérő tétlen beletörődéssel, és szembenéz kitaszítottságának valódi okaival. A főszereplő semmilyensége először csak nevének írásmódjában mutatkozik meg, majd a történet előrehaladtával, az emberi lélek mélyére vezető úton újabb és újabb értelmeket nyer.

Stieg Larsson Millenium-trilógiája, vagyis A tetovált lány 3 része hatalmas siker lett, mind könyvben, mind a mozivásznakon – annak ellenére, hogy a szerző idejekorán meghalt, és az eredetileg 9-10 részesre szánt könyvsorozatból csak 3 megírására jutott ideje.

Filmet elsőként a svédek, 2009-ben készítettek belőle, Noomi Rapace főszereplésével. Aztán jött Hollywood, és úgy gondolta, ő is elkészítené a saját változatát.  A felkért Noomi Rapace nemet mondott a szereplésre, jött helyette Rooney Mara (akinek sokat dobott a népszerűségén a film) és a 007-es, alias Craig, Daniel Craig (aki hogy hitelesen alakítsa az újságírót, meghízott pár kilót a film kedvéért).

A mostani feldolgozásban a David Lagercrantz által írt The Girl In The Spider’s Web című folytatást fogják filmre vinni (nesze neked, Stieg Larsson), száz százalékban amerikai stábbal és szereplőkkel, így ez lesz az első A tetovált lány feldolgozás, melyekhez a svédeknek semmi közük nem lesz, írja a Variety. A rendező például az a  Frede Alvarez, aki a Vaksötét című filmet is készítette. Az index értesülései szerint a film készítői nem mást, mint Scarlett Johansont akarják megbízni a főszereppel, ami nem is meglepő, hiszen anno 2011-ben is felmerült már a neve.

Nehéz elképzelnünk egy svéd krimit mindenféle svéd vonatkozás nélkül, de biztosan megnézzük majd a filmet, még ha 2018-ig is kell várni.