Hogyan váltál fotóssá?

Gyerekkoromban édesapám kialakított egy fotólabort a XI. kerületi lakásunk fürdőszobájában, eredetileg a bátyám kedvéért, mégis, engem fogott meg jobban a fotók világa. Akkoriban nagyon népszerű volt a fekete-fehér képek otthoni előhívása. Közel laktunk a Duna-parthoz, ezért oda mentem fotózni.

Hogy lett a gyerekkori hobbiból hivatásod?

A Práter utcai fényképezőiskolába jártam. Grnák László, fotográfusnak megtetszett a vizsgamunkám, ezért behívott az Esti Hírlaphoz gyakornoknak. Ekkor formálódott át a véleményem a fotózásról teljesen. Rájöttem, milyen érdekes, amikor képek segítségével próbálunk meg bemutatni embereket, személyiségeket.  Dolgoztam a Blikknél és a Népszabadságnál. Pályafutásom során remek mesterektől tanulhattam például Korniss Péter, Szalay Zoltán és Rédei Ferenc. Ezután szabadúszó voltam, majd idén szeptembertől a 24.hu fotórovat vezetője vagyok.

Mi vitt rá, hogy szabadúszó legyél?

33 éves voltam, rovatvezető-helyettes. A következő fokozat a rangsorban a rovatvezető lett volna, ami nem vonzott, mivel az nagyon irodában ülős munka, és úgy éreztem előttem még fotográfia kihívások állnak. Szabadúszónak lenni először nagyon nehéz volt, meg kellett tanulnom több lábon állni, de végül nagyon élveztem. Ekkor voltam az ENSZ Menekültügyi Hivatali fotósa is.

Mire vagy legbüszkébb az eddigi pályafutásod alatt?

A képek az elkészítésük után már kevésbé érdekesek számomra, mint előtte, mindig a képek elkészítéshez vezető út a legizgalmasabb. Az eddigi „csúcsom” a haditudósítás volt. Ennél élesebb helyzetbe egy fotográfus aligha tud kerülni. Voltam a gázai, izraeli, később a szíriai, pakisztáni háborús területeken is, legutoljára pedig Líbiában dolgoztam. Az itt készül anyagom nagyon sok helyen megjelent, nemzetközi lapokban is. A hadszíntéren készült képek azért is különlegesek, mert általuk olyan tapasztalatot próbálok átadni a nézőknek, melyekről nekik feltehetően nincs közvetlen élményük.

 Milyen hatással volt rád, hogy háborús környezetben éltél?

Míg nagymamám élt, egyedül vele tudtam megbeszélni ezt az élményt. Kiskoromban, amikor vihar volt, a bátyámmal mindig nagyon élveztük, kimentünk a kertbe játszani. A nagymamám ezzel szemben lehúzta a redőnyöket, és várta, hogy véget érjen a dörgés, villámlás, mert számára ez a háborús emlékeket hívta elő, a bombabecsapódásra emlékeztették őt a zajok. Csak akkor értettem meg, mit érezhetett ilyenkor, amikor én is kint voltam a front vonalban.

Mi a legnehezebb része a munkádnak, amiről a laikusok még azt sem tudják, hogy egyáltalán problémát okozhat?

A fényképezőgépek már egy másodperc ezredrésze alatt tudnak fotót készíteni, viszont odáig eljutni, hogy a másodperc megfelelő ezredrészét fotózd le, iszonyúan sok idő. Nagyon sok kompozíció létezik, melyekkel dolgozhatunk, tudni kell azt is, mivel milyen hatást érünk el. A szakma kezdetben félt tőle, hogy a technika fejlődésével egyre többen érzik majd úgy, hogy azért, mert fényképezőgépük van, fotósokká váltak, de az idő bebizonyította, hogy az aggodalmunk felesleges volt. A fotózás is egy szakma, amit tanulni és gyakorolni kell. Csak azért, mert van egy golyóstollad, még nem válsz íróvá.

Így látja egy fotós a World Press Photo kiállítás képeit

Idén új helyszínen, a Nemzeti Múzeumban rendezik meg a World Press Photo kiállítást szeptember 20-a és október 23-a között.  A 161 kiállított hírképben csupán egy dolog közös: mindegyik egy tavalyi eseményt örökít meg. A képekről– a teljesség igénye nélkül – Sopronyi Gyula beszél.

Az év fotója – Ronaldo Schemidt: A kép a Nicolás Maduro elnök elleni tüntetés egyik résztvevőjét mutatja be

A portréképeknél általában a nézésirányban hagynak több teret a fotósok, ebben az esetben azonban nem így van, a képen látható tüntető „kifelé néz”. Nem ok nélkül, így ugyanis pont aranymetszésben látható a figura, akinek a háta lángokban áll. A háttérben látható piktogram egy fegyvert ábrázol, ez is arra utal, hogy a kép egy erőszakos eseményt örökített meg. Az alkotáson kevés információ látható, éppen ezért mindaz, ami rajta van, hangsúlyos és fontos üzenetet közvetít.

Ivor Prickett: Moszuli segélykérők Moszul és az Iszlám Állam háborúskodása idején

A World Press Photon jó pár éve egy portré még nem lehetett beállított kép, kizárólag egy elkapott pillanatot ábrázolhatott. Ma már egyre többen készítenek beállított portréképeket, melyeket színükben, tónusukban is megváltoztatnak. Ezen a képen is lehet látni, hogy a kép közepén álló kislány arcát kivilágosodik a sötét környezetéből, de a mai nézők ezt már el tudják fogadni, tudják, egy beállított képet látnak.

Roger Turesson: Észak-Koreában a közönség egy phenjani sportesemény elkezdésére vár, míg az egyik őr a kijáratot figyeli

A kép, melynek a központi szereplője, az őr, pont ott áll, ahol a háttér elkezd sötétedni. A stadion kijáratának az íve és a fényárnyékjáték is az őr felé irányítja a tekintetet, akinek az árnyéka is jól látható, így még hangsúlyosabbá téve az alakot. A tömegben ülők arca tisztán kivehető, szinte olyan hatást kelt, mintha a fotó egy festmény lenne. Ez a kép is jól példázza, ma már minden fotósnak megvan rá a lehetősége, hogy megváltoztassa a kép karakterét, ahol és ahogy szeretné.

Kevin Frayer: Egy nyomorék asszonyt cipelnek a hozzátartozói a Mianmar-Banglades határ bangladesi oldalán

A képen látható nő lába nagyon hangsúlyos, mivel egy fehér háttér előtt lóg. Ha csak néhány centivel feljebbről készítette volna a fotós a képet, a nő lába belelógott volna a fűbe, és nem lenne ennyire drámai a hatás. A kép oldalán belógó kéznek is megvan a létjogosultsága, erre néz a kép szélén álló fiú, aki a nőt cipeli.

Francesco Pistilli: Egy belgrádi vasútállomás, ahol a menekültek több hónapon át éltek

Ez a fotósorozat a hideg-meleg színek kontrasztjával játszik. Mindegyik hideg, szürkés képen megjelenik valamilyen formában a piros szín vagy a tűz. A kiállított fotóknál nem biztos, hogy a néző ugyanúgy tudja lefordítani a képek mondanivalóját, hogy az megfeleljen a fotós eredeti szándékának. Minden néző ahhoz a képhez fog közelebb kerülni, amihez talál valamilyen kapcsolódási pontot. A látogatók számára nem az a fontos, hogy melyik kép milyen díjat nyert és hányadik helyezet lett, ezekről neki tulajdonképpen nem is kell tudnia. A lényeg, hogy érzéseket váltson ki belőle a kép, tudjon hozzá kapcsolódni az eddigi élettapasztalatai alapján.

A pályázat nagydíját Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság) nyerte Borsosék című, egy nyolctagú Csongrád megyei családot bemutató sorozatával, az André Kertész Nagydíjat pedig Mónus Márton (MTI/MTVA külső munkatárs) kapta A krízisautó éjszakája című sorozatáért, amely a Menhely Alapítvány munkájáról készült – jelentették be a szervezők a hétfői budapesti eredményhirdetésen.

Mónus Márton megkapta a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotográfusnak járó Szalay Zoltán-díjat is. A legjobb hírképért odaítélt Escher Károly-díjjal Asszonyi Esztert (HVG, külső munkatárs), míg a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Végh Lászlót (Magyar Nemzet Magazin) jutalmazták. A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Kerekes M. István (szabadúszó) lett.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által kiírt Magyar Sajtófotó Pályázatra idén 247-en pályáztak sikeresen 2260 munkával; a zsűri összesen 6302 képet tekintett meg.

Mutatjuk kedvenc díjnyertes képeinket!

képek és szöveg: MTI

Hétköznapok 1. díj – Tomás Munita – Chile, The New York Times

Borbély Havanna központjában, a La Habana Vieja elnevezésű negyedben. Balra Castro temetési menete Santa Clarában, az ország középső részén.

Hétköznapok – 2. díj –Wang Tiejun – Kína

Egy tornász iskola tanulói lábujjerősítő gyakorlatot végeznek 30 percen keresztül a kínai Hszücsouban. Kínában 2000-nél is több sportiskola van, ezekből kerül ki az ország olimpikonjainak 95 százaléka. Az edzés kemény, és egyre kevesebb szülő hajlandó kitenni a gyerekét a fárasztó   foglalkozásoknak. Egyes sportiskolák bezártak, mások módosítják munkamódszereiket.

2. díj, sorozat – Sergey Ponomarev – Oroszország, The New York Times

Az Iraki Különleges Műveleti Erők (ISOF) amerikai és koalíciós csapatok támogatásával októberben támadást indítottak Moszul visszafoglalására, ahová több mint két éve ásta be magát az Iszlám Állam. Az iraki kormány röplapjain eleinte arra kérte a város lakóit, hogy ne hagyják el otthonukat. Ahogy egyre többen vettek részt a harcokban és egyre többen tartottak az Iszlám Állam  megtorlásától, sokan vállalták inkább a menekülés kockázatát. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság adatai szerint október és december között több mint 96,800 moszuli veszítette el az otthonát, míg körülbelül egy millió civil rekedt a városban folyamatosan fogyatkozó élelemmel, ivóvízzel és az Iszlám Állam  fokozódó megtorló akciói közepette. Egy család menekül Moszulból novemberben, miközben a várostól 60 kilométerre délre, Qayyarah közelében égnek az olajmezők.
Moszul lakói menekülnek a városból novemberben.

Természet – 2. díj, sorozat Ami Vitale – USA, National Geographic

Az óriáspanda a korábbi veszélyeztetett kategóriából a sebezhetőbe került, vagyis csökkent a kihalásának az esélye. Kína rengeteget tett a panda élőhelyének védelméért, és ez meg is látszik az egyedek létszámának  növekedésében.  A világ vadon élő pandáinak két harmada természetvédelmi területeken él a Szecsuani-medence fölött lévő   bambuszban gazdag erdőkben. A faj fogyatkozását részben a panda fő tápláléka, a  bambusz eltűnésével magyarázták, miután ez erdőket kiirtották. Amióta Kína helyreállította a panda természetes környezetét, az állat egyre nagyobb területen él, és a fogságban tenyésztett egyedeket folyamatosan visszavezetik a vadonba.

Sport 3. díj, egyedi – Kai Oliver Pfaffenbach – Németország, Reuters

A jamaicai Usain Bolt mosolyogva néz hátra miközben megnyeri a 100 méteres síkfutás középdöntőjét a Rio de Janeiro-i nyári olimpián augusztus 14-én. 9.86 volt az eredménye. Bolt később arany érmet szerzett a döntőben, ezzel ő lett az első futó, aki háromszor nyert olimpiát 100 méteren. Aranyat szerzett 200 méteren is és a 4×100-as váltó tagjaként is.

Ha nem akarsz lemaradni a többi kiállított fotóról, többek között az Év képéről sem, látogass el a World Press Photo kiállításra. Az eseményről több infót itt találsz. 

Idén is a Néprajzi Múzeum ad otthont a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb sajtófotó-kiállításának. A World Press Photo egy független non-profit szervezet, mely 1955-ben alakult, célja az információ szabad áramlásának támogatása a sajtófotó és a dokumentarista fotográfia népszerűsítésén keresztül. Közel hat évtizede bővülő archívuma fontos része történelmünk vizuális megjelenítésének.

Az évente megrendezett World Press Photo pályázat a világ legjelentősebb sajtófotó versenye, a fotóriporterek és a dokumentarista fotográfusok számára ez a legjelentősebb nemzetközi megmérettetés. A pályázat díjnyertes felvételei egy utazó kiállításon vesznek részt, szeptember-október folyamán az állomás Budapest.

Ebben az évben 126 ország 5034 fotóriporterének 80 408 pályázatra beküldött fotójából választotta ki a zsűri a nyertes képeket.

A kiállítást megtekintve a látogató jobban megérti, mi zajlik körülöttünk a világban. A képek toleranciára, empátiára, emberségre nevelnek.

Képek, a színházzal karöltve

A World Press Photo budapesti kiállítása és a Radnóti szinház együttműködéseként asszociációk a színház repertoárjából egy-egy díjnyertes kép láttán. Előadják: Kováts Adél, Bálint András, Pál András, László Zsolt.

Nyitvatartás (2017. szeptember 22. – október 23.)

• Kedd, szerda, csütörtök és vasárnap: 10.00 – 18.00
• Péntek, szombat, valamint október 22-én és 23-án: 10.00-20.00
• Hétfőn: zárva(Kivéve október 23-án)

Belépőjegyek:

• Teljes árú belépő: 2100 Ft
• Kedvezményes (diák, nyugdíjas) belépő: 1000 Ft
• Családi jegy (1-2 felnőtt, 1-3 gyerek): 4400 Ft
• A belépőjeggyel a Néprajzi Múzeum összes kiállítása megtekinthető.
• A WPP kiállítást csak érvényes igazolvánnyal rendelkező magyar és külföldi újságírók tekinthetik meg díjmentesen.

Szeptember 23-tól október 23-ig csodálhatjuk meg a Néprajzi Múzeumban a legjobb sajtófotókat. Az amszterdami alapítású World Press Fotókiállítást 1955-ben alapították, és minden évben egyre nagyobb lelkesedéssel fogadják a világszerte.

Miről szól a kiállítás?

Egy holland fotós hozta létre a World Press kiállítást még 1955-ben, hogy megmutassa kollégáinak a legjobb képeit. A képmutogatósdi azóta nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát a kiállítás, mely igen fontos célokat tűzött ki.

„Azért vagyunk, hogy népszerűsítsük a vizuális újságírást, mert az emberek megérdemlik, hogy a maga valójában lássák a világot, és szabadon fejezhessék ki magukat” – olvasható a World Press honlapján.

A WP egyszerre akar inspirálni, informálni úgy, hogy emellett a szakmát is támogassa. Központi fogalmuk a szabadság, mivel nem ismer kompromisszumot a vélemény- és szólásszabadságban, és egyetlen olyan téma sincs, melyről ne merne a képek segítségével beszélni.

A legjobb fotókat díjjak jutalmazzák, melyeket minden évben az amszterdami Oude Kerkben adnak át. Ezután a képek vándorútra indulnak, és közel 40 országot járnak be. A kiállítás következő megállója Budapest lesz.

A versenyzők az alábbi kategóriákban indulhatnak:

• Helyszíni hír
• Általános hír
• Emberek a hírekben
• Sportesemény
• Korunk kérdései
• Hétköznapok
• Portrék
• Művészet, szórakozás
• Természet

További információkért keresd fel az esemény Facebook oldalát.

Beavis és Butt-Head elfért még Pamela Anderson mellett 1996-ban a Rolling Stone decemberi címlapján

1997-ben januárban Marylin Manson tűnik fel „évindítónak”, szintén a Rolling Stone címlapján

Az 1999-es év júniusi sztárja Jar Jar, telitalálat

Björk házi kedvencével a 2001-es augusztusi Elle France címlapján

A Panel Magazin 2007-es decemberi különszáma kicsit még kedvesnek is tűnik

2009 júniusa a lenge „öltözetű” Lady Gagával indul a Rolling Stone-nál…

Jessica Stam a W Korea februári címlapján, 2011-ben, „visszafogott” külsővel (tudjuk, a divat, de biztosan észrevennénk a polcon)

A 2011-es 10 Men Magazin nyári kiadásán Domenico Dolce és Stefano Gabbana olasz tervezőpáros pózol két kakassal

A The New Yorker 2012-es júliusi címlapja amilyen egyszerű, annyira vicces is