Egy félreértett mozgalom, mely világszinten fejtette ki hatását

Aligha van még egy annyira félreértett irányzat, mint a Bauhaus. Már a definiálása is ingatag lábakon áll, hisz az évek során megannyiszor, megannyi helyen hivatkoztak rá építészeti stílusként, miközben Walter Gropius műhelyiskolája túlmutat ezen a kategórián. 1919-ben, a németországi Weimarban alapított iskola egy jelenség, a modern mozgalom része, amelynek célkitűzése volt, hogy átadja a tanítványai számára az általa képviselt nyitott szemléletmódot.

Nem csupán az építészetről szólt: a vizuális világ újragondolására törekedett annak érdekében, hogy az I. világháború után újjáépülő modern társadalom ipari igényeinek eleget tegyen. Ezen cél szolgálatában olvasztotta egybe az alkalmazott művészeteket (épülettervezés, ipari formatervezés) a képzőművészettel (festészet, szobrászat, zene).

Legfontosabb alapelvének a “form follows function” nézetet tartotta: a tárgyaknak nemcsak esztétikai, hanem funkcionális célokat is kell szolgálniuk. Az építészetben pedig kiválóan tetten érhető ez a gondolat; a Bauhaus-házakat a funkcionális formák, letisztult, egyszerű színek, kiegyensúlyozott aszimmetria, ipari anyagok, illetve az átfogó, az iskola technikáit egy koncepcióba integráló tervezés jellemezte.

Az elméleti és gyakorlati oktatáson is alapuló iskola 1933-ban a náci rezsim nyomása miatt szűnt meg, azonban az eszméi nem tűntek tova a diákok és a tanárok távozásával. A Bauhaus az Egyesült Államoktól a Közel-Keletig, szinte az egész világon elterjedt, hatása pedig a jelenkori designban is tetten érhető a mai napig.

Az igazi, magyar Bauhauser: Molnár Farkas

A Bauhaus iskola egyik legmeghatározóbb magyar képviselője volt Molnár Farkas, aki festőművészként lépett a karrierépítés útjára, ám a hazai modern építészet egyik kiemelkedő alakjaként emlékezhetünk rá. 1921-ben Forbát Alfréd építész invitálására csatlakozott a Bauahus iskolához.

Mivel ekkor még a weimari intézmény nem rendelkezett hivatalos építészeti képzéssel, ezért az igazgató, Walter Gropius saját tervezőirodájában dolgozott Molnár. Ezen évek alatt alkotta meg a korabeli, családi házat leképező “Vörös Kockaház” tervét is.

Formabontó látványrajza pedig egyszerre ejtette ámulatba kortársait és adott táptalajt a heves vitáknak.Viszont mindenképp az ő nevére írható, hogy a terv végül nemzetközi sikereket ért el, ma pedig a New York-i MoMa (The Musem of Modern Art) őrzi azt.

Az európai avantgárd bölcsőjének szabad szellemiségében nevelkedett művész 1925-ben tért haza, befejezte a korábban elkezdett műegyetemi tanulmányait, és elkezdte építeni az építészeti karrierjét. Zömében családi házakat, villákat és társasházakat tervezett, építészi munkája mellett pedig a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusai hazai delegátusaként, valamint vezetőjeként is fellépett.

Alkotásaiban nagy mértékben jelen volt a Bauhausból hozott integrációs tervezői gondolkodás, ami egyet jelentett azzal, hogy nem házat, hanem otthont alkotott a megrendelőinek. Kortársaihoz képest pedig még nagyobb egyszerűség, funkcionalitás és az ebből adódó leleményesség jellemezte munkáját. De azt is tudhatjuk róla, hogy előszeretettel alkalmazta a különböző térkapcsolási eszközöket, mint például a szárnyas ajtó, a harmonika ajtó és ezeknek a társai.

Most hallod először a nevét?

Bár Molnár Farkas által képviselt értékek megkérdőjelezhetetlenek, ő magát és az épületeit mégis kevesen ismerik. Ez pedig nem csupán oda vezethető vissza, hogy az általa képviselt irányzat is kevésbé közismert. Molnár erős nézeteket képviselt szakmailag és politikailag is, ez pedig nem feltétlenül volt összhangban az akkori vezetéssel. Így hát a hivatalok előszerettel mellőzték, az állami megbízások esélyétől pedig teljes mértékben elvágták az építészt.

Pedig, ha feltesszük a kérdést; hol van Budapesten Bauhaus épület, akkor minden szál szinte egyedül Molnár Farkashoz vezet el. Ugyanis szigorúan véve csak azokat a házakat nevezhetjük Bauhausnak, melyeket az iskola egykori diákjai terveztek, minden más modern.

A Bauhaus legelvhűbb példája a Napraforgó utcában

Így hát a Bauhaus környékként emlegetett Napraforgó utcában csupán egy ház, a Molnár Farkas és Ligeti Pál által megálmodott épületet tervezték a Bauhaus-elvek mentén. A Napraforgó utca 15. egy olyan kísérleti lakótelepnek a része, ahol 22 darab házat húztak fel az 1920-as és 1930-as években, a terveken pedig 21 építész dolgozott.

Ennélfogva a lakótelep egy egészen izgalmas leképezése annak, hogy a kor építészei hogyan gondolkodtak a modernizmusról.

A megannyi modern stílusú épület között Molnár és Ligeti alkotása már csak azért is kiemelkedő, mert ez volt az első és egyben legelvhűbb itthoni példája a Bauhausnak.

Az egykor Illés Gyula szobrászművésznek is otthont adó ház a weimairi iskolára jellemző lapostetőből kialakított tetőterasszal büszkélkedhet, azonban ma már nem láthatjuk eredeti valójában a homlokzat elé épített garázs, valamint a kisebb átalakítások miatt.

Ha még több érdekességet olvasnál a Napraforgó utcáról:

Séta a budapesti Bauhaus-villanegyedben: A Napraforgó utca története

A Napraforgó utcai kísérleti lakótelep a magyar Bauhaus-mozgalom csúcsalkotása, egyben kihagyhatatlan szabadtéri program.

Funzine

Még Molnár Farkas is tévedhetett: a Hevesy-villa

Pasarétről a Rózsadomb felé haladva Molnár egyik fekete bárányának és egyben korai, 1931-es munkájának lehetünk szemtanúi a Cserje utca 4. szám alatt. Kívülről igazi, forradalmi épület: letisztult formavilág, acél csőkorlátok, lapos tető, széles sávablakok jellemzik. A belső kialakítása azonban hagyott maga után oly fontos kérdéseket, minthogy valóban kielégítette-e az a lakók igényeit.

Molnár a ház tervezése során ragaszkodott a lakógép víziójának megvalósításához, vagyis egy olyan otthont skiccelt papírra, ahol mindennek megvan a helyes, funkciója, és üzemszerűen működik, akárcsak egy gép. Kompromisszumokat nem ismerve alkotta hát meg egyik kedves ismerősének, Hevesy Iván fényképész-művészettörténésznek és feleségének, a fotóművész Kálmán Katának az otthonát, amelynek emeletén még egy sötétkamra is helyet kapott, az enteriőrt pedig élénkkék és sárga bútorok alkották.

Ám ahogy használatba vette az épületet a család, a problémák úgy törtek a felszínre: gyerekszoba hiányában Hevesyék egy idő után nem fértek el, a hatalmas ablakok nyáron szaharai meleget, télen pedig antarktiszi hideget hoztak a falak közé, a lépcsőzést a lakók nem szerették, a bútorokot pedig fekete-fehérre festették. Végül Popper Ferenc segítségével bővítették ki a ház északkeli oldalát, hogy a gyerekek is elférjenek, majd 1941-ben elköltöztek egy hagyományosabban kivitelezett házba.

Japánig terjed a hírre a Dálnoki-Kováts-villának

A Lejtő úti Dálnoki-Kováts-villát már Molnár első, igazán kiforrott műveként említik, kényelmi szempontból pedig szöges ellentétben áll a Cserje utcai épülettel. A házat Dálnoki Kováts Jenő, az Országos Ipartestület igazgatója építette 1932-ben. A villa esztétikai szempontból egy kifejezetten harmonikus alkotás, amely tervezésénél Molnár teret engedett a komfortos, a funkcionális és az embere szabott szempontoknak is.

A belső tereket nappal a napsugarak világítják meg, az ablakból a csodás Sashegy panorámája köszön vissza, de az építész álmodott ide télikertet és napozóteraszt is. Így vált a ház egyik legikonikusabb pontjává a félkör alaprajzú télikert-ablak, amely szinte eredeti formájában maradt fenn.

Tehát nem véletlen, hogy a ház 1933-ban a milánói triennálén családi ház kategóriában elnyerte a legjobb minősítést, a nemzetközi sajtónak köszönhetően pedig Japánig terjedt a híre. A viharos idők azonban ezt a házat sem kímélték, a II. világháborúban bombatalálat érte, majd tulajdonosok váltották sorra egymást, mindeközben szinte a felismerhetetlenségig átalakították az épületet.

A sokszoros tulajdonosváltás idejében egyébként Trombitás Tamás festő volt az, akinek köszönhetően részben megtörtént a ház műemléki helyreállítása.

A Hegyvidék kuriózumaként épült Delej-villa, ahol Molnár is élt

A legek között szerepel a Gellérthegy nyugati oldalának kincse a Delej-villa is, amely az egyik első, modern lakóház volt a budai Hegyvidéken. Az 1929-ben épült villát Molnár Farkas Ligeti Pállal együtt tervezte Delej Géza építtető számára a Mihály utca 11. szám alá. A letisztult, szintén lapostetős, gyönyörű panorámával kecsegtető házban öt nagyobb szobás és egy kisebb területű lakást alakítottak ki.

Ezek közül egy 52 négyzetméteres lakásban élt Molnár Farkas, valamint felesége és egyben jobbkeze, Herrfurth Hedvig. Az otthonukat az építész rendezte be, így hát a fő lakótér egy többfunkciós lakószoba volt.

A könnyen mozgatható elemekkel felszerelt tér egyszerre szolgált nappaliként, Molnárék dolgozószobájaként, tárolóhelyiségként, de még vendégeket is tudtak itt fogadni. A modern csőbútorok nagy része pedig Molnár barátja, szintén a Bauhausban tanult Breuer Marcell fantáziájának szüleményei volt.

A Bauhaus növendéke által tervezett enteriőrt vasárnaponként bárki megtekinthette. Későbbi éveiről sajnos keveset tudunk, ahogy bővült a család Molnárék is elköltöztek a szintén a férj által tervezett Lotz Károly utca 4/b-be, viszont az biztos, hogy ma már nem láthatjuk eredeti valójában az épületet.

Molnár Farkas házai az évek alatt szépen szaporodtak Pasaréten, Rózsadombon és a Hegyvidéken. Munkái között javarészt családi házakat láthatunk, azonban az ő nevéhez fűződik az OTI Munkáskórház személyzeti épülete is, melyet Fischer Józseffel együtt tervezett, vagy éppen a bizánci jegyeket is mutató Magyar Szentföld-templom.

Fedezz fel még több érdekes történetet a Rózsadombon:

Hangulatos séta a rózsadombi lankákon: A meseszép villák titkai

Pasarét épületeinek a felfedezése tökéletes programötlet, ha sétálnátok egyet, hiszen a pazar villák falai rengeteg emléket és történetet őriznek.

Funzine