A biztos hátország

Ahhoz, hogy lássuk a teljes képet, fontos megjegyezni, hogy a nemek egyenjogúságát megerősítő törvény 11 évvel a forradalom előtt, 1945-ben lépett csak életbe, ennyi idő pedig nem volt elég arra, hogy sokat formálódjon a nők szerepe.

A választójoggal és a szabad egyetemi jelentkezéssel számos új pálya nyílt meg előttük, amikről korábban nem is álmodtak, ám a második világháborúban még erősen alárendelt szerepük továbbra is érződött a társadalmon.

A nők döntő többségének része otthonról várta a fejleményeket, reménykedve hallgatta a híreket, és mindent megtett, hogy otthon gondoskodjon a családról. A még friss emléknek számító világháború miatt sokan egy újabb háborús helyzetre készültek fel: tájékozódtak az óvóhelyekről, egy bármikor felkapható hátizsákba csomagolták az értékeiket, és igyekeztek bespájzolni minden tartós élelmiszert.

Az utcára merészkedőknek egyik fő feladata az élelmiszerellátásban volt, legyen szó a boltokban található áru szétosztásáról, szendvicsek gyártásáról vagy teafőzésről és annak osztogatásáról a főbb csomópontokon.

Természetesen az ápolónőkre is óriási szükség volt, hiszen akadt bőven sebesült, akiket sokszor az utcán, helyben kellett ellátni, majd biztonságos helyre szállítani és hosszú távon ápolni.

A híres decemberi nőtüntetés

Az első és addig egyedülálló női megmozdulásra a szovjet katonai megszállás egyhónapos évfordulóján, 1956. december 4-én és 5-én került sor Budapesten, majd később Gyulán, Székesfehérváron, Pécsett, Esztergomban, Miskolcon és Egerben is nők ezrei vonultak fel szolidaritásukat kifejezve a tüntetésekben elesett áldozatokért.

A fővárosi gyertyás felvonulás keretében a Hősök terén, az Ismeretlen Katona sírjára helyeztek virágokat és tűzték ki az azóta is nagy szimbólummal bíró lyukas zászlót. Bár a nőtüntetés alatt semmi atrocitás nem érte a vonulókat, a hatalom hamar feloszlatta a tömeget.

Ugyanebben az időben, hasonló csendes megemlékezések voltak Budapest több temetőjében is, ahol szintén gyertyát gyújtva emlékeztek meg az áldozatokról.

A bátor „pesti lányok”

Nincs olyan visszaemlékezés, amiben az október 23-ai tüntetésen résztvevők ne euforikus, semmihez nem fogható élményként írnák le a tömeg erejét, sokan már csak azért is csatlakoztak a vonulókhoz, mert mindenkit vitt a hév és a lendület. Ezenfelül mindannyian érezték, hogy ott és akkor valami nagy dolognak lehetnek tanúi.

Az otthonról támaszt nyújtó többség mellett természetesen bőven akadtak olyanok is, akik fegyverrel a kezükben, a férfiakkal karöltve vonultak az utcákon, illetve bátran lőtték és dobálták Molotov-koktélokkal az ellenséges tankokat.

A hősies nők magas számát az is bizonyítja, hogy a statisztikák szerint a sérültek majdnem 14%-a, a halottaké pedig több, mint 22%-a nő volt.

A tettre kész nők nagy része egyetemistakorú fiatalokból állt, de akadtak köztük bőven 15-16 éves iskolás lányok és idősebb hölgyek is. Egy azonban közös volt bennük: a legtöbben állami gondozásban nőttek fel, vagy szerényebb körülmények közül jöttek, és a sorsuk megfordításának lehetőségét látták az ellenállásban.

A forradalom utáni kádári megtorlás alól ők sem mentesültek, akiknek nem volt esélye elmenekülni, a vádlottak padján végezte, ahonnan sokukat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, és összesen hat nőt ki is végeztek.

Tóth Ilona

Tóth Ilona – vagy, ahogy barátai hívták Ilonka – arca ismerős lehet azoknak, akik Mátyásföld és a belváros között ingáznak, hiszen 2016 óta egy óriási falfestmény díszeleg az egyik épületen, amin a lány arca mellett Márai Sándor híres sorai olvashatók.

A magyar Jeanne d’Arcként is emlegetett Ilona az orvosi egyetemre járt, és 1956 őszén a Péterfy Sándor utcai kórházban kezdte el gyakorlatát. A forradalom első napjaitól kezdve részt vett a környéken történő összecsapásokban, emellett pedig éjt nappallá téve önkéntesként besegített a mentőszolgálat kórházi munkájába.

Amikor épp nem az utcán látta el a sebesülteket, vagy a kórházban segített a betegeken, barátnőivel röpcédulákat gyártott, amiket terjesztett is a közlekedési csomópontokon.

Kollégái emberfeletti munkabírásáról számoltak be, ami hamar kimerítette a fiatal lányt, és az ébren töltött éjszakák is nagyon megviselték. Ebben a zaklatott és túlhajszolt idegállapotban került bele abba a híres gyilkossági ügybe, amivel kapcsolatban máig nincs konszenzus a kutatók között, és még mindig gyakori vita tárgya a történészek között, hogy mi is történt pontosan.

A vád szerint Ilona két férfitársával együtt, orvosi eszközökkel (forrásokban eltérően: vénába fecskendezett benzinnel, altatóval vagy szívszúrással) megölte Kollár István ÁVH-s tisztet, ám a homályos történetben arról is szó esik, hogy a két férfi már agyonverte a tisztet, mire Ilona elé került a kórházban.

A lány a tárgyalás során – talán politikai nyomás hatására – elismerte a neki tulajdonított gyilkosságot a nem stabil lábakon álló ítélet szerint pedig 1957-ben, 25 évesen kivégezték.

Wittner Mária

A forradalom egyik leghíresebb női alakjának nem volt könnyű gyermekkora: édesapját nem ismerte, édesanyja 2 hónapos korában dajkaságba adta, majd egy zárdába került kisgyerekként, ahonnan 11 éves korában gyermekotthonba költözött.

Az iskolát nem tudta befejezni, mert 17 évesen teherbe esett vőlegényétől, akivel végül megszakadt a kapcsolatuk, így egyedülálló anyaként alkalmi munkákat vállalt, majd a forradalom idején háztartási alkalmazottként dolgozott.

Az akkor még csak 19 éves lány a Magyar Rádió ostroma közben csatlakozott be az ellenállókhoz: itt biztosította a lőszerutánpótlást, majd a Corvin közbe ment, ahol a sebesültek ápolásában segített be.

A Vajdahunyad utcában fegyveres összetűzésbe került, amikor társaival együtt elfoglalták a X. kerületi rendőr-főkapitányságot, hogy megkaparintsák a bent lévő fegyvereket. Nem sokkal ezután, november 4-én az Üllői úton is lövöldözés tört ki, ahol a szovjetek ellen vívott harc során megsebesült, és kórházba került.

A forradalom leverése után december 15-én Ausztriába menekült a később szintén elítélt udvarlójával, de karácsonyra illegálisan visszatért, hogy az ünnepet gyermekével töltse, majd gyári munkásként helyezkedett el, remélve, hogy kisgyerekével és udvarlójával már nyugalomban élhetnek.

A hármasban töltött időszak azonban nem tartott sokáig: Máriát 1957. júliusában bíróság elé állították, és pár társával együtt első fokon halálra ítélték. A nem sokkal később tartott másodfokú tárgyaláson halálbüntetését életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták, feltehetőleg közrejátszott, hogy a rendszerre sem vetett volna jó fényt, hogyha a még 20 év alatti, sebesült lányt kivégzik.

A börtönből jóval később, 1970. március 25-én távozott.

Sticker Katalin

Többi társához hasonlóan Sticker Katalint sem kímélte az élet: édesapját nem ismerte, gyerekkorát pedig különböző gyermekotthonokban töltötte, míg tinédzserkorában édesanyja magához nem vette.

Iskola alatt, majd után is az újpesti Pamutüzemben dolgozott, majd takarító lett a honvédségnél, 1956 őszén pedig segédmunkásként helyezkedett el a Lámpagyárban. 1956. október 24-én is ide indult, útközben azonban feltüzelte a tüntető tömeg, és a Margit hídtól már ő is lelkesen menetelt a többiekkel.

A forradalom első napjaiban Wittner Máriával karöltve ápolta a sebesülteket a Corvin közben, majd a Vajdahunyad utcai csoporthoz is csatlakozott. Bátran helyt állt a fegyveres őrszolgálatban, és férfiakat megszégyenítő módon vett részt a Köztársaság tér alatt gyanított kazamaták felkutatásában is.

Az oroszok bevonulása után, a tüntetések alatt megismert szerelmét itt hagyva Ausztriába emigrált, ahonnan Svájcba ment munkát keresni. Itt érte a jó hír, miszerint a Kádár-kormány amnesztiát hirdetett az összes fiatalnak, akiket az „ellenforradalmi erők tévesztettek meg” és büntetlenül hazatérhetnek. A szerelmét hiányoló fiatal lányt a honvágy is egyre jobban gyötörte, így 1957. februárjában hazatért.

Sajnos a kezdeti örömöt hamar beárnyékolta a valóság: a rendszerelleneseket továbbra is előszedték, hogy feleljenek tetteikért, a kormány korábbi ígéretei pedig feledésbe merültek. Sticker Katalint 1957. június 25-én tartóztatták le, majd majdnem másfél évig kivégzésére várt pár társával együtt, amire 1959. február 26-án került sor.

Visszaemlékezések szerint a halált is bátran vállalta, és a kivégzésre sétálva még a hóhért is megkérte, hogy vigyázzon majd a hajára, hiszen nemrég fésülködött meg.

„Föl a tett mezejére, polgártársnőim!”

Az 1848-as forradalom eszméje és nemzeti lelkesedése nemcsak a férfiak körében terjedt el, hanem a nőket is magával ragadta, illetve sok mindenben formálta vagy, bizonyos esetekben, újradefiniálta a szerepüket.

A szabadságharc mindenképpen jelentős mérföldkőnek számított abból a szempontból, hogy a magyar történelem addigi összeütközéseitől eltérően, több nő is – természetesen férfi öltözetben – fegyveresen harcolt a csatatereken, illetve a reformkor vívmányai közé sorolható az is, hogy egyre több hölgy ragadott tollat és fejezte ki politikai véleményét, akár versek vagy elbeszélések formájában.

A női emancipáció jegyében tevékenykedők mellett a hátországot üzemelő anyák és fiatal lányok voltak, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy békés mindennapokat biztosítsanak gyermekeiknek és fenntartsák a korábban bevett rutinokat. Ezen feladatok mellett, a kor felfogása szerint a nők forradalmi szerepvállalása a hősies honfiak és honleányok nevelésében, valamint a magyar nemzeti műveltség terjesztésében ki is merült, ám ez korántsem így volt.

A férfiak távollétében otthon is megváltoztak szokásos feladatköreik: addig sosem tapasztalt önállóságban lett részük, számos új szituációval és döntés meghozatalával találták szembe magukat, illetve a gyermekek, öregek és ápolásra szorulók segítése is mind rájuk szakadt. Gondosan varrták fiaiknak és férjeiknek a katonai egyenruhákat és zászlókat, miközben az egyre több sebesülttől roskadó kórházakban is helytálltak, illetve a halottak temetését is intézték.

Áldozatos munkájukért pedig a legtöbb esetben semmit nem kaptak cserébe: a szabadságharc leverésével a legtöbben elvesztették férjüket, apjukat, fiaikat, testvéreiket, vagy emigrálni kényszerültek, esetleg férjük politikai szerepvállalása miatt kemény börtönbüntetés várt rájuk.

A forradalom alatt háttérben tevékenykedő, csendes hősökről kevés forrás maradt fent, azonban a reformkorban felszólaló, sokszor a férjük révén már köztudatban lévő hölgyek hőstetteiről annál többet olvashatunk. Határozott egyéniségükkel, újító szemléletmódjukkal és az egyenjogúságért folytatott harcban mutatott kitartásukkal méltó módon írták bele magukat a történelembe.

Zichy Karolina (1818-1903)

A család legerőteljesebb egyénisége

Zichy Karolina, nővérével, Antóniával karöltve a kor talán legismertebb és legnépszerűbb hölgyei közé tartozott. Úttörő munkásságuknak köszönhetően a “Zichy-nővérek” kifejezés valóságos fogalommá nőtte ki magát már a 19. században.

Jelleméről sokat mond el, hogy unokája, Károlyi Mihály, Magyarország egykori miniszterelnöke „a család legerőteljesebb egyéniségeként” emlékezett meg nagyanyjáról. Karolinának nagy szerepe volt abban, hogy a férjével közös kastélya az arisztokrácia kedvelt törzshelyévé vált, ahol az összejövetelek során határozott megjelenésével, humorával és műveltségével hamar beilleszkedett a magyar politikusok közé.

Tekintélyét kihasználva pedig jelentősen hozzájárult a magyar szellemiség népszerűsítéséhez a főúri társadalom körében: a rendszeresen adott báljai keretében népszerűsítette a magyar táncokat és a magyar nyelv használatát, továbbá teret adott egy egészen új öltözködési stílus kialakulásának. Neki köszönhető, hogy míg a magyarok öltözködése mindig az adott külföldi divaton alapult, az arisztokrácia körében egyre népszerűbbé váltak a hazai gyártású anyagból készített, magyaros hímzett mintákkal borított estélyi ruhák, a férfiak körében pedig a korábban parasztok által viselt, gazdagon díszített mente (rövid, zsinóros, kabátszerű ruhadarab) újragondolt változata tért vissza.

Teleki Blanka (1806-1862)

Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké

Az első magyarországi óvoda megalapítója, Brunszvik Teréz unokahúgaként Teleki Blanka már a kezdetektől nagy dolgokra volt determinálva, a több iskolában és óvodában tett látogatása, valamint külföldön szerzett tapasztalatai során pedig végleg egyértelművé vált, hogy a magyarországi nőnevelés helyzetét szeretné megreformálni.

Az utazásai alatt megfogant benne az ötlet, hogy a nők oktatásának fellendítése aktuális feladat lenne itthon, kitartásának és bátorságának köszönhetően pedig 1846-ban meg is nyitotta az első magyar nyelven oktató, hazafias szellemű leánynevelő intézetet Pesten, első körben az arisztokrata családokból származó lányok számára.

A célért folytatott küzdelme ebben nem merült ki, 1848 áprilisában a márciusi ifjak által megfogalmazott 12 pont mintájára tanítványaival együtt megjelentette a „nők egyenjogúsága ügyében” c. irományt, majd az 1848. május 7-ei, „Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké” felkiáltású röpiratában kihangsúlyozta, hogy ahhoz, hogy a nők ténylegesen kiállhassanak emancipációs követeléseik mellett, először ki kell lépniük a “szellemi kiskorúságból”.

Rátermettsége és magas igazságérzete a szabadságharc bukása után sem szállt el: részt vett a forradalmárok rejtegetésében, illetve főtámogatója volt a forradalmi nyomtatványok további megjelenésének, ami az 1851-es letartóztatásához vezetett. Élete hátralévő részét különböző várbörtönökben töltötte, tetteit azonban sosem bánta meg: haláláig meggyőződése volt, hogy a jó ügy érdekében cselekedett.

Szendrey Júlia (1828-1868)

Egy nő több mint csak asszony

Szendrey Júliát a legtöbben csak Petőfi Sándornéként ismerik, pedig többet tett le annál az asztalra, hogy csak az egyik legnagyobb költőnk feleségeként emlékezzünk rá. Írói és műfordítói munkássága felett sem szabad elsiklani, de talán egyénisége és modern gondolkodásmódja a legmeghatározóbb, amelyek mellé az akkor közel sem átlagosnak számító megjelenése is társult.

Visszaemlékezések szerint, ő volt az egyik első nő Magyarországon, aki ruhák helyett nadrágot viselt, rövidre vágta a haját és a férfiakkal szivarozott, illetve az is újszerű volt, hogy számos arisztokrata kérő ellenére, apja akaratával szembemenve egy bohém életű, vándorszínész-költőnek mondott igent.

Újszerű szemléletét és haladó gondolkodását legjobban a naplójából és egyéb írásaiból ismerhetjük meg, amelyeknek visszatérő eleme, hogy senkit sem lehet elítélni az alapján, amit látunk, hiszen nem tudhatjuk, mi zajlik a másikban. Ezzel a reformkorban egyáltalán nem népszerű nézettel és céltudatos személyiségével sok kritizálója akadt, illetve sokaknak az sem tetszett, hogy nem óvta férjét a veszélytől, hanem még jobban hergelte az amúgy is heves vérmérsékletű Petőfit.

“Harmat leszek, ha te napsugár vagy” - Petőfi Sándor és Szendrey Júlia elsöprő szerelme

Ugyan csak pár évet töltöttek együtt, a magyar irodalom legszebb szerelmes versei mégis Szendrey Júliáról, Petőfi Sándor feleségéről szólnak.

Funzine

A forradalom iránti elköteleződését a nagy nyilvánosság előtt sem titkolta: 1849 áprilisában “testvéri szózatot” intézett a magyar nőkhöz, melyben arra buzdította nőtársait, hogy bátran küldjék harcba férjeiket, kedveseiket és fiaikat, hiszen ezen múlik, hogy „rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk.”

Petőfi halála után ismét a viták kereszttüzébe került, sokaknak nem tetszett, hogy hamar eldobta az özvegyi fátylat és 1850-ben hozzáment Horváth Árpád történészhez. Korai halála előtt, a következő sorokat címezte a benne kétkedőknek: „Engemet Sándorom emléke és oly sokszor kigúnyolt olvasmányaim, de mindenekelőtt szívem arról világosítottak fel, hogy egy nő több mint csak asszony, és ha megbocsáthatatlan vétkem ez volt, mert nem tudtam és nem akartam annyira elaljasodni, megtagadni nememet, hogy megfeledkezve minden női szeméremről és finomságról, egy a férj előtt oly kedves, de – erősen hiszem – minden művelt szívre és nemes lélekre undorító fotográf képgyűjteményben tudjak gyönyörködni, s azokat a férjjel órákig elnézni… ha ez volt megbocsáthatatlan vétkem, ezért pirulni, vagy bocsánatot kérni sosem jutott esztembe, s e vétkemre most halálos ágyamban is büszke vagyok…”

Horváth Ilona

Listánk egyetlen már nem élő szereplője Horváth Ilona, a legendás szakácskönyv-szerző, akinek könyvét 1984-ig 13 kiadásban nyomtatták újra. Az Erdélyből származó Ilona végzettsége szerint magyar nyelv és történelemszakos tanár volt, de oktatott például háztartástant is. Bár szakácskönyvét 1955-ben adták ki, szinte nincs olyan család, akinek ne lapulna egy példány az otthonában.

Stahl Judit

Az egykori híradós kemény munka árán sikeres üzletasszonnyá avanzsált. 2004 óta a Lettero (korábban Kulinária) kiadó tulajdonosa, szakácskönyvek szerzője,  saját főzőműsort vezet, s a közelmúltig egy a nevét viselő magazint is magáénak tudhatott. Amikor 2015-ben a Forbes cikket készített a legsikeresebb magyar nőkről, előkelő helyen végzett a TOP 10-ben.

Palágyi Eszter

A tehetséges fiatal nő a Ráday utcai Costes séfje, aki 2015 óta sikeresen teljesíti a Michelin-csillagos éttermek felé támasztott hatalmas elvárásokat. Korábban megfordult Európa jó pár kimagasló minőséget képviselő éttermében, s kivívta a szakma elismerését. Eszter bátran ötvözi a tradicionális magyar fogásokat a modern francia konyhaművészeti technológiákkal, munkáját nemzetközi szinten is nagyra tartják.

Szulló Szabina

A szintén Michelin-csillagos Onyx egykori séfje, Szulló Szabina a Kempinski Hotel Corvinusban kezdte karrierjét. A ranglétra különböző fokait megjárva jutott a csúcsra, első Michelin-csillaga elnyerésén kívül a Bocuse d’Or versesén való szenzációs szereplés is fontos mérföldkő, ami a szakmai sikereket jelenti. Jelenleg a Stand és a Stand25 nevű éttermek társtulajdonosa, ahol férjével, Széll Tamással együtt ők a konyha hajtómotorjai.

Mautner Zsófi

Az egykori diplomata, Mautner Zsófi 2005-ben indította Chili & Vanília nevű blogját annak érdekében, hogy kiélhesse a gasztronómia iránti lelkesedését, s megoszthassa tapasztalatait. 2009-ben, 1 évvel azután, hogy Brüsszelből visszaköltözött Budapestre, főzőiskolába iratkozott, hogy szenvedélyét professzionális szintűre csiszolja. 9 szakácskönyvvel, valamint 3 éven át vezetett főzőműsorával nevet szerzett magának, ma már nemzetközileg ismert márkák kérik fel együttműködésre.

Wossala Rozina

Az RTL Klub A Konyhafőnök c. műsorának 2014. évi szériájában dobogós helyezést ért el Wossala Rozina, ennek következményeként 2016-ban a műsor zsűritagjai között foglalhatott helyet. Ezt megelőzően egyebek mellett Amerikában és Angliában tanult közgazdaságtant, Velencében pedig kulináris művészetek területén is bővítette tudását. Több étterem-koncepció kidolgozásában részt vett, étteremteszteléssel is foglalkozott. Jelenleg a BESTIA nevű étterem tulajdonosa.

Havas Dóra

A kétgyermekes anyukának mindene a család, innen merített inspirációt a 2016-ban a TV Paprikán indult műsorához, aminek hozadékaként hatalmas követői táborra tett szert. Azóta sem tétlenkedik: beindította online magazinját, a Lila Fügét, szakácskönyveket ír, az egészséges táplálkozás egyik szószólójává vált, és rendszeresen szerepel a médiában. Receptjei és videós tartalmai a lilafuge.hu oldalon elérhetőek.