Kölcsey Ferenc Himnusza előtt Magyarországnak nem volt nemzeti himnusza. A katolikus hívők a  Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű vallásos énekeket használták az ünnepek és különböző megemlékezések alkalmával, míg a reformált vallásúak 90. zsoltárt (Tebenned bíztunk, elejétől fogva) használták hasonló funkciókra.

Kölcsey 1823-ban, feszült politikai légkörben írta a nemzeti öntudatra ható művét. A 19 század elején a Habsburg-ház megpróbálta visszaszorítani a reformokra és nagyobb politikai szabadságra vágyó magyarokat. Művének így egy jól kiolvasható politikai jelentéstartalma is van, melyet a reformkor egyik legfontosabb irodalmi alkotásaként tartanak számon. Ennek ellenére a mű csak megírása után 5 évvel, 1829-ben Kisfaludy Károly Aurora című lapjában jelent meg először.

A vers kézirata az 1830-as évek végén eltűnt, de végül szerencsére megkerült és ma a Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik.

„Egyszerűen szeretem a színházat. Szeretem a színház szagát, a próbatermet, a kollégákat. Szeretem, ha nehézkesen is, de meg tud születni a végére valami. Mikor lehet, hogy három órán át tévúton voltunk, de az utolsó tíz percben megtaláljuk a megoldást. Szeretem a játékot, hogy magamat is megismerem közben. Hogy olyan dolgaim kerülnek elő, amiket észre sem vettem.”

Szabó Kimmel Tamás a színházról

„Szerintem minden férfiban megvan egy vagány, szuverén csibészember, egy igazi férfi, a nők pedig akármennyire is emancipálódtak, és nem mondom, hogy karrieristákká, de vezéregyéniséggé váltak, érzik, hogy tartozniuk kell egy férfihez – aki reptessen meg, én meg megyek utána.”

Schell Judit a Liliomról, nőkről és férfiakról

„Mindig voltak Magyarországon is, külföldön is, olyan párosok, akiket nagyon bírt a közönség, akiket szívesen láttak együtt. Jávor Pál és Karády Katalin például ilyenek voltak. Mindig van két ember, akik egyébként nagyon szeretik egymást és valamiért a közönség is szereti őket.[…]Molnár Piroska is rendkívüli színész, mégis valószínűleg kevesen fognak minket párba állítani, mert nem ugyanaz a korosztály vagyunk. Jucival ez egy szerencsés helyzet; hasonló a gondolkodásunk, hasonló a humorunk és még egy generációba is tartozunk.”

Csányi Sándor Schell Juditról

„Hiszen mitől lesz pesti? Hogy én játszom, én megyek benne az Andrássy úton, vagy nem tudom melyik utcában. És attól pesti lesz, mert én olyan pestinek érzem magam. Mert egy magyar dal fog szólni benne, egy magyar operatőr fényképezi, magyar rendszámú autók lesznek benne, de olyan nagyon pesti nem lesz szerintem, mint amennyire én szeretném. Annál egy kicsit abszurdabb, elemeltebb, különlegesebb a történet.”

Kern András készülő filmjéről

„Nem valami „ellen” teszek, hanem valamiért. Hiszek valamiben, erről gondolkodom és írok, és megosztom azzal, aki elfogad. A kultúrharc nem érdekel, nem külső programok alapján működöm. Ami engem foglalkoztat, arról írnom kell. Csak arról írhatok, ami valóban foglalkoztat. Nem bonyolult program, de nekem nagyjából egy életre elég.”

Ákos filozófiájáról

„Többnyire azokat veszik fel az egyetemre, akik igazán tehetségesek. Az, hogy valakiből esetleg vezető színész lesz vagy hős, a másikból pedig egy karakterszínész vagy epizodista, aközött az ember nem tesz különbséget, csak tudja, hogy ki fog majd nagy valószínűséggel Rómeót játszani és ki az, aki soha. Ki az, aki később érik be. A színházban minden fajta szereplő kell.”

Molnár Piroska a színésznövendékekről

„Általában semmit nem bánok meg. Feleslegesnek tartom a megbánást. A bocsánatkérést nem, de a megbánást, azt, hogy az ember hátrafele rágódjon az életében, hogy mi lett volna ha, azt nagyon nehezen bírom, nem is csinálom.”

Hernádi Judit a megbánásról

„Inkább szembesülni kell, kibeszélni, közös élményeket teremteni. Ha valaki ilyen helyzetben van, gondolom könnyebb, ha ezt megoszthatja, beszélhet róla, mert ha kibeszéli, az már egyfajta megkönnyebbülés. Nem marad hátra egy feszültség, ami egyedül terhelné őket. A darab erre a kibeszélésre vállalkozik, az írója maga is túlment ezen.”

Hegyi Barbara a Happy Endingről

„Minden korosztályban van érdeklődés a kultúrára, és hogy igenis lehet divattá tenni az irodalmat. […] A régi kávéházak újra elkezdték élni az életüket a XXI-dik században. Már nem Ady, Kosztolányi és Babits ülnek ezeknél az asztaloknál, de itt maradt az szellemük és szellemiségük, ez pedig kézzel fogható.”

Juhász Anna az általa szervezett kávéházi irodalmi estekről

„Tehát az alapelvárás, hogy minél emberibben és mélyebben közelítsem meg azt a személyiséget, azt a figurát, akit nekem játszanom kell aznap este. És kutya kötelességem akár nehéz, akár könnyű ebbe belemászni. Egyénre szabott, ki az, aki öt perc múlva teszi le a szerepet és ki az, akinek kell néhány óra. Erre nincs recept. De a dolgunk az, hogy a legmesszemenőbben szolgáljuk az előadást.”

Bánfalvi Eszter a színészetről a Happy Ending kapcsán

„Olyan érzésem van, mintha egy láthatatlan, nagy rendező elővett volna egy forgatókönyvet, és engem választott volna ki főszereplőnek a filmjéhez. Most az egyes jeleneteket forgatjuk, ide állít, oda állít, csináld ezt, tedd azt, adja ki az utasításokat. Mindent odarendel mellém, kellékeket, mellékszereplőket, helyszíneket. Igen ám, csakhogy nekem nem mutatta meg a teljes  forgatókönyvet. Egyedül ő tudja, mi lesz a film vége.”

Sándor Anikó, az El Camino – Az út, ami hazavisz írója

„Élvezem, hogy egyre inkább van közöm a saját szakmámhoz. Mint egy asztalosnak a saját szakmájához. Mikor egyre több mindent tud a fák jellemzőiről, hogyan kell hozzájuk nyúlni, hogyan mutatja majd a legmívesebb arcát az elkészített munka… Valahogy ugyanígy érzem magam. Örömömet lelem benne és élvezem, hogy valahogy mindig ki lehet tűzni nem is célokat, hanem feladatokat, saját magam számára. Amiknek a megvalósulását meg lehet közelíteni vagy akár el is lehet érni.”

Kertész Tamás szakmája felfedezéséről

„Minden ilyen fesztivál jót tesz egy művészeti ágnak. A színházi fesztivál is jót szokott tenni. Ilyenkor általában olyan emberek mennek megnézni az előadásokat, akik barátai a filmnek. Ezért nem azért ülnek be a moziba, hogy fikázzák, hanem azért, hogy örüljenek annak, hogy végre sikerül újra magyar filmet gyártani. Az ilyen kezdeményezéseket csak pártolni lehet.”

Stohl András a Magyar Filmhétről

„Azt mondom, hogy akármennyire társasjáték a színház, azért mégiscsak egy magányos szakma. Az ember ott van a saját sorsával, azzal a szereppel, amit kapott. De segítséget kaphat a partnerétől, mert valakinek a szemének bele kell nézni, és ha valami zűr van szövegben, a kolléga át tudja segíteni holtpontokon. De mindenkinek magának kell megbirkóznia a saját szerepével.”

Vári Éva a színészet magányosságáról

„Én azt mondom, hogy sokkal több kortárs szobrot kellene kiállítani Budapestre. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem csak a turisták imádnák, mint ezt a szobrot, de város lakók is. Merjünk alkotni! […] Európában teljesen megszokott az, hogy ilyen erős kontraszt van egy klasszicizáló épülettel, és hogy a történeti belvárosban egy  modern szobor is elfér.”

 Interjú Hervé-Lóránth Ervinnel jövőbeli terveiről nagysikerű óriási szobra után

„Most talán vannak olyan erők, amik újra odafordíthatják a nézőket a magyar film felé. Ezen vagyunk mi rendezők és a Filmalap is ezért dolgozik, hogy visszaszerezzük azokat az elvesztett nézőket, akik az elmúlt években az amerikai alkotások felé pártoltak. Be akarjuk bizonyítani, hogy érdemes magyar filmet nézni, mert a magyar filmek jók. Más szinten működnek és hatnak, sokkal inkább a sajátunknak érezzük őket.”

Török Ferenc a magyar filmről

“A színháznak alapvető feladata, hogy kérdéseket tegyen fel a ma emberének, méghozzá olyanokat, amiktől a befogadóban megfogalmazódó válaszok által az ember kicsit másképp kezd látni dolgokat.”

Béres Attila a színház feladatáról„

„A jazzirodalom egyik legmeghatározóbb három albuma amit Gil Evans és Miles Davis közösen készítettek. Maga az apparátus is különleges, nem egy hagyományos big band, hanem egy kibővített és részint más hangszerekkel feldúsított instrumentáció. Egyrészt ezért is ritkán látott, másrészt a zenei anyag kottái nagyrészt elvesztek és most ért oda a jazztörténelem, hogy kezdik feleleveníteni és újra lejegyezni őket. Most már elérhető közelségbe kerültek ezek a kották. Nem nagyon játszották még ezeket a lemezeket élőben, és így meghallgatni ezeket a felvételeket óriási élmény.”

Fekete-Kovács Kornél a Modern Arc Orchestra Miles Davis-estjéről

„Az éjszakai Budapest, ami szintén egy külön világ. Mókás, félhomályos, pia/gyros/hajléktalan/parfüm szagú, hangos, zsúfolt/kihalt, és néha veszélyes… Attól függ, hogy a város melyik részén járunk. De mindig látok valami érdekességet, amiért megéri beleugrani az éjszakába.”

Kovács ‘”KoPé” Péter, az alternative Budapest alkotója  az éjszakai fővárosról

„Nagyon jó lenne, ha mindenki azzal a pici gondolattal menne ki az utcára, hogy segítsük a másikat. Ha látjuk, hogy valaki rosszul van, akkor nem megyünk arrébb és gondolunk arra, hogy majd valaki más segít. Ha ez az impulzus töltete lenne annak, hogy figyeljünk egymásra és emberként tekintsünk egymásra, akkor nem lennének bántások, verekedések, nem léteznének olyan fájdalmak.”

Rendben Man, a Punnany Massif frontembere arról, min kellene változtatni

„Ők a legjobbak. Egy szupercsapat. Ők az a csoport, akit tényleg mindenki ismert. Mindegyik máshogyan és mást írt, mindegyik külön egyéniség volt, de kialakult egy közös atmoszféra körülöttük, mikor együtt voltak.  Bárki elkezd mesélni egy történetet, ami Karinthyról vagy Adyról szól, mindenki úgy hallgatja, mintha valamelyik haverjukról mesélnének.”

Csepella Olivér, hogy miért pont a Nyugat irodalmárai lettek zombis képregényének főszereplői