Pesten járt a tavasz

Pestre a minap bemigrált a tavasz,
a Kerepesin gördeszkázott egyet,
míg fojtó füstöt okádott egy Kamaz,
s szálltak szemét-hegyek.

Ballagtam éppen a giroszos felé,
sültek lelkemben kis hús-falatok:
oszmán dúlás, Dózsa, a sült paraszt,
Gül baba mosolyog.

Jött a tavasz, Facebookon megbökött,
a Kerepesin hullt a lájkeső,
pitty-pitty, bizgette mindenki a mobilt:
virágzó képmező.

Pár pill alatt megingott a tél,
mint egyensúlyát vesztett bokszoló,
a tavasz lenyomott neki egy kokit,
s eltűnt, mint no-name posztoló.

Tanácsok kezdő nyelvhasználóknak

Sose mondd, hogy kötve hiszed,
mert lekötöz a gyerek,
se azt, hogy csipkedje magát,…
mert csíp magán nyílt sebet.

Sose mondd, hogy villamosról
éppen leszállni akarsz,
mert a gyerek úgy lelök majd,
szállsz, és százfelé szakadsz.

Sose mondd azt, hogy ma sajnos
lefújjuk a nagyikát,
mert a gyerek légyirtóval
végbevinni nekilát.

Sose mondd, hogy valamitől
falba vered fejedet,
mert a gyerek megfog és a
vakolatba vereget.

Sose mondjad a gyereknek,
azt, hogy törje a fejét,
mert majd kalapáccsal veri
koponyáját szerteszét.

Sose mondd, hogy a szemedet
kevés pénzzel szúrták ki,
mert a gyerek fog egy nagykést,
és nekiáll szurkálni.

Egyáltalán, a gyereknek
semmit se mondj, ha lehet,
mert szó szerint vesz majd mindent.
Humora nincs. Csak neked.

Az elégedetlenség dala

Hogyha leültem, állni vágyom,
Hemperegni vetetlen ágyon,
Ha elindultam, megpihenni,…
Ha megpihentem, menni, menni.

Böjtre vágyom, ha van mit ennem.
Koplalok? Enni lenne kedvem.
Rágyújtani, ha nincs dohányom,
Ha éppen van, leszokni vágyom.

Ha van lakásom, más lakásra
Mindig csak egyre: másra, másra.
Lesnék idegen asszonyokra,
S hogy futnék tőlük iszonyodva!

Van életem, de vonz a másé,
Lennék N. Pál vagy X. Tamásné.
Lennék sündisznó, kurta lábon,
Üres palack vagy csonka várrom.

Kifelé vágyom én e létből,
Nézni, amint temploma szétdől,
Befelé vágyom én e létbe,
S onnan látni, hogy forr a Léthe…

A buta felnőtt

Fiam csupa érdekeset
kérdezget tőlem, ámde sajna
a választ sokszor nem tudom,
hisz nem vagyok, csupán az apja.

Gyorsabb az áram, mint a fény?
Mi módon hasad az atommag?
Mért kristályos a hópehely?
Hány kráter borítja a Holdat?

Lézert hogy csinálnak vajon?
Mi vezeti lenn a vakondot?
Hogy mérik a fényéveket?
Minderre én semmit se mondok.

A sok felnőtt egyre butább,
és nem is értik a világot.
Egyszerűen élnek bele,
a legtöbb bacilust se látott.

Abban bízom, hogy a fiam
megtudja majd az összes titkot,
fel- és lemászik mindenhová,
vulkánt, Marsot kopogtat: kipp-kopp.

Mindent megmér és összeír,
s ha még élek, elhozza hozzám
több koffernyi jegyzeteit,
csak hogy addig se unatkozzam.

Majd egymás mellé leülünk,
lábunk ázik a világvégi
tóban, és a fiam nekem
a mindenséget elmeséli.

51 dolog, amit szeretnék
(Nemcsak születésnapomon)

Minden reggel megszületni,
Kipirulni, mint a vekni,
Borotvát államra fogni,
Fájdalomban nem nyafogni,
Patakban lábat jegelni,
Csíkos pólókat viselni,
Matrózként billegve járni,
Várni, mikor jön a bármi,
Magyarosan törökülni,
Jelenlétben megmerülni,
Kedvenc rétemen battyogni,
Fűben járni ohne zokni,
Nagy lövésbe beledőlni,
Hold tányérján meglepődni,
Kiskanálról mézet enni,
Dicséretet zsebre tenni,
Habos felhőket legelni,
Pörögni, mint alufelni,
Gyújtós-ágat aprítani,
A kályhámba begyújtani,
Saját barackba harapni,
Kedvesemtől lángra kapni,
Gyermekemmel találkozni,
Piszkoskodót nem átkozni,
Laptopomon focit nézni,
Lesni, van-e gombóc, prézli,
Pár fakanalat faragni,
Asztalomon rendet rakni,
Cédulák közt szelektálni,
Dombtetőn a szélben állni,
Gatyában esőtáncolni,
Polcot, asztalt barkácsolni,
Barátokat lapogatni,
Kukoricát pattogtatni,
Bográcsgulyást kavargatni,
Magamat nem zavartatni,
Vízen fénytáncot bambulni,
Imából álomba hullni,
Nyálkás ködöt harapdálni,
Sárkoloncos lábbal járni,
Kávémat kézzel őrölni,
Bánatom danába ölni,
Filmnézéskor jókat sírni,
Ami eszembe jut, írni,
Közönséget egybegyúrni,
Függőágyban csak kinyúlni,
Ezer ötletet fialni,
Egy jó könyvbe belehalni,
Harsány havat ropogtatni,
Kislányomnak pacsit adni,
Minden reggel feltámadni.

Merüljetek el az idén 100 éve született Janikovszky Éva világában is:

12 letehetetlen könyv Janikovszky Éva születésének 100. évfordulója alkalmából

Az egyik legnépszerűbb írónőnk, Janikovszky Éva születésének 100. évfordulóját ünnepeljük idén.

Funzine

Nővére és férje 14 éves korában küldték le József Attilát Makóra, hogy a jó hírű makói gimnáziumban folytassa tanulmányait. Nem messze innen éltek távoli rokonai, akik segítségére számíthatott.

Az ifjú Attila vonata 1920. október 1-jén futott be a makói állomásra Budapestről, majd onnan, kezében egy bőröndöt helyettesítő vesszőkosárral bandukolt el jövendőbeli lakóhelyéhez, a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület internátusához. Az egész utat betegen tette meg, majd a településen töltött első napokban is láz gyötörte, így a kezdeti honvágyat a rossz közérzet is nehezítette.

Kiközösítéstől osztályelsőségig

Attila az akkor nyolcosztályos gimnázium 5. osztályába iratkozott be, de mivel ő négy polgárit végzett, különbözeti vizsgát kellett tennie latinból és matematikából is, és jelentős hátrányból indult. A vizsgákra való készülés és a tanárok által adott különórák miatt nem ment könnyen a beilleszkedés, strébernek csúfolták és kiközösítették.

Az ottani fiúk számára idegen fővárosi beszédstílusa és ruhái miatt megkapta a Miszter becenevet, ami az egész itt töltött ideje alatt végigkísérte, több iskolai füzetén is feltűnt, és itt szerzett barátai mindig is így emlegették.

A kezdeti nehézségek ellenére idővel befogadta a közösség, és több életre szóló barátságra is szert tett, egykori társai fanyar humorát, gyors észjárását és hevességét emelték ki. Egy minden csínyben részt vevő, folyamatosan verseket író és szavaló diákként emlékeztek rá, aki kevés tanulással is nagy tanulmányi sikereket ért el.

A különbözeti vizsgák sikeressége után a következő tanévben osztályelső lett, az önképzőkörben is sikeresen tevékenykedett, és egy iskolai lap megalapítását is elkezdte szervezni.

Első szerelmek

Ahogy kezdte megszeretni új életét, úgy kezdett el egyre inkább érdeklődni a lányok iránt is, itt kezdődött az egész életét végig kísérő szerelem utáni vágyakozás, és itt születtek első szerelmes versei is.

Első kiszemeltje az internátus igazgatójának lánya, Gebe Márti volt, akinek nagy sikere volt a bentlakó fiúk körében. Míg sokan nyíltan udvaroltak neki, Attila versekkel próbálta meghódítani Márti szívét, amiket a lány testvéreinek segítségével, a szobája ajtaja alatt becsúsztatva juttatott el hozzá. A csodálatos sorok ellenére a lány végül elutasította a közeledését, ami a költő első öngyilkossági kísérletéhez vezetett, amikor 60 szem aszpirint vett be internátusi szobájában.

Az incidens miatt kirúgták az internátusból, így miután két hét után kiengedték a makói kórházból, nem volt hova mennie. Ekkor fordult egyik támogatójához, Espersit Jánoshoz, a kor híres ügyvédjéhez és mecénásához, aki befogadta otthonába. Attila a vendégszobát kapta, ami közel volt János bácsi egy szem lánya, Espersit Mária, Caca szobájához. Espersit János nagy reményeket fűzött Attila tehetségéhez, ezért a fiatalokat a következő felszólalással mutatta be egymásnak:

Bemutatom a kislányom. Neked pedig a jövendő Petőfi Sándorát.

A lány ugyan több verset is kapott, nem vette komolyan Attila közeledését, aki pedig nem sokkal később egy közelben lakó lányt, Szilágyi Katót kezdte el ostromolni szerelmével. Neki a kerítésen át dobálta a papírgalacsinokra írt verseket hosszú heteken át.

Makó, a szellemi szülőváros

Míg magánéletében és személyiségfejlődésében is jelentős mérföldkőnek számítottak a Makón töltött évek, első szakmai sikereit is itt élte meg, miután 1922 tavaszán felfigyelt a tehetséges diákra a makói értelmiségi elit. Így ismerte meg a már korábban említett Espersit Jánost is, akinek lakása a makói és szegedi írók és művészek egyik központja volt.

Még ebben az évben megjelent Szegeden első verseskötete, a Szépség koldusa, melynek előszavát maga Juhász Gyula írta, akit szintén Makón ismert meg. Ő ezekkel a sorokkal indította útjára az olvasót Attila könyvében:

Emberek, magyarok, íme a költő, aki elindult magasságba és mélybe, József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki.

A Makón töltött évek 1923-ban értek véget, amikor az érettségi vizsga miatt visszautazott Budapestre. Az évek során több alkalommal is visszatért Makóra, az itt töltött idő, az itt megismert barátai és az itt szerzett élmények pedig élete végéig elkísérték.

Ismerjétek meg a költő balatoni emlékeit is:

A költőóriás és a magyar tenger: József Attila Balatonja

A legendás költőnek nemcsak tragikus halála kötődik a már a 20. század elején is népszerű Balatonhoz, hanem számos kedves emléke is.

Funzine

Balatoni emlékek

Annak ellenére, hogy Szabó Lőrinc nem tudott úszni és nem kedvelte sem a strandolást, sem a vízben töltött időt, a tavat körülölelő festői táj és az itt szerzett élményei határozottan életének egyik legfontosabb helyszínévé tették a Balatont.

Fiatalkorának legszebb évei Balatonföldvárhoz kötődnek, ahol jó barátjának, Graf Ferencnek nyaralóvillájában szállt meg, napközben a Szívkórház gyógyfürdőjét élvezte, esténként pedig a környék hangulatos csárdáit fedezte fel baráti társaságával.

Szabó Lőrinc: A földvári mólón (részlet)

Nyíló recék kereszthálózata

borzong egymáson át ide-oda,

s lent, a napsütött fenékhomokon,

hol halak húznak, lehelletfinom

árnyuk együtt fut s együtt tűnik el

a fénytörés színörvényeivel,

A II. világháború nehéz évei után legközelebb a déli partot vette először célba, ahol Siófokon, Fonyódon és Balatonbogláron is megfordult, leggyakrabban felesége, Mikes Klára társaságában.

Ezen nyaralások egyikén melegedett össze Szabó Lőrincz először felesége legjobb barátnőjével, Korzáti Erzsébettel, ám ekkor még nem is sejtette, milyen hatással lesz rá a hölgy később.

Egy mindent elsöprő szerelem

Erzsébettel, akit ő csak Böskének szólított, még 1921-ban találkozott felesége révén. Míg kezdetben nem alakult ki kettejük között semmi, a gyakori baráti találkozók során jobban megismerték egymást, és elkezdődött heves se veled, se nélküled kapcsolatuk.

Szabó Lőrincet ez a titkos szerelem is a Balatonhoz láncolta, ugyanis Erzsébet keszthelyi születésű lány volt, az író korábbi rendszeres szakmai balatoni kiruccanásai pedig tökéletes alibiként szolgáltak a találkozókhoz felesége előtt.

Szabó Lőrinc: Balaton (részlet)

itt megcsúszik egy piros,

ott elfolyik egy kék,

két part közé feszítve

készül egy Egry-kép,

ide kis okkersárga

oda csöpp lila festék,

egy árnyalatért

bevárja még az estét

Az összesen 25 évig tartó viszonyuk nagy része így nem meglepő módon a magyar tenger partján zajlott, ahol leggyakrabban Keszthelyen és Füreden találkoztak, de rendszeresen jártak Hévízre is, ahol a Keresztes Nővérek panziójában szálltak meg és töltötték legtöbb idejüket. Másik emlékezetes szálláshelyük a József Attila nővéréhez kötődő szárszói panzió volt, ahova az 1940-es években vonultak el rövidebb és hosszabb időkre.

Kapcsolatuknak Erzsébet öngyilkossága vetett véget, ezzel pedig a keserédes emlékeket őrző balatoni látogatások is elmaradtak.

Az író halála előtti utolsó nyáron még Tihanyba látogatott, ekkor készült el a huszonhatodik év című kötet szonettjeinek nagy része és a Tücsökzene befejező darabja is.

Ismerjétek meg József Attila Balatonját is:

A költőóriás és a magyar tenger: József Attila Balatonja

A legendás költőnek nemcsak tragikus halála kötődik a már a 20. század elején is népszerű Balatonhoz, hanem számos kedves emléke is.

Funzine

Június 4-től augusztus 31-ig 43 vasútállomáson és megállóhelyen, 23 Volánbusz állomáson és 3 HÉV állomáson lesz hallható 33 magyar költő nagyszerű alkotása.

Sok más kiváló alkotó versei mellett felcsendülnek majd Ady Endre, Csukás István, József Attila, Kosztolányi Dezső, Szabó T. Anna, Varró Dániel és Weöres Sándor költeményei, 38 kiváló művész, köztük Beck Zoli, Csuja Imre, Kemény Zsófi, Mácsai Pál vagy épp Müller Péter Sziámi tolmácsolásában.

A verseket a nyári időszakban, egészen augusztus 31-ig a Balaton körül számos peronon, de megyeszékhelyeken és nagyvárosokban is lesz lehetőségetek meghallgatni.

Idén ugyanis a busszal utazóknak és a fővárosiaknak sem kell nélkülözniük a peronon lopva elkapott költészetet. Több Volánbusz állomáson, Budapesten pedig a Batthyány tér, Közvágóhíd és Örs vezér tere HÉV állomásokon is lesz lehetőség verseket hallgatni.

Ha az utazáshoz épp nagyszerű olvasnivalókat kerestek:

Könyvújdonságok nyárra: 9 nagyszerű könyv, amit érdemes elolvasni a nyaralás alatt

Közeleg a nyaralás időpontja, mutatunk néhány remek új olvasmányt, amit érdemes elpakolni magunkkal a bőröndbe!

Funzine

Balatonlelle – A gyógyulás útján

Amellett, hogy József Attila többször ellátogatott pár napra a magyar tengerhez, első hosszabb itt-tartózkodása 1929-re tehető, amikor huzamosabb időt töltött egy balatonlellei szanatóriumban.

Az idegkimerüléssel küzdő, mindössze 24 éves költő megpróbáltató időszakon ment át, hiszen ekkor szakította meg vele a kapcsolatot Vágó Márta, akiért Attila teljesen odáig volt. A lány egy ideig viszonozta ezeket az érzéseket, azonban miután kiköltözött Londonba, egyre ritkábban válaszolt a költő gyönyörű szerelmes soraira, majd hazatérése után bejelentette, hogy szeretné, ha elválnának útjaik.

A nők József Attila szerelmes versei mögött

7 nő és a magyar irodalom egyik legtermékenyebb szerelmi költészete.

Funzine

Az ekkor megtört érzékeny férfi hetekig nem hagyta el a lakását, majd nővérei segítségével sikerült bekerülnie a szanatóriumba súlyos depressziója miatt. A kezelések alatt szabadidejében előszeretettel sétált a tóparton, amikor csak tudta, megnézte a naplementét, és ahogy jobban lett, ismét belekezdett az írásba.

„Én nem értem, csak érzem az egészet.
Itt tangót jár a sok lány és fiú,
a sok számító, kedves és hiú.

Mert ez itt egy divatos nyári fürdő.
De némán, hiszen ráér a természet,
a zene mögött zúg az örök erdő.”

(Részlet A hullámok lágy tánca… című versből)

A nyugodt környezet és a balatoni levegő minden bizonnyal jó hatással volt rá, hiszen miután orvosai engedélyezték, egészen kivirágozva, célokkal és reményekkel tért vissza Budapestre.

Keszthely – A híres Balatoni Íróhét

Az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) 1932-es megalakulásának megünnepléseként szervezték meg az első Balatoni Íróhetet szeptember 4-11. között, amely keretében az új írók képviseletét védő szervezetnek köszönhetően a szegény sorsú írók eltölthettek néhány napot a Balatonnál.

A Keszthelyen tartott rendezvény során a csapat Veszprémben, Balatonfüreden, Siófokon és Hévízen is megfordult, a változatos programsorozatban pedig irodalmi estek, előadások és közös, kreatív munka is szerepelt, de természetesen szabadidős tevékenységekkel is készültek a meghívott vendégek számára.

A többnapos közös alkotótáborba József Attila is meghívást kapott, aki minden visszaemlékezés szerint nagy izgalommal indult útnak és a társaságba könnyen beilleszkedve, nagyon élvezte a közösen töltött napokat.

A korban és érdeklődésben hasonló férfiakból álló társaság a szakmai programok mellett napközben a vízparton kártyázott vagy sütkérezett, esténként pedig az egyesület által biztosított vacsorákat élvezte, amiket általában hajnalig tartó mulatozás követett.

Nagy Lajos, aki a költő szobatársa volt ebben a pár napban, a következőképpen emlékezett vissza ezekre a kora őszi estékre:

„Márpedig nekünk, József Attilának és nekem az evés volt a
fontos.(…) Az asztalnál mindenütt mellettem ült Attila, aki úgy élvezte az ételeket
– halat, szárnyast, Pazar köreteket, tortát, a legfinomabb gyümölcsöket –, hogy
nyögött és sóhajtozott a gyönyörőségtől. És szüntelenül magyarázta még teli
szájjal is, miért olyan finom a fogas, miért olyan remek a szilva, a körte…”.

Balatonszárszó – Család, barátok és az utolsó napok

Az 1930-as évektől már visszatérő nyaraló lett Balatonszárszón, hiszen nővérének férje, Makai Ödön társtulajdonosa lett a jól menő Palota Panziónak, így olcsóbban el tudta szállásolni a rokonokat. Attila gyakran vonatozott le, hogy családjával és barátaival együtt legyen, emellett pedig nagyon élvezte az itt töltött időt, a vidám társaságnak, a finom falatoknak és a hangulatos környezetnek köszönhetően mindig lebarnulva és feltöltődve érkezett vissza a fővárosba.

Így volt ez 1936 nyarán is, amire családja és barátai is sokszor a költő utolsó boldog nyaraként hivatkoznak. Ekkor egészen június közepétől szeptemberig Szárszón tartózkodott, minden napot együtt töltött családjával, és ekkor alakította ki az igazi köteléket nővére, Etus gyermekeivel. Visszaemlékezések szerint ekkor élvezte igazán a nagybácsi szerepet, napjai nagy részében a strandon játszott a gyerekekkel, elvitte őket kirándulni és felolvasott nekik.

„Zöld napsütés hintált a tenger lágy, habos vizén,
meztelenül, vigan, nagy messzi beusztam biz én,
a fényes ég, a csipke víz pólyája testemen,
bölcsőben fekve ringtam ott, behunyva két szemem.”

(Részlet a Zöld napsütés hintált… című versből)

Természetesen a szerelmi kaland itt sem maradhatott el, ugyanis az itt töltött idő alatt megismerte Sólyom Janka színésznőt és sanzonzenészt. Előszeretettel töltötte vele a nyári estéket, és ugyan kapcsolatuk nem élte túl a nyarat, az egynyári románc vers formájában is fennmaradt az örökkévalóságnak, amit a vonaton hazafelé robogva írt.

„Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.”

(Részlet a Balatonszárszó című versből)

1936 szeptemberében kipihenten, reményekkel és új versekkel a hóna alatt tért vissza Budapestre, nem is sejtvén, milyen megterhelő 14 hónap vár rá.

Ugyan elkezdték szélesebb körben is elismerni munkáját, folyamatosan romló mentális állapota lehetetlenné tette számára az írást, amit egy újabb viszonzatlan szerelem is nehezített, így 1937 júliusában idegösszeroppanással bekerült a svábhegyi Siesta Szanatóriumba. 

Itt nyilvánították négy hónappal később, novemberben gyógyíthatatlannak, utolsó esélynek csak a környezetváltozást és pihenést látták, ezért leküldték nővéréhez és annak családjához Balatonszárszóra. November 4-én érkezett meg családjához, ahol a napsütéses, gondtalan és felhőtlen balatoni nyarak ellentéte fogadta, a rideg és komor téli hidegben beázott a panzió, és fűteni sem tudtak, így átköltöztek mindannyian a Horváth-kert nyaralóba.

Az egykor sokat viccelődő, szerettei körében fesztelen Attila egyre elesettebb és magába fordulóbb lett, testvérei visszaemlékezései szerint sírógörcsök gyötörték, semmi sem okozott számára örömöt, és teljesen kilátástalannak látta az életét. Egyedül esténként nyugodott meg picit, amikor órákat beszélgetett nővéreivel, akikkel ilyenkor leggyakrabban a kedves gyerekkori emlékeikről nosztalgiáztak.

Ebből a nyaralóból indult utolsó sétájára 1937. december 3-án a vasútállomás felé, amitől nem messze 19 óra 35 perckor halálra gázolta egy tehervonat.

Utolsó szálláshelyén, az egykori Horváth-kert nyaralóban működik a József Attila Emlékmúzeum, ahol egy interaktív, informatív és megrázó kiállítás várja azokat, akik megismernék a költő életét, műveit, vagy lerónák tiszteletüket emléke előtt.

Ismerjétek meg a zseniális költő Budapestjét is:

József Attila Budapestje: Térkép a legendás költő életéhez

32 éve alatt József Attila gyakorlatilag Budapest minden részén megfordult.

Funzine

• Petőfi-emlékházak és -múzeumok
• Gasztroélmény Petőfivel
• Petőfi a természetben

Petőfi-emlékházak és -múzeumok országszerte

Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

A magyar irodalmi örökség minél teljesebb körű gyűjtése és feltárása mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum azt a célt tűzte ki, hogy a klasszikus és kortárs magyar irodalmat sokoldalúan mutassa be az érdeklődőknek. Az általuk szervezett, változatos programok között az irodalom mellett a társművészetek is jelentős szerepet kapnak.

1053 Budapest, Károly utca 16. | Weboldal

Petőfi szülőház és emlékmúzeum, Kiskőrös

Nyitva áll az érdeklődők előtt a ház, ahol híres költőnk több mint 200 évvel ezelőtt megszületett. A Petőfi-kultusz zarándokhelyeként emlegetett épület napjaikban emlékmúzeumként funkcionál és időutazásra hív, mivel mind állapotában, mind hangulatában (melyhez a korhű berendezési tárgyak is hozzájárulnak) megidézi a 19. század szellemét.

6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor tér 5. | Weboldal

János Vitéz Látogatóközpont, Kiskőrös

Petőfi verses meséje, a János vitéz nevét viseli Kiskőrös modern látogatóközpontja. Minden korosztály által élvezhető, multimédiás kiállításnak ad otthont, amit a költemény színterei, szereplői és cselekménye inspiráltak. A látogatók 14 interaktív teremben válhatnak a történet részévé, miközben szórakoztató és játékos feladatokat oldanak meg.

6200 Kiskőrös, Martini utca 6. | Weboldal

Gasztroélmény Petőfivel

La’Róna bisztró és borbár, Kiskőrös

Költőóriásunk előtt tiszteleg a felejthetetlen gasztronómiai élményekkel kecsegtető La’Róna bisztró és borbár. A kiváló, lezser eleganciájú étterem a település központjában lelhető fel, és közkedvelt konyhájának hála kiérdemelte, hogy a környék egyik legjobbjaként tartsák számon. Mindegy, hogy egyszerű, tradicionális magyar fogásra, netán extravagáns burgerre, vagy nemzetközi gasztronómiai különlegességekre vágytok, náluk megtaláljátok. A tálalás akár egy költemény, de a látvány csak a kezdet, hiszen az ízek viszik igazán a prímet. Ha ennétek egy jót, nézzetek be, mert a La’Róna tökéletesen megkomponált ételei biztosan nem okoznak csalódást.

6200 Kiskőrös, Petőfi Sándor utca 8. | Weboldal | Facebook

Petőfi a természetben

Kiskunsági Nemzeti Park

A Duna-Tisza köze, az Alföld és a Kiskunság különleges helyet foglalt el Petőfi szívében. Számos művét inspirálta a szülőföldje, annak természeti értékei, és a szabadságot szimbolizáló, végtelen róna. Ha szívesen megismerkednétek ezzel a vidékkel, látogassatok el a Kiskunsági Nemzeti Parkba, ahol tematikus túrákon kerülhettek közelebb a költő által nagyra értékelt természethez.

Weboldal >>

Petőfi-pihenő, Pomáz

Egyes források szerint Petőfi Sándor 1845-ben Vahot Imrével és Vahot Sándorral egy pomázi kilátóponton pihent meg, úton Esztergomba. A csodás panoráma, amely egyáltalán nem olyan, mint amihez a költő szeme szokott, valószínűleg őt is ugyanúgy elvarázsolta, ahogyan majd titeket fog. Ha visztek magatokkal távcsövet, láthatjátok a Hármashatár-hegyet és a Szabadság-szobrot is.

Petőfi-kunyhó, Somoskő

A költő 1845-ös látogatásának állít emléket a somoskői vár lábánál található, kiállítótérként működő Petőfi-kunyhó, azaz annak mása, hiszen az eredeti épület sajnos megsemmisült. Túrázzatok a környéken, látogassátok meg a Salgó című művet ihlető Salgó várát, és ismerkedjetek meg azzal a különleges vidékkel, amelyet egykor Petőfi is bebarangolt.

Baradla-barlang, Aggtelek

Petőfi Sándort ábrázoló dombormű jelzi Aggteleken, hogy sok-sok évvel ezelőtt itt járt Petőfi Sándor. A Baradla-barlangban tett látogatásáról Útirajzok (1845) című művében mesél érdekes részletességgel: úgy írja le, mintha „félig kész pokol” volna, amelynek oldalairól és tetejéről poklot ásó „pártos angyalok” verejtéke csöpög. Létezhet ennél jobb ajánló?

Lillafüred és az Anna-barlang

A magyar irodalmi elit valaha előszeretettel választotta úti céljának a mesés Lillafüredet, Petőfi például 1847-ben járt itt. A költő barátjának, Kerényi Frigyesnek írt levélben számolt be a kirándulásról, és szót ejtett zuhatagokról, vad kősziklákról. Az élménybeszámolóból az Anna-barlang sem maradt ki, amelyet tisztábbnak és fényesebbnek látott az aggtelekinél.

Salgó vára

Ahogy már említettük, Salgó vára megihlette Petőfit. A romokról írt romantikus költeménye az 1845 júniusában, – a helyi szóbeszéd szerint – lóháton tett látogatását követően született. Ittléte nem merülhet feledésbe, a versen kívül ugyanis a várkapu melletti szikla is őrzi emlékét. Ha részt vennétek egy látnivalókban bővelkedő kiránduláson, közelítsétek meg a várat a Petőfi sétányon.

Eredjetek Petőfi nyomába a fővárosban:

Petőfi Pestje: Belvárosi séta a forradalmi költő nyomában

Rendhagyó reformkori sétára invitálunk benneteket, melyen Petőfi pesti napjainak nyomába eredünk.

Funzine

Zeneszerzéstől a költészetig

Fodor Ákost mindig is a visszafogottság jellemezte, ha az életéről kérdezték, egy 2004-ben adott interjúban a következőképpen foglalta össze életútját:

„Születtem Magyarországon, a huszadik század közepetájt, Szálasi és Rákosi között: 1945. májusában. 3 és ½ éves koromtól olvasok és írok, 6 éves koromban kezdtem zongorázni. Első teljes szerelmemet 16 éves koromtól élhettem meg. Biológiai családomat, amint csak tehettem, »elbocsátottam«; Választott Családom viszont akár népesnek is mondható. A többi: mintegy 3 évtizednyi munkahelyi praxis; lektor-szerkesztői, műfordítói stb.”

A zenélésben és irodalomban gazdag gyermekkora után konzervatóriumot végzett zeneszerzés szakon, majd 1963-1968 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol középiskolai énektanár és karvezető szakon szerzett diplomát kiváló minősítéssel.

Ugyan több okból kifolyólag végül nem a zenei pályát választotta fő hivatásául, a komolyzene mindvégig nagyon fontos szerepet töltött be az életében és több, mint 20 éven át dolgozott a Zeneműkiadónál zenei szerkesztőként.

A zenét tehát “legyőzte” az irodalom: már gyerekkorától falta a könyveket és nagy hatással volt rá az is, hogy egészen kiskorában találkozott Pilinszky Jánossal, majd jó barátságot ápolt Petri Györggyel.

Verseit és egyéb írásait a legnevesebb folyóiratokban publikálták, így Fodor Ákos neve visszaköszönt a Kortárs, a Nyugat plusz és az Élet és Irodalom hasábjain is. Emellett számos drámát, verset és zenés színpadi művet fordított le magyarra, illetve több dalszöveget is szerzett.

Első önálló verseskötete 1978-ban jelent meg Kettőspont címmel, amiben már megjelentek a ma már az ő nevével asszociált haiku-k is.

De mi is az a haiku?

Fodor Ákos saját maga a következőképpen definiálta ezt az egyedi versformát, amikor Macuo Basó kötetének előszavát írta:

Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt. Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.

Egy kevésbé fennkölt megfogalmazásban a haiku a japán költészet legjellegzetesebb versformája, ami a 13. században jelent meg a japán irodalomban, a 20. századra pedig világszerte meginspirálta a költőket.

A haiku formailag egy háromsoros, 17 szótagból álló hangsúlyos vers, a soroknak pedig nem feltétlenül kell rímelnie. Témájában általában az évszakok hangulatát idézik, gyakran megjelenik a természet leírása és dicsőítése, illetve az élmények keltette érzelmek. Rövidsége miatt a nyílt kifejezés helyett a kevés, de jól megválasztott szó sugallja csak a vers jelentését, így tényleg közös lesz a munka a haiku írója és olvasója között.

A haiku magyar nagymestere

Fodor Ákos, akit -jogosan- a haiku magyar mesterének is neveznek ezt a választ adta, amikor egyszer megkérdezték tőle, hogy mi alapján döntött emellett a forma mellett:

„Ahogy a szerelem sem úgy pottyan az emberre, mint cserép a háztetőről, hanem már igen szerelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy a számtalan szembejövő közül épp mi ketten tudjuk azt mondani egymásnak: TE VAGY AZ! – valahogy így történt a haiku és az én esetemben is.”

Az egyszerűség nagyszerűsége: A 17 kedvenc idézetünk Fodor Ákostól

Fodor Ákos költészete, haiku versei megkerülhetetlenek és örök érvényűek, 17 páratlan remekművével ma rá emlékezünk.

Funzine

A mindent elsöprő szerelem

A költő 1987-ben ismerkedett meg Podonyi Hedviggel, amikor a lány a gyermekirodalomról szóló szakdolgozatával kapcsolatban kereste fel, amihez több kortárs íróval is készített interjút. Fodor Ákosnak 1986-ban jelent meg első kiadásban az egyetlen gyermekverskötete, a Képtelenkönyv, így ő is az interjúalanyok közé került.

Február 8-án találkoztak az Angelika presszóban és majdnem öt órán át beszélgettek, ezt pedig egyre több találkozó követte. Hamar egymásba szerettek, mind szakmailag, mind emberileg inspirálták egymást és a költő 2015-ös haláláig együtt éltek.

Máig ő a hagyaték gondozója, aki mindent megtesz, azért, hogy a több kötetnyi kiadatlan vers ne vesszen feledésbe és még jó sokáig élvezhessük a költő zseniális sorait.

A korai évek

Szerb Antal 1901. május 1-jén született a Deák Ferenc utca 15. számú ház alatt Budapesten, ahol emlékét máig egy emléktábla őrzi. Zsidó családba született, ám kiskorában édesapjával átkeresztelkedett római katolikus vallásra és ezután ebben a szellemben nevelték. Írói tehetsége már fiatal korában megmutatkozott: a Budapesti Piarista Gimnáziumban a híres költő, Sík Sándor tanította magyarra, aki hamar kiszúrta a fiú átlagon felüli fogalmazásmódját és maximálisan támogatta irodalmi ambícióit.

A gimnáziumi évei nagyon aktívan teltek, az írás mellett az önképzőkör tagja volt, illetve lelkes cserkész, aki nagy bevetéssel igazgatta saját őrstagjainak sorsát is. A barátságos, élettel teli fiú 1919 őszén jelesen érettségizett, majd külföld felé vette az irányt és egy évet tanult a grazi egyetemen klasszika-filológia szakon. Ezután beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára, ahol magyar-német szakon végzett.

1924-ben a doktori címet is megszerezte, értekezését az egyik nagy példaképéről, Kölcseyről írta és ekkorra már ő maga is nagy hírnévre tett szert. Versei és kritikái is megjelentek az ikonikus Nyugat folyóiratban, és ő lett a legfiatalabb író, aki csatlakozhatott az újság szerkesztőségéhez.

Sokan nem tudják, hogy amíg befutott újságíróként és szerkesztőként dolgozott több népszerű folyóiratnál, a Belvárosi Színházban rendezőként is kipróbálta magát, ahol teljesen magával ragadta a színházi közeg, de ezt a szenvedélyét végül csak hobbiként folytatta.

Ezután gimnáziumi magyartanárként dolgozott mellékállásban, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően egy évet Londonban töltött, ahol tökéletesítette az angoltudását, az ottani évek pedig nagy hatással voltak későbbi irodalmi tevékenységére is.

A nagy irodalmi áttörés és az örök érvényű művek

Az igazán nagy áttörést egy felhívásnak köszönhette, ugyanis 1930-ban az Erdélyi Helikon című folyóirat pályázatot hirdetett a magyar irodalom történetének megírására. Az ambiciózus 30 éves Szerb Antal belevágott a nem kis falatnak ígérkező kihívásba és megszületett az egyik legnagyobb műve A magyar irodalomtörténet címmel, amivel óriási sikert aratott és megnyerte a pályázatot. A zsűri külön kiemelte sajátos humoros stílusát és azt, hogy ahelyett, hogy (a többi jelentkezőhöz hasonlóan) magasztalta volna az irodalom nagyjait, inkább emberi oldalukról, sokszor iróniával fűszerezve mutatta be őket.

Az angliai utazása nagyon megihlette, hogy nyisson az angolszász irodalom felé, ezért belevetette magát az angol és amerikai művekbe és rövid időn belül végig is rágta magát a legnagyobb regényeken. A korábbi kötetéhez hasonlóan, 10 évre annak megjelenése után megírta A világirodalom története című összefoglaló művét, ami szintén óriási sikert aratott.

Legelső nagyobb hangvételű prózai műve A Pendragon legenda volt: a misztikus detektívregénynek is nevezett regény már a megjelenésekor sikert aratott.

Az első regény, ami eszébe jut a legtöbb embernek az íróról, valószínűleg az Utas és holdvilág, amiben egy különleges utazásra kalauzolja el az olvasókat. A főszereplő, Mihály ugyanúgy fedezi fel Olaszországot, mint önmagát, és végigjárja azokat a kérdéseket és gondolatokat, amivel egy, a felnőttkor küszöbéhez érkező fiatal maximálisan tud azonosulni.

Egy kevésbé felkapott, de annál szórakoztatóbb és különlegesebb rövid elbeszélése a Budapesti kalauz marslakók számára, amiben egy képzeletbeli utazónak mutatja be a főváros minden egyes részét. Az egyes negyedeket és látnivalókat olyan gyönyörűen mutatja be, hogy a történet felér egy szerelmes ódával a fővároshoz.

Kiemelkedő munkásságáért 1935-ben megkapta a Baumgartner-díjat, majd munkásságának elismeréseként a szegedi egyetem tanára lett.

Az író bonyodalmas szerelmi élete

Míg gimnáziumi évei alatt nem annyira nyitott a lányok felé, egyetemistaként már egyszerre 3-4 lánynak is udvarolt, akiket gyakran ostromolt szebbnél szebb szerelmes sorokkal.

Egyetemista évei alatt ismerte meg egyik csoporttársát, Lakner Klárát is, akibe hamar beleszeretett. A lányt hiába ostromolta, ő nem viszonozta a fiú érzéseit, így Szerb Antal érdekes döntésre szánta el magát: feleségül kérte Klára húgát, Lakner Amáliát (Lilit).

1925-ben össze is házasodtak a nála öt évvel fiatalabb lánnyal, akivel nagyon hamar el is váltak. A viharos szerelmi történet itt még nem ért véget: pár évvel később ismét összeházasodtak, majd az előző alkalomhoz hasonlóan, fél éven belül elváltak. Szerencsétlenül alakuló házasságaik gyümölcse egy kislány, Judit lett, akit Lili szülei neveltek fel.

1938-ban, a sok sikertelenség után azonban rátalált a szerelem és elvette Bálint Klárát: a nála 12 évvel fiatalabb lány irodalomtörténész nagybátyja Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője volt és ő mutatta be őket egymásnak. Szerettek volna gyereket, de a háború és a nácizmus közbeszólt, végül azonban Klára 1951-ben jelképesen fiút szült neki, akinek biológiai apja egy családi barát volt, azonban Klára végig az írót tekintette gyermeke apjának.

Felesége végig hűséges maradt egykori férjéhez, 1992-es halálakor pedig Szerb Antal mellé temették el a Fiumei Sírkertben.

A nyilas uralom pusztítása

Zsidó származása miatt a nyilas uralom megjelenésével szépen lassan ellehetetlenítették az írót: nyilvános fellépéseit lefújták, műveit betiltották, majd egyesével szűntek meg azok a folyóiratok, amikben publikált. A legnagyobb felháborodást A magyar irodalomtörténet c. műve okozta, amit értékrombolónak nyilvánítottak és máglyán akarták elégetni, de végül erre nem került sor.

Annak ellenére, hogy a római katolikus vallást gyakorolta, 1944-ben behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd a Sopron megyei Balfra került, ahonnan felesége és barátai többször is megpróbálták elszöktetni, de nem sikerült nekik. Az író utolsó levelében, 1944. december 16-án a következő sorokat írta családjának:

És most már nincs más reménységem, mint az, hogy a háborúnak nemsokára vége lesz; csak ez tartja még bennem a lelket. Most már sötét is van, meg hangulatom sincs, hogy többet írjak. Bízzatok benne ti is, hogy nemsokára találkozunk és szeressétek szerencsétlen Tónitokat.

Halálának pontos körülményeiről több történet is keringett, de feltehetőleg nagyon legyengült a munkatárborban és emiatt nem tudták „hasznát venni”, ezért egy nyilas őr agyonverte egy puskával.

Az értelmetlen kegyetlenség Szerb Antalt nagyon fiatalon, 43 évesen érte, halála pedig nemcsak a hozzá közeliek számára hagyott űrt, hanem munkássága tisztelőit is megfosztotta attól, hogy még számos remek írást olvashassanak az író tollából.

Cikkünket 2022. november 25-én frissítettük utoljára.

Az első irodalmi szárnypróbálgatások

Pilinszky János művelt katonacsaládba született, szülei kemény elvek mentén nevelték, és édesapja a pofonoktól sem kímélte meg. Már kiskorában is nagyon szerény, visszafogott és zárkózott gyerek volt, aki leginkább nővérével, Veronikával szeretett játszani, kettejük szoros kötődése pedig életük végéig elkísérte őket.

Általános iskola után a budapesti Piarista Gimnáziumba felvételizett, ahol ámulatba ejtették a magyar órák, és minden figyelmét ennek a tantárgynak szentelte. Ekkor kezdett el először verseket is írni, első verse az Anyám címet kapta, amelyben anyja korai elvesztését dolgozta fel.

15 évesen már az Élet című folyóirat publikált költője volt, és míg mindig is nyitott volt a különböző kérdéseket feldolgozó művek felé, Dosztojevkszkij egyik regénye miatt fordult figyelme az emberi szenvedés és az ember önmagával vívott harca témák felé, ami gyökeresen meghatározta életművét.

A zárkózott fiú nehezen barátkozott, ám az irodalom szeretete által megtalálta a hozzá hasonló fiúkat, és fiatal éveit ezzel a baráti körrel töltötte.

Meghatározó emléke ebből az időszakból a Balatonkenesén töltött nyarak, amikor a Pilinszky család nyaralójába hetekre lementek barátaival, és fürödtek, irodalomról beszélgettek és egymás verseit elemezték. Ezek az élmények visszaköszönnek későbbi verseiben is: a felhőtlen boldogságot mindig a gondtalan kenesei nyarakkal asszociálta.

A második világháborútól a kommunista diktatúráig

Tanulmányait mindenkit meglepve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán kezdte, majd a bölcsészkaron folytatta, ahol magyar-olasz-művészettörténelem szakot végzett 1944 májusában, ám diplomáját sosem vehette át, mert közbeszólt a második világháború.

Pilinszkyt 1944 novemberében hívták be katonának, ami óriási fordulópont volt a költő életében, és későbbi művészetét is jelentősen befolyásolta.

Ugyan harctéren sosem kellett harcolnia, a németországi lágerekben betegeskedve szemtől szembe találkozott a háború kegyetlen szörnyűségeivel, az emberi szenvedés legmélyebb szintjeivel, az éhezés és szegénység okozta problémákkal.

1945-ben tért haza Budapestre, ami után szakmailag egy termékeny időszak következett: az Újhold c. folyóirat társszerkesztője lett, több jeles lapban megjelentek versei, amiket a jellegzetes “PJ.” szignóval látott el, és 1946-ban megjelent első verseskötete, a Trapéz és Korlát is.

A szakma elismerését is hamar kivívta magának, a Nyugat negyedik generációjának, az úgynevezett “újholdas” nemzedék oszlopos tagja lett Örkény István és Nemes Nagy Ágnes oldalán, és számos publikációt jelentetett meg.

A kenesei nyarakhoz hasonló, második hatalmas szabadságélménye egy ösztöndíjnak köszönhető, melynek keretében 1947 és 1948 között Rómában tanulhatott több író társával, akikkel felfedezték az olasz főváros minden egyes szegletét.

Pilinszky barátja, a szintén író Lengyel Balázs a következőképpen emlékezik vissza erre az időszakra:

Nem volt fűtés. Majd megvett minket az isten hidege. De mit számított? Fiatalok voltunk, és többé-kevésbé egészségesek is. Mindennap Róma, és minden Rómából – ez volt a jelszavunk.

1951 és 1956 között a diktatúra évei alatt nem publikálhatott, amit a rendszer az író „túlságos pesszimizmusával” indokolt, ám a valódi ok feltehetőleg Pilinszky nem titkolt vallásossága volt.

Pilinszky és a nők

A már többször említett irodalomszeretőkből álló baráti társaság rengeteg közös programot szervezett, és nagyon szeretett kirándulni is. Nem volt ez máshogy 1954 tavaszán sem, amikor induláskor egy új személy csatlakozott a fiatalokhoz, a Pilinszkynél 8 évvel fiatalabb festőművésznő, Márkus Anna.

Az írót első látásra ámulatba ejtette a fiatal lány, később így emlékezett az ominózus pillanatra:

A szerelem ott kezdődik, mikor a belső figyelem egyszerre folyamatossá válik, s intenzitásában szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. A menedékház kora reggeli verandáján üldögéltünk éppen, mikor hirtelen belépett. Megütött, milyen kedves és milyen szép.

Az együtt töltött nap alatt megpróbált azzal imponálni Annának, hogy megcsillantotta a festészettel kapcsolatos, igencsak hiányos tudását, és még almáját is megfelezte vele.

Annának jól esett a férfi közeledése, ám ekkor még nem alakult ki semmi köztük, később viszont, amikor újra találkoztak, hamar egymásra hangolódtak. Hasonló cipőben jártak: Pilinszkyt akkor vonták cenzúra alá, Anna pedig csak díszletfestő lehetett a Bábszínházban hasonló okokból.

Mivel mindkettőjüket ellehetetlenítette a rendszer, annak érdekében, hogy közösen kiélhessék a kreativitásukat, elkészítettek egy közös kötetet: az Aranymadár c. könyv történetét Pilinszky írta és Anna illusztrálta.

A közös munka gyümölcse nemcsak a megjelent könyv lett, hanem egy frigy is: 1955. október 12-én polgári szertartás kereteiben összeházasodtak, ám néhány hónap múlva el is váltak, mert Pilinszky nem tudta úgy viszonozni a lány szerelmét, ahogyan ő vágyott volna rá.

Ezután is jó barátok maradtak, Anna Párizsba költözött, következő esküvőjén pedig Pilinszky is ott volt, aki nászajándékként verset is írt a fiatal párnak.

1970-ben egy Poignyban, Franciaországban tartott irodalmi konferencián ismerte meg a Párizsban tanító vallástörténészt, Jutta Scherrert. A férjezett asszony és az író semmiben sem hasonlítottak egymásra, és talán épp ez vonzotta őket ennyire egymáshoz, hol szenvedélyesen szerették egymást, hol megállás nélkül vitatkoztak.

“Rühes ebek, vérzünk a párnán. / Gyönyörüek vagyunk. / Azután csak ügyetlenek / és halhatatlanok.” – írta Pilinszky kapcsolatukról, ami megromlott, miután nem tudtak megegyezni a közös jövőképüket illetően, a szakítás után pedig az író idegösszeomlással kórházba került.

Katolicizmus és homoszexualitás

Pilinszky katolicizmusa kiskora óta meghatározta világszemléletét és alkotásait, bár sosem katolikus költőként definiálta magát, híres mondása szerint “Én költő vagyok és katolikus”.

1957-től az Új Ember katolikus hetilap munkatársa lett, ami platformot adott, hogy publikálhassa vallásos elmélkedéseit és verseit: rengeteg filozofikus gondolata volt Jézus életével kapcsolatban, és fontos feladatának tartotta, hogy kifejtse véleményét arról, hogy a Bibiliát hogyan kell befogadni és hogyan lehet művészi értékként értelmezni.

Sokszor felemlegette azt a történetet, ami szerint katonakorában minden értékét hátrahagyva csak a Bibliát vitte tovább magával, hiszen minden más haszontalannak bizonyult abban a helyzetben.

A törékeny és érzékeny lelkű írót nemcsak a háború borzalmai és az emiatt érzett bűntudata kínozta, hanem képtelen volt elfogadni azt, hogy a férfiakhoz vonzódik, ez pedig gyermekkori kemény nevelésében és a szigorú katolikus értékrendben gyökeredzett. Közeli ismerőseivel megosztotta tipródását, és éveken át szeretett egy másik férfit reménytelenül, mégis minden igyekezetével azon volt, hogy egy nő oldalán találja meg a boldogságot.

A találgatásokat a Kenyér című, egyik utolsó versében támasztotta alá, melyben a következőképpen hivatkozik fiatalkori önmagára:

Csupán titkának természetét sejtem. / Ma már gyanítom, ez az egyetlen rossz. / Lehetek gyilkos, homoszexuális…

A rengeteg lelki gyötrődés és elfojtott érzelmek igencsak önpusztító életvitelt idéztek elő: az író több gyógyszert is szedett, amiket hatalmas mennyiségű alkohollal hörpintett le, literszámra fogyasztotta a kávét, és egyszer sem hiányozhatott kezéből a cigaretta.

A költő utolsó évei

Pilinszky rengeteget utazott: bejárta Európa nagyvárosait, eljutott Amerikába is, és azon kevés írók közé tartozik, akik megélhették, hogy az 1960-as években külföldön is népszerűvé váltak a művei.

Angol nyelvre a 20. század egyik legjelentősebb költője, Ted Hughes fordította Pilinszky verseit, aki meg is hívta magához, a magyar író így találkozhatott az angol irodalom akkori krémjével.

Nővére mindig is nagy szerepet töltött be életében, Veronika 1975-ös öngyilkossága pedig olyan mélyen érintette, hogy teljesen magába fordult, és utána egy hosszú ideig nem is nagyon írt semmit.

1978-ban, 57 éves korában Párizsban megismerkedett Ingrid Ficheux-sal, a 22 éves gitárművésszel, akivel 1980. június 22-én házasságot is kötöttek.

Pilinszkyt egy kifejezetten kiegyensúlyozott, tervekkel teli időszakában érte a halál: 59 és fél évesen szívinfarktust kapott, 1981. május 27-én halt meg Budapesten.

Ugyan váratlan és korai halála valószínűleg számtalan csodálatos írástól fosztott meg minket, szerencsére így is rengeteg szebbnél szebb költemény maradt fent, amik méltó módon emelik Pilinszkyt a 20. század legnagyobb magyar írói közé.

A 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja minden életszakaszában, hol pár sorban, hol hosszabban kifejtve verseiben fogalmazta meg az általa átélt élményeket és gondolatokat, így a művek által pontos képet kaphatunk arról, hogy melyik élethelyzetet hogyan élte meg a poéta.

Összegyűjtöttünk nektek 8 verset, amelyekben a legtöbb ember számára is ismerős helyzeteket idéz meg: az igaz szerelem megtalálását, a szülővé válást, a belső bizonytalanság kezelését és a közeledő aggkor elfogadását.

Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszú-hosszú őszt,

lehet-e némán téát inni véled

rubin-téát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

ez utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Már néha gondolok a szerelemre

Már néha gondolok a szerelemre.

Milyen lehet – én Istenem – milyen?

Találkoztam tán véle messze-messze,

valahol Andersen meséiben?

Komoly és barna kislány lesz. Merengő.

A lelke párna, puha selyemkendő.

És míg a többiek bután nevetnek,

virágokat hoz majd a kis betegnek.

Ágyamhoz ül. Meséskönyv a szeme.

Halkan beszél, csak nékem, soha másnak.

Fájó fejemre hűs borogatást rak.

És kacagása hegedű-zene.

Egy lány, ki én vagyok. Hozzám hasonló.

Különös, titkos és ritkán mosolygó

Az éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.

Csak széttekint, és szobánkba csönd lesz.

Szerelmesek

A fejüket a tenyerükbe véve

úgy nézik egymást,

mint akik nem látták már ezer éve,

dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,

szép mozdulattal

testük csodásan-égő drágagyöngyét,

majd szájukat a csókhoz igazítják,

keresve átkozott-zárt életüknek

a nyitját,

de tétováznak még, várnak sokáig,

eltávolodnak, úgy tekintenek föl

a messze mámor ködbe fúlt fokáig

boldogtalan szemük széjjelmeresztett,

nagy csillagával, hogy magukra öltsék

a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet

és szájuk és szemük és benn a lelkük

reszket.

Kedves

Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,

álarcodat magadra szoritod,

s nem tudja senki, hogy voltál titok,

hogy voltál nékem ismeretlen oltár.

Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva,

élő titok egy még nagyobb titokba.

Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz,

napos, ártatlan, fáradt, graciőz,

kis fákkal és kis bárányfellegekkel

és végtelen és bús, akár a tenger,

és megkuszálja hullámos hajad,

szemed alá rak szarkalábakat.

S egy délután, ha ülsz az ablakodnál,

ijedve kérded: micsoda zenél?

És este búgni, bőgni fog a kályha

és künn az utcán fújni fog a szél.

Te sírva szólitod a Véghetetlent,

s felelni fog a föld és a göröngy.

Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng,

és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy.

Szeretet

Mennyi ember van,

akit szeretek.

Mennyi nő és férfi,

akit szeretek.

Rokonszenves boltileányok,

kereskedősegédek, régi és hű

cselédek, lapkihordók, csöndes,

munkás írók, kedves tanárok,

kik vesződnek a kisfiammal.

Találkozunk mi olykor-olykor,

meg-megállunk, szemünk összevillan

s én még maradnék tétovázva,

talán, hogy elmondjam ezt nekik.

Mégsem beszélek, mert csak a részeg

aggastyánok, s pulyák fecsegnek.

Ilyesmiről szólni nem ízléses.

Meg aztán nincs is időnk.

De hogyha majd meghalok egyszer

s egy csillagon meglátom őket,

átintek nekik kiabálva,

hajrázva, mint egy gimnazista:

“Lásd, téged is szerettelek.”

Apa

Mily gyorsan távolodsz a nagy időben

tőlem, fiam.

Már idegesen kelsz föl az ebédtől,

eltünsz, szaladsz.

Ujságot olvassz, amikor beszélek,

kurtán felelsz.

Barátaiddal vagy. Üres a szobád.

Üres a lelkem.

Nem látod arcomon botor szerelmem.

Nem veszel észre.

Csikorgó hangom iszonyú tenéked.

Nehéz a kezem.

Anyád lett megint egyetlen barátnőm.

Vele beszélek.

Halkan említem hancúzó korunkat.

Hogy meg ne halljad.

Így hagytam el egykor én is apámat.

Ő is így ment el.

Nehéz sóhajjal, büszkén, átkozottan.

Vissza se nézve.

Ó, e magány a régihez hasonló,

mikor még nem éltél.

A reggelek hamut szórnak fejemre,

szürkék a delek.

Este a kertben nézem az eget,

a fákat, a lombot

S kérdem magamtól, miért nem érti

gyümölcs a törzset?

Sorsunk

Tanuld meg, porember, a sorsod: lemondás

s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.

Ura a végzetnek, ki ezt megtanulja,

bánat és csalódás nem fér a szivéhez.

Nézd a természetet, mint vál elmulásra,

minden egyes ősszel lassan hervadozva

csüggedt mosolyában, hogy a világ lássa,

küzdelem és bukás a porember sorsa.

S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan

hajtom le fejemet síri nyoszolyámra

s édes a lemondás: az élet torz-arcát

redőosztó kézzel mosolygósra váltja,

vérezve vesződünk viharzajos tusán,

míg végre a halál karján elalélunk

s fáradt szemeinknek a zűrzavar után,

a ciprusok árnyán dereng fel a célunk.

Hajoljatok meg a tomboló sors előtt,

mert az ő hatalma zabolátlan, örök.

Ha nem hajolsz, ledönt, mint vihar a tölgyet

s ravatalod ormán kárörvendve röhög.

Leteper a földre dühös küzdelemmel,

vasmarokkal legyűr a fekete sírba.

A temető minden kövére az ember

kudarca s a sorsnak győzelme van írva!

Párbeszéd magammal

És sokszor megfogom a kezedet,

akárcsak egy idegenét,

és sokszor a szemedbe meredek,

és a szemed egy kút, hideg, setét.

És mély.

És sokszor látlak ágyadon,

ha átkarol a fájdalom,

s mégis márványhideg az arcom,

s mikor te alszol, én nem alszom.

És sokszor átölellek csöndesen,

szívdobbanásaid búsan lesem,

és míg a tündérek körüldalolnak,

én megsiratlak, mint egy rég-halottat.

Kezembe veszem kis gyerekcipődet,

játékaid, poros emlékeid,

és kérdelek, nem integetsz nekik?

Nem félsz a percektől, mik zúgva jőnek

és elrabolják sűrű hajadat,

és gőgösen előrehajtanak?

Sokszor meg mintha koporsó szoritna,

hűvös szemfedő takar el

és jól tudom, ez az a fej,

amelyre rájő a halotti sipka.

És mégis itt vagy. Most szólok veled,

fogom kezedet és olyan meleg.

Mondd, hogy lehet, hogy lázadozva végre

lerogysz a ravatal vak szőnyegére,

és csak heversz, szomorú-halovány,

az éjszaka fekete vánkosán?

Ó hogy lehet, ó hogy lehet,

hogy egyszer lehunyod a szemedet

s örökre úgy maradsz?

Nem értelek.