Aki kíváncsi a mozira, semmiképp se nézze szinkronosan. Bár minden tiszteletem Balsai Mónié, aki kiváló tehetség, ebben a filmben mégis úgy szinkronizálta le az Antoniát játszó Jessica Chastaint, mintha az egy enyhe szellemi fogyatékkal élő úri kisasszony lenne, így hiába lett volna időnként egy-egy jelentben meggyőző Chastain alakítása, a szinkron teljesen hazavágta.

A film alatt végig olyan érzésem volt, mintha a készítők nem tudták volna eldönteni, hogy egy családi Disney-mesét készítsenek, sok kedves állattal, vagy egy más megközelítésből vizsgált holokausztfilmet. Nem tudtak dönteni, végül a kettőt mixelték, az eredmény viszont meglehetősen lelombozóra sikerült. Hiába ismerjük a történelmet, és tudjuk, milyen pokoli eseményeknek adott helyszínt Lengyelország a II. világháború alatt, a történet nem tudott hatni rám. Talán botorság részemről, hogy egy történelmi dráma esetében kiemelt fokmérőnek tekintem az elérzékenyülést, a hullajtott könnycseppek számát és a szorító érzést a torkomban, a szívemben vagy a gyomromban. Most nem éreztem semmit. Szép képek, díszletek, állatok, és sajnos összességében ez minden, amit a Menedék tud, pedig olyan gyönyörű, megrázó filmet lehetett volna készíteni ebből a hihetetlen, mégis igaz történetből. Kár érte.

A filmet március 30-tól vetítik a hazai mozik.