Az osztrák trónörököst (Ferenc József, osztrák császár és magyar király öccsének a fiát) 1914. június 28-án gyilkolta meg Szarajevóban Gavrilo Princip, aki a Fekete Kéz nevű terrorszervezet egyik tagja volt. Ferenc Ferdinánd, az osztrák hadsereg katonai gyakorlata miatt érkezett a városba feleségével együtt. Az Osztrák-Magyar Monarchia 1908-ban, katonai beavatkozással csatolta a birodalomhoz a balkáni területet, mely azóta is ellenségesen viszonyult az osztrákokhoz.

Éppen ezért az sem meglepő, hogy a Fekete Kézhez hasonló terrorcsoportokból bőven akadt Szerbiában, akiknek legfőbb célja függetlenség kivívása és Ferenc József megölése volt.

A sors a terroristák és Princip kezére játszott, mivel a sajtó már napokkal Ferenc Ferdinánd megérkezése előtt beszámolt arról, hogy milyen útvonalon fog a trónörökös közlekedni a városban. A merénylők gránáttal akarták meggyilkolni a nyitott kocsin utazó Ferdinándot és feleségét, ám a robbanóeszköz célt tévesztett, és senki nem sérült meg, a merénylőket pedig sikerült elkapniuk. Eddig akár még happy end-del is zárulhatna a történet, de mint történelem órai emlékeinkből tudjuk, itt még nincs vége a sztorinak.

A trónörökös menete ezután módosított útvonalon haladt volna tovább, ám a kocsi vezetői erről nem tudtak, így végül egy szűk kis utcácskába kötött ki menet, ahol Princip olyan közel tudott kerülni a kocsihoz, hogy két lövést is le tudott adni Ferenc Ferdinándra, és feleségére,  Hohenberg Zsófia hercegnőre. Sebesüléseikbe mindketten belehaltak.

Az elkövetőt elkapták, de fiatal kora miatt enyhített büntetést kapott: életfogytiglan tartó börtönbüntetést. Princip azonban nem töltött sok időt a börtönben: még az első világháború vége előtt meghalt tuberkulózisban.

Az Osztrák-Magyar Monarchia a háború kirobbantásával válaszolt a merényletre, mely döntésüket a németek is erősen szorgalmaztak. A két nagyhatalom további földterületeket akart szerezni, s mivel a gyarmatosításból kimaradtak (Anglia és Franciaország flottájával nem tudtak versenyezni), az Európán belüli, illetve a kontinens peremterületein lévő országokat akarták leigázni.

A szerbek segítségére a szláv népen „védelmező atyja”, II. Miklós, orosz cár sietett, akit a franciák és az angolok is támogattak. Hiába ígérte II. Vilmos, német császár a népének 1914 nyarán, hogy „mire a levelek lehullanak, katonáink visszatérnek”, tudjuk jól, hogy az ekkor kezdődő összetűzés 4 évig tartott, és rengeteg emberéletet követelt.

A történet margójára

A sors fintora, hogy a szerb függetlenségért harcoló terroristáknak pont azt a Habsburgot sikerült meggyilkolnia, aki lazított volna a Monarchia elnyomó, centralizált hatalomgyakorlásán. Ferenc Ferdinánd terve ugyanis az volt, hogy a Bécs-Budapest központú birodalmat három központúvá teszi, Prágát is Budapest rangjára emelve. Ráadásul a Monarchiában élő kisebbségeknek is több jogot, autonómiát adott volna. Nem csoda, hogy a vasakaratú, konzervatív  Ferenc József élete utolsó percéig uralkodott, és semmi áron sem adta volna át előbb a trónt örökösének – aki végül nem is Ferenc Ferdinánd, hanem IV. Károly volt.

Ha még több véres történelmi merényletről szeretnél olvasni, ismerd meg Caesar meggyilkolásának történetét, vagy Kennedy tragikus halálát.

A hadüzenet egy hónappal a föderalizációs álmokat dédelgető Osztrák-Magyar trónörökös, Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett szarajevói merénylet után született meg, elhamarkodott és bosszúszomjas válaszként a radikalizálódó szerb nacionalizmusra (bár Boszniát javarészt muszlim bosnyákok lakták, jelentős szerb kisebbséggel rendelkezett, Szerbia pedig már korábban célul tűzte ki a szerbek egy országban történő egyesítését), a biztos győzelmet a Német Birodalom feltétel nélküli támogatásában látva. A balkáni puskaporos hordó július 28-án berobbant, a Monarchiából, a Német Birodalomból, Bulgáriából és az Oszmán Birodalomból álló Központi hatalmak szembetalálták magukat a többek között az Angol Birodalmat, Oroszországot, Romániát, Franciaországot és Olaszországot tömörítő Antant hatalmakkal, a többit pedig már úgyis mindenki tudja.

A sors furcsa fintora, hogy bár a háború legnagyobb ellenzője épp a kettős monarchia magyar vezetése volt, élén Gróf Tisza Istvánnal (hiszen a Magyar Királyságnak semmi haszna nem rejlett a konfliktusban), addig nem csak az első hősi halottat adta az országunk (Kovács Pál katona személyében), de a legnagyobb vesztesekként is mi kerültünk ki belőle.