Száz év magány (1971)

„A dolgoknak is megvan a maguk élete, csak fel kell ébreszteni a lelküket.”

„Az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját.”

„A jövő igenis áttetszővé válik az időben, és látható lesz, akárcsak a fény elé tartott papírlap másik oldalán az írás.”

„Még mielőtt elért volna az utolsó verssorhoz, már tudta, hogy soha többé nem lép ki ebből a szobából, mert úgy volt elrendelve, hogy a tükrök (vagy trükkök) városa szétszóródik a szélben és kihull az emberek emlékezetéből.”

Szerelem a kolera idején (1985)

„Az öregek, ha egymás közt vannak, nem is olyan öregek.”

„Tudományos szemmel nézve fel se lehet (…) fogni, hogy két ember, aki alig ismeri egymást, akik nem állnak egymással rokonságban, akiknek különböző a természetük, különböző a műveltségük, sőt még a szemük is, egyik napról a másikra kénytelenek legyenek tudomásul venni, hogy együtt élnek, hogy egy ágyban alszanak, hogy összekötnek két sorsot, ami talán külön-külön egészen más irányba tartana.”

„A házassággal az a baj, hogy (…) minden éjjel véget ér, és minden reggel újra fel kell építeni, még reggeli előtt.”

„Ne feledd, hogy a jó házasságban nem a boldogság, hanem a stabilitás a lényeg.”

„Mondj igent. (…) Akkor is, ha belehalsz a félelembe, akkor is, ha aztán megbánod, mert azt is csak bánnád életed végéig, ha nemet mondanál.”

„A szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, s ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat.”

Azért élek, hogy elmeséljem az életem (2002)

„Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?”

„Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.”