Kétség sem fér hozzá: a Cinderella egy mérföldkő az ExperiDance történetében. A tánctársulat minden produkciójában a tradicionális magyar táncokat értelmezi újjá, friss, modern körítéssel tálalva a magyar tánclépéseket.  A Gyöngyhajú lány legendája, a Fergeteges vagy a Nagyidai cigányok előadásaikban szinte tapintható a magyar virtus. Ezért is a legnagyobb erénye az ExperiDance-nek: helyet talált a régi magyar hagyományoknak a 21. században is. Az ExperiDance idén nyáron a Budapesten megrendezett vizes VB megnyitóján is fellépett, ami azért is különösképpen jó választás volt a szervezők részéről, mert így a sportesemény nagyszámú külföldi nézőserege egy kis ízelítőt kaphatott az ExperiDance segítségével arról, hogy mi fán terem is a magyarság.

A Cinderella előadásról viszont ez már nem mondható el.

A show nézésekor két dologra tudtam gondolni. Egyrészt arra, hogy hatalmas munka és rengeteg fárasztó próba előzhette meg a bemutatót, másrészt arra, a hihetetlenül látványos performansz kicsit talán eltévedt, vagy legalábbis eltér az ExperiDance eddigi hagyományaitól. Úgy éreztem, jelen esetben a hangsúly nem a táncon (és főleg nem a magyar néphagyományok prezentálásán) van, hanem a látványon, a show-n van, és ebből nem is volt hiány: szemkápráztató LED-fal, pompás díszlet és fényűző kosztümök tették az estét egy felejthetetlen élménnyé.

Vagyis az ExperiDance egy kissé újjáértelmezte magát, és egy táncművészeti előadás helyett egy sokkal komplexebb, összművészeti produkciót láthattunk, aminek az ára az volt, hogy a táncos részeknek kevésbé hangsúlyos szereppel kellett beérniük. Másrészről viszont a Cinderella nézőjeként egy olyan musicalt csodálhatunk meg, mely bővelkedik a viccekben, zenés betétekben és hihetetlenül látványos színpadi megoldásokban (hála a LED falnak).

Bár a Hamupipőke meséjét aligha kéne bemutatni bárkinek is, az experiDance-es előadás kicsit újraírta a történetet, de ezzel sincs semmi baj, sőt! Így legalább még több Disney-szereplővel és vicces jelenettel találkozhatunk (lényegében körülbelül az összessel) a közel kétórás előadáson, és humor szempontjából is toppon volt a darab.

Másképp és másnak szól a darab,

jöttem rá az előadás után. Elég volt a közönség sorain végignézni, hogy rájöjjek, az ExperiDance ezúttal a fiatalsághoz is szólni akart a táncukkal és számításaik be is jöttek: kétség sem fér hozzá, hogy a Cinderellát a gyerekek élvezhetik a legjobban, akiket a LED-falon megjelenő képek és vizuális effektek teljes mértékben elvarázsolnak.

A Cinderellát elsősorban családoknak ajánljuk, akik egy olyan szórakoztató darabra akarnak jegyet váltani, ahol nemcsak a kicsik, de a felnőttek is jól szórakozhatnak.

Bár teljesen másmilyennek képzeltem el az előadást, cseppet sem jöttem ki csalódottan a teremből, miután a LED-fal végleg elsötétült. Elvégre a tánc nemcsak a hagyományok ápolásáról, hanem a szórakoztatásról is szólhat. Utóbbiban pedig nem volt hiány.

Hogyan találtál rá a tánc világára?

Egy apró faluból származom, ahol a néptánc még a hétköznapok valósága volt, az emberek sokkal közelebb álltak egymáshoz és a természethez. Emlékszem, az édesanyám adott egy üveg pálinkát, hogy vigyem el a szomszéd bácsihoz, és kérjem meg, hogy tanítsa meg a tánclépéseket.

Innen azért még hosszú út vezetett a fővárosi Balettintézetig, ahol tanultál.

Gyerekkoromban az én falum táncosai voltak az országban a legjobbak, még a kubai világifjúsági találkozóra is kikerültünk, ahol Fidel Castro mindkét arcomra adott puszit. A tánc adta meg számomra a kitörési lehetőséget, így kerülhettem el Budapestre, ahol a Balettintézetben tanulhattam.

Hogyan emlékszel vissza az első előadásodra?

Az István, a királyban táncoltam először. A Királydombon adtuk elő, este, szabadtéren. A színpadról nem láttuk, mekkora közönség gyűlt össze, mivel a nézőtér nem volt kivilágítva, és azt sem tudtuk, milyen fogadtatása lesz a darabnak. Csak akkor láttuk meg, milyen hatalmas tömeg gyűlt össze, amikor a darab legvégén felkapcsolták a lámpákat.

Melyik szereplésedre emlékszel vissza a legszívesebben?

Ez olyan, mintha azt kérdezném meg tőled, hogy melyik ujjadat szereted a legjobban. Mindegyik darabban megszületett valami csodálatos, de mindegyikben volt egy olyan pont is, amikor küzdeni, szenvedni kellett a sikerért, de végül mindig megérte.

Milyen elvárásokkal vágtál neki az ExperiDance-nek?

Nem voltak elvárásaim, szeretetből, szenvedéllyel táncoltam. A mestereim azt mondták, hogy azért táncoljak, mert így boldog lehetek, hiszen értéket képviselek, a tánc segítségével megmutathatom a világnak, milyenek is vagyunk mi, magyarok.

Milyennek látja a külföldi közönség a magyar néptáncot?

A magyar néptánc nagyon egyedi, de a világ megérti, és elfogadja ezt a másságot. Az emberek azonosulni tudnak az eljátszott történetekkel, melyek nem mindig végződnek a hollywoodi kliséknek megfelelően. Vannak szomorú, kirekesztett és boldog karakterek is. A lényeg, hogy az előadásokon a néző elfelejti a külvilágot, el tudjuk vinni a darab világába.

 Táncos, koreográfus és rendező is vagy. Melyik szerep áll hozzád a legközelebb?

Koreográfus vagyok, akinek az a feladata, hogy összegyúrja az előadás elemeit. Mindennel foglalkozik, ami a mozgáshoz kötődik. Ide tartozik a lámpák, a díszlet, a zene és a jelmezek változása, mozgása is. Akkor végzi jól a dolgát a koreográfus, ha ismeri az embereit, akiket sikerélményekhez juttat, amivel egyúttal motiválja is őket. Ha olyan dolgot művelsz, amiben érzed, hogy jó vagy, lelkessé válsz, és még többet, még jobban akarod majd csinálni.

Min dolgozol most éppen?

A Cinderellán, aminek szeptember végén lesz a bemutatója. Most készíti a zeneszerző a zenét, elsősorban azokhoz a részekhez, melyek alatt koreográfia is lesz. Áprilisban tartjuk a castingot, addigra a koreográfiával már elkészülök. Ezután tanulják majd az énekesek a dalokat, augusztusban pedig elkezdenek táncolni, közben elkészül a jelmez. Szeptemberben pedig összeeresztek mindenkit, és tökéletességig próbáljuk a darabot.

Melyik a kedvenc részed ebben a folyamatban?

Amikor bent megalkotom a koreográfiát. Ilyenkor varázslat történik, megszületik valami olyasmi, amit azelőtt senki nem látott még. Minden alkalommal új dolgot kell kitalálnom, ez okozza a legnagyobb örömöt. A próbateremben mindig megteremtünk egy világot a táncosokkal, melynek, ha ügyesen végeztem a dolgom, lesz egy utóélete. Azonban minden premieren elvesztem a darabot, onnantól már nem az enyém. Beleszeret a táncos, a marketinges, a közönség, és mind maguknak akarják, elrabolják tőlem.

Mit csinálsz ilyenkor?

Minden elkészült darab után magányos leszek egy picit, ezért gyorsan belekezdek egy másik munkába. Mindig a jövő dönti el, hogy egy mű fennmarad-e az emberek emlékezetében. Persze a művész is tehet a sikerért, ha minden egyenes nap legjobb tudását adja a munkájába. Eszerint próbálok élni és dolgozni én is minden egyes nap.