Ahány gazdi, annyi preferencia

Az örökbefogadást segítő szervezetek napi munkáját megannyi önkéntes segíti, legjobb tudásukkal hozzájárulva egy-egy menhelyen ragadt kutyus életének, jövőjének jobbá tételéhez. Mégis a csapat szíve-lelkét jelentő ideiglenes befogadók azok, akik rövidebb-hosszabb időre össze is bútoroznak a menhelyről, gyeptelepről kihozott kutyussal, és mancs a mancsban mennek keresztül a gazdisodásig vezető úton.

Minden ideiglenes befogadónak megvan azonban a maga preferenciája, melyek azért fontosak, mivel így áll össze végül a gazdikeresők sokszínű listája. Vannak, akik csak kölyökkutyákat fogadnak, mások inkább kihagyják a kölyökkor kihívásait és felnőtt, szobatiszta kutyát választanak. Olyanok is akadnak, akiknek a nagyméretű kutyák a zsánerük, de van olyan eset is, amikor idősebb ebet keresnek.

A nagyméretű vagy idősebb kutyáknak különösen nehéz dolguk van a menhelyeken, ők majdhogynem láthatatlanok. Ilyen kutyus volt Hédi, a 11 éves vizslakeverék kislány is, aki már 7 éve a menhelyen várakozott. Mivel a tél különösen nehéz a menhelyi környezetben, sokszor fűtésre sincs lehetőség, többek között Hédi ideiglenes befogadói, Krisztiék ezért is határoztak úgy, hogy Hédi legyen a következő, aki Budapestre költözik hozzájuk.

Mi történik az ideiglenes örökbefogadó gazdáknál?

Emberi oldaláról megélni ezt a folyamatot megannyi türelmet igénylő feladatnak bizonyul. A kapcsolatot fokozatosan és türelmesen kell kiépíteni minden egyes mentett kutyával. Az első napokban Hédi minden rezdülését figyelemmel kellett kísérni annak érdekében, hogy amint kellő biztonságban érezte magát mikrokörnyezetében, a következő szintre léphessenek. Különösen fontos a jutalmazás szerepe, hiszen egy ilyen helyzetben az nemcsak a tanulásban és a motivációban kulcsfontosságú, de a félelmeken való átsegítésben is. Mert nem is gondolnánk mennyi, de mennyi külső inger lehet félelmetes egy kutya számára.

Amikor egy kutya több év menhelyi élet utána új közegbe, például egy nagyvárosba kerül, rengeteg új ingerrel, zajjal és élethelyzettel találja szemben magát. Hédi nem élt még lakásban, nem sétált rendszeresen, és nem élt ilyen közeli kontaktusban emberekkel. Az egészségügyi és mentális szükségletek felmérése után elkezdődött hát a tanulási folyamat, ahol Krisztiék fokozatosan mutatták be Hédi számára a családi élet alapjait. Ahogy egyre több pozitív impulzus érte, úgy tért vissza az életkedve. A Sike Bogi kutyadietetikus által felállított nyers étrendnek köszönhetően Hédinek sikerült elérnie a korábbi elhízott állapotból az ideális testsúlyát, és ahogy a napi séták egyre hosszabbak lettek, úgy erősödött Hédi is.

Hédi gazdit talál

Amint Hédi egyenesbe került új életének szokatlan ritmusával, megszervezték a fotózását, és elkezdődhetett a gazdikeresés. Az örökbefogadásokat mindig több találkozó előzi meg, azért, hogy a gazdiknak lehetőségük legyen megismerni a kiszemelt leendő családtagot közelebbről, és láthassák őt több élethelyzetben is.

Hédire egy Ausztriában élő magyar család figyelt fel. A koronavírus-járvány miatt a határátlépések külön kihívást jelentettek ugyan, ezért az első találkozó videochaten történt, de már ezáltal is sor kerülhetett az első közvetett találkozásra és a legfontosabb dolgok átbeszélésére. A személyes találkozó aztán lehetőséget biztosított az ideiglenes és leendő gazdik megismerkedésére és annak körvonalazódására, pontosan mivel is jár az örökbefogadás.

Egy ilyen találkozás mindig döntő jelentőségű, és mivel sem az életkor, sem a távolság nem volt akadály, Hédi immár gazdis kutyaként éli boldog életét Ausztriában, aki 11 év után végre megtapasztalhatta, milyen egy igazi családban élni, milyen gazdáit elkísérni a munkába, izgalmas terepeken sétálni és megkapni minden földi jót, amire csak egy senior kutyának szüksége lehet.

Az új kutyád – Útikalauz az örökbefogadáshoz és a kutyás mindennapokhoz már kapható a könyvesboltokban.

A Ferencvárosi Önkormányzat Facebookon jelentette be tegnap a hírt, miszerint állatbaráttá teszik a kerület Bakáts téri polgármesteri hivatalát.

Habár a kommentszekcióban többen is kifejezték egyet nem értésüket az irodai kutyatartással kapcsolatban, valójában csak annyiról van szó, hogy előre meghatározott szabályok szerint behozható állat a hivatalba, ekképpen segítve a városi gazdik ügyintézését.

A ferencvárosi vezetőség által lefektetett szabályok pedig a következők:

1. Az önkormányzat irodáiba, ügyfélszolgálataira az ügyfelek, látogatók mostantól behozhatják 35 kilogrammos testsúlyt meg nem haladó kutyájukat, kisállatukat.
2. A vendégállatok pórázzal felvezetve és szájkosárral vagy hordozóban/speciális hordozótáskában szállíthatók.
3. Minden, az épületbe behozott állatnak a nyakán kell lennie egy azonosítónak, amin az állat neve és a gazda adatai (név, telefonszám) szerepelnek. Azonosító nélküli állat nem hozható be a Hivatal épületeibe.
4. Ügyfél, látogató csak tiszta, ápolt, szobatiszta, alapvető vezényszavakra hallgató, kötelező oltásokkal, chippel rendelkező, egészséges állatot hozhat a hivatali területekre.
5. A gazdának minden esetben magánál kell tartania az állat oltási könyvét, amelyet a biztonsági személyzet ellenőrizhet.
6. Amennyiben az állat zavarja a többi ügyfél vagy az ügyintézők nyugalmát, bepiszkít vagy rongál, a gazdájának azonnal ki kell vinnie a hivatali épület területéről.
7. A behozott állatok a folyosókon, irodákban vagy más nyílt helyiségekben kizárólag a gazdával közlekedhetnek.
8. Az állatoknak tilos az irodabútorokra felmászni, azon tartózkodni.
9. A behozott állatokat nem szabad az illemhelyiségekbe bevinni.

Ha egy állattetem, aminek „elszállításáról” nyilván a gazdinak kell gondoskodnia, nem lenne elég, a kinti-benti macskák mintha kifejezetten büszkék lennének véres tettükre, sőt, nem átallanak akár hangos nyávogással és háton fetrengéssel felhívni gaztettükre az ember figyelmét.

Hogy éjszaka nyugodtan tudjanak aludni a gyilkos bundás éjjeli dorombolásai közepette, a macskatartók azzal magyarázzák a kéretlen meglepetést, hogy kiskedvenceik így mutatják ki szeretetüket. És nem is tévednek olyan nagyot.

Nem szabad elfelejtünk, hogy hiába háziasítottuk őket évezredekkel ezelőtt, a macskák alapvetően ösztönös vadászok, ezért is viseltetnek komoly veszéllyel a világ madár- és rágcsálóállományára. Vadászösztönük mellett van még egy tulajdonságuk, amely meghozza a kedvüket a zsákmánykereséshez és -öléshez: meg tudják emészteni a nyers húst.

Sok macska viszont nem eszi meg áldozatát, sőt, nem is mindig öli meg, az ivartalanított nőstény macskák pedig kifejezetten szívesen viszik haza a zsákmányt. A válasz a vadon élő macskák egyik szokásához kötődik: a nőstény állat úgy tanítja meg kicsinyeit elfogyasztani az ételt, hogy állattetemet vagy megsebesített állatokat visz haza, amelyeken demonstrálhatja a folyamatot.

A benti, ivartalanított nőstény macskáknak ugyan nincs kinek megtanítaniuk ezt az egykor az életben maradáshoz szükséges készséget, az ösztöneiket mégsem tudják a szőnyeg alá seperni. Ha a cicád tehát állattetemet hagy neked, anyai ösztönének engedelmeskedik, mivel szerető gazdájaként te jelented számára a családot. És egészen biztosak lehetünk abban is, hogy mindeközben az jár a fejében, te úgysem tudnád magadtól megfogni azt a finom egeret vacsira.

Forrás: Live Science