<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?><rss version="2.0"
	xmlns:content="http://purl.org/rss/1.0/modules/content/"
	xmlns:wfw="http://wellformedweb.org/CommentAPI/"
	xmlns:dc="http://purl.org/dc/elements/1.1/"
	xmlns:atom="http://www.w3.org/2005/Atom"
	xmlns:sy="http://purl.org/rss/1.0/modules/syndication/"
	xmlns:slash="http://purl.org/rss/1.0/modules/slash/"
	>

<channel>
	<title>A párizsi feleség Archives</title>
	<atom:link href="https://funzine.hu/tag/a-parizsi-feleseg/feed/" rel="self" type="application/rss+xml" />
	<link>https://funzine.hu/tag/a-parizsi-feleseg/</link>
	<description></description>
	<lastBuildDate>Mon, 09 Jul 2012 13:33:58 +0000</lastBuildDate>
	<language>hu</language>
	<sy:updatePeriod>
	hourly	</sy:updatePeriod>
	<sy:updateFrequency>
	1	</sy:updateFrequency>
	<generator>https://wordpress.org/?v=6.9.12</generator>

<image>
	<url>https://funzine.hu/wp-content/uploads/2017/09/cropped-FUNZINE_Facebook_Profil_Logo_01-1-32x32.jpg</url>
	<title>A párizsi feleség Archives</title>
	<link>https://funzine.hu/tag/a-parizsi-feleseg/</link>
	<width>32</width>
	<height>32</height>
</image> 
	<item>
		<title>Az első asszony</title>
		<link>https://funzine.hu/hu/az-elso-asszony/</link>
		
		<dc:creator><![CDATA[JonBorno]]></dc:creator>
		<pubDate>Mon, 09 Jul 2012 13:33:58 +0000</pubDate>
				<category><![CDATA[Goodapest]]></category>
		<category><![CDATA[A párizsi feleség]]></category>
		<category><![CDATA[Hadley Richardson]]></category>
		<category><![CDATA[Hemingway]]></category>
		<category><![CDATA[Kónya Orsolya]]></category>
		<category><![CDATA[Párizs]]></category>
		<guid isPermaLink="false">http://funzine.hu/hu/az-elso-asszony/</guid>

					<description><![CDATA[Ernest Hemingway nevét a google képkeresőbe beütve szinte csak ősz szakállas, cinikusan huncut]]></description>
										<content:encoded><![CDATA[<p><strong>Ernest Hemingway nevét a google képkeresőbe beütve szinte csak ősz szakállas, cinikusan huncut tekintetű férfi képeit fogjuk találni. Pedig volt idő, amikor a húszas évei elején még ábrándos-barna szemmel ácsingózott a sikerre…</strong>&#13;<br />
&#13;<br />
<span id="more-263992"></span>&#13;<br />
&#13;<br />
Hemingway éppolyan sikeréhes volt, mint bármely más fiatal szerző a maga idejében: kétségbeesetten küzdött nemcsak a mondatokkal, hanem önmagával is. Közvetlenül az első világháború után, zaklatott ideg- és egzisztenciális állapotban találkozott Hadley Richardsonnal, az akkor már vénlánynak számító, konzervatív külsejű és konzervatív családból érkező, huszonnyolc éves nővel. A huszonegy éves Hemingwayt megigézte a nő – mint ahogy aztán később számos más nő is –, és hevesen udvarolni kezdett neki. A múlt század húszas éveiben, 1920 és ’26 között folytatott viszonyuk, majd házasságuk éppen egybeesett a Hemingway első alkotói időszakával. Chicagóban találkoztak, majd – részben a szesztilalom miatt, részben a nő ölébe pottyant örökség jóvoltából – hirtelen Párizsban kötöttek ki. <strong>Paula McLain</strong> <em>A párizsi feleség</em> című könyve ezt a hat évet kísérli meg rekonstruálni regényes formában. Nem dokumentumregényről van szó, jórészt Hadley szemszögéből láthatjuk az eseményeket, ő a regény elbeszélője, az eseményeket az ő szűrőjén keresztül látjuk.&#13;<br />
&#13;<br />
A szerző szerint a regény alapos kutatás eredményeképp jött létre, amit nem vitatunk tőle, viszont azzal, hogy szubjektív elbeszélőt választott, eleve elmossa a határt a fikció és a nem fiktív elemek között. Kérdés, hogy hol húzódik a határ. Kérdés, hogy nem részrehajló-e, hogy az áldozat, a megcsalt asszony szemszögéből látunk mindent.&#13;<br />
&#13;<br />
Nem védeni akarom a hűtlen férjet, de tény, hogy egy háborús traumán átesett ember soha az életben nem lesz hétköznapi értelemben „normális”. Mint ahogy azt a regény leírja: a házasság idején az akkor még fiatal Hemingway rémálmokkal küszködött, ugyanakkor az is tény, hogy anyja már kisgyermek korától rövid pórázon tartotta, és ez a két trauma egész életén végighúzódott. Ahogy Gertrude Stein mondta: „Mindannyian ezek vagytok, az összes fiatal aki a háborúban szolgált. Ti vagytok az elveszett nemzedék.”. És ha már elveszett nemzedék: a könyvben az időszak legnagyobb alakjai vonulnak fel. Az önkéntes párizsi száműzetést vállaló irodalmárok és irodalom közeli alakok fel-felbukkannak a regény lapjain, így lassan kibontakoznak az időszak életmódjának körvonalai: a pernaud-gőzös éjszakák a lázas írással és az olcsó étel megszerzésével járó nappalok, a szerelemmel, majd várakozással és reményvesztett hiábavalósággal töltött napok. Ezek a legkritikusabb, egyben legjobb részei a könyvnek: a z elbeszélő mintha állandó várakozásban lenne, mint Solveig, aki élete végéig várja a maga Peer Gyntjét.&#13;<br />
&#13;<br />
Persze a sztori végét tudjuk: Párizs után Toronto, majd az első fiú, a Stein tanácsára egyszerűsített, minimalista stílusban megfogalmazott novelláskötet, az első siker, A nap is felkel, majd a válás – amelynek előzményeit, tényét és következményeit a regényben is olvashatjuk. Az, hogy aztán Hemingway apja ugyanúgy pisztollyal vetett véget életének, mint Hadley-é, tragikussá színezi az amúgy sem hétköznapi kapcsolatot. Viszont továbbra is kérdés, hogy az 1920-as években egy haladó szemléletű asszony valóban nem csinál-e mást, csak főz, mos, takarít napszámban, miközben ismerősi köreiben csupa nagyszerű művész van?&#13;<br />
&#13;<br />
Ezekről az évekről mesél Hemingway a <em>Vándorünnep</em>ben. Érdekes összecsengéseket olvashatunk ki a két könyvből: bizonyos, hogy Paula McLain olvasta a szerző félbemaradt, majd unokája által befejezett művét. Már akkor gyanús volt a dolog, amikor a „megtalálni egyetlen igaz mondatot”-motívum itt is feltűnt…&#13;<br />
&#13;<br />
A könyvet nálunk az Alexandra adta ki, <strong>Csonka Ágnes</strong> fordításában. Mivel a kötet szerkesztőt nem, csak felelős szerkesztőt tüntet fel, így nem tudjuk, kit tegyünk felelőssé egy-egy bakugrásáért, az ’és’ előtt rosszul használt vesszőkért, amelyek felett igyekeztünk elsiklani – már amennyire lehetett. Érdekesség, hogy a védőborító mint az amerikai, mind a német, mind a magyar kiadásban ugyanazt a – nagyszerű – fotót használja: egyszerre titokzatos és hívogató. Ugyanitt hirdetik: eddig 700.000 olvasó! Köszönheti ezt minden bizonnyal sodró lendületű stílusának, annak a kukucska-effektusnak, hogy segítségével bepillanthatunk egy izgalmas, változásokkal teli időszak hétköznapjaiba. Hogy aztán szánjuk a szerző fiktív-valós elbeszélőjét vagy sem, azt majd mindenki eldönti maga…&#13;<br />
&#13;<br />
&nbsp;&#13;<br />
&#13;<br />
<strong>Paula McLain: A párizsi feleség</strong>&#13;<br />
&#13;<br />
<strong>Alexandra Kiadó, 2012.</strong>&#13;<br />
&#13;<br />
<strong>376 oldal, 3499 Ft</strong>&#13;<br />
&#13;<br />
&nbsp;</p>
]]></content:encoded>
					
		
		
			</item>
	</channel>
</rss>
