Veszprém vármegye apró falvában, Hajmáskéren hajdanán egy elszeparált városrészben éltek katonák hadai, sőt, olykor akár foglyok ezrei is. Egykoron sorra íródtak a nem mindennapi történetek a több ezer hektáron elterülő laktanya falai között.
A fegyverkezési láz, amely felforgatta Hajmáskér életét
Az 1900-as évek elején egész Európában tetőfokára hágott a politikai feszültség, aminek hatására a kontinens vezető hatalmai sorra indították el az általános fegyverkezést. Nem volt ezzel másképp az Osztrák-Magyar Monarchia sem, bár ez időben az osztrák birodalomnak sürgősen ráncba kellett szednie a még jelentős számú, azonban romló minőségű haderejét.
Így hát soha nem látott haderőreformot indított Bécs, drasztikus gyorsasággal kezdte el fejleszteni a tüzérséget és a laktanyákat. I. Ferenc József parancsára pedig 1909-re a kor legmodernebb közép-kelet-európai laktanyáját húzták fel Hajmáskéren, egy 1,8 millió koronáért megvásárolt, 5065 hektáros területen.
Város a faluban
Végül 1911-ben került sor a Kondor Márton és Feledi József által megálmodott historizáló épületegyüttes ünnepélyes átadójára, ahol József és Károly Albert főherceg, valamint számos magas pozíciót elfoglaló egyházi és katonai személy is jelen volt. Már ekkoriban is katonavárosként emlegette a sajtó a hajmáskéri laktanyát, amivel nem is lőttek nagyon mellé.
Ugyanis egy 56 épülettel, 260 tiszttel, 2000 tüzérrel, 1030 lóval, 100 ágyúval, saját utcahálózattal, infrastruktúrával és közigazgatással rendelkező mesterséges város jött létre, a falutól szinte hermetikusan elkülönülve. Ennek megfelelően jéggyárral, műhelyekkel, léghajócsarnokkal, színházzal és kaszinóval, postával, kórházzal, templommal, iskolával, vágóhíddal, tejgazdasággal, sőt még keskeny nyomtávú vasúthálózattal is büszkélkedhetett a komplexum.
A környékbeliek csupán csendőrségi engedéllyel léphettek be a katonavárosba, ahol közelebbről is megcsodálhatták a parancsnoki palotát. Az esténként villamos lángokkal szegett, 44 méteres torony impozáns épülete mellett egykoron mesterséges tó foglalt helyet, bent pedig fejedelmi kényelem uralkodott és hatalmas ünnepi terem került kialakításra.
Foglyok és kéjnők a katonavárosban
A katonai bázis az I. világháború idején bővült egy hadifogolytáborral, ahol feltehetően 15 ezer szerb, orosz és olasz katona raboskodott. Fogságuk idején a közeli várpalotai brikettgyár és az inotai honvéd tanezred barakktáborának építésén dolgoztak, amiért cserébe csak a fogolytábor területén használható pénzt, azaz magyar-német kétnyelvű koronát kaptak.
Így lett saját fizetőeszköze is a katonavárosnak, amely 1919 és 1920 között internálótáborként működött tovább. A fehérterror alatt akár több mint 1800 politikai és hadifoglyot őriztek, valamint sokszor vertek és kínoztak is itt.
Mindeközben a hadseregnek szüksége volt a területre, amit 1920-ban vissza is vettek. Innentől fogva a Ludovika Akadémia tisztképzőjeként is működött a laktanya, ahol hazai és külföldi fegyvereket, harckocsikat teszteltek, olykor titokban.
Ebben az időben igencsak felpezsdült az élet. Erről árulkodik egy 1933-as parancsnoki jelentés is, amelyből megtudhatjuk, hogy a laktanyán rendszeres orvosi vizsgálaton részt vevő, állami alkalmazottként foglalkoztatott prostituáltak feleltek a katonák jó kedvéért. A jelentés pedig abból az apropóból született, hogy egy részeg főhadnagy egy maga mellé rántott kéjnővel vágtázott át az istállóba, ahol utastársa feje összetalálkozott a szemöldökfával.
A szovjetek uralma
1944-ben a német hadsereg kaparintotta meg az egész területet, majd egy évre rá már a szovjeteké lett, egészen 1990-ig. Ez idő alatt, a katonák elszállásolásának céljából felhúztak 10 négyemeletes házat, melyek jelenleg is kitakarják a mögöttük álló díszes épület egy részét.
Ezenfelül a tavat feltöltötték, a fasorokat megcsonkították, az angolvécéket szétverték, a templomot és a lovardát klubbá alakították át, illetve iskolát rendeztek be az egyik legénységi lakóházban. A falu nyugalmát az éjjel-nappal az utcákon járó súlyos katonai járművekkel zavarták meg, mindezzel jelentős zajt, repedéseket és károkat okozva.
Napjainkban a katonaváros már az enyészeté
1990 novemberében távozott az utolsó szovjet katona Hajmáskérről, amelynek laktanyája egy időre állami tulajdonba került. Ekkor kaptak szárnyra azok a tervek, miszerint a hatalmas, kihasználatlan területen a csernobili atombalesetben sugárfertőzött gyermekek kezelésére alakítanának ki szanatóriumot. Végül ezt az elképzelést a helyiek leszavazták, az ingatlanvagyon a település kezében landolt, a kastélyként emlegetett parancsnoki épület pedig 2006-ban megkapta a műemléki védelmet.
A tiszti és legénységi lakások egyikében működik ma a Gábor Áron Általános Iskola, míg a hajdani fogadóépület megmaradt részeiben hadtörténeti kiállítás várja a látogatókat. A kastélyszerű parancsnoki főépületet azonban a mai napig nem tudták megmenteni.
Egy időben egy svájci cég sokcsillagos szállodát tervezett ide, ám ebből nem lett semmi, s azóta már tulajdonost is cserélt a birtok. A felújítást pedig tovább nehezíti, hogy az épület műemlékvédelem alatt áll.
Ismerjétek meg Budapest egykori szanatóriumainak izgalmas történeteit is:
