Még egy utolsó lélegzetvétellel, néhány nappal azelőtt, hogy a nagyközönség előtt bezárta kapuit a belvárosi Kincsem-palota, bejártuk az épületet és az épület falai közt berendezett különleges kiállítást.
Az Astoriától egy karnyújtásnyira található Reáltanoda utcában már messziről észrevehető az aranyszín lepellel beborított Kincsem-palota épülete.
Az utcának ez az egyik, aranyban pompázó háza sokat tudna mesélni, nemcsak az elmúlt évekről és évtizedekről, hanem arról a különleges kiállításról is, aminek utolsó napjaiban otthonául szolgált.
Akinek a Kincsem-palotáról elsőként a világhírű és veretlen versenyló, Kincsem jut eszébe, bizony jó úton jár, ugyanis az 1878-ra elkészült neoreneszánsz épületet Kincsem tulajdonosa, Blaskovich Ernő építtette a Reáltanoda utca 12-es szám alatt.
És bár az épületet kezdetben Blaskovich-palotának hívták, a köztudatban mára mégis inkább Kincsem-palotaként híresült el.
Az épületet Bukovics Gyula tervezte, Blaskovich Ernő pedig az 54 versenyen induló és a versenyek mindegyikét megnyerő Kincsem versenydíjaiból finanszírozta a palota építtetését, ahol kocsiszín és istálló is kialakításra került Kincsem számára.
A magára hagyott épület állapota évek hosszú sora alatt romlott le, lakatlanul és lezárva, néha-néha filmforgatások helyszínéül szolgálva várta eldőlni sorsát.
Egészen eddig a pillanatig, hiszen hamarosan kezdetét veszi a palota felújítása, mely a tervek szerint 2024-ben érhet véget.
Az, hogy ebben a környezetben került megrendezésre Weiler Péter: Kár lett volna disszidálni című kiállítása, méltó lezárása egy korszaknak.
A falakon belül a múlt a múlttal, a palota atmoszférája és a kiállítás menni-maradni tematikája kapaszkodhatott össze még egy egészen rövid idő erejéig.
És hogy az épület utolsó napjai igazán eseménydúsan teltek vitathatatlan: a színes ólomüveg ablakok, a megkopott falak, a színekben pompázó üvegtető és az üdezöld Zsigulival felvirágoztatott belső udvar megőrizte múltidéző báját.
