5 karácsonyi látványosság országszerte, ami fényt visz az ünnepekbe

Ahogy egyre közeledik a karácsony, hajlamos elbizonytalanodni az ember abban, hogy tényleg arról szól-e az ünnep, amiről kellene. Az alábbi szívmelengető ünnepi kezdeményezések láttán viszont visszatér belénk a meggyőződés, hogy a karácsony tényleg az év legszebb időszaka.

Eta néni háza, Dabas

Kajdács Józsefné, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Eta néni évekkel ezelőtt öltöztette először ünnepi díszbe otthonát, hogy meglepje unokáit. Minden évben igyekezett felülmúlni a tavalyi dekorációt, így egy idő után már a környékbeliek is csodájára jártak a dabasi karácsonyháznak, mígnem Eta néni és családja úgy döntött, megnyitják házukat az érdeklődők előtt. Idén két héten keresztül díszítette a házat a család, hogy az első adventi hétvégén már több ezer égő vigyen fényt az ünnepekbe. Eta néni háza vízkeresztig minden nap (kivéve szenteste) délután 4 és este 8 között ingyen és bérmentve, tárt karokkal várja a látogatókat.

Fotó: Eta Néni Háza Facebook

Karácsonyi betlehem, Vörs

1948 óta őrzi a karácsonyi betlehem felállításának hagyományát a Kis-Balaton fővárosának is nevezett Vörs aprócska községe. Európa legnagyobb templomi betlehemeként tartják számon a műemlékvédelem alatt álló Szent Márton-templom 60 négyzetméteren elterülő bibliai ételképét, melyet körülbelül tíz ember épít tíz napon keresztül. Az építéshez minden évben több kilónyi mohát, termést, faanyagot és tuját használnak, melyekből aztán összeáll az évente több tízezer embert vonzó látványosság. Az óriásbetlehem idén január 23-ig tekinthető meg.

Fotó: Vörsi Betlehem Hivatalos Oldala Facebook

Horgolt karácsonyfa, Mezőkovácsháza

A Békés megyei Mezőkovácsháza kisvárosának lelkes, kreatív csapata álmodta meg az öt méter magas alternatív karácsonyfa ötletét, melyet advent első hétvégéjére el is készítettek. A Kovácsházi Kézműves Kör ötven női tagja horgolt 800 db, 15×15 centiméteres lapot, melyeket összedolgozva egy fém vázszerkezetre húztak, míg a fa éke egy horgolt csillag lett. A horgolt karácsonyfa a Kovácsházi Adventi Varázslat nevű programsorozat része, amelyet Mezőkovácsháza központjában barangolhatnak be a látogatók.

Fotó: Mezőkovácsháza Város Önkormányzata Facebook

Mézeskalácsfalu, Geresdlak

Idén immár tizennegyedik alkalommal öntötték mézeskalácsba a Baranya megyei Geresdlak aprócska községét. A régi iskolaépület ad otthont a nagyszabású karácsonyi projektnek, melyben az egész falu egy emberként vesz részt. Geresdlak házai, utcái, a templom, a focipálya, sőt, a falu fontosabb rendezvényei is megelevenednek mézeskalácsból, amihez többek között 70 kg lisztet és 30 kg porcukrot használnak. A kezdeményezés kitalálója Kettné Schmidt Tímea, aki 2007-ben indította útjára a Mézeskalácsfalu projektet, akkor még délutáni iskolai foglalkozás formájában. Vízkeresztig bárki ingyenesen ellátogathat a Mézeskalácsfaluba.

Karácsonyház, Gödöllő

Idén 22. alkalommal nyitotta meg kapuit a Karácsonyház, ami az évek alatt közkedvelt látványossággá és vásárrá nőtte ki magát. A Gödöllő szívében található karácsonyi csodavilág családi vállalkozásként indult: 1999-től kezdve az akkor rekonstruált Gödöllői Királyi Kastély Pálmaházában üzemelt, majd 2015-ben költözött át a Művészetek Háza mellett található épületbe, amit hamar kinőtt. A Karácsonyház megálmodói a Várkapitányi lak épületét (vagy ahogyan a helyiek nevezik, Testőrlaktanyát) bérelték ki új helyeként. Az épület már önmagában is varázslatos atmoszférával rendelkezik, és a dekoratőröknek köszönhetően a belső tereket maximálisan kihasználva egy valódi karácsonyi birodalmat hoztak itt létre. December 29-ig látogatható.

Fotó: Karácsonyház Facebook