A ma 135 éve született Csáth Géza egyszerre volt író, szerkesztő, orvos és zeneszerző, akinek képességei már kiskorában megmutatkoztak, ám egy rossz döntés miatt rákapott a morfiumra és élete végéig nem is tudta elengedni. Már sosem tudhatjuk meg, hogyan alakult volna az élete, ha azon a bizonyos áprilisi napon nem kísérletezik a halálos szerrel, zsenialitása és kiemelkedő munkássága joggal emeli őt a 20. század meghatározó alakjai közé.
Brenner József, a csodagyerek
Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József, 1887. február 13-án született Szabadkán, egy jómódú polgári családban. Anyja korai halála után édesapjával nevelkedett, aki hamar felismerte kisfia átlagon felüli tehetségét, a kis Józsi gyakorlatilag bármiben szuperált, amibe belekezdett: mind a humán, mind a reál tantárgyakban jeleskedett, emellett rendszeresen sportolt, zenélt és alkotott.
Írói tehetsége is hamar megmutatkozott, első zenekritikája 14 éves korában jelent meg a Bácskai Hírlapban, majd A kályha című novellájának elolvasása után Bródy Sándor, a Jövendő újság akkori főszerkesztője személyesen kereste fel és bíztatta az írói pályára.
Zenekedvelő édesapja hegedűművészt akart belőle faragni, de miután érettségi után nem vették fel elsőre a Pesti Zeneakadémiára, 1904-ben beiratkozott az Budapesti Orvostudományi Egyetemre, ahol
olyan szerekkel került kapcsolatba, amelyek örökre megpecsételték sorsát.
Az anatómiai és élettani tankönyvek magolása mellett az írást sem hanyagolta el: a Nyugat című folyóirat 1908-as alapításától fogva jelentek meg írásai az újságban Csáth Géza írói álnévvel, a Budapesti Naplóba pedig rendszeresen publikált a kortárs zenei színtérről szóló cikkeket, illetve megjelent első novelláskötete is, A varázsló kertje címmel.
1909-ben lediplomázott és rögtön meg is kezdte gyakornoki idejét a neves elmegyógyász, Moravcsik Ernő által vezetett ideg- és elmeklinikán, ahol többek között a freudi pszichoanalízis hatására önmagát is megfigyelte és egyre nőtt a kíváncsisága az ott alkalmazott (gyógy)szerek iránt.
Megindulás a lejtőn: Az első adag morfium
10 éves kora óta haláláig naplót vezetett, így személyesen tőle, percre pontosan tudhatjuk, mikor használt először morfiumot. 1910-ben tévesen tüdőbajt diagnosztizáltak nála, ami a haláltól való félelmét és már ekkor meglévő hipochondriáját tovább fokozta, így szorongása enyhítésére 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor nyúlt először a szerhez. Első élményéről a következőképpen ír naplójában: „Az alhasban édes melegséget éreztem, amely mint egy meleg áram terjedt el a szimpatikus ideghálózatban. Boldogan mentem vizitet tartani, türelmes voltam, kedves.”
Miután elvégezte orvosi gyakorlatát, egy kifejezetten kiegyensúlyozott és sikeres időszak következett: Ótátrafüreden lett fürdőorvos, bemutatták első saját színdarabját, amelynek zenéjét is ő szerezte. Hamarosan megjelent első nagy műve, a pszichiátriát és pszichoanalízist ötvöző Egy elmebeteg nő naplója, amelyet a gyakornoki évei alatt elsajáított tapasztalatai alapján írt meg.
Ez a periódus nem csak szakmai sikerekben volt gazdag, hanem magánéleti változásokat is hozott, az amúgy nagy nőcsábász hírében álló Csáth ekkor ismerkedett meg későbbi feleségével, majd áldozatával, Jónás Olgával.
A sok pozitív impulzus miatt 1912-ben öt hónapra letette a morfiumot, majd amikor egy új helyen, számára ismeretlen és bizonytalan közegben lett fürdőorvos, ismét rákapott. Naplójában – talán önmaga meggyőzése miatt is – újra és újra összehasonlította magát a gyakornoki évei alatt látott jóval súlyosabb esetekkel, és meggyőződése volt, hogy mivel ő náluk jóval kisebb adagokat használ, bármikor le tudna állni a szerrel. Véleményét így nyugtázta:
Nem kell félnem a nehézségektől és attól, hogy az átkos fecskendő nélkül nem fogok tudni élni.
Szexfüggőség, téveszmék és paranoia
A morfium mellett akadt egy másik függősége is: a nők. Naplójában saját magát szexfüggőnek nevezte és számos esetről írt, amelyek mind alátámasztják állítását. Már fiatal kora óta nagy Casanova hírében állt, a szenvedélybetegsége miatt pedig egyre kevésbé tudta megfékezni vágyait: nem egy történet számol be arról, hogy orvosként a hölgyek tüdejét hallgatva elkezdte csókolgatni őket, vagy, hogy
a fürdőben időző, gyakran férjes asszonyokhoz éjszaka bemászott és akár ellenkezésük ellenére is kikezdett velük.
Mindezek ellenére végül mégis megállapodott: 1913-ban elvette Jónás Olgát, de mellette sem vetette meg a nőket, így házasságuk hamar viharosra fordult és mindennapivá váltak a heves veszekedések. 1914-ben behívták katonaorvosi szolgálatra a frontra, de szenvedélybetegsége olyannyira eluralkodott rajta, hogy szabadságolták, majd 1917-ben véglegesen leszerelték.
Hazaérkezése után úrrá lett rajta a morfium által előidézett féltékenység és paranoia: meg volt róla győződve, hogy szobalánya meg akarja mérgezni és kollégái összeesküdtek ellene, a hipochondriás téveszméi miatt pedig újabb és újabb betegségeket diagnosztizált magán. Unokatestvére, Kosztolányi Dezső író a következőképpen emlékezik vissza erre az időszakra: “Félelmek kínozták és mindenkire gyanakodni kezdett. Attól tartott, hogy a szegy-csontját valaki átszúrja egy tűvel és a szívét keresztüldöfi. Detektívekkel figyeltette meg hozzátartozóit. Élesre fent késeket rejtegetett a zsebében.”
Féltékenysége és szorongása 1918-ban, lánya megszületése után csúcsosodott ki, amikor a gyermek vonásait részletesen összehasonlította a sajátjaival, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ő a kislány édesapja és felesége átverte őt. Ezen felbuzdulva otthagyta családját és falusi orvosként tevékenykedett, majd súlyosbodó problémái miatt 1919-ben elmeosztályra került, ahol teljesen megvonták tőle az akkorra számára már elengedhetetlenné vált halálos szert.
A vég
A morfiumhiányban szenvedő Csáth 1919. július 22-én megszökött a kórházból és egyenesen családjához ment, ahol kislánya szeme láttára három revolverlövéssel végzett feleségével, akit akkorra már minden baj okozójának tartott. Ezután öngyilkosságot kísérelt meg, de egy gyors gyomormosással megmentették és ismét elmeosztályra került. A morfium teljesen elhatalmasodott tudata felett: felesége halálát kitörölte az emlékezetéből, még akkor sem hitte el a hírt, amikor behozták neki a temetési költségekről szóló számlát.
Én szeretném és imádnám az életet – és csak azért halok meg, hogy ocsmány szenvedések elől meneküljek.
– írta naplójában ekkoriban. A kórházban folyamatosan öngyilkosságát tervezgette, majd pár nap után megszökött az intézményből. Végül szeptember 11-én Kelebiánál, a szerb határnál feltartóztatták, de mielőtt elkaphatták volna, a zsebében eldugott, azonnali halált okozó pantopontabletta bevételével végzett magával.
Kosztolányi Dezső így emlékezett meg unokabátyja morfiumfüggőségéről és haláláról a Nyugatban: “Vajon meg lehetett volna-e valamiképp menteni? Alig hiszem. A fizikai elkülönítés, a szer föltétlen megvonása csak a testi épségét mozdította volna elő talán és az utolsó véres tragédiát gátolja meg, de semmi esetre sem lelkibetegsége kifejlődését, melyet a morfium eltakart pár évig, a maga forró és sűrű ködfátyolával. A morfinizmus mindig okozat és nem ok. Mikor ő ehhez a méreghez nyúlt, öntudatlanul is tudta, hogy kisebb veszélyt választja a nagyobb helyett. Menekülni próbált a melankólia elől, mely túlvilágian édes dallal zengett írásaiban.”
Csáth Géza születésnapjáról a Vígszínház is megemlékezik idén: február 13-án a Vígstreamház közvetítéssorozatában bemutatott Csáth és démonai című előadással tisztelegnek az író előtt. A Horváth Szabolcs főszerplésével bemutatott darab eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth Géza irodalmi műveivel és zenéivel igyekszik megidézni a kiváló tehetségű polihisztor máig ható zsenialitását. Bővebb infó ITT.
