30+ zseniális program Budapesten az október 23-i hosszú hétvégére

2020-ban szerencsésen péntekre esik október 23-a, így egy hosszú hétvégén át válogathatunk a jobbnál jobb ünnepi és kevésbé ünnepi programok közül Budapesten. Összegyűjtöttük nektek a legjobb lehetőségeket, íme: 

Programok október 22-ére (csütörtök)

Madármesék (봉장취) zenés mesejáték-vetítés

A mesejáték a koreai hagyományos hangszerek különleges világát mutatja be két kismadár történetén keresztül. Az előadók a történet mesélése közben olyan hagyományos koreai hangszereket szólaltatnak meg, mint a gayageum, a haegeum és a janggu. A hangszerek segítségével imitálják a madarak énekét és a természet neszeit. Az így megidézett, mesebeli világban természetes alapanyagokból készült bábok és kellékek segítségével elevenednek meg a történetek. Az program ingyenes, azonban előzetes regisztráció szükséges.

Roma Ünnep 2020 I Oláh Gipsy Beats • Instant • Ingyenes!

Az április 8-ai Roma Világnap pótlására október 22-én kerül sor, amikor is az ország egyik legkülönlegesebb zenei csemegéje, az Oláh Gipsy Beats zenekar ad ingyenes koncertet az Instantban. Ebben a formációban a legkiválóbb hazai roma zenekarok képviselőit láthatjuk egyszerre együtt, egy színpadon. A Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Ando Drom, a Ternipe a műfaj világszerte kedvelt zenekarai.

Glass of Jazz vol10 – Jubileumi Kiadás!

2020. október 22-én ismét a Budapest Jazz Club ad otthont a nagy sikerű, immár 10. Glass of Jazz estnek, amelyen ezúttal tíz boros kiállító, illetve a koncertteremben egy kiváló hazai zenekar szórakoztatja majd a borok és a jazz zene szerelmeseit.

Prohibition Party: The roaring 20s @Neverland

Ismét időutazunk! A viharos húszas évekből a viharos húszas évekbe. #tilalom #jazzzzz #az örömök végtelen hajhászása! Szigorúan beöltözős!

World Press Photo Kiállítás (október 25-ig megtekinthető)

A világhírű World Press Photo Kiállításon megtekinthető, az elmúlt egy év történéseit hitelesen ábrázoló fotók idén is képbe hoznak bennünket a világ legfontosabb eseményeivel. 2020-ban 73 996 fotóval neveztek a pályázatra, ezek közül a szakemberekből álló zsűri döntése értelmében 151 felvétel kerül kiállításra. A figyelemfelkeltő képek elgondolkodtatják a nézőt, hiszen olyan eseményekről tudósítanak, amelyek egyébként elkerülnék a figyelmünket.

ARC Kiállítás (november 2-ig látogatható)

„Helló, mizu, mi van veled? Te érted, hogy mi van most? Hogy mi történik velünk és mit érzünk a maszk mögött a globális bizonytalanságban? Tényleg ennyire megváltozott minden? Vagy mi változtunk meg? Szerinted mi legyen? Merre vegyük az irányt? Vissza a múltba, vagy előre a jövőbe? Meneküljünk egy másik bolygóra, vagy változtassuk meg ezt a világot? Messiás kell, megmentő, új intelligencia, vagy találjunk vissza önmagunkhoz? Kifelé meneküljünk, vagy fedezzük fel, mi van legbelül?” – ez az ide ARC plakátkiállítás témája.

Art Market Budapest 2020 (csütörtök-vasárnap)

Közép- és Kelet-Európa elsőszámú és Európa egyik kiemelkedő nemzetközi képzőművészeti vására, az Art Market Budapest 2020. október 22-25. között 10. alkalommal szolgál különleges élménnyel a műértő és műélvező közönségnek. Magyarország legnagyobb, évente megrendezésre kerülő kortárs képző- és fotóművészeti kiállítása több száz művész több ezer alkotását mutatja be a budapesti Millenáris lenyűgöző kiállítási csarnokaiban és parkjában.

Mozinet Filmnapok X. | Teljes budapesti műsor! (csütörtök-vasárnap)

2020. október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat Budapesten és 14 további magyarországi városban. Idén a járvány miatt sok film nemzetközi bemutatóját elhalasztották, de a Filmnapok válogatásába így is bekerült nyolc alkotás, amelyeket akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt tekinthetünk meg. Ezúttal is a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok – Sundance, Velence, Berlin és Cannes – címeiből állt össze a program.

 

Budavári Legendák szabadtéri fotókiállítás (csütörtök-vasárnap)

A Várkapitányság Nonprofit Zrt. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem összefogása nyomán érdekes emberek segítségével, különleges élettörténeteken keresztül mutatják be a budai Vár eddig talán rejtett oldalát. A kiállított fotókat az egyetem rendkívül tehetséges hallgatói készítették, munkájuknak hála, most mindannyian bepillantást nyerhetünk az izgalmas és sokoldalú Várnegyed életébe.

7. Skandináv Filmfesztivál (csütörtök-vasárnap)

Október 22-28. között hetedik alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált az Art+ Cinemában. A fesztivál keretein belül egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra két moziteremben. A programot premier előtti vetítések, hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmek és közönségtalálkozók színesítik.

Programok október 23-ára (péntek)

Bókay Piac

Húsok, sajtok, Zöldségek, gyümölcsök, pékáruk, pástétomok, vegán termékek, gasztro különlegességek, rétesek, cukorkák, édességek, ízesített mézek, design és kézműves ékszerek és kiegészítők, natúr kozmetikumok, ajándéktárgyak, lángos, élőzene…és még sok minden más.

Éljen a Grund! – Mese és valóság

Mindenki olvasta, mégis kevesen ismerik igazán Molnár Ferenc ikonikus művét, amiről sok legenda és tévinformáció kering a köztudatban. Vajon tudjuk, hol volt a Grund, mi az az Einstand vagy miért tiltották be a Gittegyletet? A PIM-kiállítás kurátorával az igazi helyszínek és a szereplőket ihlető alakok nyomába eredhetünk.

Adomány SPRINT – TRIP

„Felköltözünk a TRIP hajó fedélzetére, pontosabban az orrba, ahol ROYAL FIXI CLUB goldsprinttel és DJ-kkel várunk TITEKET. A fedélzet programjai ingyenesek! Viszont a goldsprint versenyekért adományokat várunk tőletek. Az összegyűlt pénzt a matine végén a Budapest BIKE Maffia kapja. ”

RAWMATIK • MAGYAR RAP SPECIAL

„Idén Október 23.-án az egész estét a minőségi magyar underground rap égiszének szenteljük. Szeretettel várunk mindenkit!”

360 Bar presents: Igloo Garden Oktoberfest (péntek-szombat)

„Október második hétvégéjén tetőteraszunk egy hamisíthatatlan Oktoberfestté alakul át. Lesz itt bajor hangulat, gyönyörű kilátás, sok sok sör és a hamisíthatatlan 360 életérzés téli változata egyedi iglujainkkal.”

Tematikus Kürtőskalács Hétvégék (péntek-szombat)

Bár a Kürtőskalács Fesztivál elmarad, de szeptember-október folyamán tematikus hétvégékbe sűrítik amit lehet. Október 23 és 25 között féláras kürtőskalács hétvégével várnak titeket az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászdában.

90 éves a Normafa Síház – Szülinapi hétvége (péntek-vasárnap)

„Ünnepeljük meg méltón, együtt, ennek a kissé mitikus és csodás épületnek a 90. születésnapját! Tartsatok velünk, mert október 23-25. között folyamatos programokkal készülünk, lesz gasztro- és sportverseny, kiállítás, rengeteg koccintás és meglepetés koncert is! ”

Programok október 24-ére (szombat)

Kistermelők Kispiaca

„Minden szombaton személyesen is elhozzuk Nyugat-Nógrád kincseit. Folyamatosan bővülő kínálatunkban és egyre növekvő piacunkon hétről hétre csupa vegyszer- és adalékmentes csodával várunk mindenkit. ”

3. Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál

„A CINEMIRA Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon a világ legmesésebb gyerekeknek szóló filmjeit vetítjük! A hétvégi családi film ünnepen 4-től 14 éves korig mindenki talál magának filmet! A vetítések óránként indulnak. A mozizás mellett megismerkedhetsz a filmkészítés kulisszatitkaival is filmes, animációs, tánckoreográfia és videóklipes interaktív workshopokon.”

TOPRUM • Champagne Brunch •

„Különleges pezsgők és borok, finom falatok – legyen szó reggeli ételekről vagy ebédről – páratlan kilátás és egyedi hangulat. Erről szól a hétvégi TOPRUM BRUNCH! Várunk titeket a város tetején. ”

A Nyócker málló pompája – városi séta

Az arisztokrácia világának különös szerelmei, fényűző életmódja, különc fekete bárányainak legendái elevenednek fel egy-egy épületnél. Emberi sorsok és forradalmak dőltek el itt egy talpalatnyi helyen. Életre hívjuk a történelmet, belesünk az udvarokba, megtaláljuk az elfeledett csodákat. Világhírű tudósok, politikusok, művészek éltek és hagytak itt nekünk felfedezni való nyomot, emléket önmagukról.

A Nyócker málló pompája

Októberfeszt

Októberben a Tompa utcában Crafty Bar, a Flaska Borbár és a Paletta aranyháromszögében indul a hamisítatlan 4 hétvégés OKTÓBERFESZT! Remek sörök, bajor fogások, perec, káposzta-, kolbász- és csülök különlegességek. Garantált bajor hangulat, talán még a dirdli is előkerül.

Vad Art – Tükörország / Mirrorland

A Tükörország a korábbi rendezvényeinknél is különlegesebb, éjszakába nyúló összművészeti dzsungel, aminek csak a képzelet, és ezúttal az egzotikus Szimpla kert szabhat határt. Egyetlen jegy áráért tekinthetsz meg kiállításokat, performanszokat, animációs rövidfilmeket, vehetsz részt különböző workshopokon, bulizhatsz, és alkothatsz együtt egy fantasztikus közösségben.

House Piknik – Secret Room

Vannak olyan exkluzív bulik, melyek a szórakozóhelyek hátsó szobáiban történnek, és ahova csak a kiválasztottak mehetnek be…

Újbudai Mézes Napok – Termelői Mézvásár (szombat-vasárnap)

A vásáron az ország legkiemelkedőbb méhészei jelennek meg, akik az előző évek országos mézversenyein dobogós helyezéseket értek el. Az itt megjelent méhészek családi, vagyis kistermelői „gondos gazda” szemléletének köszönhetően az ország különböző tájegységeiről származó hagyományos, különleges mézfajtákat kóstolhatnak, illetve vásárolhatnak az idelátogatók.

Programok október 25-ére (vasárnap)

100+1 holdaspagony

Gedeon bácsi a lomtalanításra szánt ócskaságok között játékállatokra bukkan. Különösen Zizimackónak örül, aki régi meséjére, a Micimackóra emlékezteti. És hát a többi kidobott játékállat is ismerős: Czacza, a falatka mangalica, aki mindig az események középpontjába kerülne, a barátai árnyékát mégis rémisztő elefánt árnyékának véli, Gyuszi, a nyuszibazár boltosa, aki furfangos csellel akarna megszabadulni Carla mamától és a zsebében lakó Nyüzsitől. Ők ugyanis valamilyen ausztrál papírdobozból pottyannak a Száz meg egy holdaspagony lakói közé.

Hej, Dunáról // Streamelt gyerekkoncert az A38 Hajón

A Hej, Dunáról zenés-mesés sorozat hétvégente, tizenhét alkalommal jelentkezik élőben az A38 Hajó Kiállítóteréből és a Panorámastúdióból, összesen 51 koncertet, valamint 34 felolvasást bemutatva gyerekeknek.

Tiliana Sunday – Wellness Brunch

Élvezzék kültéri medencénk, napozó teraszunk, három játszóterünk, wellness részlegünk és éttermünk szolgáltatásait egyszerre!
Éttermünk és szállodánk csapata minden előírást betartva várja, hogy egy egész napos kellemes kikapcsolódásban vegyenek részt!

KMO Autómodell Börze & Találkozó

A KMO Autómodell Börze Magyarország legnagyobb modell- és kisautó börzéje, valamint gyűjtők találkozója. Három teremben (Nagyterem – Agóra – Kamara) és a folyosókon a már megszokott pezsgés és szerteágazó autómodell, automobilia és kisautó kínálattal várnak mindenkit.

Miniszobrok nagy sétája

A város utcáin és terein időről időre meglepetésszerűen bukkannak fel az apró alkotások.  Némelyik szobor háttere valódi legenda, másoké gyermekmese, megint másoké az emlékezet. Barangolásunk során megismerhetjük az alkotó és a kicsit humoros, kicsit ironikus alkotások történetét, na és persze bepillantást nyerünk a „street art”, a köztéri művészet régen üldözött, ma már megtűrt, elfogadott vagy szeretett világába.

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni. A FILC / Fischer Iván Lakásszínháza /saját produkcióját először 2015. december 15-én láthatta a közönség, Seres Tamás szerkesztésében és rendezésében. A darab azóta több, mint 50 teltházas előadás élt meg, s bemutatták több fesztiválon és játszóhelyen.

A Glonet bemutatja: Révész Richárd Latin Trio

A dallamos, friss latin jazzt játszó zenekar a hazai jazzélet ismert művészeinek formációja. Repertoárjuk saját szerzeményekre és az afro-cuban zene egy-egy darabjának feldolgozására épül, amelyet a zongorista és egyben a zenekar névadója, Révész Richárd jegyez.

És ha nem csak az október 23-i hétvégére keresel programokat, íme egy összeállítás: