Rendhagyó futófesztivált rendeznek Szolnokon szeptemberben

A szivárvány összes színeit megtaláljátok szeptember 12-én a The Color Run Make Magic Szolnok powered by Auchan Korzó rendhagyó futófesztiválján, ugyanis itt nem az számít, hogy mennyi idő alatt futod le a bolygó legboldogabb 5 kilométerét, hanem a részvétel és a mosolyok száma lesz a mérvadó a nap végén.

„A tavalyi szolnoki rendezvény nemcsak a színes porok és a hangulat miatt volt számomra különleges, hanem azért is, mert a két fiammal együtt futhattam le az 5 kilométert. Alig vártuk, hogy a könnyedén teljesíthető táv alatt megdobáljanak minket a színes porokkal, miközben mindenki szurkol, szól a zene és az egésznek varázslatos a hangulata!” – mondta egy anyuka, aki már biztos, hogy idén is ott lesz a szolnoki Color Run futáson a gyermekeivel. A The Color Run Make Magic Szolnok powered by Auchan Korzó nemcsak az előbb említett hangulat és a teljesítménykényszer-mentes futás miatt izgalmas, hanem azért is, mert az egész nap arról szól, hogy az ide látogatók kikapcsolódjanak, közös élményeket szerezzenek, miközben a változatos programok között mindenki megtalálja a számára megfelelőt.

A The Color Run Make Magic Szolnok powered by Auchan Korzó házigazdái nem mások lesznek, mint Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András, akik délután 13:00-kor nyitják meg a rendezvény kapuit azok előtt, akik neveztek a thecolorrun.hu weboldalon vagy szeretnék megtenni ugyanezt a helyszínen, majd 14:00-tól a közös színes pordobálást követően óránként rajtolnak a csoportok. A szervezők a szakaszos indítással biztosítják, hogy ne egy óriási tömeg mozogjon egyszerre, hanem kisebb csoportok induljanak, ami megfelel a hatályban lévő egészségügyi előírásoknak. A bolygó legboldogabb 5 kilométeres távja alatt pedig lesznek dobópontok, ahol az önkéntesek vigyázva a Color Runnerek testi épségére, jól megszínezik őket, miközben szól a zene és mindenki maga dönti el, hogy milyen tempóban teljesíti a futókört. Annak is érdemes indulnia, aki még sose futott le 5 kilométert egyben, mert a hangulat annyira magával ragadó, hogy észrevétlenül lehet lefutni vagy épp legyalogolni a távot.

A bázison ismert Dj-k váltják majd egymást, de Oláh Gergő és a The Biebers is szórakoztatja a résztvevőket, a gyerekeket pedig játékos sportbemutatókkal és különböző izgalmas programokkal várják a szervezők, amikről a rendezvény Facebook-oldalán találtok még több információt.

Ha futnál egy jót, akkor a thecolorrun.hu weboldalon tudsz válogatni a különböző csomagok közül, majd nevezni, és begyűjteni a kedvezményeket, ha többed magaddal regisztrálsz! A szolnoki rendezvény a főtámogató Auchan Korzó melletti térről indul, amit könnyedén megtaláltok a vidám zene és a színpadon zajló programok miatt is.