Lássuk, mire számíthatsz a Ghost decemberi Arénás koncertjén

A svéd zenekar december 3-án hódítja meg újra Budapestet.

A Metallica előzenekaraként a Ghost már átélt egy 26 állomásos európai turnét, 2019-ben viszont végre bebizonyíthatja, hogy fő attrakcióként is képes megtölteni Budapest legnagyobb koncerttermét és elvarázsolni a heavy metal rajongóit.

A Ghost pályafutása 2008-ban a svédországi Linköping városából indult, első lemezük 2010 októberében látott napvilágot. A hattagú csapat a kezdetek óta maszkok mögé bújva, szimbolikus művészneveken zenél, így próbálva megőrizni anonimitását – és a módszer úgy tűnik, kiválóan működik!

A rajongók ugyanis kitartóan követik a bandát és Európa-szerte kilencedik éve nagy érdeklődést mutatnak az immár négy stúdiólemezzel büszkélkedő csapat iránt. A Ghost legfrissebb kontinensturnéja Angliában kezdődik, hazánkat pedig 2 hét múlva, december 3-án érinti.

Az Ultimate Tour Of Death magyarországi állomásán a setlist nagy részét a Ghost 2018-ban megjelent Prequelle című albumának anyaga adja, de korábbi slágerek is biztosan felcsendülnek a várva várt eseményen. A Prequelle egyébként a Kerrang!, a Revolver és a Metal Hammer magazinok szerint is a tavalyi év legjobb albumának tekinthető a maga műfajában, sőt már egy Grammy-jelölést is bezsebelhetett!

A magyar fővárosban a Ghost előtt a szintén svéd Tribulation, valamint az amerikai All Them Witches zenekar melegíti be a közönséget.

A jegyértékesítés már elindult, így nem érdemes halogatni a vásárlást. Ha szívesen részt vennél a koncerten, szerezd meg a belépőjegyed ITT!