Minden egyetemista előtt az a cél lebeg, hogy megszerezze a diplomát és kilépjen a nagybetűs életbe. Csakhogy ez elég sok buktatóval jár, amire a többség nincs felkészülve. Hogy mi is az a kapunyitási pánik és hogyan lehet elkerülni, arról S. Tóth Márta, life és business coach, NLP tréner, kommunikációs szakember mesél nekünk.
Mi is az a kapunyitási pánik?
Sok egyetemista kilátástalannak látja a helyzetét a tanulmányai után. A diplomájuk már megvan, de nem tudják, merre induljanak tovább. Meg akarnak felelni a szüleiknek, a társadalmi elvárásoknak és a saját maguk által felállított mércéknek is. Arra viszont nincsenek felkészítve, mi vár rájuk akár már az első állásinterjún. Nem tudják, mit kérdezzenek, sőt, azt sem, hogy joguk van kérdezni. Sokan ekkor döbbennek rá, hogy juniorként állnak a munkaerőpiacon és a kezdő fizetésük nem feltétlenül lesz elég ahhoz, hogy függetlenedjenek a szüleiktől.
Kinek, vagy minek a legnehezebb megfelelni ilyenkor?
A már fent említett hármas, a család, társadalom és saját magunk mellett, több tényező is tovább nehezíti a fiatalok helyzetét. Nem tudják, mivel akarnak foglalkozni, hogy Magyarországon vagy külföldön tervezzék-e a jövőjüket, sokan pedig abban sem biztosak, egyáltalán akarnak-e dolgozni. A mai fiatalok helyzete sokkal nehezebb, mint amikor az X generációsok voltak 25 évesek.
Hogy érted, hogy nem biztosak abban, hogy dolgozni szeretnének? Milyen más opció állhat előttük?
Ilyenkor elhúzódik az az időszak, amit otthon, a szülői házban töltenek, mivel nem tudják, mit is kezdjenek magukkal. Inkább elvégeznek még egy képzést, munkát ugyan vállalnak, de inkább csak afféle hobbiként, nem azért, hogy anyagilag is önállóak legyenek.
Meddig lehet ezt az időszakot elhúzni?
Kevés ember van, aki a tanulmányai befejeztével egyből megtalálja álmai munkáját, ami még jól is fizet. Az nem baj, ha további képzésekben veszünk részt, ha emellett mindent megteszünk azért, hogy ne akaszkodjunk rá a szüleinkre, és anyagilag is függetlenedjünk tőlük. Egyébként Nyugat-Európában 30 körül „várják el” valakitől, hogy legyen egy jó állása, igényeinek megfelelő albérlete, kocsija. Nálunk Magyarországon ez csak később érhető el, mivel sok szempontból le vagyunk maradva.
Miben vagyunk a leginkább lemaradva?
Vegyük például Norvégiát. Ott szakmát tanulni a legnagyobb büszkeség. Ők tudják, hogy bár különböző módon gondolkodunk, attól még egyenlők vagyunk, a munka pedig sosem szégyen, legyen szó kétkezi vagy szellemi munkáról. Itt tizennyolc évesen csak annyit tudnak a fiatal felnőttek, hogy függetlenedni akarnak a szülőtől. Sokszor például egy Michael Kors óra motiválja a gyerekeket arra, hogy egyetemre jelentkezzenek, mert azt hiszik, ha megszerzik a diplomát, könnyen és azonnal jól fizető állást találnak. Mivel már tizenhat éves korában márkás táskája volt, elvárja, hogy az első fizetéséből is meg tudja magának engedni azt az életszínvonalat, amiben felnőtt. Ezért az állásinterjún is ilyen irányú kérdéseket tesz fel, ha pedig rájön, hogy a valóság nem teljesen úgy néz ki, ahogy elképzelte, felüti a fejét a pánik.
Miről gondolkodnak még rosszul a fiatalok a pályakezdéssel kapcsolatban?
Sok készséget kell elsajátítaniuk vagy fejleszteniük magukban, amiket korábban nem, vagy csak alig használtak. Fontos az alázat, a változásra való képesség és az, hogy csapatjátékossá tudjanak válni. Főleg, hogy olyanokkal is együtt kell majd dolgozniuk, akiket esetleg lenéztek, mert nem azon a szinten élnek, amiben ők felnőttek. Sőt, a generációs különbségekből származó ellentéteket is meg kell tanulniuk kezelni.
Mi a legnagyobb különbség a két generáció között?
A munkahelyi közegben az Y generációsok jellemzően lenézik az X generáció tagjait. Ez azért van így, mert a szüleiknek időhiány, vagy más tényező miatt nem volt elég idejük a gyerekükkel foglalkozni, nem kommunikáltak eleget, nem tudtak egymásra hangolódni, így nem is tudták megérteni a másik felet.
Míg a szüleink akár 10-20 évig is kitartottak egy munkahelyen, az Y generációra már nem jellemző ez a tendencia. Honnan tudhatjuk, mikor érdemes váltani?
Nem egészséges 15-20 évet egy munkahelyen tölteni, ahonnan csak egy bizonyos irányba tudunk fejlődni. Persze, ez még nem jelenti azt, hogy évente háromszor kell munkahelyet váltanunk. Az Y generációsok sokszor kaptak olyan visszajelzéseket – akár az időhiányban szenvedő szüleiktől –, hogy nem elég jók. A közösségi felületekről is rengeteg káros üzenet özönlik rájuk, például az, hogy csak akkor sikeres valaki, ha sokat keres, ha egyből tudja, mit akar, és percek alatt el is éri a célját. Mindenki azt várja a munkahelyén, hogy észrevegyék, elismerjék a munkáját, visszajelzéseket kapjon. Ha ez elmarad, elbizonytalanodnak. Ezért fontos, hogy visszacsatolást kérjünk a munkatársainktól, a feletteseinktől. Ne egy pozícióhoz ragaszkodjunk, sokkal fontosabb, hogyan érezzük magunkat benne. Azon a helyen kell maradnunk, ahol szabadnak érezzük magunkat és szívesen végezzük el a ránk bízott feladatokat. Nem a munkáltatót kell megvizsgálni először, hanem saját magunkat. Elsőként azt nézzük meg, a mi elveinknek, hosszú távú céljainknak, álmainknak megfelelő-e az adott munkahely.
Hogyan csillapítsuk az egyetem elvégzése után ránk törő pánikot?
Meg kell találni magunkban a hitet. Álmokat kell faragnunk, beszélgetnünk kell a minket foglalkoztató kérdésekről a barátainkkal, a szüleinkkel, hallgassunk meg legalább három opciót. Nem feltétlenül kell az egész életünket tervszerűen, tudatosan élni, de a karrier szempontjából hasznos, ha így teszünk.
https://www.facebook.com/stothmarta/
