3 csésze, 3 nő – A kortárs művészet és a szecesszió találkozása

Több évnyi zárvatartás után ismét megnyílt az Iparművészeti Múzeum első főigazgatójának, Ráth Györgynek egykori otthona, mely múzeumként működik. Mivel Ráth a szecesszió elkötelezett rajongója, sőt a szecessziós műtárgyak gyűjtője volt, nem meglepő, hogy a villa állandó kiállítása, A mi szecessziónk minden műkedvelőt lenyűgöz. Csakhogy a múzeum ennél többet rejt magában, időszaki kiállítása megmutatja, hogyan hat egymásra a szecesszió és a kortárs művészet.

Körforgásban című kiállítás-sorozatban a múzeum kortárs designereket kér fel, hogy válasszanak ki a múzeum gyűjteményéből egy-egy tárgyat, melyek saját műalkotások létrehozására inspirálják őket. Az így megszületett alkotások az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Gyűjteményébe is bekerülnek.

A jelenlegi és a tervezett kiállításoknak fontos részét képezik a dizájnt mint gondolkodási folyamatot bemutató, a kulisszák mögé betekintést engedő filmek is.

A Ráth György-villa időszaki kiállítóterében elsőként az idén 25 éves Artista Stúdió három alkotója mutatkozik be, akik 3-3 műtárgy, pontosabban csésze alapján három ruhadarabot készítettek.

A ruhák olyannyira „életre keltek”, hogy az őket viselő próbababák nevet, sőt személyigéset is kaptak. Hogy milyen női alakok születtek a csészékből? Már el is áruljuk!

Alba

Az Albán látható ruhát egy cseh csésze ihlette, melyet bár az 1910-es években terveztek, csak 1922-től kezdték el gyártani. A fekete-fehér geometriai mintás csészéből kiindulva az Artista Stúdió egy hasonló színű és stílusú ruhát álmodott meg.

Alba a tervező elképzelései szerint egy tudatos, karrierista nő, egy igazi vezetőtípus, aki ebben a ruhában éppen egy kiállítás-megnyitóra igyekszik. Kicsit sznob, intelligens és népszerű a férfiak körében.

Olga

Olga egy bécsi csészének köszönhetően „született meg”. Az Artista designerének kiválasztott műalkotása egy bécsi porcelándivatot utánzó darab volt. A 20. század elején elsősorban Bécsben voltak népszerűek azok a csészék és a hozzájuk tartozó csészealjak, melyekre a megrendelők kívánsága szerint egy rövid üzenetet írtak. Az Olga csészéjén található feliraton ez olvasható: „Míg a férfi a tetteiben dicsőül meg, a nő dicsfénye a szemében rejtőzik.”

Olga éppen a fiumei tengerparton van a szerelmével, a lemenő nap fénye megcsillan szőke haján és gyöngyökkel díszített, úgynevezett beach-pizsamáján. A világháborúk előtti években a nők még sokkal zártabb ruhákban jártak strandolni, ezt a ruhatípust értelmezte picit újjá az Artista designere.

Maya

A harmadik csésze már-már a giccs határát súrolja. Különleges technikával készült, melynek lényege, hogy a porcelánon látható festéssel egy másik anyag, ez esetben a fa struktúráját imitálja. A csészén látható ábrázoláson fára szögelt aprócska miniatúrák láthatók.

Maya egy energikus, szenvedélyes, sportos nő, aki nem riad el a kalandoktól, sőt egyenesen kutatja őket. Szenvedélye az utazás és szokása, hogy sosem tér haza üres kézzel nyaralásairól. Általában valamilyen giccses csecsebecsét választ, például egy olyan csészét, melyet a múzeumban is láthatunk mellette kiállítva.

Kurátor: dr. Horváth Judit, a Kortárs Design Főosztály vezetője.

A sorozat következő kiállítója egy lengyel designer lesz, akinek a munkásságával 2019 év elején ismerkedhetnek meg a látogatók.