30 éves a Csengetett, Mylord? – Budapesti közönségtalálkozót szerveznek

Bár 1990 és ’93 között került adásba a Csengetett, Mylord? Angliában, a mára ikonikussá vált sorozatot 1988-ban, pontosan 30 éve kezdték el forgatni. A négy évadot és 26 részt megélt műsor budapesti fanjai örülhetnek: a magyar rajongók közönségtalálkozót szerveznek, melyre a sorozat sztárjait is meghívták.

„Néhányan a sorozat rajongói közül összefogtunk, hogy a szabadidőnkben megszervezzünk egy közönségtalálkozót szeretett színészeinkkel a sorozat 30. születésnapja alkalmából. Magánszemélyként jegyet nem értékesíthetünk, az esemény finanszírozását ezzel a gyűjtéssel szeretnénk lehetővé tenni, tehát kizárólag azok vehetnek részt a rendezvényen, akik hozzájárulnak a gyűjtéshez minimum 5000 Ft-tal. Az összegyűjtött támogatást a színészek szállására, utaztatására, költségeire, illetve a helyszín bérlésére fordítjuk.

– olvasható a kezdeményezés honlapján.

A szervezők megkeresését eddig 6 színész fogadta nagy lelkesedéssel: Susie Brann (Miss Poppy),Catherine Rabett (Miss Cissy), Amanda Bellamy (Rose), Michael Knowles (Mr. Teddy), Jeffrey Holland (James), Perry Benson (Henry).

A várva várt közönségtalálkozóra szeptember 22-én, délután 4 órakor kerülne sor.

Az akció keretében tegnapig 540.001 forintot gyűjtöttek össze, derült ki  a közönségtalálkozó főszervezőjének, Szijj Andrásnak a Facebook-oldaláról, aki nem mellesleg a Funzine Voice egyik arca is.

Ide kattintva tudsz adakozni.