Nyár a Földközi-tenger mentén

Vannak, akik a hegyek közé menekülnek a hőség elől, mások pedig igyekeznek kimaxolni a verőfényes napsütés lehetőségeit, például pálmafák és napernyők között elnyúlva a homokban, hallgatva a tenger morajlását. Akármelyik csoportba is tartozz, az alábbi összeállításunk biztosan meghozza a kedved, hogy idén a Földközi-tenger környékét tűzd ki úti célodként. Összegyűjtöttünk 5 helyet, melyek nemcsak közel vannak, de felejthetetlen vakációt is garantálnak.

Olaszország

Ha idén legszívesebben a tengerparton süttetnéd a hasad, de mindezt szeretnéd olcsón tenni, akkor irány Olaszország! Az észak-adriai térségek könnyen elérhetők Magyarországról. Lignano az egyik legfelkapottabb desztináció a maga nyolc kilométer hosszan elnyúló, homokos strandjával – itt ráadásul egész olcsón megszállhatsz a píneafenyők között megbúvó kempingek valamelyikében. Ugyanilyen jó hírben áll Lido di Jesolo is, melynek fő bevásárlóutcája este sétálóutcává alakul, vagyis az üzletek mellett az éjszakai élet előnyeit is bőven kiélvezheted. Ha erre jársz, ki ne hagyd az Aqualandiát! Ez a csizmaalakú ország legnagyobb vízi parkja, ahová, ha belépsz, sosem akarsz majd kijönni.

Horvátország

A horvát tengerpart a magyarok egyik legkedveltebb úti célja. Nem is ok nélkül érdemelte ki a népszerűségét: szebbnél szebb tengerpartok és szigetek csábítják a turistákat, ráadásul nincsenek is olyan messze a magyar határtól. Vegyük például Punta Ratát, ami a Forbes magazin tíz legszebb strandját felvonultató listáján is szerepelt („kék zászlós” strandról beszélünk, ami rendkívüli vízi és kínálati minőséget jelöl), de ott van még Pratpratno autós kempingje, a Kék Lagúna két kilométer hosszú sétánya, vagy a kissé félreesőbb Telašćicát is jó szívvel javasoljuk, ha ki akarod kerülni a turistaszezonnal járó embertömeget.

Franciaország

Mi lenne, ha most félretennénk Párizst, a divatot és a sírig tartó szerelmet? Az Eiffel-torony és a Diadalív tényleg gyönyörű, de a franciáknál találunk legalább ennyire érdekes tengerpartokat is. Biarritzban már rengeteg híresség megfordult, tehát sanszos, hogy igazán pazar helyre számíthatunk. Deauville szintén vonzza a világ meghatározó személyiségeit: a név ismerős lehet a divat rajongóinak, Coco Chanel legelső üzlete ugyanis itt nyílt meg, de a hely szépsége sem elhanyagolható. Ugyancsak csodaszép helyek  Antibes, Les Calanques de Cassis-nál, amit szintén érdemes nyáron felkeresned, ahogy Marseille homokos strandját is.

Görögország

Ha nem jártál korábban Skiathos szigetén, még nem láttál igazi, kristálytiszta tengerpartot. Nem biztos, hogy ugyanúgy dalra fakadsz majd, mint a Mamma Mia film sztárjai csaknem tíz évvel ezelőtt, de a romantikus hangulatú városok és gyönyörű strandok biztosan a bűvkörbe vonnak. Szörfözéshez inkább Karpathost javasoljuk, Krétától nem messze, Rodosz közvetlen szomszédságában, ha pedig a természeti csodákban gyönyörködnél, irány az Anthony Quinn-öböl. A hely arról a színészről kapta a nevét, aki a Zorba című görög filmben olyan meggyőzően alakította a főszereplőt, hogy tiszteletbeli görög állampolgárságot kapott érte.

Tunézia

Lehet, hogy Tunézia Észak-Afrika legkisebb országa, ám annál nagyobbak a turisztikai értékei. Monastir modern városa igazi gyöngyszem a tenger mellett, pálmákkal övezett sétányai és épített öröksége kiváló környezetet biztosít az üdülni vágyóknak. Ugyanez elmondható Hammametről is, ahol a létező összes vízi sportot kipróbálhatod, Sibi Bou Said pedig hihetetlen kilátást nyújt a Földközi-tengerre – na meg persze a helyi nevezetességekre, a fehérre meszelt házikókra.

Szerző: Rea Kovats