Hétvégén jön a legnagyobb techno esemény, a HYPERSPACE!

Április 22-én, szombaton a legnagyobb partyt biztosan a HYPERSPACE adja majd, de az is tuti, hogy egyszerre itt lesznek Budapesten a legtöbben!

Elérkeztünk az éves techno hétvégéhez, amikor a klubhangulatból a csarnokhangulatba váltunk át, ahol több ezer techno rajongó gyűl majd össze, hogy az idén 14 fellépősre tervezett HYPERSPACE-en, mint az ország legrégebbi és legnagyobb techno eseményén kora estétől reggelig táncoljanak kedvenc ütemeikre.

A fellépői sorban 10 külföldi és 4 hazai artist gondoskodik majd a szünet nélküli ritmusokról, amik a HUNGEXPO két termében is betöltik majd a teret. Az eseményről bővebb infókat az eventnél találhatunk, addig is válogattunk 9 fellépőtől egy-egy szettet, hogy előkészítsük a terepet!

Chris Liebing

A CLR rádió és kiadó igazgatója hosszú idők óta fontos eleme a hazai techno eseményeknek, akár fedett, akár nyári, szabadtéri helyszínekről beszélünk. Alig pár hete az idei Time Warp fesztiválon játszotta ezt a szettet, amit nagyon szerethetünk majd itthon is:

Sam Paganini

Az olasz techno mágus mindig pokolian jó hangulatot teremt, bármerre is jár a világban. Nálunk is járt márt többször nagyobb és klub eseményeken is. Nem csalódtunk benne sosem, a tavalyi Kappa Futur Festival olasz mivoltjából országában is büszkék lehettek rá:

Julian Jeweil

A franciák nagy techno tehetsége szintén a hazai partyk kedvenc fellépője, aki mindig robbanásokat idéz elő a tánctéren. A DJ MAG-nek készített mixe is lehengerel minden belső érzést:

Marco Bailey

A belgáknak is van techno büszkeségük, aki már hosszú évtizedeket tett bele a szcéna világméretű fejlesztésébe és még ma is remek szetteket ajándékoz az aktuális közönségének. Tavaly is ott volt a HYPERSPACE-en, akkor az egyik legjobb 2 órát felpakolva, csak úgy mint a The Lab LA-ben:

Rebekah

Brighton kedvenc hölgy dj-je sem hiányozhat majd a termek egyikéből, főként, hogy most jelenteti meg új és egyben első albumát. Nyilván kaphatunk majd belőle egy-egy nagyobb elemet, és egyébként is ilyeneket szokott kitekerni magából:

Klaudia Gawlas

A német minőséget ez alkalommal az éjszaka másik hölgy fellépője garantálja majd számunkra, aki szintén több alkalommal járt már nálunk, de még sosem volt a HYPERSPACE-en. A Time Warp-on is idén járt először, úgyhogy meg is mutatta mit tud:

Kaiserdisco

Na, németekből nem lehet elég egy fellépés, főleg, ha technoról van szó. Így ott lesz még a Kaiserdisco páros is, akik hol sötét, hol vidám hangképekkel készülnek majd, valahogy így:

Xhin

Aki még nem hallott a szingapúri Xhinről, annak most különösképp ajánljuk figyelmébe ezt a mixet, mert talán ő lesz az éjszaka egyik legkülönlegesebb fellépője:

https://www.youtube.com/watch?v=IbLF2ctP1LA

Sian

Végezetül a kilencedik zenei ömlesztés, persze csak átgondoltan, Amerikából érkezik meg a magyar színtér fölé, élvezhető hullámzásokkal:

Akik kimaradtak a zenei kiegészítésből, az a német Savas Pascalidis és a 4-es magyar különítmény HOT X, SanFranciscoBeat, Gabor Kraft és a Mateo & Spirit páros, akik szintén nem fognak csalódást okozni. Szóval ilyen lesz ez a techno esemény!

Kovács M