Zöldség kaland – Egy vegán-makrobiotikus menü a Rizsa17-ben

A Ráday utca külön kis gasztro univerzuma új ízekkel bővült. A vegánok és a makrobiotikus étrend híveit várja a Rizsa17, de azt is szívesen látják, aki náluk akar szerelembe esni ezzel a világgal.



Délutántól él az a’la carte, egészen 14 óráig pedig menü fogyasztható a Ráday utca új éttermében. Két cikk között hát a Rizsa17 felé vettük az irányt, hogy elfelejtve a húst, felfedezzük hogyan lehet maximálisan egészségesen ebédelni.

A mindennevők sok esetben máig abban a hitben élnek, hogy a zöldségekből és gyümölcsökből készült ételek íztelenek, nem túl táplálóak és bármennyit eszünk belőlük, úgysem fogunk jóllakni, holott – mint ahogyan a két vezető is rámutatott – dédnagyanyáink sem étkeztek máshogy, étrendjük pedig sok esetben megfelelt a mai makrobiotikus étkezésnek.

De mi is a makrobiotikus étkezés?


Hollywoodban már imádják, a vegán étkezés mellett pedig lassan, de biztosan Magyarországon is egyre több követője akad. Lényegében az energiákra figyel és arra, hogy minden idényzöldségekből és magokból készüljön, de ugyanennyire fontosak főzés közben az arányok is – persze nem kell szigorú matematikára számítani, hiszen 150-200 éve is érzés szerint készítették az ételeket. A jin és a jang egyensúlyára törekszik sz étkezésben, mert ha kiegyensúlyozott az étel, kiegyensúlyozott lesz az ember is.

A kínálatban mellesleg gondolnak azokra is, akik valamilyen ételintolerancia miatt különleges igényekkel rendelkeznek. Mindenre és mindenkire fel vannak készülve.

Két világ találkozása


A Rizsa17 viszont nem szigorúan makrobiotikus, igazodik a vegán életmódhoz is, a menüben pedig valahol a két világ találkozik. A makrobiotikus étkezés hívei szerint persze a legjobb lenne csak az ide igazodó ételeket fogyasztani, de aki akar néhány napnyi felüdülést szervezetének, az tökéletes módon jár el egy itt fogyasztott menüvel. Ami a legjobb, hogy már az első falatnál elúszik minden tévhitünk. Finom, tápláló és ízekben nincs hiány, sőt – a Rizsa17 egyik legfontosabb küldetése az, hogy új ízeket mutasson be, a zöldségek és egyéb hozzávalók igazi ízét. Nem kell mindent elnyomni fűszerekkel.

De mit is ettünk?

Gyümölcsleves, rakott burgonya karfiollal, almás pite

Felejtsük el a menzás emlékek kísértetét, a rózsaszín levet a benne úszó, dunsztos üvegből éppen hogy kiszabadult gyümölcsdarabkákkal. A Rizsa17 gyümölcslevesében nincsenek kompótdarabok, mégis olyan mintha kanállal harapnánk bele megannyi gyümölcsbe, amiknek édeskés – tényleg eredeti – ízét a menta mennyeien dobja fel.

A rakott burgonya jól jelzi a makro és vegán étkezés keveredését, hiszen előbbiben nem szokás burgonyát enni. A főételt remekül dobta fel a rászórt magkeverék – ki hitte volna, hogy a karfiol és a tökmag tökéletes páros? – és a mellé fogyasztható saláta is könnyedebbé tette a burgonyát.

Bár alig néhány hete nyitottak, már most slágernek számít a teljes kiörlésű barnalisztből készült almáspite. Ránézve először olyan gondolatom volt, hogy a mindenevők aljasságával telenyomassam tejszínhabbal – nem mintha lett volna rá mód – ám az első falat utál realizálnom kellett, hogy az ízek tényleg magukban a legjobbak.


Miso leves, töltött karalábé barna rizzsel, epres kölespuding

Húsevőként a tisztán zöldségből készült ételeket mindig szkeptikusan fogadtam, ám rá kellett jönnöm, hogy én is a saját előítéleteim rabja voltam. Az ízek gazdagok, az ételek laktatóak, bár nem fogom lecserélni a steaket egy vegán menüre, izgalmas gasztronómiai kaland.

A leves friss zöldségekkel gazdagon megpakolva került a tányérba. Igazi tavaszias ízvilág, jó választás volt ezen a borongósabb tavaszi napon.

A töltött karalábé meglepően fűszeres, telt ízekkel és markáns aromákkal. A mellé tálalt barna rizs és karalábé ragu kellemesen tompította a töltelék határozott ízeit így nagyon kerek volt a fogás. Ami méginkább meglepett, hogy még az adag felénél sem jártam, amikor azt éreztem, hogy jóllaktam. Nagyétkűeknek is bátran ajánlom, nem fognak éhen maradni.

Amire leginkább kíváncsi voltam, az a desszert. A kölespuding tetején csücsülő friss eper már első ránézésre bizalomgerjesztő volt. Maga a puding állaga nagyon krémes, érződik rajta a valódi eper és a friss gyömbér, amivel megbolondították. Tartalmas, mégis könnyű desszert, jól behűtve, még a forró nyári napokon is jól fog esni, mert azt elhatároztuk, hogy visszatérünk még ide, bármennyire megrögzött „ragadozó” is a csapat.

Summa summarum


Ha elmegyünk egy olyan étterembe, mely valamilyen speciális étkezés vagy életmód szerint főznek, valahol mindig az jelzi a sikert, ha hazaérve néha mi magunk is kísérletezni akarunk. A Rizsa17-ben ehhez tanácsokkal is ellátnak minket, sőt, még hozzávalókat is vásárolhatunk. Bár mindketten a hús szerelmesei vagyunk, ismét megállapíthattuk, hogy hús nélkül is van élet, tele finom és tápláló ételekkel. Arról nem is beszélve, hogy betekintést engedve a makrobiotikus étkezés világába, ismét új dimenziók nyílhattak meg előttünk. A felfedezésekből pedig sose elég.

Rizsa17

1092 Budapest, Ráday u. 5.

Facebook-oldal ITT!