Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show

Idén tavasszal harmadik alkalommal rendezik meg a Food Truck Show Budapestet május 6-8. között a Kincsem Parkban. A három nap során 52 food truck kínálatát lehet végigkóstolni, melyből 15 kocsi vadonatúj szereplőként fog debütálni a fesztiválon!

A Food Truck Show fesztivál elsődleges célja, hogy egy időben és helyen mutassa be a legjobb, minőségi ételeket, italokat kínáló, mozgásra képes vendéglátó járműveket. A változatos alapanyagokból készülő ételek mellett a vendégek kézműves szörpökkel, sörökkel, pálinkákkal és borokkal olthatják szomjukat a piknik hangulatú rendezvényen.

A guruló gasztronómia képviselőinek krémje mellett lóversenyfutamok, agárversenyek, gyerekprogramok, zenekarok, utcazenészek, artisták szórakoztatják majd a kilátogatókat, kellő mennyiségű izgalommal és szórakozással körítve a finom falatokat.

A hétvége alatt felállításra kerül az ország legnagyobb körhintája, melyet majd minden látogató díjmentesen használhat. A Drone Prix Hungary jóvoltából mindhárom nap lehetőség lesz kipróbálni a jövő legizgalmasabb játékát, ahol mini drónokkal kell majd egy akadálypályán feladatokat teljesíteni.

Az esetleges szeszélyes tavaszi időjárásra felkészülve az ügető közepén egy 800 négyzetméteres sátrat állítanak fel, ezzel biztosítva a kilátogatók kényelmét. A rendezvényen készpénzzel és bankkártyával is tudtok majd fizetni. Néhány jármű nem rendelkezik kártyaelfogadó berendezéssel, így a területen a szervezők mobil ATM automatát  helyeznek el.

A közelgő esemény úttörő kezdeményezése a műanyagmentes fesztivál koncepciója. Minden kitelepülő járgány környezetbarát, lebomló anyagból készült evőeszközöket, poharakat, tányérokat fog használni, és ezek hatékony begyűjtését és környezetbarát kezelését, azaz komposztálását tervezik a rendezvény szervezői, megcáfolva azon állítást, hogy a streetfood a legtöbb szeméttel járó műfaj a gasztronómiában.

A Food Truck Show a fővárosi rendezvény végeztével nem áll meg, sőt azt megelőzve az Egri Csillag Weekenden nyitják meg a szezont a járgányok április 29 és május 1 között. A karaván roadshow-jának további állomásain július 20-23 között a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, majd augusztusban Nyíregyházán, szeptemberben pedig a fővárosi, második etap után a Miskolci Cinefesten és Szekszárdon tűnik fel.

TRANSZFER AMERIKAI ISKOLABUSSZAL:

A rendezvény ideje alatt egy 50 fős amerikai iskolabusz közlekedik majd a Deák tér és a Kincsem Park között. A járat minden óra egészkor indul a Deák téri CBA elől és minden óra félkor a Kincsem Park főbejáratától. A transzfer igénybevétele díjmentes.

INGYENES UTAZÁS AZ UBER-rel:

4000 FT értékű ingyen utazás az frissen regisztráltaknak a FTSBP16 kóddal
15% kedvezméyn a helyszínre vagy a helyszínről a meglévő felhasználóknak. Kód: FOODTRUCK15

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG TÖMEGKÖZLEKEDÉSSEL:

2-es metró (Pillangó utca), vagy 100-as buszjárat. A Pillangó utcai megállótól gyalogosan könnyen megközelíthető a Kincsem Park az Örs Vezér Tere irányába haladva, az alagúton keresztül.

NYITVATARTÁS:

Péntek 16:00-22:00
Szombat 12:00-22:00
Vasárnap 12:00-22:00

JEGYEK:

18 éven aluliaknak a belépés díjtalan!
A belépő ára 900Ft, melyből 300Ft lefogadható a ló- és agárversenyeken. Belépőjegy váltása kizárólag a lóversenyfutamok végéig szükséges (péntek 16:00- 20:30 szombat 12:00-18:30 vasárnap 12:00-18:30).