A Március 15-e teret bemutató poszt után a MegTÉRítés sorozatunk negyedik kiadásában is egy korábban áldatlan állapotok által uralt, nemrégiben azonban kellemes, kiülős, beszélgetéseket és spontán bandázásokat inspiráló köztérré átalakított környékről lesz szó.
Madách Imre tér
A Deák Ferenc tér tőszomszédságában álló teret eredetileg nem is annak, hanem egy új pesti sugárút kapujának tervezték – aztán lett belőle hatalmas parkoló, tavaly pedig egy szürke díszkövekkel telerakott, kockafákkal pettyezett közösségi tér, amire eleinte sokan fanyalogtak, aztán valahogy most a tavaszi madárcsicsergéssel szinkronban az emberek is kezdték ellepni. Na de ne rohanjunk ennyire előre az időben, kezdjük az elejéről!
Szóval, Erzsébetváros egy elég tömött hellyé vált a 19. század második felére – a közeli Andrássy út nem sokat enyhített a szűkös utcák szabdalta, közegészségügyi, közlekedési és szépészeti szempontokból sem túlságosan előnyös adottságokkal rendelkező negyed gondjain. Úgyhogy már jó száz évvel ezelőtt megszületett egy új, az Andrássyhoz hasonló, az Erzsébetvárost a kiskörút irányából, a Városliget felé keresztülszelő sugárút ötlete. Csakhogy nem lett volna ez igazi sugárút – már a kezdeti tervek is egy több szögben megtört útról szóltak, máskülönben az új sugárút soha el sem érte volna a Városligetet, hanem valahol a Kodály-köröndnél futott volna be az Andrássyba. Az új sugárútról szóló terveket 1914 elején elfogadta a Közmunkatanács, július elején pedig a fővárosi közgyűlés is – július 28-án viszont kitört a világháború, a projekt pedig csak a harmincas években támadt csak fel tetszhalott állapotából.
1929-ben ugyanis a Király utca és a Károly körút sarkán álló Orczy-ház (a város egyik legnagyobb lakóházát) lebontását kérvényezte a tulajdonos vállalat, helyén pedig új épület felhúzásának engedélyét próbálták kiharcolni – tökéletes apropóját adva az Erzsébet sugárút tervének újraélesztésének. Előtte még azért történt valami említésre méltó dolog a környék életében: Gregersen Hugó egy 27 emeletes New York-i hatású felhőkarcolót tervezett 1927-ben az Orczy-ház helyére – sajnos a tervből semmi nem lett, de mégis elszomorodik az ember, ha meglátja a nagyszerű tervrajzot a környékről, ráálmodva Gregersen épületét is.
1930-ban tervpályázatot írt ki a főváros, amire aztán 47 pályamű érkezett be – az első díjat Árkay Aladár terve nyerte meg. A Közmunkatanács azonban sem az ő terveit, sem másokét nem tartotta kivitelezésre alkalmasnak, főleg pénzügyi okokra hivatkozva. Árkay és mások tervét is felhasználta viszont Walder Gyula műegyetemi tanár, mikor 1935-ben megbízták, hogy készítse el az új sugárúthoz méltó, városképi jelentőségű épületegyüttes tervét. Walder megtartotta a diadalívszerű kapuzatot (egyesítve saját tervének árkádsoros pilonjaival), elvetette viszont Árkay tervének modernségét: ehelyett barna klinkertéglás épülete egyszerre merít a holland és a keleti építészetből, impozáns látványt nyújtva mindenki számára, aki elhalad előtte, vagy alatta.
Az építési munkálatok 1937-ben, az Orczy-ház lebontása után vették kezdetüket, 1938-ra pedig már állt is Walder monstruma, amely ma műemléki védettség alatt áll. Nem sokkal később meg is indultak az immáron Madách Imre nevét viselő út munkálatai, ám a második világháború miatt ennek is lőttek. Utána meg már kisebb gondja is nagyobb volt a városnak, mint hogy új sugárutat építsen (a foghíjtelkek beépítése például sokkal égetőbb volt), úgyhogy az évtizedek során a sugárút terve lassacskán sétálóutcává, majd pedig a kilencvenes évekre sétánnyá szelídült, egy méretes parkolóval a Walder-tervezte ház kapujában, a sétány végében pedig egy kilenc emelet magas irodaházzal, ami méretei ellenére felettébb kedvesen bújik meg a valahogy kolosszálisabbnak tűnő Madách-ház árnyékában.
A sétány Károly-körút felőli vége sokáig a belvárosiak egyik kedvenc parkolóhelye volt, aztán 2012-ben jött az ötlet, hogy legyen már ebből a jobb sorsra érdemes valamiből egy nagybetűs KÖZTÉR, ahol az emberek találkozhatnak, beszélgethetnek, vagy akár átvághatnak rajta mindennemű akadályok leküzdése nélkül. Az ötletet aztán egész szépen keresztül is sikerült vinni (bár sokan kevesellték a zöldet és sokallták a szürkét), a bulinegyednek új kapuja nyílt a Madách-tér személyében, a sétányt szegélyező épületek utcafrontja pedig dugig van tömve jobbnál-jobb ivós-evős-dumálgatós helyekkel.
A város egyik legjobb ebédmenüjét például a Kekszben szolgálják fel – érdemes azonban sietni, mert a népszerűség és a finom fogások nagy átka, hogy a kaják gyorsan elfogynak. Kávéban a környéken a legnagyobb király a My Little Melbourne, de az isteni péksütik miatt is érdemes betérni a kedves kis helységbe. Tele hassal ruhát próbálni nem érdemes, úgyhogy mindenképpen még az előbb felsorolt helyek felkeresése előtt nézzünk be a Ludovikába, és válogassunk kedvünkre a Gyöngyösi Dóra és Markó Krisztina által gondosan összegyűjtött vintage ruhadarabok közül: garantáltan igazi kincsekre fogunk lelni!
