Last minute! Hogyan és hol nyaraljunk olcsón?

Szeptember elején véget ért a főszezon, így semmi nem áll közénk és a last minute utak közé. Csak tudjunk zsonglőrködni az időnkkel. 

Az probléma talán csak lehet, hogy bár az utak olcsóbbak, a szállást is könnyebben találunk, nagy valószínűséggel a pénzünket már rég elvertük egy poros fesztiválon. Erre a szituációra is kínálunk megoldást, ugyanis az alábbi tippekkel szép helyeket láthatsz, ráadásul olcsón.


1. Szállás

A szálláson sokat lehet spórolni. Választhatunk egy olcsó hostelt, vagy akár a couchsurfingen is körülnézhetünk, bár ebben az esetben előny, ha cserébe mi is el tudunk szállásolni vendégeket. Persze megoldás lehet, hogy ismerősök ismerőséhez kéredzkedünk be, vagy szimplán keresünk egy kempinget, ami ilyenkor még talán nem is olyan hideg. A lényeg, hogy ezt minimális pénzből meg tudjuk még oldani.
Ezen kívül merjünk bátran az utazási irodáknál keresgélni, hiszen ha rajtuk keresztül foglaljuk le a szállást, akkor gyakran sokkal olcsóbb lesz. Ezen kívül foglaljuk le előre mindig a szobát, hiszen sokszor elég szép felárakba futhatunk bele.


2. Útiköltség

A nyár végén olcsón tudunk repülőjegyekhez jutni, az egyetlen fontos dolog, hogy rugalmasnak kell lennünk. Ha mindenképpen spórolni akarunk és megvan a kiválasztott úticél, akkor célszerű az utazás idejével variálni, hisz a megfelelő dátum kiválasztásával ezreket tudunk megfogni. Persze ennek megvan az a veszélye, hogy a buli negyed kicsit üresebb lesz este, mint szeretnénk, na de valamit valamiért. Gazdaságos megoldás az is, ha több átszállással foglaljuk le a repülőjegyünket.

Nem kell a repülőhöz ragaszkodni: mehetünk stoppal, vagy telekocsival is. A stoppolásnál érdemes párosával elindulni, mert 2 embernek nagy valószínűséggel még lesz hely a kocsiban, viszont háromnak már nem biztos.Ilyenkor nem tudhatjuk, hogy kik vesznek fel minket, és meddig tudnak elvinni, illetve mikor áll meg a következő kocsi nekünk. Ha stoppolni szeretnénk érdemes előtte honlapokon különböző tippeket gyűjteni, hiszen nem mindegy, hogy hol állunk meg a törülközőnkkel a nyakunkban stoppolni.


3. Csomag

Valószínűleg azt mondani sem kell, hogyha repülővel utazunk, az a legolcsóbb, ha egy kézipoggyászba bezsúfoljuk magunkat, hiszen így nem kell a csomag feladásáért fizetnünk. Persze ez azt jelenti, hogy a vakációról nem hozhatjuk haza az olasz gasztronómia teljes kínálatát. Ha többen utaztok, akár egy nagy bőröndbe is bepakolhatjátok a holmijaitokat, és osztozkodtok poggyász szállítási díjában. Persze ha busszal vagy vonattal megyünk, vihetünk akkora bőröndöt, amekkorát nem szégyellünk – és persze el is bírunk. Viszont ha a stoppolást választjuk, akkor célszerű hátizsákkal menni, a gurulós bőrönd – bár első blikkre jó ötletnek tűnik – nem a legpraktikusabb.


+ Még pár tipp

Van lehetőségünk spontán nekilódulni a világnak, bár ebben az esetben lehet, kicsit mélyebben bele kell nyúlnunk a zsebünkbe. Cserébe az ismerőseinket meg fogja enni a fene az Insta képeink láttán. Fontos még, hogy folyamatosan nézzük a repülőjegyek árait, hiszen naponta változhatnak, és nem kis árkülönbségekkel. Ha a spontán életvitel nem nekünk való, akkor nagyon előre kell tervezni, hiszen úgy olcsóbban tudunk foglalni repülőjegyet és szállást is.
Amennyiben idegenvezetővel szeretnénk körbejárni a várost, akkor több ingyenes megoldás is a rendelkezésünkre áll. Például letölthetjük mindenki kedvenc társkeresőjét, a Tindert, hiszen ma már nagyon sokan csak arra használják, hogy valaki megmutassa nekik a várost, vagy a legjobb kocsmákat (persze ilyenkor számoljunk azzal, hogy egy sörre azért illik meghívni a guideunkat, de cserébe a helyiek törzshelyein koccinthatunk). Ezen kívül vannak még önkéntes idegenvezetők is (na, velük kocsmatúrázni ritkán lehet), és a greeternetworkön is keresgélhettek.

Minden városban vannak napok, amikor a helyi nevezetességek ingyen látogathatóak, ennek érdemes utánanézni. Illetve minden városban vannak olyan jegyek, amelyek érvényesek a helyi tömegközlekedésre, ezen kívül pedig kedvezményt  vagy ingyenes belépést is biztosítanak pár múzeumba.


+ 3 külföldi helyszín a Funzine ajánlásával

Barcelona

Ha időben foglalunk repülőjegyet (és jól sakkozunk az idópontokkal) 20.000 Ft-ból kijöhetünk, és ebbe még csomagdíj is benne van. Ide egyszer mindenképpen érdemes elmenni, hiszen állandóan pezseg a spanyol nagyvárosban az élet. Van minden ami kell: jó ételek, italok, éjszakai élet, tengerpart. Viszont ajánlott lemenni a turista csapásvonalakról, egyrészt, mert sokkal izgalmasabb dolgokat láthatunk, másrészt, mert ott sokkal nagyobb a tolvajok száma.

 


Eindhoven/Amsterdam

Ha Hollandiába akarunk menni, sokkal jobban jövünk ki, ha Eindhoveni reptérre megyünk, hiszen onnan közvetlen járattal át tudunk menni Amsterdamba, de egy napot akár ebben a kisvárosban is eltölthetünk. Hollandia nem lehet rossz úticél, bár itt szállásnak egyértelműen a couchsurfinget ajánlanánk, vagy a hosteleket, mert elég drágák a belvárosi szállások. Ha az agglomerációs körzetet választjuk, akkor sokkal olcsóbban tudunk szálláshoz jutni, és sec-perc alatt be tudunk jutni a városba. Főleg ha kölcsönkérünk a házinénitől egy biciklit. Biztosak vagyunk benne, hogy szívesen segít!


Prága

Bár ide repülővel nem, de vonattal kényelmesen el tudunk menni, a jegy ára sem horribilis és szinte óránként mennek a vonatok. Nagyon nagy előnye, hogy nem drágább mint Budapest (sőt, ha ügyesek vagyunk talán kicsit olcsóbb is) és nagyon olcsón tudunk nagyon jó hosteleket találni.

 

Persze ilyenkor éri meg a leginkább messzire utazni, hiszen szinte aprópénzért juthatunk el a Kanári-szigetekre, vagy akár a Közel-Keletre is.


Ha pedig inkább még a Balatonba csobbannál az indiánnyár idején, ajánljuk Balatonboglárt vagy Zamárdit.