Hat nagy magyar fotós

Vakufénysebességel – vagyis fénysebességgel – közeledik a fotográfia világnapja, aminek alkalmából felidézünk 6 remek magyar fotóst, néhány gyönyörű képpel. Kényeztesd a szemedet!

André Kertész


Az 1952-ben Párizsba költözött André Kertész nem csak gyorsan talált munkát a francia fővárosban, de baráti körébe tartozott Picasso és Chagall is. Miután 1936-ban a nácizmus elől feleségével New Yorkba menekült, ismét várnia kellett a sikerre, ami végül 1964-ben érett meg egy MoMA-kiállítással, ami rögtön világhírűvé is tette.





Brassai


Brassai, vagyis Halász Gyula az egyik leg sokszínűbb magyar művész. Fotósként „Párizs szemének” tartották, ám ezen felül több lapban publikált is, sőt egy filmjével még Cannes-ban is vihetett el díjat. Picassóval közös szoborkiállításuk is volt, barátságukból született meg Beszélgetések Picassóval című kötete, ami 12 kiadást élt meg.





Juan Gyenes


Juan Gyenes spanyolországi karrierje előtt Magyarországon is elképesztő sikereket ért el: fontos színházi fotós volt, de készített fotót Kodályról és Rippl-Rónairól is. Madridi stúdiójának modelljei között tudhatta Dalít, Picassót és Chaplint is. Több képe szerepelt bélyegeken és bankjegyen is, és ő volt a királyi család hivatalos fotósa.



Moholy-Nagy László


Moholy-Nagy László kezdetben rajzolással és írással próbálkozott, 25 évesen, feleségén keresztül ismerkedett meg a fotográfia művészetével Berlinben. Két év múlva már elismert művész volt, a Bauhaus arca. Belekóstolt a filmezésbe is, később az USA-ba költözve megalapította a School of Designt. A Magyar Iparművészeti Egyetem 2006 óta az ő nevét viseli.





Robert Capa


Robert Capa rövid élete során öt csatatéren is fotózott szerte a világon, sokak szerint a világ leghíresebb háborús fotósa. Ha éppen nem a háborúk borzalmait örökítette meg, falta az életet, szeretői között tudhatta például Ingrid Bergmant is. 1954-ben, az indokínai francia gyarmati harcokat fotózva, egy aknára lépve halt meg.





Sylvia Plachy


Sylvia Plachy 1956-ban, családjával vándorolt ki az USA-ba, ám máig sűrűn látogatja meg szülőhazáját. André Kertész mesterként unokaként szerette a tehetséges Plachyt, aki legnagyobb hírnevet a Village Voice munkatársaként szerezte meg, de fotózott a The New Yorkernek és a The Time-nak is. Kedvenc modellje fia, az Oscar-díjas Adrian Brody.