Gifparádé – A Grammy-díj

Kiosztották a Grammyt, most pedig már csak az Oscarra kell várnunk, hogy megtudjuk, kiknek a 2013-as munkája érdemel aranyló, polcra való dísztárgyat. Frenetikus GIF-parádéval foglaljuk össze a nyertesek és vesztesek sorát a legfőbb kategóriákban:



Az este legnagyobb nyertesei a Daft Punk, illetve Macklemore & Ryan Lewis voltak, míg a leginkább Justin Timberlake és Taylor Swift szomorkodhatott, akik sokkal kevesebb díjjal mehettek haza, mint amire számítottak.

De nézzük a számokat!

A Daft Punk nyerte a Legjobb album díját a Random Acces Memories-zal, de ez a korong kapta meg a Legjobb elektronikus album kategória trófeáját is. Egy ilyen album pedig gazdag a jó felvételekben – a nyárig mindenki által unalomig hallgatott Get Lucky meg is nyerte a Legjobb felvétel díját és ez lett a Legjobb duett is, Pharrell pedig ezek után nem is csoda, hogy az Év producere lett.

A francia duó végül négy díjjal mehetett haza. Így tapsoltak az este folyamán, arcukat pedig természetesen most sem mutatták meg.



A Macklemore & Ryan Lewis duó lett Az év felfedezettje, a Thrift Shop pedig az Legjobb rap felvétel és a Legjobb rap dal kategóriákban is megnyerte a zenei Oscart. The Heist című lemezük a Legjobb rap album lett. A duó Same Love című dalát adta elő Mary Lamberttel, de a színpadra befutott Madonna is, akivel együtt énekelték el az ikon 1986-os slágerét, az Open Your Heartot, miközben 34 pár (meleg és heteró egyaránt) élőben fogadott örök hűséget egymásnak, alaposan megríkatva a világsztárokat.

Sírj te is egyet:


Az este másik nagy nyertese Lorde volt, akinek Royals című felvétele lett a Legjobb dal és a Legjobb pop felvétel nyertese. Justin Timberlake végül csak az Legjobb videó díját vihette haza a Suit & Tie-ért, viszont osztozik még egy díjban Jay-Z-vel – közös felvételük, a Holy Grail a legjobb rap-közreműködés díjat zsebelte be. Köszönőbeszédében Jay-Z-nek sikerült maximális tiszteletlenséggel és egoizmussal nyilatkoznia a díjról…



…cserébe viszont nagyon vad előadás keretein belül mutatták meg feleségével, Beyoncéval, hogy elég komolyan működik köztük a kémia:



Több díjra számíthatott magában Bruno Mars is, de végül „csak” a Legjobb pop album díjat nyerte meg az Unorthodox  Jukebox-szal, aminek nagyon örült és be is mutatta az általános díjemelgetési momentumot:



A legnagyobb vesztese az estének kétség kívül Taylor Swift, aki négy kategóriában izgulhatott, de végül egyiket sem nyerte meg. Habár Red című albumával majdnem azt hitte, hogy haza viszi a Legjobb album díját…



 

… de igazából végig tudta, hogy a Daft Punk kapja ezt is:



Az estéről a ugyancsak csalódottan mehetett haza  Katy Perry és Pink – mindketten két kategóriában is jelölve voltak, de végül nem kellett cipelniük semmit hazafele.

Habár Perry így is jól érezte magát, de a tánc nem az ő műfaja:



Pink pedig ismét prezentálta, hogy éneklés közben ő inkább a magaslati levegőt kedveli:



A hölgy fellépése mellesleg erősen javallott a kávészünetre. Néha nem hisz az ember a szemének:


A Legjobb Dance felvételt  A Clarity nyerte, Zedd és Foxes közös munkája, a Legjobb rock dal a Radioactive lett az Imagine Dragonstól. A Legjobb rock albumot a Led Zeppelin zsebelte be a Celebration Day-jel,  Legjobb metal felvétel a Black Sabbath God Is Dead? című szerzeménye lett, A legjobb rock dal pedig a Cut Me Some Slack Paul McCartney-tól.