Erdeős Anna: Jobban vonz a valóság, mint a mese

„Sokkal többet tanultunk egymástól, mit például a kínai, vagy az indonéz bábozásból” – mondja a 25 éves színház- és bábrendező-hallgató az osztálytársakkal való együttműködésről. Szerinte a felnőttbábszínház itthon nagyon gyerekcipőben jár, mivel – az alkotói tendenciákkal szemben – szinte csak a gyerekelőadások eladhatóak. Erdeős Anna most többek közt Udvaros Dorottyát és Gergye Krisztiánt rendezi a Futótűz című előadásban az Ódry Színpadon.

 

Eredetileg színésznek készültél, végül mégis a Színművészeti Egyetem bábrendező szakán kötöttél ki. Miért döntöttél úgy, hogy inkább a rendezést választod?

Ez egy hosszabb folyamat volt. Amennyire utólag realizálom a dolgokat, kezdetben a színészetet láttam meg a színházból. Ez jelölte ki magát az utat. Amikor pedig közelebb kerültem, fokozatosan rájöttem, hogy hol az én helyem ebben a gépezetben.

Bábrendező hallgatóként komoly történeteket és könnyedebb meséket is színre vittél már, melyikben érzed otthonosabban magad?

A könnyed mesékben is próbáltam komolyságot keresni, és a komoly történetek meséje, könnyedsége is fontos számomra. Ezzel együtt jobban vonz a valóság, mint a mese.

A bábműfajt sokan még mindig a gyerekekhez kötik, pedig világszerte egyre nagyobb teret követelnek maguknak a felnőtt-bábelőadások is. Az egyetemen mennyire fektettek hangsúlyt erre a vonalra? Egyáltalán elkülönítitek a kettőt?

Az én osztályom túlnyomórészt kevésbé fogékony a gyerekek világára, így a mesékben is a felnőtt mesét keresi. Ez alól én sem vagyok kivétel. De ez nálunk nem döntés, inkább beállítottság kérdése.

Ha a bábművészet különböző irányzatait nézzük, ezek mennyire vannak jelen az egyetemen? Van egyfajta hazai hagyomány, amit az egyetem követ, vagy nyitott az újra, a más kultúrákból érkező technikákra, megközelítésekre?

A mi képzésünk nem sokat foglalkozott azzal, hogy megismertesse velünk a báb hazai vagy tágabb területeit, útjait. Első pillanattól kezdve produktumokat vártak el tőlünk, melyek a saját világunkból születtek meg. Szerintem sokkal többet tanultunk egymástól, mit például a kínai, vagy az indonéz bábozásból. Ez nem feltétlenül jó, de a tapasztalat még bővíthető, bővítendő, és ami hasznos, hogy nagyon sokat alakult a formanyelvünk, látásmódunk, mivel egyfolytában önmagunkat kellett újra és újra meghatározni.

Hogy látod, ma mi jellemzi a magyar bábjátszást? Vannak markáns, kategorikusan felismerhető vonások, vagy ez is folyamatos mozgásban van, fejlődik?

Azt gondolom, nem vagyok kompetens ennek megfogalmazásában vagy definiálásában. A szubjektív véleményem viszont az, hogy hazánkban a felnőtt bábszínház nagyon gyerekcipőben jár, mivel szinte csak a gyerekelőadások eladhatóak. Az alkotókat viszont erőteljesebben érdekelnék felnőtteknek szóló témakörök. Így a gyerekelőadások „felnőttesednek”, a nyelvi és egyéb kifejező eszközök ezért nem elég tiszták, pregnánsak.

A ti évfolyamotok az első kifejezetten bábrendező osztály a Színművészeti Egyetemen, de színészekkel is sokat dolgoztok. Az eddigi rendezéseid közül melyek voltak a kedvenceid?

Az első főiskolás munkámat három bábszínész szakos hallgatóval készítettem el. Ez a munka Molnár Ferenc Liliomja alapján készült. Ebben még a magammal hozott nyers, befolyásolatlan erőkkel dolgoztam. Másodévben az egyik feladatunk Arany János-balladák feldolgozása volt, én a Zács Klárát választottam. Abban a munkámban tudtam formailag a legprecízebben dolgozni. Tavaly, miután világra hoztam első gyermekemet, Brecht Szecsuáni jólélek című darabjából csináltam meg egy nagy részt. Ez az anyag akkor nagyon sokat jelentett nekem. Mint nő és mint anya talán akkor tudtam a legtöbbet adni magamból – úgy, hogy a kialakított struktúra mindezt mégis szigorú formai keretek közt tartotta.

Egy interjúban azt mondtad: alapvetően a vágy, annak megjelenési formái és megjelenítési lehetőségei érdekelnek. Legújabb rendezésed, a Futótűz is ebbe a sorba illeszkedik?

Igen. A darab elsősorban a megismerés, megtalálás vágyáról beszél. A főszereplő ikerpárnak édesanyjuk végakaratát teljesítve meg kell találniuk apjukat és bátyjukat, akikről semmit sem tudnak. Egy komoly nyomozás által ismerik meg anyjuk múltját, és saját gyökereiket. Az anya pedig egy gyerekkori rossz döntés miatt egész életében hiába kereste a fiát, ahogy a fia is az anyját. Az anya és apa kapcsolatát is egy hatalmas, végeérhetetlen szeretetből fakadó vágy kapcsolta össze. És ott van még az anya útitársa, egy balsorsú nő, akit a bosszúvágy hajt, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy az elégtétel, a felszabadulás vágya.

Hogyan találtál rá a darabra?

Nagyon sok keresés után jutottam el ehhez az anyaghoz, de az út nem volt fölösleges. Ahogy tízesével-húszasával olvastam az újabb és újabb darabokat, amikre azt mondtam „nem”, egyre pontosodott bennem, mi számomra az „igen”. Alapvetően a nem realista színházhoz vonzódom, a témát illetően pedig a monumentális darabok vonzanak. Nagyon szeretnék például görög tragédiákat és Shakespeare-t rendezni, és nagyon jó volt Brecht vagy Kleist darabjaiból dolgozni. Ez az anyag is valahol ezen a tengelyen helyezkedik el, miközben – mivel szövetét túlnyomórészt monológok alkotják – egy nagyon izgalmas struktúra, nagyon szuggesztív előadói stílust tesz lehetővé.

A bábok kapnak szerepet az előadásban?

Igen, lesz benne báb, pontosabban tárgyanimáció. Ezek szerves részei lesznek az előadásnak, tehát nem betétek, hanem a lélektani folyamatokba illeszkedő események.

Az előadásban olyan színészekkel dolgozol együtt, mint például Udvaros Dorottya, Gergye Krisztián vagy Szalontay Tünde. Mennyire volt beleszólásod abba, hogy kik játsszák a szerepeket? Milyen a közös munka?

Mielőtt válaszolnék a kérdésre, a példákat folytatva mindenképp megnevezném Terhes Sándort is, mivel ő a negyedik nem főiskolás színész. Mindegyiküket én kerestem fel, a főiskolai vizsgamunkáknál ez szerencsére általános szabály. Nagyon hálás vagyok, hogy velük dolgozhatok, négy teljesen másféle emberről és színészről van szó, de mindegyikük nagyon tehetséges, elhivatott és együttműködő. Öröm velük dolgozni – ahogy egyébként a főiskolásokkal is.

Fotó: Szilágyi Lenke

Plakátterv: Taksás Mihály

A Futótűz című FÜGE-produkciót február 24-én és 29-én láthatjátok a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán.