Csontvárytól a misztikus építészetig: átadták a Média Építészeti Díjait

Megvannak a 12. Média Építészeti Díjának győztesei, akik az Uránia Nemzeti Filmszínházban vehették át az elismerést vasárnap este. A nyilvános zsűrizést és gálaestet, az epiteszforum.hu idén is azzal a céllal hívta életre, hogy a nagyközönség megismerje a kortárs építészet képviselőit.

Az építészet egyértelműen visszatért a sikerszakmák közé: a rengeteg megrendelésnek köszönhetően a magyarországi építészek rendkívül termékeny éven vannak túl. Ezt egyértelműen jelzi az is, hogy idén rekordszámú, 158 pályázat érkezett a Média Építészeti Díjára. A gálaest folyamán, a nemzetközi szakmai zsűri által előválogatott épületeket és terveket mutatták be alkotóik, melyeket hazai vezető sajtóorgánumok újságíróiból álló zsűri értékelt.


Terv kategóriában a 2016-os Média Építészeti Díját a Csontváry Múzeumot mint zarándokhelyet elképzelő Nartarchitects vette át a Mapeitől, míg a már megvalósult épületek közül a győztes Győrffy Zoltán debreceni Szent György temploma lett, amelyet a Canon jutalmazott. Idén először a zsűri egy különdíjat is odaítélt, amelyet a Narmer Építészeti Stúdió és a BME Építőművészeti Doktori Iskola által megálmodott  Rudapithecus Látványtár nyert el; az elismerést a CRH adta át. Három díjat is hazavitt a az Archikon Építésziroda munkája, a Meséskert óvoda.

 

A magas színvonalú nemzetközi szakmai szűrők mellett, erőteljesen jelenik meg a közvélemény perspektívája is – ezért különleges a Média Építészeti Díja. Az építészetet így nem önmagában értékeljük, hanem azzal összefüggésben, hogy milyen megoldásokat kínál a legfontosabb társadalmi kérdésekre.” – mondta el Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője.


A zsűri díjazottjainak felfedését követően a közönségdíjakat is átadták. A Média Építészeti Díja közönségszavazásának végeredményéről az Uránia közönsége döntött. A publikum Terv kategóriában a ghánai Newill Akadémia magyar tervezőit, Funk Bogdánt, Szelecsényi Balázst, Vadász Orsolyát, Nusszer Diánát és Cserháti Csinszkát jutalmazta; a díjat a Lafarge adta át. A közönség legtöbb voksát Épület kategóriában az este nagy nyertese, a Meséskert óvoda kapta meg a HB Reavis Real Estate-től. Az Index.hu közönségdíjára a hírportálon lehetett szavazni, a győztese ebben a kategóriában is a Meséskert óvoda lett; tervezőinek a Dornbracht képviselője gratulált.


Három különdíj átadására is sor került. Az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját szintén a Meséskert óvoda kapta. Az Európa Design Belsőépítészeti Különdíjával a Blokk Építész Műhely  Hullám Csónakházait díjazták. Idén először adták át a Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíját, amelyet Kormos Gyula építész, energetikai szakértő az Eszterházy Károly Egyetemnek készített tervei alapján felújított egri aktív egyetemi kampusznak ítéltek.