Csináld magad: karácsony – 2.

Eleged van a megszokott ötletekből? Mi lenne, ha a szokásos eszközökből valami izgalmasabbat hoznál ki?



 

A suliban a gyerekeknek az egyik legelső, amit megtanítanak, az a hópehely gyártás papírból, amit aztán az ablakra lehet kiragasztani. Nincs ezzel semmi baj, de lehet ezt jobban, ügyesebben is csinálni, például így – pláne, ha nagy üvegfelületek vannak otthon:

 

 



Sőt, variálhatod a formákat, mintákat! Nem kell ragaszkodni a megszokott sablonokhoz, de ha úgy érzed, a kreativitásod nincs a topon, akár a neten is körülnézhetsz: egész A4-es papírra való, kinyomtatható sablonokat találsz tömegével, például ilyeneket:



 

Ha már megtaláltad a neked tetsző mintákat, itt az ideje, hogy azzal is foglalkozz, miből fogjátok legyártani a szépségeket. A gyerekeknek a színes vagy fehér fénymásoló papír a legjobb, strapabíró, és nem kell félni attól, hogy az apró kezek még a sikerélmény előtt elszakítják a félkész művet. Nagyobbaknak és felnőtteknek az origami papírokat javasoljuk, akár karácsonyi, akár alap színekben is jól mutatnak az ablakon. Játszatok bátran a színekkel, a méretekkel és a formákkal – az eredmény egyedi lesz, és nem is nagy munka árán…

Képek: http://momfilter.com/travel/paris-cheat-sheet, Pinterest

Tetszett a cikk? Csekkold ezeket is!

Csináld magad: karácsony – 1.

Adventi Bolha az Ötkertben

A legtutibb adventi vásárok itthon és a szomszédos országokban